2010. október 5., kedd

Királyi rommező

A Várba a norc.hu fényképezős autója nem jutott be (Bécsi kapu, Vizikapu, Fehérvári kapu) a magyar beléptetős rendszer visszaverte a román kémeket. De majd mi, illetve én.
 
Jól megtekintettem a Köztársasági Elnöki Palota előtti kősivatagot és mondám, bele a sörösüvegbe: legalább néhány cserepes muskátlival feldobhatnátok ezt az izét, baszki. Parkosításról majd nyugatabbra álmodunk.
  

Királyi Rommező nagyobb térképen 
  
Évtizedes kapirgálás, unokáink is látni fogják. A Várnegyed Szent György téri épületeinek krisztinavárosi oldalán évtizedek óta bombatölcsér tátong régészeti feltárás alibizés zajlik. Egynémely terv szerint a Szent György téri ásatási területen három kisebb palota visszaépülne, a romok bejárhatóak lennének.

"A Szent György téren álló épületek súlyos, de helyreállítható sérüléseket szenvedtek. A Honvéd Főparancsnokság és a Honvédelmi Minisztérium tömbje állt ott, ahol ma már csak az előbbi földszintje és első emelete emlékeztet még mindíg a harcokra. Eredetileg csak 1-1 emeletet akartak volna lebontani róluk, csökkentve méreteiket. A tér nyugati oldalán állt a főhercegi istálló, a főhercegi kert és a főhercegi palota Korb Flóris és Giergl [...] által a századfordulón átalakított épülete. Sokáig szó volt róla, hogy a korábbi copf homlokzatú palotát kihámozzák a kompozicióból, de végül lebontásra került az egész épület. A Miniszterelnökség (Sándor-palota) a földdel lett egyenlővé, messze a legjobban sérült épület volt. A háború után mégis visszafalazták leomlott falait. Sokáig meredezett romként a hegytetőn, míg 2002-ben teljesen befejezték helyreállítását. A királyi istállóépület tényleg komoly károkat szenvedett, a többszáz méter hosszú homlokzattal rendelkező házat 1959/60-ban lebontották. Az egykori Főőrségi épület még szinte épen állt, amikor befejezték a palota felújítását. Munkásszállásnak használták, majd lebontották." (forrás: varoskepp.blog.hu)
  

Képek, 2010:
  
Budavári rommező, 2010

Budavár

a Honvédelmi Minisztérium, 
a főhercegi kastély (néhai Teleki),
Királyi Lovarda és
Főőrségi Laktanya helye.
Alant borpince, felette kőpuszta.


Köztársasági Elnöki Palota
 előtte a "rendezett", kopár rommező
    


"A budavári főhercegi kastély a Sándor-palotával szemben, a Szent György téren állt. A Teleki-palota átépítésével az 1890-es években osztrák építészek alakították át József főherceg számára. Tényleg lakott itt József főherceg, aki végül is egy trónkövetelőnek számított. Horthy jól elvolt a szomszédságában. Meg kell jegyezni, hogy ez a József főherceg eléggé dicstelen politikai pályafutást mondhatott magának, de úgy látszik, a lakhatásért neki is meg kellett küzdenie."
(
forgatag.nolblog.hu)
 

a néhai Honvédelmi Minisztérium

Királyi Lovarda
  
Főőrségi Laktanya
  
és a kilátás, ojjé:
  
Naphegy

az a rusnya, modernista üvegkalitka az MTI székháza
jobboldalt a szockó rendszer diadala, egy betonpénisz meredezik
 
Királyi Palota 

Naphegy, megint
és a 16 emeletes betonház
panorámakép
 
és egy videó, a Királyi Palota régi fényében, valamint a helyreállítás után:
 

Nincsenek megjegyzések: