2010. szeptember 6., hétfő

Békebeli polgár: Zenés Korzó az Andrássy úton


Operaház, benne a II. szimfónia Mahlertől, valamint egy fekete zongora az Andrássy közepén.


Budapest,  Andrássy út, In-Kal Security,  koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel Szeptember első vasárnapján egy napra zenés korzóvá alakul az autós forgalomtól elzárt Andrássy út, felidézve a korszakot, amikor három nagy zeneszerző, Erkel Ferenc (Himnusz, Bánk Bán), Gustav Mahler (az Operaház igazgatója, Gyermekgyászdalok) és Liszt Ferenc/Franz List (Zeneakadémia, apát, Faust-szimfónia) járt-kelt, élt és alkotott ezen a környéken. Őket, hármukat, az idén, 2010-ben bicentenáriumát tartó Erkel Ferencet, a három évig a budapesti Operaházat igazgató, kereken 150 éve született Gustav Mahlert és a jövőre 200 esztendős Liszt Ferencet ünnepli majd az első őszi vasárnap – köztéri szalonzenével és operaházi koncerttel, kortárs jazzmuzsikával és romantikus zongoraszóval, tematikus pódiumszínpadokkal és olvasóligetekkel.

2010. szeptember 5-én vasárnap délelőtt 11 órától a gyalogosok vehetik birtokukba az Andrássy út Oktogon és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszát, ahol igazán mesés élményben lehet része az egész családnak. Hiszen ki látott már zongorát az úttesten? Aki még nem, az mindenképpen jöjjön el, mert a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda jóvoltából most rögtön öt is lesz, és mindegyiken egész nap neves művészek – így többek között Szilasi Alex, Szokolay Balázs, Nagy Péter, Csalog Gábor, Mocsári Károly, Hauser Adrienne és Ökrös Ottó – játszanak majd.  A gyerekeket a Csoki koncert színpad mellett egy muzsikus játszóházba, a ZENEDÉbe várják, ahol a legkisebbek a Bab Társulat játékmester quartettje jóvoltából játékos zenei és ügyességi feladatok során ismerkedhetnek a különböző hangszerekkel, belenézhetnek, sőt, bele is nyúlhatnak egy öreg zongorába, de lesz kottafejrajzolás és violinkulcs-keresés is, este 8 óra után pedig Verkli karaoke várja a kicsiket és nagyobbakat..  A felejthetetlennek ígérkező rendezvény apropója, hogy 2010-ben lenne 200 éves a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc, míg Gustav Mahler képzeletbeli születésnapi tortáján idén 150 szál gyertyát kellene gyújtanunk.  Ezen a napon a kávéházak mellett az Olvasóliget is kitelepül az Andrássy útra, ahol zongoraszó mellett kakaóval, süteménnyel a kezében mindenki kedvére olvasgathat. Aki pedig elfáradt a sok korzózásban, olvasásban, majszolásban, azt hintók szállítják majd térítésmentesen a jelzett útszakaszon.  A vasárnap délelőtt 10:00 órakor a Városligetből startoló 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton futói zongoramuzsikára haladhatnak majd az Andrássy út Oktogon és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszán.  Töltsünk együtt egy napot zongoramuzsika mellett kávéházi asztaloknál vagy az Olvasóliget székeiben szeptember 5-én vasárnap 11 órától az Andrássy úton! Budapest,  Andrássy út,  koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel
Miért nem élhetnénk egy hasonló Andrássy úton, egy hasonló világban? Jó kérdés?
Holnaptól visszaköltözik a zaj, a szmog, a szürkeség és a nemzetkarakteri bunkóság.

Budapest,  Andrássy út, In-Kal Security,  koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel, lovaskocsi
S hogy a XIX. század végi Budapest békebeli világa még inkább érzékletessé, valóban átélhetővé váljon a közönség számára, hát a zenehallgatáshoz az Andrássy útra kitelepülő zenés kávéházak, az önfeledt korzózáshoz pedig ingyenesen igénybe vehető elegáns lovas kocsik járnak majd.

Némely fogatos lecaplatott a Várból ingyenfuvarozni.


Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel
reakcióidő mérő gyerekeknek

Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel
Nem Schmuck Andor közege az emelkedettebb stíl.

Egész nap neves művészek előadását hallhatja a közönség az Andrássy úton felállított zongorákon, de akár Ön is bemutathatja azokon virtuóz billentyűkezelését.




A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda szeptember 5-én, vasárnap, Erkel Ferenc születésének 200. és Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját több más program mellett egy napos zenés korzó rendezvénnyel ünnepli. Vasárnap reggel 10 és este 10 óra között az Andrássy út több pontján felállított zongorákon neves művészek fognak játszani.

A nagyszabású rendezvényhez a Lengyel Intézet is csatlakozik a CHOPIN – ZENE – LISZT című plakátkiállítással, amelyet aznap 11.00 és 20:00 óra között lehet majd megtekinteni (Nagymező utca 15.).



Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület, választási plakátok
dübörög

Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel Ha a Fővárosé a rendezvény, akkor In-Kal. Arra a kis hátralevő időben keressenek még egy kis pénzt, ameddig Pintér Sándor át nem veszi a zsíros védenivalókat.

Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel, Petőfi Irodalmi Múzeum
A Petőfi Irodalmi Múzeum mobil részlege

Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel, Riksa Közlekedési Vállalat, MSZP reklám, XIII. kerület, Tóth JózsefAz örökifjú, becsületes arcú Tóth Józsi jó ütemben meghallotta az új idők szavát és a fenntartható fejlődés híve lett.
Bár a riksára ragasztott plakátról nem derül ki, egy XIII. kerületi MSZP-s polgármestert hirdet egy ugyancsak XIII. kerületi telephelyű cég (Riksa Közlekedési Vállalat) az Andrássy út gyalogosai között szlalomozva.

"a (RKV) fonoke azt mondta, hogy feltenne jobbik reklamot es maszopost is, ha megfizetik (mondjuk ennek nem orulne a maszopos alpolgarmester apuci, de a penz biztos feledtetne elveit...)"

RIKSATAXI
A riksataxi barátságosabb, mint egy busz, és olcsóbb, mint egy taxi. A riksa hátsó ülésén felfedezhetjük Budapestet. Az oldalon on-line riksa rendelés szolgáltatás. A riksa működésének körzetei a legforgalmasabb sétáló utcák, a belváros, a vasútállomások- és nagyobb csomópontok környéke. A riksa turisták számára ideális közlekedési alternatíva. (rickshaw)


Budapest,  Andrássy út, koncert, zenés korzó, VI. kerület,   Liszt, Mahler, Erkel
összes fénykép:



Nincsenek megjegyzések: