2010. október 17., vasárnap

Wash your dirty money with my art

Wash your dirty money with my art

No, ez egy híres mondás, következzék az index és Földes András:

Ha a Bodies kiállításról ismert VAM Design épületének belső falán jelenik meg egy kép, az művészet, ha ugyanazon a falon, de kívül, akkor bűncselekmény. A graffitiző képzőművész művészeti dialógusról, a háztulajdonos vállalkozó rongálásról beszél. Ami konkrét a történetben, az az 1,4 millió forint, amit egy negyvenszer hatvan centis terület újrafestéséért követelnek a művészen.


Egy művészeti akciója miatt rabosították a Képzőművészeti Egyetem egyik tanárát, amely még úgy is meglepő, ha tudjuk, a rabosítás a szakzsargonban nem azt jelenti, hogy az illetőt magánzárkába tuszkolják, hanem csupán ujjlenyomatot vesznek tőle, kihallgatják és házkutatást tartanak a lakásában. Sugár János ellen azért indult eljárás, mert a festékszóróval felfújta a VAM Design nevű Király utcai intézmény falára, hogy "Wash your dirty money with my art". Az intermédia tanszék oktatója szerint művészi tevékenysége miatt perelik, feljelentője, a VAM Design tulajdonosa szerint azonban szó sincs művészetről, inkább rongálás történt. Az ügy érdekessége, hogy a vállalkozó tavaly éppen a magyar képzőművészet felvirágoztatására és népszerűsítésére indított több százmillió forintos programot.


A pénzmosásba keveredett graffiti


"Wash your dirty money with my art". Ez a festékszóróval és stencillel készült felirat jelent meg a VAM Design épületén, amely a szélesebb közönség számára a felboncolt kínai hullákat bemutató Bodies kiállításról ismerhető.


Hogy mi az angol nyelvű szöveg értelme, nehezen fejthető meg: valami olyasmit jelent, hogy a művészetemmel mosd a piszkos pénzedet. Azonban nem pénzmosásról van szó, mivel e tevékenységet az angol money launderingnek mondja.


Hogy a külső falon megjelenő szöveg nem egyszerű graffiti volt, ismeretes lehetett Vincze vagy a VAM valamelyik munkatársa számára. Ugyanis nem sokkal azután, hogy az intézmény feljenetést tett, rendőrök keresték meg Sugárt, akinek ez a munkája éppen látható volt a Műcsarnok egy gyűjteményes kiállításán. A képzőművész szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy a rendőrök benne legyenek a kortárs művészet legfrissebb történéseiben, nyilván segítették a munkájukat.


A képzőművész a hatóságnak elismerte, hogy ő fújta fel a szöveget a falra. A fent már részletezett rabosítás után Sugárral ismertették a Pretorium Zrt. szakvéleményét, miszerint a negyvenszer hatvan centiméteres graffiti helyreállítása 1,4 millió forintba kerül.


Sugár a kártérítési igényt jogosnak, a nevezett összeget viszont indokolatlanul magasnak tartotta, és így nem is fogadta a követelést. A rendőrség most Sugár költségére újabb szakértői vizsgálatot indít.


Az esetben érdekesség, hogy a szakvéleményt készítő Pretorium Zrt. dolgozik Vincze Miklós beruházásaiban. Jelenleg például a VAM-vezető Mázsa téri plázáját építi.


Az Index mint felbujtó


Az ügy rongálásos része világos volt, így azért hívtuk fel Vincze Miklóst, hogy megtudjuk, miként látja a helyzetet a kortárs magyar képzőművészet felvirágoztatására felesküdött mecénásként. Hiszen Sugár public art-munkáját sokan értékelték művészetként. Kiállították a Műcsarnokban, megjelent egy berlini galéria standján, sőt a neves Ludwig múzeum is vásárol belőle egy példányt.


"Ez lehetne művészet, de ahhoz nem elég mély" - adott gyorsértékelést a vállalkozó, megemlítve, hogy az esetet azért vizsgálja a rendőrség, mert a firka műemléki homlokzatra került. (Tudnivaló egyébként, hogy feljelentést nem a műemléki hatóság, hanem maga a VAM tett.)


"Ez a magyar kultúra lejáratása, ettől már nincs alacsonyabb szint. Valakinek szándékosan kárt okozunk, és a művészet mögé bújunk" - fejtette ki Vincze, aki szerint a pénzmosási váddal rágalmazzák őt.


Kérdésünkre, hogy számára miért jelent a fenti szöveg pénzmosást, mikor erre egy más angol kifejezés használatos, Vincze meglepő következtetéssel válaszolt. Szerinte jelen sorok szerzője bujtotta fel illegális graffitizésre Sugár Jánost, mondta, majd bontotta a vonalat (folytatás itt)

Nincsenek megjegyzések: