2010. augusztus 22., vasárnap

Corner söröző: ahol Szanyi a király

Budapest, XIII. kerület, Budapest, Újlipótváros, Angyalföld, lakótelep, kocsma, pub, söröző, borozó,  kiskocsmaAhol Szanyi kapitányt királlyá vernék. Ütnék. Avatnák. Vagy mit szoktak a királyokkal csinálni.

Vérkommer kocsma, ezen létforma kipusztulása miatt védetté kellene nyilvánítani. Itt bezzeg nincsen Nagy-Magyarország térkép vagy zászló a falon.

A pozsonyi utca végén, innét már vadkelet, a Vizafogó lakótelep következik, egyforma kockákban egyforma emberek. A környék (kerület) legolcsóbb kocsmája, 240 az üveges Arany Ászok. Sokat levon a belbecsből, hogy talán ez az egyetlen kocsma, ahol az ATV-vel szórakoztatja magát az istenadta nép. Ritkán térek be, idegenként fogadnak (úristen, itt törzsvendég lenni :) A leharcolt arcú pultosnő Orbánék agymenéséről, a Nenyivel kapcsolatban höbörgött egy keveset, de udvarias érdektelenségemet látva inkább a helyiekkel politizálgatott. Én meg rekordidő alatt ittam meg a normális működéshez szükséges 5 serem.

Ajánlott: csóró, de erős idegzetűeknek (ATV és leépült, kommer törzsek). Ettől a brigádtól még Szamuely is monarchista lenne.

Két kijárattal (vagy bejárattal?). Ezt amolyan szimbolikus.

Corner Söröző (magyarul: sarki kocsma)
kocsma
1133 Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 61-63.
Telefon: 1/350-6225


Ajánlott: kocsmablog, lakótelep, Vizafogó, a XIII. kerületi Hírnök

Nincsenek megjegyzések: