Már megint a kettős mérce: amíg a teggelő, egomániás pöcsöket (beleértve az arcképükkel a várost beborító politikusainkat) legszívesebben egy Viagrával és Szpíddel táplált
Gergényikkel tömött verembe vetném, némelykor, azon csekély alkalmakkor, mikor
tehetséggel találkozom a public art szcénában, nos, akkor röhögésre ragadtatom magam. Pedig egy bizonyára fontos útjelző táblát rondított el a ragacsos kolléga, cserében mosolyt költöztett a műértő közönség ábrázatára. Tragédia egy képben elmesélve: nekifut, suhan a focilabda, sáros lasztinyom, egy szúnyog távozott köreinkből.
Erről jut eszembe a Prosecturától a Kulturmorzsák, első rész, Szőr Viliam Monteszkjú, apám szavai :
Fonnyadt kis bőrtarisznya
Benne két kis laszti
Ezek nélkül édes fiam
Képtelenség baszni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése