2009. január 15., csütörtök

A Ferenc körúti metróállomás és környéke

Budapest, Ferenc körút, HÉV megálló, IX. kerület, metró, metróállomás, subway, U-bahnM3 (kék vonal)
Üllői út és Ferenc körút,
VII. és IX. kerület találkozásánál,
az Iparművészeti múzeum mellett

Kék és sárga alapszínű állomás, nem annyira lepusztult állapotban, mint a Kálvin-tér. Az eredetileg sárga székek meglehetősen tiritarkák mostanság, a sérülteket láthatóan más állomások piros részeiből pótolták. A vetítő itt sem müködik. Az alagút falán elhelyezett óriásreklámok (Multireklám) miatt igen elegáns módon áthelyezték az eredeti állomásneveket. Természetesen az ESMA (Népszava, VIP-lista, Peron) is beköltözött, hogy mindannyiunknak jobb legyen.

"A szerződés előnytelenségét mutatja, hogy a BKV tavaly év elején, Antal Attila vezérigazgatói működésének kezdetekor megpróbált módosítani a szerződés feltételein, ám a Peron Reklám a bebetonozott pozícióknak köszönhetően nem hajlott rá. Egy akkori becslés szerint a BKV megkaphatná a bérleti díj 5-10-szeresét is a reklámhelyekért."
(index.hu)

A Mahir Cityposter Kft-nek a Fideszes vezetésű városokkal kell beérnie, a liberális városban nem kapnak labdát.



Ferenc körút, metróállomás, metró, subway, HÉV megálló, Budapest, IX. kerület, U-bahn, piac, aluljáró, illegális árusok
Az aluljáróban zöldségtől nyakkendőig mindenféle hasznos dolgot beszerezhetünk az alkalmilag naphosszat itt ténykedő illegális árusoktól.

Ferenc körút, metróállomás, metró, subway, HÉV megálló, Budapest, IX. kerület, U-bahn, Princess pékség, mozgólépcső
Princess "fejedelmi péksütemények" (ISAR 2000 Kft.)
Aba Botond tűzbiztos pék haverjai itt is a spájzban metró területén
vannak.
Egyenlőek és még egyenlőbbek.


Már meglátogatott metróállomások: Köbánya-Kispest (Köki), Kálvin tér

vagy a tematikus blogunkon összegyűjtve: budapest-metro

Ferenc körút (Ferenc Boulevard) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. There is an exchange opportunity there for the 4-6 tram line.

Opened 1977
Type bored underground
Platforms 1 island platform
Depth 26.97 m

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Princess-hálózattal való üzlet nem előzmény nélküli a BKV életében, hiszen tizenhat látványpéksége a budapesti metróvonalak állomásain található (...).
A cégbírósági adatok szerint a Tel-Aviv környéki tartózkodási hellyel rendelkező üzletember 1999-ben lett a Princess pékséget működtető Isar 2000 Sütőipari, Gyártó Kft. ügyvezetője. Az Isar irányítását azonban nem egyedül látja el, hanem Michaeli Shabtaival, aki ügyvezetőként 2003-tól a Lovag utca 5. szám alatti elérhetőségét jelölte meg. Információink szerint Shabtai Aba Botonddal ápolt kiváló kapcsolatainak köszönhetően vetette meg lábát a metróban.