2010. július 3., szombat

Orbáncfű: sárga

Beszédzavar, nyugtalan alvás, hisztériás rohamok, holdkórosság esetén éppúgy gyógyulást hoz az orbáncfű, mint ágybavizelés és depresszió esetén. Virágnap!

Teakészítés: 1 púpozott teáskanálnyi füvet adunk '/4 liter vízhez, csak forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.
Orbáncfűolaj: napfényes időben szedett orbáncfűvirággal lazán megtöltünk egy üvegecskét, és finom olívaolajjal felöntjük, hogy az olaj ellepje a növényt. Az üveget jól lezárva néhány hétig a napon vagy a meleg kályha közelében tartjuk. Egy idő után az olaj megpirosodik. Ekkor vászonkendőn átszűrjük, a fennmaradó részt kifacsarjuk és az olajat sötét üvegekben tároljuk. Olívaolaj helyett megfelel a lenolaj is, ha égési sebekre akarjuk használni az orbáncfűolajat.
Orbáncfű-tinktúra: két maréknyi, napsütésben szedett orbáncvirágot adunk 1 liter pálinkához és az üveget három hétig a napon vagy más meleg helyen tartjuk.
Ülőfürdő: egy vödör orbáncfüvet szedünk (szárát, levelét és virágját) egy éjszakára hideg vízben áztatjuk. Fürdés előtt felforraljuk és a fürdővízbe öntjük. Fürdési idő: 20 perc.

Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures
A közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) amely az orbáncfűfélék (Hypericaceae) családjába tartozik, a Kárpát-medence gyakori növénye. Antidepresszáns, közérzetjavító, enyhe nyugtató, valamint álmatlanság elleni hatásai miatt a középkorban hatékony „ördögűzőnek” tartották. Antidepresszáns hatása tudományos kísérletekkel is igazolt. Pszichés és fizikai-egészségi állapotra való jótékony hatásai miatt gyógyhatású készítményként, recept nélkül kapható gyógyszerként mára világszerete több millióan szedik. Levelét saláták, likőrök ízesítére is használják. Korábban hívták úgy is, mint Szent János virága, vagy „Ashlasan Chalium-chille” (wiki)

Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures orbáncfű goatweed hardhay St John's wort Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures
Fásodó szára van, amelyen keresztben átellenesen balzsamos, az illóolajtartó sejtek miatt áttetszően pontozott levelek találhatók. Citromillatú, sárga virágai nyáron bogernyőben nyílnak. A virágzás kezdete körülbelül egybeesik a nyári napfordulóval (június 21., Szent Iván napja), emiatt már a pogány kor is varázserőt tulajdonított e növénynek. Könnyen azonosítható, mert ha a virágszirmokat megtörjük, bíborvörös folyadék színezi be ujjainkat. (wiki)

Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures orbáncfű goatweed hardhay St John's wort Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures, bloom,
A középkorban olyan nagyra becsülték, hogy még ördögűzésre is használták. Paracelsus (1493-1541) a közismert svájci kémikus, orvos úgy tartotta, hogy a „kézjegyek tana” elméletének az orbáncfű a legjobb bizonyítéka, ti., hogy Isten minden egyes növényen – annak orvosi alkalmazásáról – egy jelet helyezett el, mely gyógyászati alkalmazás minden növénynél kikutatható. (wiki)

Budapest, blog, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek, high quality pictures orbáncfű goatweed hardhay St John's wort
Budapest, blog, gyógynövény, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képek Megfelelően adagolva belsőleg, főleg gyógyteaként (de akár tinktúra vagy tabletta formájában is) alkalmazva gyógyítja:

sebösszehúzó
sebgyógyító
visszérgyulladást gyógyító hatású
aranyeret gyógyító hatású
hasmenés
idegi eredetű fáradtság
depresszió (a modern antidepresszánsokkal szemben kevesebb mellékhatással rendelkezik)
Szorongás
alvászavar

Ez a festékanyag hipericintartalma miatt fényérzékennyé teszi a bőrt, nagy mennyiségben viszketést és bőrgyulladást okozhat.

Budapest, blog, gyógynövény, wallpaper, háttérkép, hypericum perforatum, orbáncfű, antidepresszáns, virág, kertészet,  képekAz orbáncfű-kivonat gátolja a noradrenalin, dopamin és szerotonin preszinaptikus neuronokba való újrafelvételét. A hatásmechanizmus háttere nem teljesen tisztázott. A teljes kivonatok mind monoaminoxidáz (MAO), mind COMT gátlását okozzák, ami a dopamin noradrenalinná való átalakulását katalizálja. A hipericin egyértelműen kisebb MAO gátló hatással rendelkezik a teljes kivonatnál. A COMT gátlást a flavonoid alkotórészeknek tulajdonítják. Az előidézett noradrenalinszint-emelkedés fokozza az étvágyat, az éberséget és az aktivitást. Ezen kívül fokozza a dopaminantagonista apomorfin hatását. Több állatmodelles kísérletben az aktivitás, kíváncsiságmegtartás, a célzott motilitás és stresszrezisztencia szignifikáns növekedését figyelték meg. Sejt szintű vizsgálatok eredményei a központi idegrendszeri béta adrenerg receptorok "down-regulációjára" utalnak. Az orbáncfű virágában található biflavonok analóg struktúrájukban hasonló a tiszafafélékből nyert biflavonokhoz ez a nyugtató hatás és az orbáncfűolajban található 2-metil-3butén-2-olra vezethető vissza, melyet a komló keserűsavainakk szedírozó anyagcseretermékeként vitatnak. Ezeken a hatásokon kívül azt is megfigyelték, miszerint az orbáncfű-kivonat harmonizáló hatással van a depressziósoknál megzavart alvás cirkadián ritmusra. Az orbáncfű-kivonat fokozza a bőr fény hasznosítását, ezzel elősegíti a melatonin lebontását fény hatására, ezáltal pedig növeli az éberséget és a reakcióképességet. Ezzel szemben serkenti a tobozmirigy éjszakai melatonin termelését és ekképp elősegíti a pihentető alvást.(wiki)


kapcsolódó: levendula

Nincsenek megjegyzések: