2010. október 12., kedd

Lovecraft: Ulthar macskái


Cats of Ulthar, The
Ulthar macskái
Howard Phillips Lovecraft (1920)

Azt mondják, hogy a Skai folyón túl fekvő Ultharban senki sem ölhet meg macskát. Elnézem őket amint dorombolva ülnek a tűz előtt: egész hihetőnek tűnik ez a tilalom. A macska ugyanis titokzatos teremtmény, s közelebb áll azokhoz a különös dolgokhoz, melyek az ember előtt örökre rejtve maradnak. Az antik Aigyptos lelke él benne; Meroé és Ophir rég elfeledett városaiból származó mesék őrzője. Rokonságban áll a dzsungel uraival, örököse Afrika ősrégi, baljóslatú titkainak. A Sphinx unokatestvére, érti nyelvét, mégis sokkal ősibb nála és emlékszik arra is, amit az már rég elfeledett.

Élt Ultharban - még mielőtt a polgárok megtiltották volna a macskák elpusztítását - egy öreg paraszt a feleségével. Gyönyörűségüket lelték abban, hogy csapdába csalták és lemészárolták szomszédaik macskáit. Hogy miért tették mindez, nem tudom; talán gyűlölték éjszakánként fölhangzó nyávogásukat és azt, ahogy lopva osonnak a kertben és udvarokon át a sötétség homályában. Akármi volt is az ok, az öregember és az asszony örömmel fogott el és ölt meg minden macskát, ha közel merészkedett kunyhójukhoz; a néha sötétedés után hallható hangokból pedig a falusiak kitalálhatták, hogy nem gyöngéd módon történt az elpusztítás. Persze nemigen beszéltek erről az öreg párral: arckifejezésük nem ígért semmi jót, és kunyhójuk is félelmetes volt, mélyen elrejtve egy elhagyatott kert hatalmas tölgyfái alatt. Az igazat megvallva, a macskák gazdái gyűlölték ugyan a furcsa párt, viszont sokkal jobban féltek tőlük, s ahelyett, hogy lehordták volna őket brutális tettükért, csupán arra ügyeltek, nehogy dédelgetett kedvenceik a sötét fák alatt álló magányos kunyhó felé kószáljanak. Az elővigyázatosság ellenére is óhatatlanul eltűnt néha egy-egy macska, sötétedés után újra hallatszottak a hangok, s a gazda csak tehetetlenül kesereghetett vagy azzal vigasztalhatta magát, hogy hálát adottt az égnek, amiért nem valamelyik gyerekét veszítette el. Ultharban ugyanis egyszerű emberek éltek, és nem tudták azt, honnan származtak az első macskák.



Egy szép napon egy karaván tűnt föl a falu macskaköves utcáin, valami délről jött, furcsa vándor-népség. Bőrük színe sötét volt, de nem hasonlítottak azokhoz a városiakhoz, akik évente kétszer is áthaladtak a falun. A piactéren ezüstpénzért jövendőt mondtak, és színes üveggyöngyöket vásároltak a kereskedőktől. Senki sem tudta, hogy pontosan honnan jöttek, csak azt látták, hogy imáik különösek, és furcsa alakokat festettek a kocsik oldalára: embertestű, de macska-, héja-, kos? és oroszlánfejű lényeket. Vezetőjük pedig egy kétszarvú fejdíszt viselt, a két szarv között egy rejtélyes, korong alakú dísszel. Volt egy apátlan-anyátlan kisfiú a karavánnal, csak egy kis fekete cicája volt, azt dédelgette. A sors kegyetlenül bánt vele, csak ezt a kis szőrgombócot hagyta meg neki, hogy enyhítse fájdalmát. De amíg az ember fiatal, könnyen feledést talál egy ilyen kismacska játékában. Így Menés is - ez volt a fiúcska neve - gyakrabban mosolygott, mint sírt, amint a furcsára pingált kocsi lépcsőjén üldögélt játszótársával.



Ott-tartózkodásuk harmadik reggelén azonban nem találta a cicát, s amint a piactéren hangosan zokogott, néhány falusi beszélt neki az öregről és feleségéről, valamint az éjjeli hangokról. Amikor ezt meghallotta, abbahagyta a sírást, tűnődni, majd imádkozni kezdett. Karját a nap felé emelte, és buzgón fohászkodott, s bár a falusiak nagyon szerették volna érteni, számukra teljesen ismeretlen volt a nyelv. A könyörgés hatására a felhők kezdtek szokatlan alakot ölteni, s az égen lassan és homályosan kivehetővé vált a furcsa, csak félig emberi lények szarvasfej-díszes alakja.

Aznap éjjel a vándorok elhagyták Ulthart, és senki sem látta őket újra. Azonban nem csak ők tűntek el nyomtalanul, hanem a falubeli macskák is: kicsik és nagyok, feketék, szürkék, cirmosak, vörösek és fehérek egyaránt. Az öreg Kranon, a polgármester meg mert volna esküdni, hogy az idegenek vitték el az összeset Menés macskájáért; szidta is a fiút meg az egész karavánt. De Nith, a nyurga jegyző azt állította, hogy a vén házaspár a felelős, hisz köztudott volt macskagyűlöletük. Persze senki sem merte őket kérdőre vonni, pedig a kis Atal, a fogadós fia látta az összes macskát, amint lassan és ünnepélyesen vonultak a baljóslatú kert felé, mintha valami sosem hallott rituáléra készülnének. A falusiak hitték is meg nem is az egészet, s bár azt gyanították, hogy a macskák csúnya véget értek, mégsem merték volna szóvá tenni addig, amíg napvilágnál, saját kertjén kívül nem találkoznak az öreggel. Így hát Ulthar lakói tehetetlenül és dühösen feküdtek le aludni, de amikort reggel fölébredtek, álmélkodva látták, hogy minden macska előkerült, és ott volt a megszokott helyén. Nagy, kicsi, fekete, szürke, cirmos, vörös és fehér: egy sem hiányzott. Lusták lettek és kövérek, behízelgően doromboltak. A polgárok sokáig tanakodtak a hihetetlen esetről. Az öreg Kranon még mindig azt állította, hogy csakis a karaván vihette el őket, hisz macska nem került még élve elő abból a kunyhóból, ahol a vénember és felesége lakott. Abban viszont egyetértettek, hogy fölöttébb különös a macskák viselkedése, nem voltak hajlandóak sem enni, sem pedig meginni az eléjük kiöntött tejet. Egész nap csak a tűzhely előtt szundikáltak és a napon sütkéreztek.

Már egy hét is eltelt, mire a falu lakói észrevették, hogy este nem gyúl kis fény az öregek kunyhójában. Nithnek az is feltűnt, hogy senki sem látta őket a nevezetes éjszaka óta, amikor a macskák mind eltűntek. Újabb hét elteltével a polgármester úgy döntött, kötelessége kinyomozni a dolgot, és félelmét legyőzve elment a kunyhóhoz. Óvatosságból magával vitte Shang kovácsot és Thul kőfaragót is. Amikor behatoltak a házba, néhány furcsa bogáron kívül csak két emberi csontvázat találtak az agyagpadlón, hús már nem volt egyiken sem. Mindenkit ámulatba ejtett az eset, sokáig találgatták, mi történhetett. Zath, a halottkém, Nith jegyző, Kranon, Shang és Thul: mindannyian a rejtélyen töprengtek. A kis Atalt, a fogadós fiát alaposan kifaggatták, jutalomból még cukorkát is kapott. Sokáig emlegették a vénembert és feleségét, a vándorkaravánt, a kis Menést a cicájával, az imáját és az égbolt megváltozását az ima alatt; azt, hogy mit csinálhattak a macskák aznap éjjel, amikor a karaván elhagyta a falut, és hogy mit találtak abban az átkozott kunyhóban a sötét baljóslatú fák alatt.

Végül pedig a polgárok kihirdették a nevezetes törvényt, amely mindenütt nagy visszhangot keltett: Ultharban tilos macskát elpusztítani.

(Photos by Rudi, a kirákycsászáristen)

2 megjegyzés:

muhaaha írta...

Nyban Magyarok HELYSZIN VALTOZAS!!!!!!!
HALLOWEENPARTY Oktober 15 -en,Penteken A "B66"ban.
Ajtonyitas 10pm*Buli 4am-ig
vendeg:"Gyozike" (Romantic)
zene:djmisi
Belepo;$ 20

Gergényi Péter Emlékest írta...

2010.10.23. Dürer Kert - Gergényi Péter Emlékest - 1000 HUF
Isten Háta Mögött
Angertea
Wrong Side of the Wall
Eejit Midget

A forradalom 54. évfordulán a Dürer is kitesz magáért: 4 szétcsapott pop (másszóval rock) banda fog megemlékezni a repülő utcakövek, gumilövedékek és belvárosi viperák világáról.
Az Isten Háta Mögött első koncertjét adja az új, Sándor Danival kiegészült formájában. A negyedik lemezét készítő zenekarról már azt is szánalmas leírni, hogy már mindent leírtak róla, de tényleg így van. Az egyre nagyobb és fanatikusabb rajongótáborral rendelkező csapat számára a tagcserével egy viszonylag új világ következik most, hiszen a friss felállás egyre inkább távolodik a konkrét rockzenétől, valószínűleg egy olyan útra, amiről még nekik is csak sejtéseik lehetnek. De hiszen az IHM mindig is arról szólt, hogy nem törődnek a külvilággal; aki akarja és tudja, az úgyis követni fogja őket az útjukon. A koncerten minden bizonnyal játszanak új dalokat is, úgyhogy a megjelenés, ha szabad ilyet mondani, kötelező.
A nagymágocsi Angertea sem egy fiatal zenekar, történetük egy jobb orosz drámában is megállná a helyét. Az igen egyedülálló (értsd: kemény, keményebb, legkeményebb) hangzást produkáló triót valahogy mindig alulpredesztinálták, holott zenéjük alapján mindenképpen többre hivatottak. Ezt bizonyítja, hogy most igencsak beindult a szekér náluk is: az új albumukat Neal Kernon fogja keverni, aki a nemzetközi rockélet egyik nagyágyúnak hívható producere. Mielőtt híressé válnak, illik megnézni őket, na.
Az Eejit Midgetet még Írországban hozta össze Győrfi Isti, akit még a korai IHM-es időkből ismerünk, hiszen alapító tagja volt a zenekarnak. A korábban 5 tagú, jelenleg trióban dolgozó banda az első lemezén dolgozik, illetve épp' egy turnén is vannak, amelynek pesti állomása lesz megtekinthető ezen az estén. Kockásing kötelező!
Az est záróakkordjait pedig a budapesti underground rockélet egyik (a szó minden értelmében) legbulisabb csapata, a Wrong Side of the Wall fogja bepengetni, akik aznap már a második koncertjüket fogják tolni. Az elsőt hol máshol, mint Békéscsabán, úgyhogy már csak azért is érdemes lesz lejönni, hogy mindenki meggyőződjön arról, milyen az, amikor valaki valójában rockandroll módon viselkedik. Zúzás, dallamok, ívek, hajlamok - és még mi minden!
Úgyhogy, ha elfáradtál a helyi önkormányzat felgyújtásától, ha kisebesedett a kezed az utcakövek felszedésétől és elhajításától, ha kaptál a bordáid közé kettőt, gyere el és gyógyítsd sebeid hanggal.