Reggeli hörgmetál: kapja be a Galamus Csoport testületileg a húszcentisem!

Kedves Krémer Ferenc,

your dicks aren’t big enough to get in a pissing contest with us
nem emlékszem, hogy bármikor engedélyt adtam volna, hogy fotómat Juhász Péter, kedvencem, a magyar politikai posvány egyik legeredetibb alakját pocskondiázó cikkben illusztrációként felhasználjátok. Persze, csak viccelek: fogd és vidd, ez egy szabad internet, már vége a komcsi rémálomnak. De a forrást illik feltüntetni. Csak szólok. Újra.

Díszburkolat bokatöréssel (Szabó Ervin Könyvtár)
Tomcat is tolvaj?

Greg Bear: A vér zenéje

Boldog vásárnapot, folks. Válogatás blogunk hivatalos istenzsírolajführercsászár fotósa, Rudidöking elborultabb fényképeiből. Érezze át ön is a lét elviselhetetlen könnyűségét, rágcsálgassa békésen a körmeit.

London
Suzy kihajolt az ablakon, és mélyet szippantott a hideg levegőből. Soha életében nem látott még ilyen szépet, még az East River csillo­gása sem volt ilyen szép, amikor átment a Brooklyn hídon. Az égő hó egyszerű volt és elbűvölő: elegáns zárótételként jelezte a megőrült világ végét. Ebben teljesen biztos volt. Kilenc hónapja élt London­ban, az amerikai követség által bérelt kis lakásban, ahonnan meg­figyelhette, hogyan áll le görcsösen, remegve a város. Elbújt a laká­sában, csak az ablakán kukucskálva látta, hogy egyre kevesebb az ut­cán a kocsi meg a teherautó, és egyre több ember jár gyalog, még ak­kor is, amikor a fényes hó egyre mélyebb lett, aztán pedig...

Megfogytak a járókelők, úgy gondolta, egyre többen maradnak otthon. Az amerikai konzulátus egyik tisztviselőnője hetenként egy­szer eljött hozzá. Laurie-nak hívták, és néha magával hozta Yves-t, a vőlegényét is, aki francia neve ellenére Amerikában született.
Laurie mindig eljött, ennivalót hozott Suzynak, gyerekkönyveket, magazinokat és híreket - már ami hír akadt. Laurie azt mondta, a “légköri viszonyok" kezdenek egyre nehezebbek lenni, ami azt je­lentette, hogy senki nem vette sok hasznát a rádiójának. Suzynak még mindig megvolt a rádiója, bár elejtette, amikor felmászott a he­likopterre, és azóta nem működött. Összetört, és már nem is búgott, de egyike volt annak a néhány holminak, amit még a magáénak mondhatott.
Visszalépett az ablakból, és lehunyta a szemét. Mindig fájt neki, valahányszor eszébe jutott, mi történt. Az elveszettségnek az az ér­zése, amikor ott állt az üres Manhattan kellős közepén, és ostobának érezte magát. A néhány hét múlva leszálló helikopter, amely elszál­lította a part mentén cirkáló hatalmas repülőgép-anyahajóra...

Aztán átvitték az óceánon Angliába, és kerestek neki egy lakást Londonban, egy kellemes kis lakást, ahol többnyire egész jól érezte magát. $s jött Laurie, és elhozta a dolgokat, amelyekre szüksége volt.
De aznap nem jött, márpedig soha nem jött sötétedés után. A hó nagyon vastag volt, és nagyon fényes. Szép.
Suzy most furcsamód egyáltalán nem érezte magát magányosnak. Becsukta az ablakot, elege volt a hideg levegőből. Aztán megállt a
gardróbszekrény ajtajába szerelt hosszú tükör előtt, és nézte, hogyan olvadnak el és halványulnak el a hajában a ragyogó hópelyhek. Mo­solygott rajtuk.
Elfordult, aztán belenézett a gardróbszekrény sötét belsejébe. A központi fűtés csövei recsegtek-ropogtak, akárcsak odahaza.
- Helló! - szólt oda a szekrényben lógó néhány ruhájának. Azt a hosszú ruháját vette elő, amit hat hónappal ezelőtt az amerikai bálon viselt. Csodálatos smaragdzöld színű ruha volt, pompásan nézett ki benne.
Azóta se volt rajta, szégyen-gyalázat.
A fűtőtest mellé állt, levetette a pongyoláját, aztán kioldotta a há­tán a kapcsot, lehúzta a cipzárt, és belebújt a ruhába. Estélyibe, javí­totta ki magát.

A királynőhöz csak estélyi ruhában szabad menni? Nyilván. Ráhúzta a vállára, és beleigazította a kebleit a belevarrt melltartó­ba. Felhúzta a hátán a cipzárat, amennyire csak tudta, aztán újra odaállt a tükör elé, forgolódott, és rámosolygott önmagára.
Az első néhány hónapban nagyon népszerű volt a követségen. Mindenki szerette. De aztán kezdtek elmaradni a meghívások, mert a követség elég messze volt, és egyre nehezebb lett a közlekedés.
Miközben nézegette a csinos lányt a tükörben, arra gondolt, hogy tulajdonképpen nem is bánná, ha most rögtön meghalna.
Odakinn minden gyönyörű volt. Még a hideg is gyönyörű volt. Másféle volt a hideg, mint valamikor New Yorkban, és nem csak azért, mert ez angliai hideg volt. Úgy képzelte, az ember mindenütt másképp érzi a hideget.
Ha meghalna, kijuthatna az égő hóba, sőt magasabbra, föl, a sötét felhők közé, az alvás sötétségébe.

Elmehetne megkeresni anyát, Caryt, Kennethet és Howardot. Valószínűleg nincsenek a felhőkben, de tudta, hogy nem haltak meg . . .
Összeráncolta a homlokát. Ha nem haltak meg, akkor hogyan lát­hatta őket haldokolni? Olyan buta volt. Utálta a butaságát. Mindig is utálta.
És mégis - anya mindig azt mondta neki, hogy csodálatos ember vagy, és megteszel minden tőled telhetőt (bár mindig lehet valami jobbra törekedni). Suzy úgy nőtt fel, hogy szerette önmagát, és sze­retett másokat. Igazából nem is akart valaki vagy valami lenni . . . csak éppen...
Nem akart csak azért megváltozni, hogy különb legyen... Bár min­dig lehet valami jobbra törekedni.
Az egész nagyon zavaros volt. Minden változóban van. Meghalni annyi lenne, mint megváltozni. Ha ezt nem bánná, akkor . . . Odakinn megszólalt a hó. Hallgatózni kezdett az ablaknál, és kel­lemes zümmögést hallott, mint amikor méhek zümmögnek egy vi­rágos mezőn. A hideg látványhoz meleg hang társult.
- Milyen furcsa - mondta. - Az ám, milyen furcsa, milyen furcsa. - Énekelni kezdte a szavakat, de a dal csacska volt, nem azt mondta, amit érzett, mert azt érezte . . .
Talán nem is a hó keltette a hangot, hanem a szél. Letörölte az ab­lakról a párát, és odament az ágyához, lámpát akart gyújtani, hogy jobban lásson. Ha valamerre fújja a havat, akkor a szél csinálja ezt a hangot. De nem szélnek hangzott.
Magányos volt.

Hol van Laurie? Hol van mindenki? Odabenn, bámulják a havat, úgy, ahogy ő. De Laurie-val valószínűleg ott van Yves is. Nem jó egyedül lenni a . . .
Váratlanul felzokogott, de visszafojtotta. Igen, ez az, érezte. A világ utolsó éjszakája.
- Pfúúú! - mondta. Eligazgatta a szoknyáját, és leült az asztal mellé egy székre. Megtörölte a szemét. Ez a valami lopva tört rá. Egyszerűen őrült volt. Buta, mint mindig.
De nem félt. Elfogadta. Amikor a gardróbszekrény ajtaja megcsikordult, hátrafordult és
odanézett. Félig-meddig arra számított, hogy Nanákat fog látni a ruhák mögött. (Tüstént megszerette a lakást, mihelyt meglátta - ép­pen a gardróbszekrény miatt.)

A gardróbszekrényben havazott. Fénypettyek játszottak a ruhá­kon. Megborzongott, lassan fölállt, eligazgatta a ruháját, aztán lassan a szekrény felé kezdett lépegetni. A fények olyanok voltak, mint a konfetti, eljátszadoztak a hátsó faburkolaton, a ruhákon, még az akasztókon is.
Tágabbra nyitotta az ajtót, és megnézte magát a tükörben. Az üveg mögött ragyogó fénybuborékok vették körül, mintha szódavízben bugyborogna körülötte millió buborék.
Előrehajolt. A tükörben látott arc nem egészen az ő arca volt. Megtapintotta az ajkát, aztán hideg, üveges ujjai hegyét odaillesz­tette a tükörkép ujjaihoz.
A . hidegség és az üvegesség eltűnt. Ujjhegyei megmelegedtek. Suzy addig hátrált, amíg neki nem ütközött egy széknek. Tükörképe kilépett a tükörből, és rámosolygott.

A képmás nem csak ő maga volt. Az anyja is. A nagyanyja. És talán a dédanyja és az ükanyja. Túlnyomórészt Suzy, de ők is, mind együtt. Mosolyogtak rá.
Hátranyúlt, feljebb akarta húzni a hátán a cipzárat. De képmása kitárta a karját, és most leginkább az anyja volt. Suzy odaszaladt hozzá, és vállára hajtotta a fejét, ruhája zöld bársonyos vállpántjára. Nem sírt.
- Menjünk be a gardróbba - mondta fojtott hangon.
A képmás - most inkább maga Suzy volt - megrázta a fejét, és ké­zen fogta. Most visszaemlékezett valamire: amikor az átalakított vá­ros eltűnt, és ő ott maradt egyedül, elhagyatva - miután nem volt hajlandó elmenni Caryvel meg a többiekkel -, úgy érezte, ikresítet­ték.
Lemásolták. És magukkal vitték a másolatait, hátha szükség lesz rá.
Most pedig visszahozták, hogy találkozzon az eredeti Suzyval. A másolat megváltozott, mégpedig csodálatosan. Teljes egészé­ben Suzy volt, és teljes egészében az anyja, és egyenként mind a töb­biek, de együtt.
A képmás a lakásnak az ablakkal szembeni hátsó fala felé vezette. Egymásra mosolyogva álltak fel az ágyra.
Kész vagy? - kérdezte némán a képmás.
Suzy a válla fölött hátranézett a zümmögő hóra, aztán érezte a meleg, szilárd kéz szorítását. Hány kézfogásnyira van valakitől Amerikában?
Nahát, egyetlen kézfogásra se.

- Lassú gondolkodásúak leszünk ott, ahová megyünk? - kérdezte Suzy.
Nem, lehelte a képmás. Most teljesen maga Suzy volt, Suzy látta a szemében. Carynek igaza volt. Kijavítják az embereket..
- Az jó. Szörnyen belefáradtam a butaságomba.
A képmás fölemelte a kezét, aztán ketten együtt letépték a falról a tapétát. Könnyű volt: a fal egyszerűen megnyílt, a tapéta meg össze­kunkorodott.
A fal mögött is havazott, de ez a hó nem olyan volt, mint amilyet az ablakból látott. Sokkal-sokkal szebb volt.
Mindenkire, aki csak élt, legalább millió hópehely jutott. Min­denki táncolt, együtt.
- Nem használjuk a gardróbot? - kérdezte Suzy.
Nem oda megy, ahová mi megyünk, mondta a képmás. Lekupo­rodtak, felkészültek, nekirugaszkodtak . . .
És kiugrottak az ágyról a falban lévő nyíláson.

Az épület úgy megremegett, mintha valahol egy nagy kaput csap­tak volna be. Az égő hópelyhek a Brown-mozgás táncát járták az éj­szakában. A fekete felhők odafönn átlátszóvá váltak, és Suzy egy­szerre látott minden irányban. Gyönyörűségesen és riasztóan kitá­rult a látása.
A vihar valamivel hajnal előtt alábbhagyott. A Föld nagyon csön­des lett, amikor a sötétség elvonult fölötte.
A Nap szeszélyesen kelt föl. Hosszú, szürke-narancsszín fények vetődtek a mozdulatlan óceánra és a csöndes Földre. A halványodó Napból koncentrikus fénygyűrűk szabadultak ki.
Suzy messze, kifelé nézett. (Milyen parányi volt, és mégis hová mindenhová ellátott, nagyon nagy dolgokat látott!)
A külső síkok hosszú árnyékokat vetettek az őket körülvevő ködre. A külső bolygók egy darabig imbolyogtak a pályájukon, aztán kalei­doszkopikus pompával kibontották szirmaikat, és kitárták hideg, fé­nyes karjaikat tékozló fiúként hazatérő holdjaik üdvözlésére.
A Föld egy hosszú, remegő, sóhajnyi pillanatra egyedül maradt a kozmikus örvényben. Amikor eljött az ideje, a városok és a falvak - a házak, a kunyhók és a sátrak - olyan üresek lettek, mint a bábok héja, amelyből kirepültek a. lepkék.
A Nooszféra meglengette kiszabadított szárnyait. Ahol a szárnyak hozzájuk értek, maguk a csillagok is táncolva ünnepeltek, és égő hó­pelyhekké váltak.

Michael Bernard, még nem egészen tizenkilenc évesen, a Klams­hakban ül Olíviával szemben. Bokszuk mellett fáradt lazac, műanyag homár és parafa úszók, nem valami eredeti.
Olívia épp az előbb mondta meg neki, hogy felbontotta az eljegy­zését.
Michael az asztalt bámulja. Érzi, hogy most egészen más lehetőség alakult ki köztük. Szabad az út.
- Pompás vacsora volt - mondja Olívia, összefonva a karját oszt­rigahéjakkal és rákdarabokkal teliszórt tányérja mögött. - Köszö­nöm. Nagyon örültem, amikor felhívtál.
- Egyszerűen hülyének éreztem magam. A múltkor úgy viselked­tem, mint egy óvodás.
- Nem. Nagyon gáláns voltál. - Gáláns. Hmmm - nevetett.
- Velem minden oké. Először nagy megrázkódtatás volt, de... - Hát biztos az lehetett.
- Tudod, amikor megmondta nekem, úgy gondoltam, egyszerűen visszajövök az iskolába, és teszem a dolgomat. Egy eljegyzés felbon­tása az semmi. Csak akkor fájt, amikor otthagyott. És amikor rád gondoltam.
- Adsz nekem esélyt? Olívia elmosolyodott.
- Csak te tudod elérni, hogy olyan jól érezzem magam, mint most. Semmi nem vész el. Semmi nem megy feledésbe.
Ott volt a húsban, a vérben,
És a most az örökkévalóságban.

A Duna-parti CET ma

A Bálna ma, a Soroksári útról fotózva
CET, a holland Kas Oosterhuis tervei alapján

A Közraktárak lehet Budapest új ikonikus védjegye, építészeti különlegessége a Duna-parton, amelynek sajátossága, hogy ún. nem sztenderd építészeti megoldásokkal bír: a CET (Central European Time)-nek nevezett új komplexum egy hatalmas bálnára hasonlít, „a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig áramló Duna szimbolikus közepén, Budapesten teszi átélhetővé Közép-Európa kultúrájának áramlását”. A tervező a holland Kas Oosterhuis holland építész, aki ennek a stílusnak nemzetközi hírű reprezentánsa. Nagy fába vágta a fejszéjét a fejlesztő Porto Investment Kft., hiszen Márton Imre vezérigazgató elmondása szerint a leendő kulturális központ arra vállalkozik, hogy a 19. századi és a 21. századi Budapest építészetét összekösse, a magyar főváros pedig ismét Közép-Európa kulturális központjává tegye.

Roma Aroma kiállítás a Szabadság téren

Pöcs kolléga kiállításon volt, persze ingyenesen. Aszonnya: egyszer el kell kezdeni, ráadásul volt egy söröm, meg kellett valahol innom. Tessék, olvassa, ahogyan a gondolatok felhabzottak újdonsült műkritikusunkban:

Olyan jól megírta Egres a Culture Pubban, hogy meg sem merek nyikkanni a kiállítás kapcsán, inkább jól lelopom ezt a pöpec kis beharangozót és ide a sört:

Szabadság tér
Az “Aroma”kiállítás 250 négyzetméteres installációs rendszere speciális kivilágítás mellett két héten keresztül, este is látogatható.

Az „Aroma – Színek, képek és arcok a romák világából” kiállítás több mint 90 tablóképből – kortárs festményből, fotóból és „fotó-festményből”- áll. A roma köztéri kiállítás a Magyarországi Roma Galéria Egyesület és a Törökfürdő Alapítvány szervezésében, az Open Society Institute (OSI) és a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ együttműködő partnerségével valósul meg.

A kiállítás nem a romák problémáira, hanem speciális látásmódjára, vizuális szemléletére és alkotásaira fókuszál, s bizonyítja: a művészet esszenciáján keresztül képesek vagyunk meghaladni előítéleteinket, és a valóság teljesebb, izgalmasabb arcát mutatja felénk. A magyarországi romák világa, életszemlélete számtalan ponton találkozik a magyar történelemmel, évszázadok óta színezi a többségi látásmódot, zenei és képi világot, .Az Aroma” ezt a színes életformát, látásmódot bemutatva fejleszti az elfogadást és a toleranciát – olvasható a kiállítást ismertető sajtóközleményben.

A kiállításon bemutatnak egy fotóválogatást a Chachipe Diák nemzetközi fotópályázat anyagából, amit a Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archívum hirdetett meg 2008 novemberében. A “chachipe” romani nyelven igazságot, valóságot jelent. A versenyre “a roma integráció évtizede” programban részt vevő 12 ország fiataljai nevezhettek képeikkel. A pályázat célja az volt, hogy szembeszálljon a negatív sztereotípiákkal, szakítson a romák előítéletekkel teli ábrázolásával, és a fiatalok lencséjén keresztül sokkal összetettebb, árnyaltabb módon mutassa be Európa legnagyobb etnikai kisebbségét, a romát.

Az “Aroma” azt is megmutatja, hogyan színesedhetnek újfajta tartalmakkal, funkciókkal, public-art jellegű akciókkal Budapest közterei. Az “Aroma”kiállítás 250 négyzetméteres installációs rendszere speciális kivilágítás mellett két héten keresztül, este is látogatható.
Látható lesz az utóbbi 40 év magyar roma festőinek legérdekesebb alkotásaiból egy válogatás. A képek által a roma szimbólum-rendszer és eredeti színvilágot ismerhető meg: Péli Tamástól Szentandrássy Istvánon át a fiatal festőnemzedéket képviselő alkotókig terjed a kiállító művészek sora.

És egy kis móka, kacagás, jutalom, népköltészet, kortárs művészet, ha már erre sodorta Önöket valami fatális félreértés, internetes anomália, bitvihar. Most egyenesen Erdélyből lopjuk az anyagot (tudjátok, ahol a Drakula lakott), a Szatmári Srácok oldaláról, akiket szerkesztőségünk meghív egy erős berúgásra a Lónyaiba, mert ott olcsón megússzuk. Az alant következő alacsony költségvetésű, de lelkesedéstől áthatott videóban zenei hidat vernek ifjú tehetségek speciális látásmódon, fiatalos lencsén keresztül, erősen különleges színvilágban, ami az éjszakában színes fényt gyújt, valami nagy-nagy tüzet, hogy a valóság izgalmasabban csapódjon bele a tudatunkba és árnyaljon. "A leverem a léped, megbasztam az anyád, szopd ki a gecim" jellegű költőien őszinte problémakibeszélés katartikus betekintést nyújt a lélek mélyrétegeibe, megszínesíti világunkat és meleg szeretetet indukál a befogadóban. A zene híd, amely segítségével meghaladhatjuk negatív előítéleteinket, hogy csak pozitívak legyenek és aztán az oroszlán báránnyal huncutkodhasson, a kecske meg káposztával, mint az Őrtorony nevű tudattágító újság címoldalán, napinapinapinapi.

A látványos és szuggesztív elemekben bővelkedőü videóu hatásos képpel indít: az Ostrovului utcai garzon negyedik emeletén, a fényből a sötétbe közelít a főhős. Járásában megtalálható a népmesék szegénylegényének búskomorsága és 2PAC Shakur próféta határozott fellépése.

A vágás után egyből a valóságban találjuk magunkat, a sötét Lucian Blaga sugárúton, a három napkeleti bölccsel a háttérben, cigivel a kézben, Colombou bevezet saját kis világába, a költői én-kartierbe. Hangsúlyos és időmértékes verselés, szótagszámlálás és az ilyen klasszikus praktikák helyett Kalambau szinte csak asszonáncokkal dógozik, frappáns rímeiben megbújnak a színesztéziák, költői túlzások (éjn vaok a legnagyobbhomlokú rablou)

Bunkerek Budapesten (I. rész)

Halálmatek.

És azt hallottátok, hogy revizionista történészek és a wikipédia szerint a "Világ Békefővárosában", Guernicában 1600 helyett egy nagyságrenddel kevesebb volt a "terrorbombázás" halottjainak száma, mint ahogyan a köztársasági/baloldali média terjesztette? És az is hallottátok, hogy Drezda gyújtóbombás áldozatainak száma 250000-ről 25000-re csökkent 2010-re, ugyancsak a genya és istentelen revizionista történészek aknamunkája következtében? És azt hallottátok...

Ez itt egy horthysta-fasiszta bunker, mely sikerrel védte a Ganz Művek munkásságát a felszabadító bombák repeszeitől. Magyarország kitüntető figyelmet kapott az antifasisztáktól, Németország és Ausztria után ide pottyant a legtöbb bomba.
A 70 centis vasbeton falak ma is állnak, régebben zenekarok próbahelyeként üzemelt. Mára áram sincsen benne, nyelves puszival üdvözöljük a tulajdonost.

cím: Könyves Kálmán út, a néhai Ganz Művek területén, a benzinkút mögött

Ilyen volt plakáttal álcázva, mielőtt parkoló autókra zuhant volna az állványzat (kép forrása: index)

Olvasnivaló: index 1, index 2 Budapest óvóhelyeiről.

És egy kis üdítő baromság az index cikkéből, a kánikulára való tekintettel. Lévai Hangyássy László, "Hangya", Sing Sing, Zorall stb. zenekarokból jól ismert zenész, producer, év basszusgitárosa, elbaszott történész:

"Úgy tudom, hogy 43-ban vették el a németek a gyárat Weiss Manfrédtől, és a haditermelés folyamatossága érdekében román hadifoglyokkal tizennyolc ilyen óvóhelyet építtettek. A legnagyobbakban 3500 munkás is elfért légitámadáskor."

Részünkről csak annyit fűznénk hozzá, hogy

Románia 1944 augusztusáig Németország és Magyarország szövetségese volt, te kis buta, a németek meg 1944 március 19-én vonultak be Magyarországra.

Bunker a Könyves Kálmán körúton nagyobb térképen való megjelenítése

Kapcsolódó: atomtámadja le Budapestet + A Bombázások Áldozatainak Emlékműve + Gyalagút + metró

Bónuszként egy remek cikk a lerombolhatatlan II. világháborús német légvédelmi erődökről, melyek egyben óvóhelyek is voltak (hm, 5 méter vastag tető és és 3,5 méteres falvastagság)

Rejtélyek mindenfelé

WTF?

Kézcsókot Rudinak mondjatok

Virágok hétfőre

Ha hétfő, akkor virágok.
Tessék, virágok, neked szedegettem.

Frissítés: a jelek szerint Retek kollégához is becsorgott a tavasz))) Van ez így.

Szent István Bazilika és kegytárgybolt

Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: "Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mt. 21,12-13)




SZENT ISTVÁN-BAZILIKA

Cím: 1051 Budapest,
V. kerület,
Szent István tér
Telefonszám: 1/317-2859
Nyitva tartás: H-P 9-16, Szo 9-13, V 13-16

Kapcsolódó: gömbpanoráma, panoráma, légifotók, 3D séta a Bazilika belsejében

Kimondottan irigyeltem az egyháza miatt, és nem titkoltam előle, ostobának tartom, hogy elhagyta a hitét s azzal a gyónás lehetőségét. A fejem mindenféle kétellyel és szorongással volt tele, amitől nem tudtam megszabadulni. Imádtam volna, ha egy plébános vagy esperes nyakába zúdíthatom az összes szart, ami bántott. Egész csinos, hierarchikus folyamatábra rajzolódott ki előttem, mely a szar áramlását mutatta kezdve az én fejemtől a gyónás révén át a plébánoséba, onnan a püspökébe vagy bíboroséba (vagy aki következik: egyházi ügyekben nemigen vagyok járatos), és a végén a pápánál köt ki az egész, aki az ülepítőtartály szerepét játssza a világ összes fájdalomból, nyomorúságból és bűntudatból álló mocska számára, egészen addig, míg az összes szart ő maga is tovább nem adja egyenesen Istennek. (Feltéve persze, hogy Isten létezik, vagy legalább van olyan cím, hogy "Isten", ahová a szart el lehet küldeni.) (Pohl: Átjáró)

Az osztályharc a Normafánál élesedik

Gyere, gyere ki a hegyoldalba, oszt lerendezzük.


Panelprolik versus surmó budai gazdagok

Másoktól lopni élvezet, most Magyarország legjobb angol nyelvű blogjáról, a pestiside.hu oldalról lopunk. Egyszerűen muszály és muszáj. Kell.

A kihelyezett táblán levő szöveg:

SÍPÁLYA

illetve szánkópálya

írástudatlan, büdös

panelproliknak, akik szeretik

kockáztatni mások (gyerekek,

síelők) testi épségét.

(this is a ski trail, and not a sled trail for illiterate, stinky panel proles, who like to endanger the physical health of others)

Hm, mi a prolikkal vagyunk, eat the rich, el lehet menni Szlovákiába (síelni).

Helyszín: Normafa, a Hegyvidék teteje

Rengeteg Kecskék

Hogy legyen egy jó napjuk térdig télben.

salvare capra e cavoli

Fotópályázat a nyolckerben

Reklám.
Támogatjuk a szomszédvárat, tessék szerencsét próbálni. Illusztrációként feltesszük a Szabó Ervin könyvtár környéki méregdrága, ám silány minőségben elkészített, mára erősen balesetveszélyes díszburkolat képeit.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a Kossuth Klub Egyesület

– a Rév8 Zrt. támogatásával –

A Palotanegyed rejtett kincsei

címmel fotópályázatot hirdet

Aligha akad bárki, aki a Palotanegyed utcáin sétálva ne gyönyörködött volna már az itteni épületek szépségében, ne merengett volna azon, ugyan milyen történeteket őrizhetnek... Esetleg az is megfordult a fejében: vajon az ötven-száz évvel ezelőtt itt élők hogyan töltötték mindennapjaikat ezen épületek között?

A történelem törvényszerűségei alapján néhány évtized múlva a minket követők a mai korra gondolnak majd hasonlóképpen.

A Palotanegyed – múltjából, építészeti jellegéből fakadóan – a fővárosba érkező hazai és külföldi turisták egyre kedveltebb úti céljává vált. Ők az itt készített fényképeiken otthonukba is hazaviszik negyedünk sajátságos hangulatát.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület ezért úgy döntött, itt az alkalom megörökíteni azt a Palotanegyedet, amilyennek ma, 2010-ben mi látjuk!

Mi, a helyi lakosok, azok, akik ide születtek annak idején és azok is, akik az elmúlt néhány évben költöztek erre a környékre. Mindazok, akik itt tanulnak, dolgoznak a szorgos hétköznapokban és azok is, akik ünnepelni vagy szórakozni jönnek a negyedbe!

Keressük meg és mutassuk be a Palotanegyed rejtett kincseit!

Szándékunk szerencsés módon találkozott a Kossuth Klub Egyesület gáláns felajánlásával, így az elkészült képek bemutatására az impozáns Múzeum utcai Hadik-palotában kerülhet sor március folyamán.

Pályázati témakörként az alábbi fő csoportokat határoztuk meg:

kategória: Palotanegyedi életképek

kategória: Palotáink, épített környezetünk

kategória: Varázslatos pillanatok (művészfotó)

A pályázat feltételei:

Egy pályázó több képpel, akár több kategóriában is benyújthatja munkáját. A pályázaton való részvétel ingyenes, nevezési díj nincsen! A pályázaton korhatár nélkül bárki részt vehet. A zsűri a beérkezett pályaművek fényében dönthet diák (18 éves korig) díjak kiosztásáról, ezért kérjük jelezni azt, ha 18 éves kor alatti a pályázó!

A képek készítésének időpontjára vonatkozóan nincsen megkötés!

A résztvevő a pályázati anyag elküldésével nyilatkozik arról, hogy a benyújtott képek saját szellemi termékei, egyúttal elfogadja a pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a pályázat kiírói a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják.

Formai és technikai követelmények:

Pályázni analóg vagy digitális géppel készített, fekete- fehér vagy színes, A4 vagy A3-ös méretű, előhívott képekkel lehet. A benyújtott kép hátoldalán jól olvashatóan kérjük feltüntetni az alábbi sorrendben a következő információkat: szerző neve, kép címe, kép sorszáma!

A zsűri tagjai a Civilek a Palotanegyedért Egyesület, a Kossuth Klub Egyesület és a Rév8 Zrt. képviselői: Petneházi Margit, Tircsi Anikó, Nemes Péter, Szűcs Péter és Tibor Tamás.

Nyeremények:

A kategóriákon belüli díjazás elosztását a zsűri a beérkezett pályaművek alapján ítéli meg. A kategóriák helyezettjei tárgyjutalomban részesülnek, a Palotanegyedhez kötődő ajándékcsomaggal gazdagodnak. A díjazott képek a Kossuth Klubban a nagyközönség előtt nyitva álló kiállítás keretében kerülnek bemutatásra, a kiállítás megnyitójával egyidejűleg közönségszavazásra is sor kerül!

A képek beküldésének határideje: 2010. február 26.

A képeket postai úton vagy személyesen zárt borítékban a Civilek a Palotanegyedért Egyesület címére (1088, Budapest, Mikszáth tér 2.) várjuk!

A díjak átadására a fotókból nyíló, azonos című kiállítás ünnepélyes megnyitóján,

a Kossuth Klubban (Múzeum utca 7.),

2010. március 10-én, szerdán este 18 órától kerül sor.

A kiállítás 2010. április 2-áig tekinthető meg.

Kapcsolódó: nyócker szomszéd a Rév8 Zrt ténykedéséről

egy kis zene:

Arabus (?) matrica Budapesten

Ilyen írásrendszer márpedig nincs.
Gyüjjön egy kis interlingvisztika.

Arccal előre a multikultiba: hagymakupolás, arabos (?) matrica. Szakértőink szerint (köszi, Khaled, köszi, Erzsi) valószínűleg halandzsa, ilyen krixkrax márpedig nincs.

A megfejtőket elvisszük moziba. Ha jó nő. A rusnyákat egyből ágyba.



Lelőhely: Dohány utca
tovább a streetart blogunkra

"Egy mesterséges nyelvet lehetséges „anyanyelvként” beszélni akkor, ha valakit szülei gyerekkorában ismertetnek meg a nyelvvel, például az eszperantót becslések szerint 200-2000 személy használja anyanyelvi szinten. Volt próbálkozás egy klingon anyanyelvű gyerek felnevelésére, azonban a szótár nem volt elég nagy ahhoz, hogy egy otthonban felmerülő összes fogalom leírható legyen vele, például a szótár kiegészített változatának megjelenése előtt nem volt szó az „asztal” megnevezésére (azóta van: raS)." (wiki)

Témába vágó: mesterségesnyelv.lap.hu, a language construction kit (segítség azoknak, akik mesterséges nyelvet akarnak buherálni csajozás helyett), Romániço (Shoplifters of the world unite!), Összehasonlításképpen: a Miatyánk latinul, valamint mesterséges nyelveken

" Lah eyn durid yae gylan neyn golan esh shorlini esh drolad aren shavorn en mlodir aren pirush, yan shurlin ayen davrid yae shokenesh." (jeanne la purelle), constructed script

Csatlakozzatok a 27 gigapixeles világrekordhoz

Mindenek előtt hálatelt köszönet Urbanistának, apánk helyett apánknak, aki jól belengette Bp és Pécs népszerűsítésével kapcsolatos ötletünket.

Nép, magyarok! Akárki! Segítséget kérünk egy új világrekord felállítására, Budapest és Pécs 15 percre híres lesz, végre. És még tankot sem kell elkötni. Összeférceljük a világ legnagyobb panorámaképét és artwörkjét, minimum 26 gigapixeleset! Csatlakozzatok a végső harchoz! Bárki, bárhol, bármivel, biztató arckifejezéssel.

Merjünk nagyok lenni, legalább 27 gigapixelesek!

Fellapoztuk a netet a Budapestről fellelhető óriásképek (giant panoramic pictures) ügyében (egyenként elkészített képekből összeállított kollázs, amely hatalmas részletgazdaságot és térélményt ad a zoomolás/nagyítás révén). Elég soványka a hazai felhozatal, főként a jelenlegi világcsúcs, a drezdai 26 gigapixeles világrekord tükrében.

Talán Budapest is bekerülhetne a hírek közé, Drezdát sem kellett újra lebombázni: egy kis reklámgrafikus cég elkészítette a város 26 gigapixeles (297.500 x 87.500 pixel) látképét, oszt mindketten bekerültek a világhíradóba, oszt jól érzik magukat.

Viszonylag olcsó a móka:

Canon EOS 5D Mark II (600e forint)

+ 400 miliméteres EOS objektív (400e forint)

+ automata, számítógéppel távvezérelhető speciális állványfej (motorized panoramic head) / photorobot / hardver, egy Rodeon VR Station ST dr. Clausstól, nagyméretű objektívekre kifejlesztve, potom 3300 ejróért.

+ képösszeszővő program /szoftver (vki szerint a drezdai az Autopano Giga Pro-t használta, bár a Rodeonnak saját progija is van)

+ egy masszív állvány

+ egy jobbfajta laptop

+ két hét retusálás egy bivaly brutálbivalytigris gépen a forgalom okozta gebaszok, félbevágott járművek, fej nélküli emberek és egyébb vicces cuccok kiküszöbölésére. A képet célszerű egy felhőtlen napon készíteni, amikor kicsi a forgalom. Például egy atomtámadás kiváló forgalomcsillapító erővel bír.

+ tárhely nagy sávszéleséggel

A képek feldolgozása már egy lehelettel macerásabb hardverigényű (pontosabban ultrabivalytigrisbrutálbeszarás). 1665 RAW kép, egyenként 21.4 megapixel, összesen 102 gb feldolgozásán egy 48 gb memóriás, 16 processzoros gép 96 órán keresztül dolgozott. Egy hosszú hétvégén megvan egyetemi ismerősünk révén, esetleg a paksi atomerőmű központi számítógépén :) Ennyi vassal már bele lehet vágni a 15 minutes of fame fedőnevű kísérletbe.

Lehetséges helyszínek: Citadella, Halászbástya, Mátyás templom tornyának állványzata, Bazilika kupolája, TV torony, erkélyed. Az óriáskép egyben művészeti gesztus is:

+ várjuk művészi ambícióval megvert művészek jelentkezését, akik teleszórnák a várost vizuális poénokkal.

Minden csatlakozó részesül a "dicsőségből", sőt az esetleges szponzori vagy reklámbevételekből (bár egyelőre nonprofitként indul a terv). A téma külön blogot kap, ahova minden résztvevő egyenlő jogokkal írógathat, saját néven. Ha megfelelő fotóscuccod, ultrabivalygigazsír számítógéped, művészi hajlamaid vagy világmegváltó ötleted van, akkor véssél ide emilt vagy telegrammot:

trurlesklapanciusz (kukac) gmail és com

Alant a drezdai világrekorder óriáskép készítéséről a videóbeszámoló:

Szóval megnézegettük Budapest világváros gigaképekben való megtestesülését a gigapan. org-on, a nagyobb felbontásért kattintson az idézőjelbe tett linkekre (ugrópont, na, nem linkelünk:):

"Lights"

Dorka és Kozma fényfestészete a Március 15 téren

"Elisabeth Bridge",
vagyis az Erzsébet híd Budáról, a Gellért hegyről fotózva (0.15 gigapixel)

"Hungray, Budapest" from the János hegy (0.51 gigapixel)

"Budapest (as seen from Buda)"
A Halászbástyáról fotózva (1.51 gigapixel, egyik legnagyobb)

"Budapest, Óbuda"
Errefelé található Bernáthy Vörös Lyuka (0.77 gigapixel)

"Roof"
Az Eötvös Egyetem tetejéről, Buda (0.2 gigapixel)

"Heroes Square (Hosok tere), Budapest, Hungary"
Az örök és hálás téma: Hősök tere éjszaka (0.07 gigapixel)

"Budapest panoráma a Várból"
Még egy panorámakép a Várból, ez is viszonylag nagyméretű (1.08 gigapixel)

Nem soroljuk fel az összese, kisebb-nagyobb panorámaképet, a többi megtekintéséhez ide tessék kattintani. A legnagyobb itt (1.7 a Parlament erkélyéről, de technikailag eléggé furi) Kedvcsinálásnak: a nemzetközi mezőny farka vagyunk a méreteket tekintve. Pedig technikailag nem a magyar holdraszállással egyenlő vállalkozásról van szó.

Végezetül Pécs is felkerülhetne a netre egy óriásképpel (Tubesről?), Kael Csaba produkciója után egy nemzetközileg is értékelhető teljesítménnyel. Pécs, Ejrópa állítólagos kulturális fővárosáról ennyit találtunk: Széchenyi tér a katolikus dzsámival, 0.18 gigapixel (+frissítés, 0,8 gp, de erős nagyításban alacsony minőség: itt és itt)

Oszt a következő fejszecsapás lehetne a körpanorámás gigakép... de ne fussunk a betonjövőbe.
(A körpanorámát tekintve Prága a világelső, a városban letelepedett Jeffrey Martin 16 gigapixeles műve révén (vhogy felmászott a prágai TV torony tetejére :) Egy kis kedvcsináló: magyar gömbszférák.

újra infó, tudásnagymami: trurlesklapanciusz (kukac) gmail és com