2010. október 7., csütörtök

Bezár a Gang, holnap búcsúbuli

Gang
Holnap zár, tehát ideje bemutatni.

Egyszer mindennek eljön a vége, így a Gangnak is, amit a legnagyobb szívfájdalmunk ellenére október 10-én bezárunk! Mivel is búcsúzhatnánk a helytől méltóbban, mint egy utolsó Csajka koncerttel és a város legjobb DJ triójával. aki eddig még nem volt a Gangon, most utoljára megteheti. 


az ultimate záróbuli 


október 8-án pénteken 20 órakor 


kezdődik a Csajka koncerttel (persze lehet jönni előbb is, 16-tól nyitva vagyunk), kb. 22.30-tól pedig elkezdődik az Elegant Looser Party, amin DJ Walter, DJ Pop Sorin és DJ A1 pörgeti a lemezeket kizárólag bakelitről, a '60-as évek zenéitől a New wave korszak legjobb muzsikáiig. egy kis alvás után a rákövetkező szombat (avagy már aznap) az utolsó lesz, amikor szintén érdemes eljönni a Gangra, mert a hely igazi varázsát lehet beszippantani, egy jó kis örömzenélést, egymást váltva fognak játszani a pianínón nagyszerű zenészbarátaink. Szeretettel várunk mindenkit!

Ez is Gang
cím: Budapest, VII. kerület, Csengery utca 11
(Csengery u. - Dob u. sarok, körútnál az Örökmozgó mozi mellett kell bejönni, onnan a második sarok)
gangkocsma.blogspot.com/

buli van akkor is, ha hó esik, mert a Gangon fedél alatt is van élet. házmester viszont nincs! szeretettel várunk mindenkit, törzseket, beesőket, rokonokat és idegen lényeket!

A mohón terjeszkedő mammonista vallás által a létében fenyegetett Bem mozi kinövése a Gang, Drflash egyik kedvenc ücsörgője. Az erősen gáz, hogy Karafiáth "megfogtamaseggétgyurcsánynak" Orsolya nevű celeb is errefelé szokta rontani a jóízlést. Ha valaki látja, öntse le a parókáját Unikummal, aztán vegye videóra a vísitozását. A videót meg küldje el nekünk, hátha kisüt a nap.

Lizard a Gangban
Nem olcsó hely, de ingyenes zenés-műsoros, éppen Köd és barátai tolták a hochmuzikot. Rendelés a pultnál, 400 környékén a ser, sajnos elfelejtettem bort becsempészni, mert már nagyon. Besunyultam a pultnál levő plasztik hippióta cimbihez, h ne kelljen állni, oszt gyütt az égi szózat, lebaszás: micsoda elbaszott igazság bajnoka vagy, ha még a sörsort sem akarod végigállni. És még te tartod magad az igazság bajnokának? No, ezt írd meg a blogodba.
Khm, tessék.
Később, két sörrel,  lakótársával, a másik hippiótával a kettős identitás problémájáról cseréltünk tudást, neki sem könnyű, félig zsidó, félig miskolci, oszt pálesszal gyógyította magát.
Régi ismerős a padlón, Pornópina is a Gangban ücsörgött a legújabb fotósával, páleszt ivott, mert vigyáznia kell az alakjára. Ha már Sanghajban voltam, átugrottam Japánba.
Van még néhány jó éve. Egyszer ígért egy ingyen szopást, ideje lenne behajtani.

Lizard és barátai koncert a Gangban

Gang, egy homályos Barccsal
Sokáig egy magányos, pesti bérház voltam a hétker közepén, de 2010. május 27-én szerencsére újra belaktak, még mielőtt végleg bemohásodott volna a gangom. most aztán hajrá fiúk, hajrá lányok, táncoljátok le fejem fölül a csillagokat! mindennap délután 4 órától nyitva vagyok jó sokáig.

Samson cseh csapolt sör: 390 Ft
Nagyfröccs: 370 Ft
20 féle pálinka 500 Ft-tól 980 Ft-ig
Becherovka: 460 Ft
Jägermeister: 560 Ft
GRILLSZENDVICSEK 650 Ft-ért: Gangburger, Pecsenyelibamájas, Pácolt csirkemelles őrület, Grillzöldségek rostonsült sajtokkal

"A gang a hagyományos többszintes, városi bérházak emeletein található függőfolyosó.
A közösségi élet fontos színtere, a lakóközösség találkozásának és kommunikációjának alapvető helyszíne." (wiki)

Zene!


térkép:


Gang

Gang, kocsma a  Csengeryben

Nincsenek megjegyzések: