2014. október 9., csütörtök

Haverok, mutyi, Rogán: A Belváros Új Főutcája (romok, kurvák és óriáskerék)

A Belvárosban jártunk, méghozzá I. Rogán Antal, Isten és Orbán Viktor akaratából uralkodó mutyikirály és polgármester hivatala előtt, az Erzsébet téren. Itt aztán jól megtekintettük a 2010-ben, "aki a legtöbbet visszasuvasztja az éhesen tátongó zsebecskémbe" vállalkozóval 30 évre jó alaposan lerakott díszkövet, majd hangos zokogással szórakoztattuk a turistákat és a helyi nyugdíjasokat.

"A gránit élettartalma 25–30 év, a burkolatelemeket azonban mindkét oldalon megmunkálták, ezért amikor elhasználódnak, egyszerűen megfordítják őket. Mivel a homokágyba helyezett utcakőkockák 10 cm vastagok, nem szükséges őket ragasztóanyaggal rögzíteni, így a készítők remélik, a fordítás nem okoz majd gondot." (via hvg)

Egy jó hírrel azért tudunk szolgálni: business as usual a keresztény-konzervatív kerületben, legalább a kurvák esténként feldobják a rogánlendi Polgármesteri Hivatal lepukkant környezetét. Óvakodjatok a Belváros speciális szolgáltatóitól, a Vizoviczki lányoktól: pina helyet 100 ezres számlákat kaphattok tőlük.

Business as usual, országimázs, gengsztervilág 2014. 

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

Az V. kerületi „Belváros új főutcája” projekthez Bécs, Madrid és Strasbourg városa adta az ihletet Rogán Antal polgármesternek és Cselovszki Zoltán főépítésznek. Bécsben sok a csillapított forgalmú övezet, Strasbourgban pedig rafinált közlekedési szabályokkal nehezítik a belvárost autópályának tekintők dolgát. Az új főutca fehér burkolatának ötletét a madridi példa adta, ahol egyébként rendkívül sok a sétálóutca. (hvg.hu)

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

Még 1 hazugság, még 2010-ből: a forgalomcsökkentett utca egy tisztább levegőért. Mivel az angol nagykövetség előtt álló elektromos behajtásgátlót az autósforgalom növelése érdekében kikapcsoltatta Rogán, a dugóban álló autók tovább is vidáman füstölik a környéket.


A forgalomkorlátozás ellenére a lakók bárhonnan könnyen eljuthatnak otthonukhoz, az átmenő forgalmat viszont jelentősen korlátozták. Ahol régebben napi 13 ezer autó haladt át, ott a tervek szerint a jövőben mindössze napi 100–1000 gépkocsi kipufogógázát kell majd belélegezniük a lakóknak. (hvg.hu)


A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal
kátyus díszburkolat, mint hungaricum

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal
Esténként kurvák javítják a Polgármesteri Hivatal lepukkant környezetének látványát

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal


A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

A Belváros Új Főutcája, Rogán Antal, V. kerület, Belváros, Város Szíve, Cselovszky, díszburkolat, gránit díszburkolat, mutyi, Erzsébet tér, Polgármesteri Hivatal

(köszönjük a beszámolót "Rogán Ötcentise" nevű olvasónknak)

Kapcsolódó: a Belváros Új Főutcája Bájnájt

3 megjegyzés:

Sumér-Hun-Szkíta Harcos írta...

szerintem a zsidók tették tönkre szegény Toncsink utcáját

Névtelen írta...

De szeretnék, de szeretnék eccer Rogán Toncsiba belenézni :))))

Névtelen írta...

Toncsi, Toncsi: a szüleid tudják, hogy mekkora tolvaj vagy?