A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 28., kedd

Földomlás, M0 autópálya

Szép új világ, apróbb fölcsuszamlásokkal

földcsúszás, autópálya, építkezés, Budapest blog,  körgyűrű, szélesítés
Földrengés is okozhatta az M0-ás autóút épülő déli útpályája melletti földcsuszamlást. Több ezer köbméter föld zuhant az autóút nyomvonalára, amikor megcsúszott a töltés. Azt még vizsgálják, hogyan erősítsék meg az érintett szakaszon a talajt. A munka egyelőre áll, nem tudni, emiatt csúszik-e majd az építkezés befejezése - hangzott el az RTL Híradóban.

földcsúszás, autópálya, építkezés, Budapest blog,  körgyűrű, szélesítés
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője az RTL Híradónak azt mondta: két földrengés is volt itt, valószínűleg ezek, és az esőzés együtt okozta a földcsuszamlást. Még vizsgálják, hogyan erősítsék meg a töltést - tette hozzá. Azt egyelőre nem tudni, csúszik-e az M0-ás szélesítése az omlás miatt.

földcsúszás, autópálya, építkezés, Budapest blog,  körgyűrű, szélesítés
Szinte teljesen leszakadt a hegyoldal az M0-ás épülő új pályája mellett. A leomló föld az autóútra zuhant, oda, ahol már elvégezték a földmunkákat, és már csak az aszfaltozás volt hátra. A munkálatokat azonnal leállították. Azt még vizsgálják, pontosan mi okozta az omlást, de a szakemberek azt valószínűsítik, hogy a néhány nap alatt lehullott rengeteg csapadék mellett más is közrejátszott a földcsuszamlásban.

földcsúszás, autópálya, építkezés, Budapest blog,  körgyűrű, szélesítés
Nem ez az egyetlen hasonló eset. Május közepén az M1-es autópálya aszfaltján keletkezett óriási kráter. A hatalmas mennyiségű víz alámosta a sztráda töltését, ezután szakadt be az aszfalt. Néhány héttel később az újonnan átadott M6-os autópálya szakadt be. A szakértők szerint itt is a nagy mennyiségű eső volt a hibás. A NIF szóvivője szerint minden esetet külön kivizsgálnak, de azt mondta: akár kétszer annyiba is kerülhetne az autópályák építése, mint most, ha olyanra terveznék őket, hogy ennyi esőnek is ellenálljanak. Egyébként nemcsak az autópályák viselték nehezen a csapadékos időt: néhány hete Zuglóban a vasúti töltés szakadt be, mert a föld alatt egy csatornából kiömlő víz kimosta alóla a talajt.

Hoppá, utóirat, Loppert Dániel, ismerős valahonnan: egy régi harcos, lángoló szívű ifjú forradalmár szóvivőskődik, de nem pártkatona, persze.

Az egykoron hazaárulózással feltűnt, most huszonhét éves fiatalember jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) kommunikációs osztályvezetője. Az NIF százszázalékos állami tulajdonban van, a tulajdonosi jogköröket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gyakorolja. Loppert a Népszabadság megkeresésére elmondta: július 7-e óta áll az NIF alkalmazásában. Az új kormánnyal, illetve az új minisztériumi vezetéssel érkezett a céghez. Álláspontja szerint az állami vállalatnál végzett munkája nem összeférhetetlen politikai szerepvállalásával és képviselő-jelöltségével. Arra a kérdésünkre, hogy osztályvezetőként mekkora a havi fizetése, a fideszes politikus nem kívánt válaszolni, mondván, minden ezzel kapcsolatos, kötelezően kiadandó közérdekű adatot a NIF kitett a honlapjára. A portálon csak a vezérigazgató és helyetteseinek fizetése található. (nol)

2010. augusztus 18., szerda

Szálasi vs. Szarási a Lónyaiban

Lónyai Söröző Pub Faszom
Cím: Budapest
IX. ker., Lónyay utca 36.

"Probably the cheapest pub in Budapest"

Újra a Lónyaiban, olcsó diákkocsma, egyben a legolcsóbb kocsma Budapesten. Impressziók a berúgás mellé.

Lónyay utca,  Lónyai söröző, Ferencváros,  Budapest blog,  IX. kerület, kocsma, diákkocsma, legolcsóbb    Szálasi Lónyai Söröző Pub Faszom Cím: Budapest IX. ker., Lónyay utca 36.
fent a galérián, békés berúgás előtt

Lónyay utca,  Lónyai söröző, Ferencváros,  Budapest blog,  IX. kerület, kocsma, diákkocsma, legolcsóbb    Szálasi Lónyai Söröző Pub Faszom Cím: Budapest IX. ker., Lónyay utca 36.
Kampf, ideológiai csatapáté, zavar a nyugodt szemlélődésben

Lónyay utca,  Lónyai söröző, Ferencváros,  Budapest blog,  IX. kerület, kocsma, diákkocsma, Königsburg Helles Bier 160 forintos noname sör, talán az egész városban a legolcsóbb A Gyártó sincs feltüntetve legolcsóbb Lónyai Söröző Pub Faszom Cím: Budapest IX. ker., Lónyay utca 36.
Königsburg Helles Bier
160 forintos noname sör, talán az egész városban a legolcsóbb
A gyártó sincs feltüntetve


Pucéran szült engem az anyám
Olja vagyok amúgy egyébiránt,
Édesebb a férfi, minta málna,
Igyunk Olja születésnapjára.

Ez csak úgy eszembe jutott, Viktor Jerofejevtől. Ő meg egy klóajtóról mentette ki az utókor számára.



Kapcsolódó: Lónyai söröző a Lónyay utcában

2010. július 22., csütörtök

Meztelen csigák: foltos- és spanyolcsiga

Slugs, with no external shell, foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum) csórécsiga, csupaszcsiga, pucércsiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképek

- Hogy halt meg a csiga?
- Belenézett a konnektorba.



Ma a punciról csórécsigákról lesz szómenés. Csórécsiga, csupasz csiga, pucér csiga, meztelen csiga, házatlan csiga, spanyol csiga. Utóbbi importállat, a virágkereskedelem collateral damage-e, egyben a magyar sajtó egyik kedvence, a biológiai apokalipszis egyik tótemállata. Nedves év, szeretik a csórécsigák.

Alászálltunk a setét mélybe, ahol ezek a növénypusztító nyálkás fenevadak napközben meglapulnak, hogy aztán naplemente után működésbe hozzák reszelőszerű nyelvüket. Nyami, nyami, tekintse meg a képeinket.

Slugs, with no external shell, foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum) csórécsiga, csupaszcsiga, pucércsiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképek
Slugs, with no external shell, foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum) csórécsiga, csupaszcsiga, pucércsiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképekSlugs, with no external shell, foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum) csóré csiga, csupas zcsiga, pucér csiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképekA foltos szántóföldi meztelencsiga (Deroceras reticulatum)

A csiga középnagy, hossza kinyújtózkodva 3-5, kivételesen 6 cm. A test színe a halvány krémszínűtől a palaszürkéig terjedhet, és rendszerint sötét foltokkal sűrűn mintázott (a foltnélküli egyszínű példányok könnyen összetéveszthetők a nálunk nagyon ritka D. agreste-vel). A talp halvány, az állat nyálkája színtelen vagy fehér. Élőhelye: mezőgazdasági területek, kertek és rétek. Sok növény jelentős kártevője. Hazánkban ez a leggyakoribb házatlancsiga faj.

A házatlancsigák (csupasz- vagy meztelencsigák) nedvességkedvelő, fénykerülő állatok. Hímnősek, azaz minden egyes egyed képes tojásrakásra. Tojásprodukciójuk 50-600 db, fajtól és élettartamtól függően. Élettartamuk 1-3 év. Hazánkban 26 fajtája él, amiből 10 tekinthető kártevőnek (Forrás: mezohir.hu).

Slugs, with no external shell, csórécsiga, csupaszcsiga, pucércsiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképekA spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) a tüdős csigák rendjébe tartozó csigafaj. A "kágyi".

Slugs, with no external shell, csórécsiga, csupaszcsiga, pucércsiga, meztelen csiga, házatlan csiga, Budapest blog, photostock, stock images, photos for sale, eladó képek, fotók, fényképek
A spanyol csiga az Ibériai-félszigetről származik, az 1990-es évek elejére északon elérte Skandináviát, keleten Ausztriát. Gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös, narancssárga, szürke és fekete változata létezik, oldalán gyakran sötét oldalsáv húzódik. Talpa fehéres, nyálkája színtelen. A szúrós, büdös növényeken kívül minden zöldet lerágnak, ráadásul májustól egészen a fagy beálltáig pusztítanak.

Spanyolcsigákat riasztó növény a begónia, a feketeribizli, a paradicsom, de becserkészhetjük sörcsapdával is. Hatásos lehet a vízelvonó szerek – só, mész – használata. De a csiga besózása állatkínzás és környezetszennyezés. Létezik biológiai fegyver is, az Indonéziában tojástermelésre kinevelt
"indiai" futókacsa, ami megeszi a spanyolcsigát (a hazai baromfik nem szeretik, talán nehezen tudják lenyelni, esetleg rossz az íze) Nyugat-Európában sok ilyen kacsát tartanak, és bérbe adják a csiga elleni védekezésre. Hazánkban honos természetes ellenségei a béka, a gyík, a fogoly, a fácán, a vakond, a sün.
Élhetünk a biológiai védekezés nyújtotta lehetőségekkel is. Kíméljük a házatlan csigákat pusztító állatokat, pl.:

futrinka- futóbogarak, elsősorban futrinkafélék,
- bábrablók, barna- és zöldvarangy, ásóbéka, tarajos gőte és lábatlan gyík,
- természetes ellenség lehet a fogoly, fácán és a vakondok is.

A kémiai védekezés a csigaölő szerek alkalmazását jelenti. Szántóföldi és kertészeti kultúrákban (palántaágyban és üvegházban) zöldségfélék, dísznövények védelmére, gyakran használt módszer ez a fajta védekezés. (wiki)


További velünk élő csodák: májusi cserebogár + a legnagyobb: szarvasbogár + magyar ganajtúró, a szkarabeusz + lilában minden, a levendula + orbáncfű, csodafű + szúnyoglárvák + Vakond, a kiskertész és ragadozó + éticsiga + makróvilág + galambok (videó) + darazsak (videó) + a Keret patkányának szomorú vége + dolmányos varjú (kukarabló))) + sün videó (élet a halál után) + szitakötő + rakparti patkányok (árvíz, 2005) + kecskék

videó, alapmű, Gerald Durrell, Családom és egyéb állatfajták, 5.20 magasságában izgalmak

2010. július 16., péntek

Kırık Çizgi koncert a Delíriumban (videó, nyaktiló)

VIDEO:
Kırık Çizgi koncert a Delíriumban. Low budget, low quality: egy fényképezőgéppel készült.

Kırık Çizgi koncert, első részlet, bugyiszaggatás:



Kırık Çizgi koncert, második részlet, markoldatököm:



bázis: Eskisehir, Eskişehir
Turkey
honlap: www.myspace.com/kirikcizgi

Kapcsolódó beszámoló a Delíriumból

Delírium Music Pub
cím: 1073 Budapest,
VII. kerület, Erzsébetváros
Kertész utca 33
(Kertész és Dob utca sarka, srégvizávi Fészek művésztaknyál)

2010. június 27., vasárnap

3 gigapixeles óriáspanoráma

Próbafelvétel egy szeles-felhős napon, a forgalomtól rezgő Erzsébet hídról. 3 gigapixel és növekszik.


Kapcsolódó: a néhai Nagyvásárcsarnok falfirkái, panorámázva)))

egy kis zene:

Kísérleti adással jelentkezünk a Nagyvásártelepről

Egy szeles-felhős napon elkészült Magyarország legnagyobb óriáspanorámája, 3 gigapixel, irány a dubaji 45 gigabizés világcsúcs. LESZ! LESZ! LESZ!

Addig is nézegessenek néhány panorámás képet Közvágóhíd és a Kvassay híd közötti üres területen árválkodó üres csarnokból, néhány művészi falfestményt és sok-sok akarnok falfirkász produktumát. Nem lenézőleg mondjuk ezt, a magyar galériákban is 99 tehetségtelen festőre jut 1 értékelhető alkotás, csak hogy tudjátok.




................................................


A panorámaképek a Windows Live Fotótárral készültek, tárhelynek a www.clevr.com-ot használtam. Nem rossz párosítás, de nem árt megadni a kép szögének fokát (pl. a clevr.com alapvetően 380°-os körpanorámának értelmezi a feltöltött képeket, ezért gebasz lehet).
Kipróbáltam a www.panorama-photo.net panorámás feltöltést, de ők csak 500px magasságú képeket engednek feltölteni, ráadásul német nyelvű. A yahoo flickr.com fotómegosztója meg 1024-es szélességre csökkenti a képeket, a nagyméretű képek feltöltését lehetővé tevő pro account meg pénzbe kerül. A Microsoft képmegosztóját még nem próbáltam ki. Az imgboot.net 1600px szélességet engedélyez, de nincsen beillesztő funkciója. A dermandar.com jónak tűnt, a feltöltött képeket online rakta össze, de sajnos képtelen voltam elmenteni és ott tárolni őket, megmaradtam a kisérletezés területén (a kész képet letölthettem). Az embed funkció csupán egy reklámmondat megjelenítése, ó.

Frissítés: a tegnapi zavarok után (sör) újra müxik a Dermandar.com. Tudnak ezek a libanoniak))) Tessék, a kép:



2010. június 10., csütörtök

Andrássy út: védendő, megmentendő falfirka

Andrássy út, Krassó György, Népköztársaság útja, stencil, ellenállás, falfirka,   street-art,  public art,  Budapest blog, MÁV Nyugdíjintézet Székháza
Andrássy út, Krassó György, Népköztársaság útja, stencil, ellenállás, falfirka,   street-art,  public art,  Budapest blog, MÁV Nyugdíjintézet Székháza
Andrássy út, Krassó György, Népköztársaság útja, stencil, ellenállás, falfirka,   street-art,  public art,  Budapest blog, MÁV Nyugdíjintézet Székháza
Andrássy út, Krassó György, Népköztársaság útja, stencil, ellenállás, falfirka,   street-art,  public art,  Budapest blog, MÁV Nyugdíjintézet Székháza
Andrássy út, Krassó György, Népköztársaság útja, stencil, ellenállás, falfirka,   street-art,  public art,  Budapest blog, MÁV Nyugdíjintézet Székháza
"Egy Andrássy úti falfirka, amit védelem alá kéne helyezni." (nagyvárosi rezonőr)

A Kultúrpart városbloggere találta ezen kortörténeti jelentőségű stencilt az Andrássy úton, természetesen nekünk is el kellett zarándokolni helyszínre, hogy megörökíthessük ezen apró jelét a büdöskomcsik elleni lázadásnak: a stencileket még akkor fújták a MÁV Nyugdíjintézetének bérházára, mikor az Andrássy még Népköztársaság (népnép, közköz) néven szerepelt a hivatalos térképeken. A stencilezést talán a békés-tárgyalásos-hatalom-újraelosztásos rendszerváltásnak nevezett mutyizásben részt nem vevő Krassó György és barátai követték el annakidején.

2010. április 25., vasárnap

Critical Mass 2010 április 24, Budapest

pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák, biciklis felvonulás
, pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák, vicces, funny, szavazólap, érvénytelen szavazat, szavazz fasszal
Kritikus Tömeg pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák2010. április 24-én.
Benyomások, kinyomások 200 képben. Hátha magára ismer valaki az autósokat terrorizáló tömegben)))

1. Aszta, mennyi jó nő.

2. Brutális, ezek terrorizálnak a puszta látványukkal: mindent a szemnek, sajnos.

3. Verem, verem, verem, majd beleszakadok, nem bántok én senkit, csak verem a habot. Hobo mondta, na.

pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák4. Találkoztunk egy román kisgyermekes apukával, valamint szlovák tesóink is tettek egy tiszteletkört, hatalmas szlovák lobogóval. Slovakian Pride. Szlovákiától eltérően a tízmillió fasiszta országában senkit sem zavart egy idegen állam lobogója. (elnézést a fasisztázásért az MSZP szavazóktól, ők a demokrácia letéteményesei, éjjen Gyurcsi és az ÁVH, szobrot Gergényi-Görényi elvtársnak).

5. A bedugult Andrássy úton apatikusan várakozó várakozó autósok, a buszokat és villamosokat a rendezők átsegítették a kerekes tömegen.

pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák6. Hősök tere. Digitális fogászat, vicces közlekedési kamutábla (scuze), valamint haláljel, útmenti mementó: a Dundika nevű motoros itt törte nyakát a száguldó koporsóján. Bárhogyan is utáljuk a motorjukat bőgető hullajelölteket, azé a nyakát mégse törje.

7. Kerekesszékesek, görkorisok, bringások united.

8. Kitört a rendező hajtikból a portásszellem, lelkesen és határozottan terelik a tömeget. Vicces visszaszólások a fontoskodó rendezőknek: Vigyázzatok a kanyarban! Bringaemelés menet közben))) Ok, én voltam.

9. Oszt összefutottam nyóckerbloggerrel, oszt nem ittunk, nem.

pictures, képek, fotók, Budapest blog, CM, Critical Mass, 2010, bringás demonstráció, tüntetés,  Kritikus Tömeg,  Föld Napja, bringás sunák10. Gondold meg és igyál,
Örökké a világ sem áll,
Eloszlik, mint a buborék,
Marad, mi volt, a puszta lét.
Marad, mi volt, a puszta lét. (Hobo)

11. "Különben meg csak a zsidók csináljak a balhét, hogy bicajozhassanak füvescigivel a szajukban, aztán meg eladnak egy felmelegedéses sztorit, hogy aztán elfoglalják a világot és megöljék Jézust. Ez az én véleményem." (rosszrobi)

Tekintse meg 200 képünket, hátha felismeri magát a történelem sodrásában)))


Ajánlott irodalom: Szlovák lobogók a Becsület Napján (Hősök tere), a CM honlapja, valamint képriportunk a 2008-as felvonulásról, Gyalog-bicikliút a Lánchídnál, Autósok a bringások ellen (Múzeum körúti bringasáv), PM10, Le a villamossal!, Miért vezet ennyi biciklis autót?, Budapest versus Bogota, Ghost Bike a Horog utcánál, Találkozunk a Turulnál

Guglizásra ajánlott témák: cycle track, cycle lane, bicikliút, biciklisáv, bicikliút, gyalog-bicikliút, biciklijárda, biciklisáv, WOL (széles külső sáv), etc.

frissítés!!!
guglizás helyett álljon ide urga hozzászólása a criticalmass.hu-ról:

Húsz év alatt a biciklis infrastruktúráról alkotott elképzelések jelentős fejlődésen mentek keresztül. Annyira, hogy ma már három, egymást követő infrastruktúra nemzedékről beszélhetünk. Mindegyik nemzedék új megoldásokat kínál és mindegyik hozzáadódott az azt megelőzőekhez.

A következőkben a három biciklis infrastruktúra nemzedék főbb jellegzetességeit írjuk le röviden:

2010, bringás demonstráció, bringás sunák, Budapest blog, CM, Critical Mass, fotók, Föld Napja, Kritikus Tömeg, képek, pictures, tüntetés

Első nemzedék (1970-es évek)

Megoldás-típus: bicikliút.
Az elv: a biztonság érdekében elkülöníteni a kerékpáros és motorizált forgalmat. Egyéb, jellemző megoldások: lámpás kereszteződések, biciklis alagutak vagy hidak, nagy biciklitárolók.
Előnyök: az úttal párhuzamos részeken megfelelő biztonság.
Hátrányok: veszélyes kereszteződések, nagy költségigény, nagy helyigény.
Jelenlegi érvényességi terület : nagy, forgalmas utakkal párhuzamosan, kevés kereszteződés esetében, amikor van rá hely.
=> városban nagyon korlátozott alkalmazási lehetőség.


2010 április 24, 2010. 04. 24, bringás demonstráció, bringás sunák, Budapest blog, CM, Critical Mass, fotók, Föld Napja, Kritikus Tömeg, képek, pictures, tüntetés, biciklis felvonulás

Második nemzedék (1980-as évek)

Megoldás-típus: biciklisáv.
Az elv: elkerülni a kerékpáros és a motorizált forgalom túlzott elkülönítését, hogy a biztonság az útvonalon egyenletesebb legyen.
Egyéb megoldások: gyalogos-kerékpáros utcák, busz-kerékpársávok, lámpák előtti kerékpáros várakozók, kis biciklitárolók.
Előnyök: megfelelő biztonság az egész úton, megfelelő integrálódás a kereszteződéseknél, a gépjárművek sebességének csökkentése, kis költség, kis helyigény.
Hátránya: nem csökkenti a gépjármű-forgalmat.
Jelenlegi érvényességi terület: a sugárutak, körutak vonalán
=> a kerületeket összekötő utakon

2010, bringás demonstráció, bringás sunák, Budapest blog, CM, Critical Mass, fotók, Föld Napja, Kritikus Tömeg, képek, pictures, tüntetés

Harmadik nemzedék (1990-es évek)

Megoldás-típus : vegyes használatú, forgalomcsillapított utca.
Az elv : csökkenteni a motorizált járművek sebességét és forgalmát a sérülékenyebb úthasználók biztonsága növelése érdekében.
Eszközök : 30-as zónák, mini-körforgalmak, biciklis by-pass, a gépkocsival ingázók parkoló helyeinek csökkentése, a tömegközlekedés fejlesztése.


Előnyök : a sérülékenyebb közlekedők biztonsága, a gépjárművek által okozott károk csökkentése, kis költség, az utca, mint lakóhely rehabilitálása, a tömegközlekedési eszközök hatékonyságának növelése.
Hátrányok : - (nincs)
Jelenlegi érvényességi terület: kerületi utak
=> a kerületeken belül

Budapest a béke városa, tekintse meg Nyújorkot, ahol a rendőrök és a bringások hm, súrlodnak:

>



2010. március 31., szerda

Nemlétező óriásplakátok a Belvárosban

Talán a Budasign belemagyarázta egy megpuhított önkormányzati bürokratáknak, hogy ezek az ízék, prizmatáblák nem minősülnek óriásplakátnak, tehát a jelenlétük nem szabálysértés, tehát maradhatnak? Bizonyára felértékelődött a Budasign a reklámpiacon, h a konkurencia kiiktatása után csak a cég plakátjai maradhattak. Kisebb reklámszennyezés, nagyon ügyes.

Budasign, prizma, prizmatábla, képváltó, forgó, tábla, reklám, reklámtábla, mozgó, svéd, gyártmányú, egyedi, eladáshely, POS, BB, billboard, készítés, kivitelezés, bérbeadás, hullámmozgás, reklámeszköz, cégtábla, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, kültéri és beltéri standard és egyedi automata  prizmatechnológiás forgó reklámtáblák, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, prizma hasábos képváltó reklámtáblák specialistái. kültéri és beltéri standard és egyedi automata  forgó reklámtáblák, alumínium reklámtáblák, forgó reklámtábla, mozgó reklám, mozgó reklámtábla, bérelhető reklámfelületek, kiadó reklámfelület, kiemelt felület, észleltség, találati index, kampány, plakátcsere, dekoráció, exkluzív, triplesign, prismaflex, world sign, prizmatechnológia, forgó felület, képcserélős, szabad bérelhető reklámfelület, szabad reklámfelületek, bérelhető reklám, Lyoness termékpartner, Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató, budasign, 5. kerület, reklám, óriásplakát,  V. kerület, Régiposta utca, Budapest blog, Budasign
Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató, budasign, 5. kerület, reklám, óriásplakát,  V. kerület, Régiposta utca, Budapest blog, Budasign
Budasign, prizma, prizmatábla, képváltó, forgó, tábla, reklám, reklámtábla, mozgó, svéd, gyártmányú, egyedi, eladáshely, POS, BB, billboard, készítés, kivitelezés, bérbeadás, hullámmozgás, reklámeszköz, cégtábla, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, kültéri és beltéri standard és egyedi automata  prizmatechnológiás forgó reklámtáblák, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, prizma hasábos képváltó reklámtáblák specialistái. kültéri és beltéri standard és egyedi automata  forgó reklámtáblák, alumínium reklámtáblák, forgó reklámtábla, mozgó reklám, mozgó reklámtábla, bérelhető reklámfelületek, kiadó reklámfelület, kiemelt felület, észleltség, találati index, kampány, plakátcsere, dekoráció, exkluzív, triplesign, prismaflex, world sign, prizmatechnológia, forgó felület, képcserélős, szabad bérelhető reklámfelület, szabad reklámfelületek, bérelhető reklám, Lyoness termékpartner, Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató, budasign, 5. kerület, reklám, óriásplakát,  V. kerület, Régiposta utca, Budapest blog, Budasign


Budasign, prizma, prizmatábla, képváltó, forgó, tábla, reklám, reklámtábla, mozgó, svéd, gyártmányú, egyedi, eladáshely, POS, BB, billboard, készítés, kivitelezés, bérbeadás, hullámmozgás, reklámeszköz, cégtábla, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, kültéri és beltéri standard és egyedi automata  prizmatechnológiás forgó reklámtáblák, háromszög, cégér, reklámfelület, cégreklám, promóció, prizma hasábos képváltó reklámtáblák specialistái. kültéri és beltéri standard és egyedi automata  forgó reklámtáblák, alumínium reklámtáblák, forgó reklámtábla, mozgó reklám, mozgó reklámtábla, bérelhető reklámfelületek, kiadó reklámfelület, kiemelt felület, észleltség, találati index, kampány, plakátcsere, dekoráció, exkluzív, triplesign, prismaflex, world sign, prizmatechnológia, forgó felület, képcserélős, szabad bérelhető reklámfelület, szabad reklámfelületek, bérelhető reklám, Lyoness termékpartner, Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató, budasign, 5. kerület, reklám, óriásplakát,  V. kerület, Régiposta utca, Budapest blog, Budasignbérelhető prizmafelületek

Reklámfelületeink
A lenti lista a Budasign Kft bérelhető felületi listáját tartalmazza.
Saját tulajdonú és telepítésű prizmatábláinkat Budapest kiemelten forgalmas területeire telepítettük. Minden reklámtáblánk építési engedéllyel, területbérleti szerződésekkel és a lakóközösségek hozzájárulásával kerültek elhelyezésre. Prizmatábláink a városképi környezet meghatározó elemei. Hosszútávú bérleti megoldásban kínáljuk mindezt azon partnereinknek, akik a kiemelkedő találati arányt és exkluzív megjelenést keresik.

Margit krt NAGY: 1 szabad felület
Margit krt KICSI: 2 szabad felület
BAH csomópont - bejövő: 1 szabad felület
Váci út - IBIS Hotel: 1 szabad felület
Régiposta - Dunakorzó: 2 szabad felület

Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató, E-mail: info@budasign.hu

Cím: Budasign Kft
2092 Budakeszi
Pátyi u. 57.
Virágh Szabolcs ügyvezető igazgató
E-mail: info@budasign.hu
Ügyfélszolgálat: +36 23 45 45 23

további sumákok: pódiumautó (Célcsoport Média), Quad Light Squad (pedálos mobilplakát)

És ne feledjétek: „Mondj igent az óriásplakátok betiltására!”
Ki a nyavajás, városrondító cégeket a városból.