2013. május 2., csütörtök

Városliget, 2013 május 1, Majális




Bértollnokunk, Bringabáró, aki kalandos munkája során nemrég egy poszt-Sirályos csoportszexbe is belekeveredett, valamint sikeresen felzaklatta az MSZP székház lakóit, Bringabáró bevállalta a Városligeti Majálist, ami kemény jellemre és nagyfokú emberbarátságra vall. Ráadásul teljesen józanul indult el, mert állítása szerint "akkor jobban üt" a rendezvény. Igazi szadómazó nemzeti hős, következzék a képes beszámolója:

Béla már reggel bebaszott (nem is igaz, csak fáradt voltam és leesett a vércukorszintem, a szerk.), úgyhogy engem kért meg egy városligeti fotózkodásra, mert állítólag szeretik az emberek önmagukat nézegetni a neten. Hát tessék, felül vetítettképes előadás, összes kép, alant válogatás, alámerültem a magyar népbe, annak is a zaccába, az underclass, a prekariátus, a szegények ünnepébe.


"Nyugdíjasnak nincsen lángos, nem segít már Kádár János."

Lángos 350, rezsi után lángoscsökkentés is lesz, ejsze ideje lenne..

Ármustra: 

Sajtos-tejfölös lángos 550, 
Bolognai 650, 
Kapros-júhtúrós nemtudommi 650, 
bécsis zsemle 490, 
főtt kukorica 350,
1 liter ásványvíz 260

Az állati eredetű izék is jó izmos árban drágák, szerencsére vega vagyok.

Állítólag Turulpatán a Nemzeti Majálison egy vattacukros gép Nagy-Magyarország alakú vattacukrot csinált, teljesen véletlenül, éppen az iráni testvérváros küldöttségének ámuló szeme előtt. Ilyen csoda biztosan nincs a szlovákoknál.

jöjjön egy kis muzsika:


Jó hír, hogy a Clearwater "hidratáló állomás" ingyen vizzel kedveskedett a Munka Ünnepén a megjelenteknek, nem kellett 400 forintos pisimeleg sört vásárolni. A türelem rózsát terem vagy valami ilyesmi, mobilslózi előtti sor alternatívája a bokor, mely mozog. Mindenfelé szotyihéjat köpködő zsíros cigányemberek kikapcsolódás közben, meg erősen bekarmolt fehéremberek a testük tömegközéppontját keresik, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére sehol egy pocsolya.Aztán megjelent a Majálison a kortárs népművészet is, pólók formájában:

Népi, baloldali humorpólók:
"Takarékoskodj a gázzal, ne fingj össze-vissza"

A baller feminizmus kötelező gyöngyszeme:
"Ne vetkőzzél, csak szopni fogsz"
Humorba csomagolt valláskritika a klérus képmutatásáról:
Pap leszek, az kurva Isten!
Politikai Dominó a Tiszta Kezeknél
Nehezen esett le, hogy wtf a politikai dominó
(lásd a következőket, amitől elszomorodtam)


A Fidesz húzónevei dominózás céljából:

Simicska, a jövőnk építője
Lázár "Lézer" Jani
Simicska Lajos, jövőnk építője
Kerényi Imre, jól kereső futóbolond
Navracsics Tibor szájbarágós grafikával
Rogán Antal, "a rezsim fertőző gennygóca"
Papcsák Ferenc, aki visszaállítja Zuglóban a pallosjogot meg az első éjszaka jogát
Kocsis Máté, a nyolcadik kerületi humanista hajléktalanszakértője
Matolcsy György, aki éppen a Nemzeti Bank valutatartalékainak privatizálásán ügyködik
Hoffmann Rózsa és Ramil Safarov egy taposópárnán
És Orbán Vezér

Mit kiván a magyar dolgozó

Mit kiván a magyar nemzet dolgozó?
Na, mitmitmit?

Te mit kívánnál?

"12. pont: Uniót - összefogást"

van, ami alkohol nélkül erősen fáj

mérsékelt érdeklődés mérsékelten tehetséges zenekarral
Mérsékelt érdeklődés mindenfelé, az istenadta nép ténfergéssel múlatja az időt. A zenei felhozatal becsületsértés, ilyen szarral etetni a népet nemzetgyalázás. Ennél már csak a Jobbik náciparádéja lehet nyomasztóbb.


szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír, szotyi, sör, zsír

TGM azt mondaná, hogy a mai május elsejék az egész világon ékesen bizonyítják, hogyan volt képes az örökké növekvő kapitalizmus maga alá gyűrni, domesztikálni és önmaga részévé tenni még az ellene harcoló erőket is. A május elsejének, hogy értelme legyen, definíció szerint államilag betiltottnak kellene lennie. Csak így lehetne igazán a munkások és manapság a prekariátus, az underclass jogaiért való harc eszköze. Jelenlegi körülmények között a május elseje pont ezeknek az elégedetlenségeknek a háziasítását végzi el. Szelepként működik, depolitizálja, megszelídíti az egyenlőségért és méltóságért való harcot.

 Így lesz a május elseje a népek ópiuma. (nethuszár)



Az ÉSZT, a VOSZ, az Autonóm, a SZEF sátrak az MSZP buli félidejénél üresek, az  értelmiség bezárta a boltot. A MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége sem mutat életjeleket. Postásokkal, postásokért felelősen. Szociáldemokrata Párt, futottak még. Régen minden jobb volt, jöjjön vissza Régen.

Gólyalábas dolgozó a minőségi népszórakoztatásért
a rendőr is ember, a toi-toi meg néplevet ereszt
A Munkáspárt több fronton támad a szavazókra a szavazókért és a szavazatokért 

Baloldali Írók és Költők Művei,
vastag aranynyakláncos kortárs lirikussal
kommunista karaoke, már ezért érdemes volt eljönni




A rendszerrel van a baj!
A Munkáspárt új termékkel mosóporral programmal harcol a lelkekért.
Ápdétolták a régit, ez már tutira működni fog.
Baloldali Front

Szájszag,
Izzadtságszag,
Seggszag, 
Hónajszag elltipornak


Fosszagot áraszt egy hontalan
Elhányom magam
de lehet, hogy ő hány le
Még nem tudom



egy kis remény: 4K!,
a Negyedik Köztársaság,
(franciás műveltségű banda)
4K!
Se Orbánt, se Bajnait!
Következik természetes, egyben egyetlen szövetségesük, az LMP.

sokba
LMP
LMP bűvös kockával és más logikafejlesztő játékokkal


Beerbike, sörbringa

MSZP, az egyetlen tömegpárt
MSZP
heil!


Üdítő kikapcsolódás a PECSA melletti színpadon: Partyzan
"Soha sem gondoltam volna,
hogy május elsején a Városligetben fogok koncertezni"
Kellemes, semmitmondó, nem túl agyas prolirock sör mellé, ottragadtam. A zenei kínálat sivatagjában egy üdítő oázis, telistele mosolygó emberekkel. Honlapjuk erre van. Szilágyi Zsoltnak meg szakértőként üzenem, hogy a nép és saját maga érdekében azonnal hagyja abbafelé, amit a fejébe tol, mert már kifogyta a naciját.

Magyar Kétfarkú Kutya Párt
bár a média elhallgatja, 400 ezren tüntetünk a munka ellen
(Magyar Kétfarkú Kutya Part)
ennyi maradt nekünk

Nincsenek megjegyzések: