2014. április 18., péntek

Nyugati tér 2014: Bódéváros és emberszar

Ha Ön még hisz a politikusoknak nevezett bűnözőknek, akkor tekintse meg a 2010-es blogbejegyzésünket, a judeobolsi antimagyar uralom alatt nyögő Nyugati térről. Budapest, sőt Magyarország kapuja ízléses bódésorral, szennyel és szögesdróttal (megismétlem: szögesdróttal).

2014-ig sokat javult a helyzet (köszönjük neked, oh, szeretett Vezér), például a hanyatló kapitalista Samsung megjavíttatta a kipurcant elektromos forgóórát, újabb közterületi reklámfelülettel gazdagítva világfővárosunkat, a sumér szívcsakrát. (Amúgy köszi, Samsung, putyinista magyar urainkat túlságosan leköti a tolvajlás, semhogy nyavalyás apróságokkal foglalkozzanak.) A szögesdróttal védett bódésor és az emberszar maradt. Ja, és az egészségvédelem jegyében nyílt egy Nemzeti Dohánybolt, valamelyik csókos berakta a seggét az egyik bódéba, ennélfogva a bódésor lebontása az eljövendő forradalom bekövetkeztéig elnapolva.

szögesdrót a Nyugati téren (Magyarország 2014)

szar, emberszar


A forgó óra, a népszerű találkozóhely

Budapest, városkép 2014: bódék, kémény és Sziget-óriásmolinó



Skála, a szocialista presztízsépület

Best Burger, bruhaha

Nemzeti Dohánybolt koldussal

Sziget-reklám katasztrófaturistáknak (nyáron jegyárusító bódé)


a szadeszos-maszopos bódék a Fideszes Aranykorban is megmaradtak





kapcsolódó: A West-Balkán fényei + A stílus arénája (a döglödő Skála, mint közterületi vizuális környezetszennyező) + Lassú rothadás: a Nyugati pályaudvar aluljárója (2009)

1 megjegyzés:

Lájf iz lájf írta...

Keleten a helyzet változatlan. "Politikusok jönnek, politikusok mennek, a szar marad." (Ősi sumér mondás)