2006. július 30., vasárnap

Dévényi Ádám a rakétasilóban


BelemenekülŐk Zsámbékon

Dévényi Ádám dalai nyomán
zartkor.hu

"Belemenekülök az éjszakába"
Dévényi Ádám dalai nyomán
Köz-érzet show Zsámbékon
AlkalMáté Trup közreműködésével

Időpont: július 27-28-29-30. 21 óra
Helyszín: Zsámbék, Régi rakétabázis


Zsámbék varázslatos szépségű város, korábban a Romtemplom, néhány éve pedig a város határán túl elhelyezkedő egykori rakétabázis ad teret a művészet számára. A nyári hónapokban a kortárs színház, zene, tánc és a képzőművészet képviselői évről évre létrehozzák a Zsámbéki Színházi Bázist. Ennek keretében készült el Dévényi Ádám dalai alapján összeállított "Köz-érzet-show" is.
Dévényi Ádám szövegíró, zeneszerző, évek óta fellép dalaival és csapatával (Sós Balázs - nagybőgő, Börcsök Enikő, Jordán Adél - ének) kisebb-nagyobb közönség előtt. Jellegzetes és meghatározó számai évek óta fel-feltűnnek a zenei életben, zenésztársai elismeréssel és tisztelettel beszélnek róla, mégis kevesen tudják hogy például a Bikini egyes dalai is az ő nevéhez köthetők. "Saját hangja", egyénisége leginkább szóló estjein, illetve alkalmi formációiban érvényesült. A 70-es években tűnt fel fanyar, lírai dalaival. Sajátos életérzést, hangulatot közvetít, hol egy lázadó ifjú hol pedig egy irónikus polgár vallomását halljuk ki dalaiból. Egy korra, annak sajátos hangulatára reflektál gúnnyal, iróniával és mérhetetlen érzékenységgel, finomsággal.
Máté Gábor egykori színészosztálya néhány éve alkalmi csapattá, társulattá verődött össze volt osztályfőnökük, Máté Gábor irányításával, AlkalMáté Trupp néven, és idén már nem első alkalommal, intenzív műhelymunkával kísérletezgetnek, keresik a lehetőségeket, szituációkat, helyzeteket, és most Zsámbékon a tavalyi sikert megismételve újra Dévényi Ádám dalait keresték fel és próbálják azokon keresztül saját értelmezésüket, saját színházukat megtalálni.



A helyszín, a régi rakétasiló Izsák Lili díszletével barátságos, otthonos térré alakul. Egy szobabelső, a 70-es, 80-as évekből... intim és közvetlen. Fotel, állólámpa, zongora, nagy tükör a falon... kint sötétedik, bensőséges és meghitt, majd megszólalnak Dévényi Ádám dalai humorral, iróniával, játékossággal. A színészek kisebb szituációkba, mulatságos jelenetekbe foglalva éneklik, hangszereken zenélik Dévényi dalait. A nézők számára kikészített billegő padokon hol nevetünk, hol komorabbá válunk, hol behunyt szemmel dúdolunk Jordán Adéllal és társaival, és lassan mi is "belemenekülünk az éjszakába"... zenélnek, énekelnek, játszanak; Jordán Adél többször nekikészülődik az éneklésnek, ő érzékeny tekintetével , Péter Kata komolyságával, Dömötör András humorával vonja magára a figyelmet. Kovács Patrícia néha permetezővel lelkesen légfrissít, Dömötör András a dalok között angolul, parodizálva konferál.


Mitől különlegesek Dévényi Ádám dalai? Gúnyos szöveg, irónia, humor, frappáns rímek, fülbemászó dallamok... valójában attól, hogy dalait hallgatva mindig más élményt nyújtanak. Minden alkalommal más és más hangulatot teremtenek. Erre érezhetett rá Máté Gábor osztálya. Dévényi dalait alapul véve saját maguk élményeit és ötleteit adják. Ezek a dalok lehetőségekkel vannak tele, érzésekkel, amiket mindenki magának talál meg és ért meg. Néha nevetünk azon, amin előzőleg elkomorodtunk. Nyelvi játékosság, bohémság, szöveg filozofikussága, mindig mást és mást idéz fel. Filozofikus hangulatot a játékosság, a komorságot a vidámság követ. Számok közötti és alatti jelenetek intimitását a színészek összekacsintása, mosolyuk, nézők biztató tapsa teremti meg. Lelkesedés, játszani akarás, színház szeretete...




Szereplők:


Czukor Balázs
Dömötör András
Fenyő Iván
Gál Kristóf
Járó Zsuzsa
Jordán Adél
Kovács Patrícia
Máthé Zsolt
Mészáros Béla
Mészáros Máté
Szantner Anna
Péter Kata
Száraz Dénes
Vajda Milán


Díszlettervező: Izsák Lili
Jelmeztervező: Izsák Lili
Zenei vezető: Mohai Tamás


Rendező: Máté Gábor


Helyszín: Zsámbék, Régi rakétabázis




Sáfrány Eszter