• When
      Tuesday
    • Time
      6:00pm until 10:00pm
  • Description
    Az Itt van a város őszi szériájának következő estjén, november 29-én, kedden 18 órától PARA-KOVÁCS IMRE író, újságíró, blogger a vendég. A Szatyor Bárban Jánossy Lajos beszélget majd vele.

    PARA-KOVÁCS IMRE író, újságíró, 1965-ben született Miskolcon. Volt tejipari szállítmánykísérő, plakátragasztó, könyvesbolti raktáros, üzletkötő, majd Budapestre költözött, ahol színházi közönségszervezőként dolgozott a Ganz-Mávagban. Ezt követően kérdezőbiztos, szellemi szabadfoglalkozású, művészeti vezető a Fiatal Művészek Klubjában, mezőgazdasági munkás külföldön. 1992-ben került a Tilos Rádióhoz, és még ugyanebben az évben a Magyar Narancshoz. Dolgozott a TV3-ban szerkesztőként, majd a Népszabadságnál, Magyar Hírlapnál volt publicista. Jelenleg az Amerikai Magyar Népszava Szabadságnál és a Hírszerzőnél publicista, a Hócipőnél humorista, a Sport TV-nél póker szakkommentátor.
    Nős, Budapesten lakik, de ennek azért annyira nem örül.

    Para-Kovács Imre: blogger, újságíró. Nagyon régen született (1965, Miskolc), de még mindig él [fejlesztés alatt – a szerk.] Jelenleg egy animációs sorozaton dolgozik a feleségével, amiben mindenkit megvernek. A világ még tartozik neki.
    Eddig öt könyve jelent meg, de a hatodik (Kurva ország) nem jelenik meg a napi politikai mocsokról, ezért most a hetediken dolgozik, melynek címe: A Texas Hold'em kungfuja (póker). (mediapedia.hu)

    Lassú fény című, 2004-es könyve ajánlójában olvasható:
    Budapest, valamikor a közeli jövőben. A nagyvárosok környékén világszerte kialakul a Zóna. Rejtélyes istendögök hullanak az égből, a lakosságon agysorvadásjárvány söpör végig, mindennapossá válik a kannibalizmus. A városon belül káosz uralkodik. A kormányzat megsemmisítő-expedíciókat szervez a Zónába, a gyilkosságokat telepatikus médiumok, a Szörnyetegek hajtják végre. A regény hőse felfedezi magában a Szörnyetegek rejtett képességeit, és szolgálatra jelentkezik. Ugyanakkor leszámol addigi életével, elszakad minden emberi kapcsolattól. Félkegyelmű barátja, Davey az egyetlen, aki iránt felelősséget érez – bármilyen kegyetlen következményekkel is jár ez az érzés.
    „Várom a reggelt, nyitott szemmel a sötétben, fekszem a szalmán, valahová visznek, valahová megyek. Megülepedett a levegőben a véglegesség és a boldogtalanság, nem mozdul semmi, pontosan tudom, hogy nem volt életem, és ami most kezdődik el, annak nincs értelmezése ebben a viszonyrendszerben".

    PARA-KOVÁCS IMRE ÍRÁSAI:
    Amerikai Népszava: http://imre.para-kovacs.nepszava.com/
    Para-Kovács pókerblogja: http://poker.blogter.hu/
    Para-Kovács régebbi blogja: http://parakovacsimre.blogter.hu/
    Para-Kovács Imre a Népszabadságban: http://www.nol.hu/megmondok/para-kovacs_imre/

    Következő est a sorozatban:
    2011. december 20.

    A sorozatban eddig Bereményi Gézával, Térey Jánossal, Németh Gáborral, Garaczi Lászlóval, Sajó Lászlóval, Vágvölgyi B. Andrással, György Péterrel, Wilhelm Drostéval, Kukorelly Endrével, Lábass Endrével, Keresztury Tiborral, Saly Noémivel, Solymosi Bálinttal és Karafiáth Orsolyával hallgathattak érdekes beszélgetéseket a Szatyorban.

    A belépés díjtalan.

    Litera: http://www.litera.hu/index.php
    litera@litera.hu
    Itt van a város: http://www.litera.hu/dosszie/itt-van-a-varos
    Szatyor Bár: http://szatyorbar.blog.hu/

    Helyszín: Szatyor Bár és Galéria - Budapest 1111, Bartók Béla út 36.