2009. február 8., vasárnap

Időjárás-szabályozó automata

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, időjárás-szabályozó automata, Budapest, IX. kerület, Ferencváros, Haller utca, Mester utca

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, időjárás-szabályozó automata, Budapest, IX. kerület, Ferencváros, Haller utca, Mester utcaA Haller és a Mester utca találkozásánál, a templom előtt vakaródzva fedeztük fel a tudomány ezen új vívmányát.

Íme, a természet fölötti győzelmünk újabb bizonyítéka:


IDŐJÁRÁS-SZABÁLYOZÓ AUTOMATA.
Ha az időjárás elromlana, a készülék meghibásodott. Ez esetben kérjük értesítse ügyfélszolgálatunkat a központi telefonszámunkon: 457-3300
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

elkövető: Nemzetüdv Bizottság GUERILLAZ

További csodák: A Nemzetbiztonsági Hivatal földönkívülieket figyelő állomása

1 megjegyzés:

m.o. írta...

Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz Mi, kész csoda, hogy
életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági őv se
nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt
bőven ólom.

A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem
volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókokok és ajtók
sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.

Mikor bicajozni mentünk, nem hogy könyökvédőnk de sisakunk sem volt.
Még rendes biciklink sem.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz.
Sokáig kevertük a szódavízzel. Azt hittük az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi
különbség a kettő között.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nem hogy mobil.
Nyáron a derékig érő fűben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és
nem tört ránk allergiás roham.
Nem tudtuk mi az az UV sugárzás, a pollen.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak
szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.
Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Étkezési szokásaink Sobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson
edződött amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíroskenyérre, a kolbászra.

Az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont 'bedeko'-nak hívták
és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.

Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont
tömény cukorból készült.

A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a
gyakran éretlen gyümölcsöt.

A WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek
meg a még háborítatlan nyugalomban, Domestos mentes korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az valami számítógép volt).
De szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról,
164 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről,
Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy
mobiltelefonról.
Viszont voltak barátaink!

Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a
pinpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk
hozzájuk és beengedtek.
Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket!

Nem vittek és nem hoztak a szülők....
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk.
Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.
Akkor még volt egy iratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is.
Azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem
tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan
nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más
játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már
sohasem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük
be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se
mondtuk.

Ismertük a törvényt.

Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a felelősség.

Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi !

Hősei egy letünt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.