2013. június 9., vasárnap

Ybl bazár: ilyen lett, ilyen volt

"Szellemi kapu az országhoz"

"Eleőd Ákos részletesen foglalkozott a projekt környezetével, „kulturális érintőpontok” hálózatát javasolva mind a Duna-part, mind a Várnegyed-kapcsolathoz; és megfontolásra ajánlja a pesti Belváros és a budai Várnegyed közvetlen összeköttetésének lehetőségét. Ezt egyelőre hajójáratokkal fogják megoldani. De a városlakók alighanem már annak is örülni fognak, ha harminc év után, 2014. március 31-én kapnak majd egy használható Várkert Bazárt."





Százharminc év várakozás

1874 Reitter Ferenc fölveti, hogy egy nagyszabású üzletházzal kellene megkoronázni a déli Duna-partot, és egyúttal feljárást nyitni a Várkerten keresztül a királyi palota felé.

1875 Ybl Miklós megbízást kap a tervezésre.

1883 Elkészül a nagyszabású épületegyüttes, a két bérház között a bazár üzletei szinte belesimulnak a hegyoldalba. A kereskedők azonban hamarosan tönkremennek, a helyiségekbe előbb a Történeti Képcsarnok költözik be, majd szobrászok és festők foglalják el a tágas, világos termeket.

1960 Helyreállítják a világháborúban erősen megsérült Várkert Bazárt, ám a Várkert középkori falrendszerének helyreállítása megszünteti a följárót a palotához.

1961. AUGUSZTUS 20. Megnyílik a Budai Ifjúsági Park. Egyszerre kétezer-ötszáz ember befogadására alkalmas, a kezdeti belépti díj igen borsosnak számít – öt forint –, a megfelelően decens öltözködésre beengedőemberek ügyelnek.

1982 Egy teljes balusztrádsor rádől a zenét hallgatókra, napokon belül bezárják a rendkívül rossz állapotba került bazárt.

1996 A World Monuments Watch a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolja az immár a világörökség részeként is védett Duna-parti épületet. Hamarosan kormányhatározat születik az együttes helyreállításáról. Ugyanekkor Mányi István építész irodája elvi építési engedélyt kap egy lehetséges helyreállítási tervre. Ekkor 1,5 milliárd forintból lehetne helyreállítani a bazárt és a Várba vivő utakat, ezt az állam állná. Befektetői tőkére számítanak a térszint alatti kiegészítés elkészítésére.

1999 Újabb kormányhatározat készül, eszerint befektetői pénzből kell helyreállítani a műemléket.

2002 Előszerződést kötnek a kanadai-angol Foundation Kft.-vel. Ennek értelmében a cég hatvan évre ingyenes használati jogot kap az épületegyüttesre, viszont saját költségén kell megvalósítania a műemléki helyreállítást és az épületnek új funkciót biztosító térszint alatti kiegészítést.

2005 Előbb a kerületi, majd a fővárosi Fidesz-frakció is kinyilvánítja, hogy nem támogatja a hasznosítási szerződés aláírását a Foundation Kft.-vel a Várkert Bazár felújítására. Az ok: a tervek olyan beépítést mutatnak, amelyek meghaladják a kerület építési szabályzatában előírt szintterületi mutatókat, és a tervekben „plázajellegű” kereskedelmi funkció is szerepel.

2007 Világossá válik, hogy nincs esély kompromisszumra.

2010 A Várkerület vezetői megkeresik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert, és azt kérik tőle, hogy a Várkert Bazárt vegye be a kormány az állami beruházások közé.

2011. NOVEMBER Az új kormányhatározat szerint 2014. március 30-ra elkészül a bazár felújítása. A teljes munka becslések szerint 8,5-9 milliárd forintba kerül (a közlekedési kapcsolatok kialakításával és a királyi kertekkel együtt), melyből 6,5 milliárd forint tisztán a bazár rendbetétele. Ezt különböző uniós pályázati pénzek átcsoportosításából – pl. a Szépművészeti bővítésére szánt pénzből – fedezik. (népszabadság)



Urbex: Az Ybl bazár (Várbazár) romjai (2011) + 2010 video + 2009

Nincsenek megjegyzések: