wiki:
A Vizafogó városrész Budapesten, a XIII. kerületben, Angyalföldön.
A Dráva utca, Cserhalom utca és a Váci út által határolt terület. Az Árpád hídtól északra elterülő részét régen Lepsinek nevezték, Mátyás király idejében itt volt az Agaras-tó, mely a Domonkos-rendi apácák tulajdona volt. Itt, a Váci út mentén futott a töltés, amelytől a Duna felé zsombékos terület volt, ahová a Fekete-tenger felől a vizák feljöttek az ívási időszakban.
Az Árpád hídtól délre a Dráva utcáig az egykori Vizafogó teherpályaudvar felé vezető iparvágány mentén szegénynegyed, a Váci út mellett a Hétház és a Tizenhárom ház munkáscsaládoknak nyújtott otthont. A vasúti pálya nyugati oldalán 1940-től cigánytelep alakult ki a Népfürdő utcáig. A Párkány utca mentén ezt a telepet 1970-1976 között szanálták és 1977-1980 között felépült az Elektromos pálya keleti oldalán a Vizafogó lakótelep. A teherpályaudvar felszámolása után a helyén 1987 után között felépült a második ütem.
Kalandozhat a NORC segítségével is, indulási javaslat a Pozsonyi utca Pozsonyi sörözője, ahol Újlipótváros polgári tégláját hirtelen felváltja a szoci panel.
Kapcsolódó bejegyzés: Grissini két világ határán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése