Ha Ön még hisz a politikusoknak nevezett bűnözőknek, akkor tekintse meg a
2010-es blogbejegyzésünket, a judeobolsi antimagyar uralom alatt nyögő Nyugati térről. Budapest, sőt Magyarország kapuja ízléses bódésorral, szennyel és szögesdróttal (megismétlem: szögesdróttal).
2014-ig sokat javult a helyzet (köszönjük neked, oh, szeretett Vezér), például a hanyatló kapitalista Samsung megjavíttatta a kipurcant elektromos forgóórát, újabb közterületi reklámfelülettel gazdagítva világfővárosunkat, a sumér szívcsakrát. (Amúgy köszi, Samsung, putyinista magyar urainkat túlságosan leköti a tolvajlás, semhogy nyavalyás apróságokkal foglalkozzanak.) A szögesdróttal védett bódésor és az emberszar maradt. Ja, és az egészségvédelem jegyében nyílt egy Nemzeti Dohánybolt, valamelyik csókos berakta a seggét az egyik bódéba, ennélfogva a bódésor lebontása az eljövendő forradalom bekövetkeztéig elnapolva.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi656l2th4w7VppJkov1_6gXLKzSPiQB9vIUy5edp_H9H1CdWaLbbzi9f1VWFWXBuHn0Y8FeYPvE2tztAB659ArZEU0dLwuDcM38E5uummhAXIAK2rymHO1d7K3B5untRWOti1NbolFSO0/s1600/a+(36).jpg) |
szögesdrót a Nyugati téren (Magyarország 2014) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjRWP-pBMgsDpLuHFRh_k_jdQ9O1PIYsyg80WM3aAW3xnrrLylqQEVT___G94LyYMZFZhK7HcgCi65EcWiWCGoj9cVAjpyxUzWDti7wQWfFXrC84_5f2iSn2QDFb2EtCGiLyJtwKoSgQFg/s1600/a+(45).jpg) |
szar, emberszar |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér, Samsung, óra](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJ74bd_Hh9EIh4jQgNpNlhqFmzFtd1KKz1CUUteRGxPcfwSFy3nmCQPVhZNtIRirOtZWGyWd1fcy18cYehWIhfJph43Bfh4y3CHopLUVg1S658nPrsfH92YvPFrAIjJZ99T5XtIZdFGSw/s1600/a+nyugati+ter+2.jpg) |
A forgó óra, a népszerű találkozóhely |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér, óra, Samsung](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHpFA3bEyTa8d3uCOkUmFMUrXMBvKmDt3ZrYJKAb49xJeOO537zLfuYT643ymz-JMNVlJxBpSnxHJBTlGXAKi_4cHeSpVtgS4WcJRvkB936kfEiKZnNhCdANH0FSUM4APrYIEq_gtnvSw/s1600/a+nyugati+ter.gif) |
Budapest, városkép 2014: bódék, kémény és Sziget-óriásmolinó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZcImJ1FelIVHQtH_RHpvb3Rl3CV4CAi-n4IUKWYZjVPmZobe4rCf5lC_azWMHiCPzYULdtdpgwU-TiN9vw84EfOtWU1nrRKlSz2X4aBdXafi-1lDvHmV7XQFP1Qcc_W3G5UUe-RdJAec/s1600/a+(71).jpg) |
Skála, a szocialista presztízsépület |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér,](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEge5kI8yTXpUDi5KjHYnVGQlrRij0THIvWv56MOxsPmNu1Te-sOBDhoHLpcTa1A-9mFeJA13b_-3dvM1QMIKtiAJuV9kDha_R5WQ3b5Hg1u0-_8r6t80zS5yeCpJZF0DHFq7M1QRubG4pE/s1600/a+(77).jpg) |
Best Burger, bruhaha |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér, Nemzeti Dohánybolt](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgtj9QITgXQf4uKudXL5_MG_vzpZpa6TwETP0HjtgQ_Mj1FhQYU-_D_BBJV2WJp1cmenXud6uL2K4Hbpzh-WsxOVNSN2WMcP7wKqiSeO_rg8D_XLojm9w8M0HQlravwKxyB15gmNh1-dJg/s1600/a+(84).jpg) |
Nemzeti Dohánybolt koldussal |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér, Sziget](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYo7r-gziUC3JRpD6SW0_x6FyU8BozQed2jqY-SQ14fGRthNrIZSgkvNrUFG1r0yx-qRJWscRCfTko87qd-sQOIVo0zxIPMTe0f1AaPcUODiQZuQ04B16OpSj42uNkMMjSoMxgVa0fYcw/s1600/a+(86).jpg) |
Sziget-reklám katasztrófaturistáknak (nyáron jegyárusító bódé) |
![Tarlós István, Fidesz, 2014, Budapest, Nyugati tér,](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgTeGN9HOjqa4wi_-1hHtfcEyIkbgfPKsHKC1EQaog-BBHIZEkvQmiAxxk1vIzY2TRCNKCSHuiSPLw2MWMpTZ6gz_Vqvs-GlkGDqnQM_ELAzjJmkbiNNmXD4o13VpWIXF-mMKI_IPLuEz0/s1600/a+nyugati+ter+2+pano.jpg) |
a szadeszos-maszopos bódék a Fideszes Aranykorban is megmaradtak |
kapcsolódó:
A West-Balkán fényei + A stílus arénája (
a döglödő Skála, mint közterületi vizuális környezetszennyező) + Lassú rothadás:
a Nyugati pályaudvar aluljárója (2009)
1 megjegyzés:
Keleten a helyzet változatlan. "Politikusok jönnek, politikusok mennek, a szar marad." (Ősi sumér mondás)
Megjegyzés küldése