.jpg)
A József Attila lakótelepen, a nyomorúságos Mária Valéria szoci utódján tettünk látogatást. (
a története itt elolvasható). A dicsőséges negyedik hely az
index népszavazásán:"A pesti oldal legjobb második világháború után épült lakótelepének jelölték a József Attilát. A dobogóhoz kevés, a tisztes helytálláshoz sok. A jó eredmény a metró közelségének, a viszonylag kevés panelnak és a sok-sok zöldterületnek köszönhető."
No, itt működik Magyarland legnevesebb sznobberképzője, a Buddhista Főiskola (pontosabban:
Tan Kapuja Buddhista Főiskola), ahol a szadeszos-maszopos körökben (mikor még voltak ilyenek :)))
egy időben igen népszerű, de mára elfelejtett
Sickratman gondnokoskodott. Oszt ennyi.
Viszonylag kevés falfirka, a házfalakon nagy foltok tanúskodnak róla, h a helyiek az egyetlen hatékony módszerrel, a lefestéssel harcolnak az önkifejező hülyegyerekek ellen (khm, azé' reklámosokat is fingathatnák, pláné az illegalistákat). Lendületben a helyi MSZP falfirkás divíziója: "Cigány Orbán", "Bolond Torgyán".
.jpg)
.jpg)
Ifjúmunkás utca, Csárdás köz, Egyetértés utca: a Kádár-kor utcanevekben megnyilvánuló népnemzeti prolizmusa. Zöldövezet jelleg, sok ún. lakópark megirigyelhetné a szellősségét (+liget a ltp mellett). A népi származék
Dési-Huber kultusz egy Geszti Péter jellegű foschpumpába torkollott:
Művelő
DÉSI
Ház
éértitek, Dééési.
.jpg)
.jpg)
Az iskolaudvaron a kreatív hegesztő ablakrácsai, máris érdemes volt meglátogatni a telepet. A neves szemétimportőr, a
Lidl is boltot nyitott az
olcsó szart kedvelők árérzékenyek legnagyobb örömére.
A népiesch szekérkerékkel ellátott Grill nevű grillbódé nálunk speciel röhögőgörcsöt okozott, de el tudunk képzelni olyan kifinomult esztétát, aki sírógörcsöt kapna a látványától.
A magyar nép területfoglaló hajlandóságát a zöld illegálisan (?) kialakított, csak a tulaj(?) kulcsával nyitható parkolásgátlóval ellátott parkolókat észleltünk. A
Már felfedezett lakótelepek:
Gloriett,
Füredi utcai,
WekerleRégi képek:
retronom.hu, lakótelepek Romániától Lengyelországig (
blokkok)
Egy kedves olvasónk, Névtelen néhány megjegyzést fűzött a posztunkhoz (2009. június 17). Ezennel kiemeljük a kommentekből, ingyenes munkaerő ólvéjsz velkám:
A József Attila lakótelepen, a nyomorúságos Mária Valéria szoci utódján
Ez a megfogalmazás alattomosan összeköti a nyomorúsgos jelzőt a lakóteleppel. Indifferens, hogy előtte mi volt itt, a Valéria telepnek nem utódja a lakótelep. Egyébként a lakótelep területének egy kisebb része volt a Valéria, a nagyobb katonai gyakorlótér volt.
No, itt működik Magyarland legnevesebb sznobberképzője, a Buddhista Főiskola
Irreleváns információ, pökhendi minősítéssel. Működik itt még Bank, söröző, FŐKEFE Zrt. - érdektelen, nem tartozik a témához.
Ifjúmunkás utca, Csárdás köz, Egyetértés utca: a Kádár-kor utcanevekben megnyilvánuló népnemzeti prolizmusa.
Újabb blődség, irreleváns, hogy milyen utcanevek vannak egy helyen, ez nem utal az ott lakókra, s a környezetre sem. A "népnemzeti prolizmus" pedig idiótaság a köbön.
A népi származék Dési-Huber kultusz egy Geszti Péter jellegű foschpumpába torkollott
A "népi származék" szóösszetétel degradáló, sértő, pökhendi felsőbbrendűségre utal. A "kultusz" arra utal, mintha az itt lakók kultiválnák nevezett festőművészt; ez ismét félrevezető.
A Lidl és Grill kocsi ismét felesleges gúnyolódásra jó, relevanciája a lakókörnyezet elemzésével kapcsolatban nincs. (Kíváncsi lennék, hogy a Lidl jogásza mennyire perelné önt a minősítéseiért.)
Az ön agymenése nem a lakótelepről, hanem irreleváns részletek kiragadásáról szól, gúnyos, jobbos stílusban.