2013. június 13., csütörtök

Nem leszünk gyarmat, shá-lá-lá-lá-lá

Ümit Hamit, Ujgur Világkongresszus
Panasszal kíván élni kiutasítása ellen az ujgur vezető - nem igaz, hogy Kínában halálra ítélték.

Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Magyarországról kiutasított Európáért felelős alelnöke levelet írt, és közölte, hogy őt Kínában nem ítélték halálra, valamint azt is, hogy Magyarországról történt kitoloncolása ellen panasszal kíván élni.

Ümit Hamit terjedelmes levelet írt, majd telefonon is felhívta Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét.

A levélben elsősorban arra a téves információra tért ki, amelyet az Origó hírportál terjesztett róla, és amely szó szerint ezt írta június 5-i beszámolójának (Büszke hunnak vallotta magát a kitoloncolt ujgur vezér) felvezető szövegében: "A Kínában halálra ítélt férfi Magyarországról való kiutasítása után azt mondta, nagy a baj, ha már itt is Kína dirigál."

A levélben leírtak szerint Ümit Hamit 1988. május 18-án egy 3000 fős békés diáktüntetés vezetője volt, amelyen a kínai kormány politikája ellen tüntettek. Ekkor őrizetbe vették, két és fél hónapon keresztül tartott a kihallgatása, majd elengedték. Ürümcsiben folytathatta egyetemi tanulmányait, amelyeket 1990-ben végzett el, ám politikai szerepvállalása miatt nem diplomázhatott. Diploma nélküli tanárként 1994-ig Ürümcsiben 9-10-11-es osztályokban taníthatott osztályfőnökként és fizikatanárként. Diákjainak a valós, sok ezer éves ujgur történelmet tanította, hazafias szellemben nevelte őket. Mint levelében állítja, Kínában az ujgurok történelmét teljesen kifordítva, meghamisítva tanítják. A hivatalosan elfogadott tanrendtől való eltérést szigorúan – akár börtönnel is – büntették. 1994 augusztusában, amikor a titkosszolgálat gyűrűje körülötte szorulni kezdett, és hírét vette annak, hogy letartóztatását előkészítették, Belső-Kínába szökött. Hathónapos bujkálás után, egy embercsempész hálózat segítségével tengeri úton Európába menekült, és Németországban kért menedékjogot, ahol később a német állampolgárságot is elnyerte. Összefoglalva leírta: nem hogy halálra nem ítélték, egyáltalán semmilyen ítéletet nem hoztak ellene Kínában, ahol 1994. augusztus 17-ig rendes munkaviszonyban tanított.

Nem tudja, hogy miként terjedhetett el róla Magyarországon az ellene hozott halálos ítélet hamis híre, de az Origó egy Budaházy György által készített interjúra hivatkozva állítja ezt. Ezzel kapcsolatban Ümit Hamit levelében leírja, hogy valószínűleg tolmácsolási pontatlanság okozhatta a félreértést. Jellemző a félreértések sokaságára, hogy – mint levelében írja – ő Budaházy Györgyről csak annyit tudott, hogy nagy olvasottságú internetes újságíró.

Telefonhívása során elmondta a Magyarok Világszövetsége elnökének, hogy nem igaz az sem, miszerint nem kíván a magyar hatóságok kiutasítása ellen panasszal élni. Igenis panasszal kíván élni, mert – mint állítja – személye semmilyen terrorcselekménnyel nem hozható összefüggésbe. Ő egy emberi jogi aktivista, aki messzemenően betartja az őt befogadó ország törvényeit és a nemzetközi egyezményeket. Magyarországra, a magyar népre testvérként tekint, ahol igen sok barátja van, akiktől nem akar elszakadni. Ümit Hamit mélységesen felháborítónak és alaptalannak tartja, hogy a magyar hatóságok megakadályozták az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának Budapestre tervezett tanácskozását.

Közben Magyarországon számos szervezet tiltakozott az ujgur fiatalokkal szemben foganatosított hatósági intézkedések ellen.

(MVSZ Sajtószolgálat)

 

Nincsenek megjegyzések: