2011. február 28., hétfő

Büdipest Akciócsoport

Hallgasd meg a hősök véleményét Budapest levegőjéről!
A Büdipest Akciócsoport első akciójának promója, 2010!

Hát ez dadaista-gyagyaista lett, akár egy Papp Rita gyermekbutító performance. De a szándék mindenesetre nemes, csatlakozzatok a Büdipest Akciócsoporthoz.


A szmog elleni direkt akciók egyik jövőbeni centruma formálódik a Facebookon, BüdiPest Akciócsoport néven. Ha benned is buzog a tettvágy, ha te sem tudod már tétlenül nézni a városi légszennyezettség borzalmas szintjét, akkor lépj be, és vegyél részt a munkában.


Egyelőre csak a tagtoborzási fázisban tart a csoport, de ha eléria 2.000 főt, akkor meghírdetik az első akciót.


Miért éppen 2.000 fő?


Budapesten évente 2.000-en halnak meg a PM10 (kis részecskéjű szálló por) miatt.


Az egész országban 16.000 ember halálát okozza a PM10. Ez naponta 44 életet jelent. Óránként kettőt.


Állítsuk meg együtt a szmogot! Cselekedj! Terjeszd! (criticalmass, chmtx)





olló a szmog.info oldalról:

A légszennyezés több szívrohamot okoz, mint a kokainhasználat, vele azonos a kockázati hányada az alkohol, a kávé és a fizikai megerőltetés által kiváltott infarktusnak – állítják ma közzétett tanulmányukban belga kutatók.

Mint ismeretes, a tavalyi esztendőben az év 57. napján – február 26-án – "sikeresen" elértük az EU által 35 napban maximalizált PM10 túllépési limitet. Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy minimum 365 napig kellett volna kihúzni a 35 nappal, ugyanis ez az éves limit.

Dugófigyelőt indít a Google Magyarországon - Valós időben követhetjük, mekkora a forgalom a főbb utakon.

A reggeli csúcsforgalom idején nem járhatnak kukásautók!
Hétfőtől a reggeli közlekedési csúcs idején nem járnak a kukásautók Budapest forgalmas utcáiban, hogy ne okozzanak dugókat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. reményei szerint az intézkedéssel gyorsulhat a forgalom, csökkenhet a dugók száma és így a levegőszennyezés.



Már a szmogriadó legutóbbi módosításakor is felmerült, hogy esetleg alkotmányellenes, hiszen a korábbi – "szigorúbb" – páros-páratlan módszer helyett kevesebb autót érint a piros-fekete plakettes kitiltás, és mint ilyen, nem hoz akkora javulást a korlátozás, ami elvárható lenne, ez pedig az egészséges élethez való jogot sérti. Korábban "az Alkotmánybíróság több határozatában rögzítette, hogy a környezetvédelem jogszabályban elfogadott szintje nem csökkenthető".

Hazánkban nem meglepő módon egy ilyen döntésnek nemhogy hatalmas sajtóvisszhangja és következményei sincsenek, de még tovább folytatódhat az enyhítés.

Tizenhat budai buszjárat vonalán, összesen hetvenöt kilométeren működtetne trolijáratokat egy befektetőtársaság, amelyet két civil szervezet, egy szakmai egyesület és egy környezetvédelmi alapítvány képvisel. Az elképzelés szerint alvállalkozásba vennék a vonalakat a BKV-tól kilométer-, és időalapú elszámolásra. A beruházás tervezett költsége 7,5–8 milliárd forint, a projekthez uniós támogatást is igényelnének.

Luongo biciklibolt IV. rész, az eposz folytatódik

Vihar a biliben.

Régóta szájkaratézunk a Luongo Kerépkpárbolttal, kommentben, emilben, h takarítsák már el az Istenszerelmére a köztéri reklámbringájukat. Egyrészt utáljuk a köztéri reklámozást, másrészt nem láncolunk bringát élő fához, harmadrészt ez a roncs egyre kontraproduktívabb, mint reklámhordozó. A küllemére gondolok, természetesen. Köszönjük a fotót a Gergőnek a Grundaktívtól, sunyin elloptuk.

kép forrása: grundaktiv.hu/kopas

Letolás, letegezés, vad küzdelem a mondatszerkesztéssel. Népszavazással döntsünk a biciklibolt illegálisan kihelyezett reklámjáról?

Szerbusztok! Először is köszönjük az igen kulturált "városvédőhöz" méltó észrevételeteket a kilakatolt kerékpárhoz! Azt gondoljuk, hogy hatékonyabb lenne a munkátok ha fenyegetőzés és trágár szövegek írása helyett felvennétek a kapcsolatot a szép Budapestünk élcsúfítóival! A mi esetünkben arra kérünk benneteket várjunk egy-két kulturáltabb hozzászólást!Természetesen ha sok városlakó társunknak szúrja a szemét azonnal eltávolítjuk! További sok sikert kívánunk munkátoknak! Fehér Tamás és Fehér Sándor Luongo kerékpárbolt

Néhány órával később újabb hozzászólás. Példamutató lakatolás, környezetbe illő szín, valamint eszmefuttatás a nagyságrendekről. Tkp. ha jobban megnézzük, ez egy közterületen tartott kerékpár. És a mi kurva anyánk, amiért a kisgecik helyett nem a nagygeci vizuális környezetszennyezőkkel foglalkozunk ráérő időnkben: a mobil és kevésbé mobil óriásplakátokkal.

Sziasztok! Szerintem sem pont a Luongo bringájával kellene kezdeni a nagytakarítást, hiszen senkinek sincsen útban, színével is illeszkedik a környezetébe, ráadásul példamutatóan lakatolták le.
A közéri szemétről nekem egészen más jut az eszembe. A közterületen tartott kerékpároknál pedig nagyságrendekkel jobban zavarnak a az igazán nagy felületű, állványra szerelt hirdetések és a teherautókkal körbe-körbe szállított óriásplakátok!
További jó munkát: Dacos Pál


Kapcsolódó bejegyzések: Luongo 1. nekifutás + Luongo 2. nekifutás + Luongo 3. nekifutás
valamint az Oktogonon fellógatott bicikliváz, amit Szőke Ciklon & Co egy erővágóval eltávolított. Köszönjük a sütiket is. + a csekély tehetségű bringafetisiszta street artja

Luongo Kerékpárbolt és Szerviz
cím: 1136 Budapest, Raoul Wallenberg u. 1.
Honlap: www.luongo.hu
Email cím: luongo.kerekpar@gmail.com

Roncsbringa lelőhelye: Alsó Pesti Rakpart, Margit híd pesti hídfője, a bicikliút mentén.

Következzék Hitler és a féknélküli fixik problémája! Nazi cops!


Embedding disabled by request, de már dolgozunk a megoldáson, mert van megoldás :)

frissítés, Kükü jelentkezett Critical Mass néven a facebookon. Milliók állnak mögötte, tehát támogatja a köztéri reklámozás ezen módját:

Critical Mass Hungary Tök jó ez a bringa, kár hogy szétszedték, sokáig ép volt. Ha annyira zavarna a "szennyezés", felszednéd alóla a nem lelakatolt szemetet. Meg hát fura ezt a posztot a facebookon olyantól olvasni, aki az utóbbi 24 órában 31 poszttal öntötte nyakon a környezetét.
5 órája · Nem tetszik · 1 személy

Critical Mass Hungary De tudod mit, igazad is lehet, többen többféleképpen láthatjuk ugyanazt, de ez a stílus alpári. A Luongo közölt válaszlevele viszont tök normális hangnemben íródott.
Kükü
5 órája · Nem tetszik · 2 ember

Budapesti Belváros kedves Kükü, nekem autókereskedésem van. Ha kiakasztok a városban néhány autóalkatrészt, akkor az is tetszeni fog, remélem. Csalódtam benned, nem csak a Critical Mass régebbi lefújása miatt (benyaltál a rendszernek).
3 perce · Nem tetszik · 1 személy

Budapesti Belváros Pontosabban Gyurcsánynak. Megérte?
kedd, 19:32 · Tetszik

Critical Mass Hungary Örülök hogy csalódtál bennem. Én nem tudok benned, míg be nem mutatkozol. Hacsak nem te vagy maga a Budapesti Belváros. Amúgy mindig azon rugózunk leginkább amit magunk is épp úgy csinálunk. Ez itt is igaz. Spammerként egy spamen háborodsz fel. A Gyurcsányozásra nem is tudom mit írjak. Ki az? Valaki aki fontos neked, hogy emlegeted?
Sajnálom hogy nem tetszett a véleményem a Luongo bringájáról, tiszteletben tartom ha te mást gondolsz, de vállalom mert az én véleményem. Ahogy a 2006-os döntésem is az enyém, bár a meghozatala előtt sok ember tanácsát kikértem. Ma sem vinnék utcára fix útvonalon felvonulni embereket (köztük gyerekeket) olyan helyen ahol előtte több napig épp abban az időben könnygázzal oszlatnak más tüntetőket. Hogy te ezt megtennéd, egy cseppet sem zavar. Én egyszerű felelőtlenségnek tartom, és sosem bántam meg hogy így döntöttem, ma is ugyanezt tenném.
Még írj valami frappánsat, aztán lépjünk tovább ezen.
Kükü
kedd, 22:30 · Nem tetszik · 3 ember

Budapesti Belváros Ezért a Gyurcsányozásért elnézést kell kérnem, nem tartozik a témához, csupán vágtázni kezdett velem a hintaló 10 sör után.
18 órája · Nem tetszik · 2 ember

Budapesti Belváros szóval: 1. Támogatod a gerilla köztéri reklámozást.


2. A bringások mellett az autósok is hirdethetnek? Mivel a szabadságot nem lehet egyesek (egyes bringaboltok) privilégiumává tenni, akkor mindenkit megillet a köztér magáncélú, kommerciális felhasználása. Különben még bringásfasizmusról és kettős mércéről habognának némelyek, ugyebár.


3. Ezek szerint támogatsz mindenféle köztéri reklámozást, engedélyeset és engedély nélkülit, tehát holnap teleszórhatom a várost kilakatolt autóajtókkal.


A félreértések elkerülése végett: semmi közöm egy elhunyt bringaversenyző nevével nyomululó bringabolthoz, sohasem jártam ott és ezek után nem is fogok. Nem ismerem őket, csupán a közteret védeném a reklámszeméttől meglehetősen csekély eszközökkel (pl. levágni az illegálisan kihelyezett molinókat).


http://belvaros.blogspot.com/2010/11/budapest-megtisztitasa-kozteri.html


A biciklibolt makacssága mellett az zavar, hogy a többnyire erősen környezettudatos bringások milyen ostobán reagálnak, ha saját (vélt) érdekeiket kell megvédeni. Ezért sikerült már négy poszttal szerepelni a Luongonak a blogomon. Nem a konkurrencia ármányáról van szó, hanem saját vak makacsságukról.


Mindemellett nem feledkeztem meg róla, hogy a nagy szennyezők a politikusokkal összefonodott köztéri hirdetők, az outdoor média.


http://www.facebook.com/home.php?sk=group_152589574795747


Takarítsuk ki a reklámmaffia szemetét a városunkból, harcoljunk egy élhető Budapestért! Le a vizuális környezetszennyezéssel, le a reklámzajjal. A közterület a városlakóké és nem kapzsi politikusok és lelkiismeretlen reklámcégek agymosó homokozója.

Ez volt a reklám helye.
17 órája · Nem tetszik · 1 személy

Critical Mass Hungary Hát ez frappáns lett.
Bigup+Peace! Kükü
15 órája · Nem tetszik · 1 személy

Critical Mass Hungary Hát nekem valóban vannak fokozataim a köztér magáncélú használatára, és ez a bringa nem üti meg az ingerküszöböm. De elfogadom a véleményed, a tevékenységed pedig kifejezetten nagyra tartom. A kilakatolt autóajtó is zavarna, mert az nem illik a városképbe, nem úgy mint egy kilakatolt bicikli.
14 órája · Nem tetszik · 1 személy

Budapesti Belváros akkor kénytelen leszek egy egész autót kilakatolni :))) az autó uralja a városképet, tehát illik a városképbe, akár az óriásplakát. Szal sztem az oly környezet(ön)tudatos bringásoknak kellene példát mutatni önfegyelemből, oszt a bringaboltosokat is bringásoknak tekintem. Nomindegy, le az Auchannal, éljen a láp és összes lakója, maj' iszunk és nem húzzuk egymás haját (bocsi:))))) Témát zárhatjuk.
13 órája · Nem tetszik · 1 személy

Critical Mass Hungary Minden jó ha vége jó.
Ha találkozunk majd szkanderezünk. :)

Az Esőember plakátja: Mivan?! Mivan?! Mivan?!

Csereszabatosak? Interchangeable? Replaceable?

Kulka János és Nagy Ervin


Belvárosi Színház
cím: 1075 Budapest
Károly körút 3
tel. 06 1 266-7130

2011. február 27., vasárnap

Tüntetés a Líbiai Nagykövetség előtt

PROTEST/Tüntetés »

A Líbiai nagykövetség előtt 2011. február 23.-án Budapest Magyarország —

The Libyan Embassy 2011 Feb 23, Budapest Hungary

a videó elkövetői:
http://LMV.hu/MindenkiJoga / 
http://bit.ly/MindenkiJogaFacebook


A Líbiai Nagykövetség épülete (nem messze a Szlovák Nagykövetségtől)
cím: 1143. Stefánia út 111. 364-9332 / 364-9330

frissítés, segélykérő levél a hvg.hu oldalról:

Kétségbeesett levelet kapott a hvg.hu munkatársa egy líbiai-magyar lánytól, akinek Tripoliban élő, líbiai-magyar állampolgárságú édesapjával pénteken léptünk volna Sykpe-on keresztül kapcsolatba, hogy az ottani állapotokról tájékoztasson minket. A férfit azonban pénteken elhurcolták otthonából. Lánya most Magyarországtól kér segítséget a nyilvánosságon keresztül. Levelét teljes terjedelmében közöljük.


Mint megtudtuk, a Külügyminisztérium szombat délelőtt értesült arról, hogy a férfit erőszakkal elvitték a lakásáról.

Az elhurcolt líbiai-magyar férfi lányának a levele, amelyet kollégánknak küldött:

Szia!

Elkapták aput, egy szomszéd látogatása után rátörték az ajtót es elhurcolták, nem tudjuk, hogy hová, és nem tudjuk, hogy látjuk-e még élve. Apu magyar állampolgár is. Kérlek, segíts nekem, hogy ne értelmetlenül haljon meg, ha meghal most. Itt egy üzenet, amit át szeretnék adni azoknak, akik tehetnek valamit értünk:

A líbiai nép nevében írok ma, akik túllendültek a félemeiken és azt mondták: elég az elnyomásból! Líbia mai helyzetéből érthetően a férfi, aki magát vezetőnek nevezte meg teljes negyen évig, sehová sem vezette népét. Ellopta a líbiai nép vagyonát, nem az ország és a haza fejlesztésére használta fel, hanem személyes tulajdonává tette, és szétosztotta a családja, rokonai, és hívei között. Ők voltak az egyetlen haszonélvezői a 40 éves uralomnak az országban.

Nem szégyeljük bevallani, hogy eddig félelemből nem tehettünk lépést a kormány ellen, de minden okunk megvolt a félelemre, mert sokan, akik nem vallották a Zöld könyv eszméit és ellenezték a diktatórikus politikáját, életükkel fizettek és családjukat is veszélybe sodorták.Most én is nagyon aggodom apukámért, de tudom, hogy ő sem fél már tőlük és én sem, ezért próbálok tenni valamit.

Líbiában Khaddafi uralkodása alatt nem volt demokrácia, sem szólásszabadság, sokakat bebörtönöztek, megkínoztak, kivégeztek és családjaiknak átadták a halotti bizonyítványát, amiben a halál oka betegség volt. De ma világossá vált, hogy a nép ki mer állni bátor szívvel a jogaiért, szólásszabadságért, a változásért, az igazi demokráciáért és a jövőért. Ha kell, meghalunk azért, hogy a gyerekeink egy jobb, fejlettebb Líbiában nőjjenek fel, ahol bárkik lehetnek, akik akarnak lenni, és ahol nem lesznek elnyomva, mint mi voltunk.

Khaddafi, aki vezetőnek nevezte magát, de nem volt több egy diktátornál, most megfenyegetette népét. Mindenkit el akar pusztítani, aki nem mellete áll, hanem ellene van, bármi áron megvédi a székét, amiben 40 évig ült. Bevetette légierőit a civilek ellen, az állam pénzéből lefizetett afrikai zsoldosokat, hogy gyilkoljanak civileket. Embereinek, testőreinek fegyvereket adott és állami autókat, hogy lőjjenek bármilyen tömegre.Tankok vannak az utcákon, miközben a halottak száma egyre nő. Gyógyszer és élelemhiány van az országban. A líbiai nemzeti televízió csatonáján annyit nyilatkozott népének, "vagy én, vagy ti", és leégeti az országot és ő lesz "Néró, a római császár".

Magyarország egykor barátságban volt Líbiával. Ebből a barátságból születtem én is. A két nép barátságából. Mind a két országban éltem, számomra mind a két ország Haza, és most büszke szeretnék lenni a magyar hazámra, amely ma már az Európai Unió tagja, és immár fontos szerepet vállal a világ dolgaiban. Szeretném, ha Magyarország kiállna a civilekért, felszólalna mindenféle erőszakos cselekedet ellen, elítélné a kormány embereit, amiért fegyverekkel küzdenek és gyilkolnak, és végül megakadályozna egy lehetséges tömegmészárlást. Kérem Önöket, tettekkel is bizonyitsák, hogy erőszakkal, véres gyilkolással még egy diktatúra sem maradhat fenn.

Tisztelettel, T. Rashida

Kolozsvár ősi román föld

Azoknak, akik torkuk szakadtáig fasisztáznak Budapesttől Washingtonig. Azoknak a korlátolt egyéneknek, akik a nacionalizmust csak magyar jelzővel ellátva értik, használják. Jószándékúak, szimpla hülyék és politikus csúszómászók vegyesen.

Mátyás király 2005
(forrás: nemtudom)
A kolozsvári főtéren, melynek mai neve Egyesülés tér, emlékeztetvén magyarokat és románokat a trianoni döntés, mely köztudomásúlag egy évezredes álom beteljesülése volt. Kolozsvár ősi román jellegét az ősi román nemzeti színekkel hajsúlyozandó, padon, kukán, parkolásgátlón.

"A köztérségek dekorativizmusa mintát szolgáltat az egyszerű ember intim szférájának számára, és egy ilyen modell követése sokat mond az emberi lélek elfojtott büszkeségéről és kisebbrendűségi komplexusáról. A frusztrációból aztán tett lesz a képzeletben, és a félénkség eltűnik a szimbólum világában, képzeletbeli hősiességgé válva." (Transindex)


rendes, becsületes, hazafias, nemzeti kuka 2004
(kép forrása: keresem)
forrás: Orbán Katalin, Transindex
forrás: Orbán Katalin, Transindex

Pl. Buzás Sándor rendes román hazafi, nem egy horthysta!
(kép forrása: Transindex, Duo Van Der Mixt
aka  Mihai Pop és Christian Rusu)

A közvetlen üzenet a polgár mozgósíthatóságáról szól, valamint arról, hogy az imádja, ha manipulálják. Színes tárgyai ezt jelzik: "számítsanak rám, uraim! Én egy vagyok a sokak közül... (Transindex)

Ezt már népi kezdeményezés :)))
(kép forrása: Transindex, Duo Van Der Mixt
aka  Mihai Pop és Christian Rusu)
(kép forrása: Transindex, Duo Van Der Mixt
aka  Mihai Pop és Christian Rusu)
ajánlott olvasnivaló vasárnap délutáni emésztéshez:

mandiner a posztfunárista, átépített Főtérről + Kolozsvár blog

Műsorajánló: Ed Templeton Budapesten

Egy kiállítás ürügyén

Profi gördeszkás és fotós Kaliforniából, friss szem Budapesten. Ami mellett unott arccal elsétálunk, az Ed Templeton számára megörökítendő hungaricum. Tessék, csak tessék, több is van, Budapest feketén és fehéren. Templeton szerint Budapest az örök borongósság városa, ahol sosincs, nyár, csak ősz meg tél, fásult arcú emberek, mindent elöntő depresszió, hideg és szürkület, akár egy magyar művészfilmben. Mindjárt rontom az öngyilkos statisztikát.

Jézusmária!

Teenage kissers

Upcoming exhibitions: In New York City, "Teenage Kissers" at Half Gallery, June 23rd, 2011


pedó témák


Ed Templeton megmutatja: this is scateboarding

ED TEMPLETON
THE CEMETERY OF REASON

2011. január 22 - 2011. március 20.

A kiállítás egyes képein meztelenség, szex, vagy ezekre utaló magatartás látható, ezért a kiállítás 18 éven aluliak számára nem ajánlott!


Ernst Múzeum
2011. március 20-ig

Támogató:
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Együttműködő partner:
S.M.A.K.
www.smak.be

A profi gördeszkás, festő, fotós, videóművész, grafikus és szobrász Ed Templeton (1972) az utóbbi években Európába berobbanó alkotóinak egyik legérdekesebb figurája. Ez a San Franciscó-i külvárosban nevelkedett művész közvetlen, nyílt személyiség, egészséges Amerika-kritikával, aki elkötelezett vegetáriánus, a sport, az értelmes időtöltés, a kreativitás hirdetője. Talán meglepőnek hangzik, de a kortárs képzőművészet e nem mindennapi alakja Magyarországon is ismert, legendás személyiség, akinek budapesti látogatását sokan türelmetlenül várják. Igaz, széleskörű ismertségét elsősorban nem művészetének, hanem a profi gördeszkázásnak, az általa alapított cégével, a Toy Machine-nel gördeszka lapokra készített közkedvelt grafikáinak és „utcastílust” követő ruhaipari cégekkel való együttműködésének köszönheti.

Ed Templeton művészetét nehéz lenne bárhova is besorolni. Sikerét fotóinak és akvarell technikával készült festményeinek őszinte hangvétele, napjaink fiataljainak a világon mindenütt tapasztalható kiábrándultságát átütő erővel érzékeltető képei és az azokon található szöveges kommentárjai adják. Nem mindennapi módon installált kiállításai ellentmondanak a ma megszokott kiállítási gyakorlatnak, igazi különlegességek, egy újszerű látásmód lenyomatai. A menyezettől a padlóig szőnyegszerűen felrakott fényképek, rajzok és festmények nagyon erős, intenzív élményt nyújtanak. Ed Templeton képi nyelve, rajzai és szövegei olyan módon jelennek meg és szólalnak meg képzőművészeti alkotásain, kiállítási installációiban éppúgy, mint gördeszkáinak felületén és az általa tervezett ruhákon, ami a legfiatalabbakat is megragadja.

A The Cemetery of Reason kiállításon a művész saját életéről „mesél”, családjáról, barátairól és mindazokról, akikkel profi gördeszkásként találkozik a városban és a versenyeken. Ez az önéletrajzi ihletettségű óriás-installáció mégis túlmutat a személyesen, és fontos szociális és társadalmi jelenségeket érint. (mucsarnok.hu)

Fegyverbe! Már a Tűzrakteret is meg akarják ölni a korrupt disznók?

TŰZ VAN!

A Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház 6. kerületi önkormányzattal folytatott tárgyalásai megdöbbentő fordulatot vettek. Számunkra  jelenleg ismeretlen okokból a Tűzraktér Hegedű utcai épületében eddig támogatott kulturális és művészeti tevékenységünket ellehetetlenítik.
MÁRCIUS 31-én 374 főt befogadó ALKOTÓHÁZUNKAT KIÜRÍTÉSRE KÖTELEZIK!


VÉDJÜK MEG KÖZÖSEN A TŰZRAKTERET!

Menyus és Társai

Cím: Tűzraktér, Budapest, VI. ker., Hegedű u. 3.

A stílus arénája

Skála, West-Balkán, 2011 január


A döglődő, félig üres Skála, mint a kültéri reklámozás alibiépülete, gigantikus állványa?

perfectmedia.hu:
SPECIÁLIS AJÁNLAT:
A Duna Plaza íves felületének, a Lurdy-Ház homlokzati üvegfelületének valamint a Nyugati téri
Skála üvegfelületének együttes bérlete


Bérleti díj:
Listaár: 14.000.000 Ft+Áfa/hó
Ügynökségi ár: 12.000.000 Ft+Áfa/hó
McCann ár: 10.000.000 Ft+Áfa/hó


Produkciós költség:
-öntapadós fólia
Listaár: 7.000 Ft+Áfa/m2
Ügynökségi ár: 6.000 Ft+Áfa/m2
McCann ár: 5.000 Ft+Áfa/m2


-perforált ablakfólia
Listaár: 11.500 Ft+Áfa/m2
Ügynökségi ár: 9.500 Ft+Áfa/m2
McCann ár: 8.500 Ft+Áfa/m2


A Lurdy-Ház felületének mérete: 750 m2, perforált ablakfólia
A Duna Plaza íves felületének mérete: 1.132 m2, perforált ablakfólia 150 m2-en, öntapadós fólia
982 m2-en
Nyugati Skála felületének mérete: 512 m2, perforált ablakfólia

hírek: Megalakult a Clean City Movement Budapesti tagozata a facebookon. Csatlakozzatok, takarítsuk ki a reklámmaffia szemetét a városunkból, harcoljunk egy élhető Budapestért! Le a vizuális környezetszennyezéssel, le a reklámzajjal. A közterület a városlakóké és nem kapzsi politikusok és lelkiismeretlen reklámcégek agymosó homokozója. http://www.facebook.com/home.php?sk=group_152589574795747

Didi Didó Drinkbár, Szeged

Olcsó dermedvény a szegedi kültelken. Kisfiam, ne vedd szádba a pisztolycsövet, megsérülhetsz.


Sehol sem marad a titok Örökké 
eltemetett titok fele olyan jól sem 
mint a múltba temetve.


Tartsd meg sötét szívedben, különben ellebben a hír.
Számos évig temesd el
a titkokat, melyek elöl aggódsz,
s nem árul el kebelbarát,
ha nem mondtad ki a szavakat.

A Számbavett csapások könyvéből (Koontz)




Fido Dido Drinkbár (wtf is drinkbar?), néhai night-klub
cím: 6727 Szeged, Csap utca 77. Telefon: (62) 415668. Weboldal: Fido Dido Drinkbár (megszűnt?)

FIDO DIDO, Szeged - A Fido Dido Söröző Szegeden a Gábor Áron utca és a Csap utca sarkán található.


Zenét!

2011. február 26., szombat

Twilight Zone (Táncos Anna képei)

A sötétben kimondhatatlan titkok keresik a hangot, settenkedő árnyak kerülgetik az élőket néma körtánccal. Ez nem sex on the beach, itt nem nőnek pálmafák. Budapest, twilight zone, szeretünk.

További képek a Homályzónából



Szemán Ábel fotói: 1945 és 2008

Budapest városfotók 1945-ből és 2008-ból. A képek pontosan ugyanazon a helyen ugyanolyan szögből készültek 63 év különbséggel.
A klip a W. T. zenéjével mutatja meg hogy miben és hogyan változott meg a városkép a főváros ostroma óta eltelt időben.

Pictures of Budapest in 1945 and 2008. The photos were taken on the exact same places and angle with 63 years difference.
The clip shows how the Hungarian capitol has changed since the siege at the end of world war 2, with a background music by W. T. (Szemán Ábel)


Szy Sándor monogramja (a sznob megdicsőülése)

Bojár szerint a lakók itt „szubjektív minőségromlást” szenvedtek el, ha azonban az építkezés megakad, az az egész városnak rossz lesz. (Bojár Iván András az Indexnek)

„Az építtető minőségmániás ember, aki jó fej, hogy ide épít ilyen finom dolgokat.” (Cselovszky Zoltán V, kerületi főépítész az indexnek)

Rogánföldjén járunk, az V. kerületben. Itt bármi megtörténhet, például élve befalazhat embereket egy lelkiismeretes "vállalkozó", Szy Sándor. Ma vállalkozó, tegnap nembűnöző. Nemsokára arra is engedélyt szerez SZS, hogy az Ön kedves kurvaanyját is élve eltemesse. Rogánföldje a korlátlan lehetőségek kerülete, szavaztál volna a fegyverekre.

A magyar műemlékvédelem és a parvenű, felkapaszkodott izé dicsőségére: hogyan alakult át a papírgyáros Szénásy Béla (SZB) monogramja a házikedvencünk, Szy Sándor monogramjává (SZS). A jéghegy csúcsa, csók a műemlékvédelemnek. Remélem, nem üresek a zsebek és nem éheznek már a gyerekek. Lehet röhögni.

Szénási Béla, SzB
Korunk hősének, Szy Sándornak a monogramjává nemesülve

Szénásy Béla vs. Szy Sándor

Szy Sándor monogramja a homlokzaton.
A nemesi címer megszerzése folyamatban
(lásd. Tasnádi villáját)



Bohem, Art, Hotel
Névtelen komment:

Nem is lehetnétek jobban primitív bunkók. Csak a pénz a vagyon és hol marad az ember??
Ezért tart itt az ország mert ha valaki sikeres akkor ""pofán kell lőni""" idióták vagytok.
Gyerünk Uram csak így tovább és ne csak hotel hanem hotel lánc legyen nagyobb lesz mint a hilton ha ha ha
Sok sikert Sándor.


Bojár "Mindenseggbebenéztemmár" IvánAndrás:

"2006-ban, majd’ két évtized után előkerült kamaszkori barátom, aki messziről látva tevékenységemet, azzal állt elő: találjak ki valami szépet, hasznosat az épületében, amelyet később, miután engedélyeket szerez, szállodává épít át. Így jött létre a ma épülő szálloda helyén korábban állt üzemcsarnokban a Körzőgyár, a zömmel pályakezdő fiatal képzőművészeknek lehetőséget adó kiállítóhely. Kb.10 kiállítást rendeztünk, majd amikor jelzést kaptunk, közönségünk sajnálkozása ellenére, bezártuk a Körzőgyárat. A szomszéd házban lakó ismerősöm is tudta ezt, most az építkezés előrehaladtával az édesanyja segítségért fordult hozzám. Megkért, hozzam össze a fiát az épület tulajdonosával, a szálloda beruházójával. Segítettem nekik, s egy ízben le tudtam ültetni mindkét felet Budán, egy kávéházi asztal mellé, de szűk óra után magukra is hagytam őket."

Bohem Art Hotel
cím: 1056 Budapest, Hungary
Molnár utca 35
+36 20 399 1214
bohem@bohemarthotel.hu
honlap: www.bohemarthotel.hu

Ha valaki gratulálni akar a Molnár utcai lakókat élve elfalazó Szy Sándornak, az itt megteheti http://www.facebook.com/bohemarthotel

kapcsolódás: megnyílt a kriptahelyszínelés a kriptában + interjú Szilágyi Péterrel (LMP polgármesterjelölt) + interjú Pásztor Tiborral (MSZP képviselőjelölt)

Budapest büszkesége

A hivatal jó indulata érződik a hotelnek a Molnár utcára néző épületénél is. Itt Szy Sándorék lebontották egy helyi védettségű épület felét, noha az engedély szerint annak homlokzati traktusát eredeti állapotában kellett volna felújítaniuk. Cselovszky Zoltán főépítész a bontásról nem is tudott, annyit viszont megjegyzett: „Az építtető minőségmániás ember, aki jó fej, hogy ide épít ilyen finom dolgokat.” (index)

Volt egyszer egy Pannon Rádió


Nem, soha nem játszották le a Belga Nemzeti hip-hop c. dalát. Városi legenda a nagyon hülye jobberekről, de a Belga is cáfolta. Nagy Ferót meg azért tették lapátra, mert megkettyintette Csurka nőjét a stúdióban :)

"A hat zenekar - a Kispál, a Nyers, a Másfél, a Kimnowak, az Anima Sound System és a Pál Utcai Fiúk - már régóta fontolgatta, hogy valamiképp hangot ad véleményének. Február elsején szánták el magukat egy tiltakozó nyilatkozat megírására, amit faxon el is küldtek a Pannonnak. Kiállásuk inspirálóan hatott más zenészekre, művészekre is: tiltakozásukhoz hatvanan csatlakoztak.
A két befutott roma zenekar, a Fekete Vonat és a Romantic nem iratkozott fel a tiltakozók listájára. Mogyoró, a Fekete Vonat menedzsere a zenekar nevében elmondta: nem ért egyet a tiltakozással, mert egy zenész ne politizáljon, ne hősködjön, hanem zenéljen. Különben sem érti, miért kell és hogyan lehet egyáltalán egy rádiót bojkottálni. "Fel sem merült bennünk, hogy diszkriminálnának bennünket, hiszen játsszák a számainkat, a Gidófalvy pedig nagy haverom. Természetesen az, hogy a rádiónak milyen a politikája, szélsőjobb vagy sem, az nem a mi ügyünk. Különben sem értem, mi a céljuk ezzel a balhéval. Mindenesetre én azt szeretném, ha a Pannon minél több Fekete Vonatot játszana, akár egész nap" - mondta Mogyoró.
A Romantic is hasonlóan gondolkodik Priegerék akciójáról: úgy érzik, nem érinti őket ez az ügy, és "amúgy sem fenyeget az a veszély, hogy a Pannonban a számainkat virítanák".
Ám a hatvan művész, ha akarná sem tilthatná meg a Pannonnak zenéik sugárzását. Ha ugyanis a felhasználási jogdíjat egy adó befizeti az ArtisJusnál, bármilyen zenét játszhat. Az erre való jog nem visszavonható - még akkor sem, ha a Pannon eddig egy kanyi vasat sem fizetett az ArtisJusnak." (Magyar Narancs)

Zenészek bojkottja a Pannon Rádió ellen

„Nyilatkozat
A Pannon Rádióban tapasztalható, kirekesztő, nyíltan rasszista, antiszemita hangnem miatti tiltakozásunk kifejezéséül a mai naptól nem járulunk hozzá, hogy a Pannon Rádió dalainkat a programjában lejátssza.
*
Úgy érezzük, a Pannon Rádió az általa játszott magyar zenekarokkal, előadókkal próbálja hitelesíteni mondanivalóját. Nem akarjuk, hogy dalaink a gyűlöletbeszéd kontextusában elhangozzanak. Nem akarjuk, hogy a nevünkkel és dalainkkal toborozzanak közönséget számunkra vállalhatatlan közlendőjükhöz.
*
Hangsúlyozzuk, hogy akciónk nem szolgálja semmilyen politikai párt vagy érdekcsoport céljait, azt művészként és egyszerű hallgatóként tettük közzé.
*
A jelen nyilatkozat vonatkozik a zenekari felvételekre, illetve azokra a dalokra is, amelyeket a zenekarok tagjai külön-külön, szerzőként jegyeznek.


Az aláíró zenekarok:
Anima Sound System
Kimnowak
Kispál és a borz
Másfél
Nyers
PUF (Pál Utcai Fiúk)
(Lovasi András: „Nem akarjuk, hogy a mi közönségünk egy pillanatra is azt gondolja, hogy nekünk bármiféle szellemi vagy egyéb kapcsolatunk van a Pannon rádió mögött álló politikai erőkkel.”
Anima Sound System, Prieger Zsolt: „Tűrhetetlen, hogy a magyar médiában zenék között gyűlöletkeltő beszéd hangzik el. Nem igazán szeretjük, amikor cigányoznak, buziznak, zsidóznak, mert ez a popzenétől, a fiataloknak szóló zene lényegétől teljesen idegen.”)






2002. február 10.
Alulírottak egyetértünk a Nyilatkozattal és csatlakozunk hozzá. Tesszük ezt attól függetlenül, hogy dalainkat a Pannon Rádió eddig játszotta-e vagy sem, szándékában áll-e játszani vagy sem.
Babos Gyula, Back II Black, Bajor Imre, Benkő László, Berkes Gábor, Bochkor Gábor, Bornai Tibor, Boros Lajos, Bródy János, Cserháti Zsuzsa, Csonka András, Dés László, Eszenyi Enikő, Eszményi Viktória, Fábri Péter, Falusi Mariann, Favágók, Gálvölgyi János, Gerendás Péter, Geszti Péter, Gőz László, Halász Judit, Heilig Gábor, Hernádi Judit, Hobo és Hobo Blues Band, Hofi Géza, Horgas Eszter, Horváth Attila, Horváth Kornél, Karácsony János, Katona Klári, Kentaur, KFT, Kóbor János, Koltai Róbert, Koncz Zsuzsa, Koós János, Korai Öröm, Kováts Kriszta, Kulka János, Lang Györgyi, Lerch István, Malek Miklós, Novai Gábor, Pierrot, Presser Gábor, Rácz Zoltán (Amadinda), Republic, Soltész Rezső, Solti János, Somló Tamás, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán, TNT, Viktor Máté, Wolf Péter, Závodi Gábor
*
2002. február 18-ig
a nyilatkozathoz az alábbi előadók, zenekarok csatlakoztak:
Ágens, Czerovszky Heni, Emil. Rulez, Ferenczi György ( Herfli Davidson, Dioptrió - Tóth János Rudolffal), Kemény Kázmér, Majoros Gábor (RÉS), Nagy Natália, Oroszlán Gábor, Oroszlán György, Rémember
2002. február 20-ig:
Erdész Róbert (Solaris, Napoleon Bld.), Gasner János (Sziámi), Marcellina, Muddy Shoes, Szécsi Katalin (Szécsi Pál jogutódja)
2002. február 27-ig:
Drums (Lang András, Mogyoró Győző, Molnár Gábor, Vázsonyi János), MÉTA, Neoprimitiv (Földes Péter, Jobbágy Gyula, Nagy Gyula, Pleschinger Sándor, Szántó Péter, Szentirmay László), Szalai Péter és Szőke Szabolcs (Tin-Tin Quintet) (galamus.hu)


A Pannon Rádió egy megszűnt magyarországi rádióadó, amely a Magyar Igazság és Élet Pártjához állt közel. A kizárólag magyar zenéket sugárzó adó 2000 őszén jött létre, majd sorozatos botrányokat és a tulajdonosi kör konfliktusát követően 2003 nyarára pénzügyileg ellehetetlenült.


A Pannon rádió elődje a Gidófalvy Attila által alapított Dongó Rádió volt, amely a Havanna-lakótelepen a kábeltelevíziós hálózaton sugározta műsorát. A tulajdonos Gidó Média Kft. 1999 nyarán pályázott a Budapest környéki műsorszórást lehetővé tevő 99,5 MHz-es frekvencia használati jogára. A frekvenciára hét pályázat érkezett, a pályázatokat bíráló bizottság a Pannon Rádió pályázatát csak az ötödik helyre rangsorolta. A végső döntés előtt a Pannon Rádió MIÉP-es kapcsolataira hivatkozva az ORTT nem jobboldali kötődésű delegáltjai tiltakozásul kivonultak az ülésről. Az ORTT kedvező döntését követően a 2000. augusztus 20-án elkezdődtek a próbaadások, majd októberben hivatalosan is útjára indult a Pannon Rádió.
A Pannon karaktere egyedi volt, erősen különbözött az akkor működő kereskedelmi rádiók arculatától. A rádió félóránként híreket sugárzott, a teljes műsor körülbelül 40%-át hírek tették ki. A Pannon rádió munkatársai között a kor neves médiaszemélyiségei fordultak meg. Önálló hit- és közéleti műsorral jelentkezett ifj. Hegedűs Lóránt református püspök, saját műsora volt minden történelmi keresztény egyháznak. A hírműsorokban olyan ismert jobboldali újságírók kaptak szerepet, mint Chrudinák Alajos, Pörzse Sándor és Franka Tibor. A Pannon Rádió műsoridejének meghatározó részét a zene tette ki. Pályázatában a vállalkozás vállalata, hogy kizárólag magyar művészek által előadott zeneszámokat sugároz majd műfaji megkötések nélkül. A Pannon a nagy kereskedelmi rádiók által háttérbe szorított vagy egyáltalán nem játszott együtteseknek is helyet adott, kínálatában megjelentek a 80-as évek magyar rockzenekarainak albumai, népzene, illetve a magukat a politikai jobboldalon elhelyező zenekarok (Egészséges Fejbőr, Magozott Cseresznye) számai. Az adó zenei főszerkesztője Nagy Feró volt, a szerkesztők között Schuster Lóránt is tevékenykedett. A kizárólag magyar nyelvű adásra utalt a rádió által választott szlogen: Az érthető frekvencia.


A magyar baloldal már létrejötte előtt támadta a Pannon Rádiót hangsúlyozván annak MIÉP-es kötődését. Az ORTT az adó működése alatt többször is szembe került a Pannon Rádió vezetésével. A rádió két millió forintos büntetést kapott, amikor az adásában felolvasták ifj. Hegedűs Lóránt egy gyűlöletkeltőnek tekintett írását. A rádió műsorát kísérő botrányok többször is ráirányították a közfigyelmet az adó működésére. A cigányokat, vallási és szexuális kisebbségeket sértő kijelentések miatt a hatóság meg is bírságolta a rádiót. Az ORTT vizsgálni kezdte a rádió műsorait, amelyeket jelentésében teljesen elfogultnak, antiszemitának és szélsőséges hangvitelűnek jellemzett. Ugyancsak törvénytelennek ítélte az ORTT a Pannon Rádió tulajdonosi szerkezetét. Az akkor hatályos törvény szerint párt, illetve ahhoz kötődő szervezet nem lehet műsorszolgáltató, ám a rádió meghatározó tulajdoni hányada a MIÉP-hez kötődő Bocskai Szabadegyetemé volt.
A rádió körüli perpatvar átterjedt a könnyűzenei életre is. 2002 februárjában 64 magyar zenész és zenekar felszólította a Pannon Rádiót, hogy műsorában ne játssza az általuk előadott műveket.


Az ORTT vizsgálata és bírsága kockázatot jelentett az adó további működése számára. A megszüntetéstől fenyegetett rádióadó tulajdonosai között egyre feszültebbé vált a viszony. Gidófalvy Attila, a Gidó Média Kft. fő tulajdonosa elsősorban a magyar zenéket játszó rádió arculatát szerette volna megőrizni és erősíteni. A MIÉP-nek azonban egy olyan rádióadóra volt szüksége, amely a 2002-es választások fő kampányidőszakában képes a párt üzeneteinek közvéleményhez való eljuttatására. Az tulajdonostársak közötti egyre fagyosabb légkör 2002 májusára szakításig jutott el.
A Pannon Rádió 2002 késő tavaszán gyakorlatilag kettészakadt. Gidófalvy Attila a rádió működtetéséhez szükséges berendezéseket 2002 május 10-én elköltöztette a korábbi telephelyről.[7] A Bocskai Szabadegyetemhez hű munkatársak továbbra a budapesti Szabadság téren lévő stúdióból sugározták a Pannon Rádió adását, ugyanakkor a fő tulajdonos Gidó Média is ugyanezen a néven és frekvencián jelentkezett az általa berendezett szükségstúdióból; 2002 májusában két önmagát egyaránt Pannon Rádiónak nevező program szólt a Budapest környéki frekvencián. A tulajdonosok közötti konfliktusból ideiglenesen a MIÉP-hez közel álló szabadság téri rádió került ki győztesen. A Gidó Média felfüggesztette a saját műsor sugárzását, hogy jobb tárgyalási pozícióba kerülhessen az ORTT-vel a frekvencia helyzetének rendezését célzó tárgyalásokon, a Bocskai alapítvány rádiója azonban tovább folytatta működését. Ezek után Gidófalvy Attila kezdeményezte a Bocskai Szabadegyetem kizárását a Gidó Média Kft. tulajdonosai közül, ami júliusban meg is történt. 2002 augusztusára az ORTT a Gidó Média számára adott ki frekvenciahasználati engedélyt, azonban az alapítványi rádió is tovább folytatta működését, így ismét két Pannon Rádió sugárzott a 99,5-ös frekvencián. A kettős sugárzás csak akkor szűnt meg, amikor 2002. december 5-én a hatóság lefoglalta Bocskai Szabadegyetem rádióadója.


2002 őszétől a Pannon Rádió ismét Gidófalvy Attila vezetésével folytatta működését. A MIÉP-től való eltávolodás azonban pénzügyileg nehéz helyzetbe hozta a rádiót, a közben parlamenti jelenlétét elveszítő párttól már nem érkeztek támogatások és elmaradtak a korábbi hirdetők is. 2003 nyarán a rádió nevet változtatott és felvette a Magyar Zenék Rádiója nevet. A rádió ekkorra már több tízmillió forintra rúgó bírsággal és frekvenciahasználati díjjal tartozott az államnak. Az egyre reménytelenebb helyzetben 2003 októberében az ORTT felbontotta az egykori Pannon Rádió műsorszolgáltatási szerződését.
A Bocskai Szabadegyetem rádiója Kincsem Rádió néven a világhálón és (2006-ig) műholdon folytatta működését.


A rádió többször hangsúlyozta pártoktól való függetlenségét, mégis számos átfedés volt a MIÉP és a rádió munkatársai között. Ifj. Hegedűs Lóránt műsorvezető a rádió működése idején a MIÉP alelnöke volt. Korábban szintén a MIÉP képviselője volt a budapesti közgyűlésben Schuster Lóránt, a rádió műsorvezetője, de a 2001 őszén bekövetkezett szakításig a MIÉP csepeli képviselőjelöltje volt Nagy Feró is. A szerkesztők a műsorkészítés során kiemelten kezelték a nemzeti radikális pártot. Rendezvényeiről, politikusainak megszólalásairól bő terjedelemben és túlnyomóan pozitív hangnemben szóltak, míg a párt politikai ellenfeleiről többnyire negatív kontextusban esett szó.
A műsorvezetők mellett a tulajdonosok között is megjelent a MIÉP. A Pannon Rádiót üzemeltető vállalkozás 25%-ban a MIÉP-hez köthető Bocskai Szabadegyetem Alapítvány tulajdonában volt. A Gidó Média Kft. egyik tagja a MIÉP egyik országgyűlési képviselője, Bogdán Emil volt. A MIÉP megjelenését a tulajdonosi körben az ORTT is kifogásolta, mivel az ellentmondott a médiatörvény pártok ilyen jellegű szerepvállalását tiltó rendelkezéseinek. (wiki)

"Te is más vagy, te sem vagy más"

2011. február 25., péntek

Gumis II.

Figyelünk és emlékezünk.


Street-art, ártvörk vagy mi: GUMIS.

Ferencvárosba gyökerező művészet, szépecskén bebetonozva a tájba.
Ha szabad a cápának, akkor a magyar kisvállalkozónak miért nem szabad
 teleszemetelnie reklámmal a várost? Van igazságérzetünk: a köztér mindenkié, de főként a szemété.

átkuszott a forgalmas úton és most egy tűzcsap ütközéstompítójaként teszi hasznossá magát :)

költözés után: ilyen lett

ilyen volt

Budapest, IX. kerület, Soroksári út

2011. február 24., csütörtök

Tempus fugit

Budapest rejtett kincsei, Tisztviselőtelep, VIII. kerület, Győrffy István utca 2 Sed fugit interea fugit irreparabile tempus, singula dum capti circumvectamur amore But meanwhile it flees: time flees irretrievably, while we wander around, prisoners of our love of detail.






2011. február 23., szerda

2011. február 22., kedd

Gyanúsan néznek ezek a fák

Egy forgó hiperkocka
3D-s vetülete
(wiki)
Backtonature, Isten hozott a Polidimenzionális Mezőkre. A fák hatalmas, ötdimenziós lények betüremkedése a mi szegényes 3D világunkban. Nem akarod tudni, hogyan néznek ki valójában, de nem ám, mert szeretnél időnként aludni.




forrás: wiki
Edwin Abbott Abbott Síkföld című könyvében egy olyan négyzetről ír, amely kétdimenziós világban él, mint egy papír felszíne. Egy háromdimenziós lénynek e négyzet szempontjából látszólag isteni hatalma van: képes például egy páncélszekrényből tárgyakat kivenni anélkül, hogy kinyitná (azáltal, hogy a harmadik dimenzión keresztül mozgatja őket), lát mindent, ami a kétdimenziós szemszögből falak mögé van elzárva, s eközben teljesen láthatatlan marad, mert a síktól néhány centire áll a harmadik dimenzióban. Négyzet találkozik is egy ilyen többdimenziós lénnyel, aki Gömbnek nevezi magát, és megpróbálja feltárni előtte hazája, Térföld titkait, valamint különleges képességeit; azonban Négyzetnek senki, még a többi szemtanú sem hisz, és végül börtönbe zárják, mint eretneket, a kettőnél több dimenzió létezésének hirdetése miatt.

A dimenziós analógia arra enged következtetni, hogy egy négydimenziós lény hasonló bravúrokra lenne képes a mi háromdimenziós perspektívánkból. Ezt Rudy Rucker Spaceland („Térország”) című regényében mutatja be, melynek főhőse négydimenziós lényekkel találkozik, akik ilyen képességről tesznek bizonyságot.(wiki)

wiki: Egy forgó 24 cellás hipertest 3D‑s vetülete



további képek