A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szavazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szavazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 6., vasárnap

Bréking Nyúz: forrás: Megvan az első érvényes érvénytelen a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Forrás: MKKP
"Szavazz érvénytelenül érvényesen, vagy nem vagy magyar"
Kovács Gergő, MKKP örökös pártelnök

Szavazási tudnivalók (Esto semper fidelis! Esto vigilans!)


Tehát röviden összefoglalnám a legfontosabb tudnivalókat, amennyiben arra a kockázatos kalandra vállalkoznál, hogy öntudatos választópolgárként elmész szavazni:

Jobb félni, mint megijedni! Tudnod kell, hogy Putyinnak, Hillary Clintonnak és Brüsszelnek komoly befektetési érdeke fűződik ahhoz az eredményhez, ami cirka 8 millió olyan egyszerű hétköznapi figura szórakozott percnyi hangulatán áll vagy bukik, mint Te is vagy! És akkor még nem beszéltünk

- azokról a titkos pénzügyi körökről, akik ehhez igazítva készülnek kicsit vagy nagyon bedönteni a forintot;

- sok tízezer honfitársadról, akik ettől teszik függővé, hogy meghozzák sorsuk első jó vagy rossz döntését: maradnak, kivándorolnak, hazatérnek, meghalnak vagy esetleg meg se születnek;

- a képviselőjelöltekről, akik között kisorsolásra kerül 199 mandátum, azaz négy év szociális biztonság, ingyenes utazási, kedvezményes lakhatási, parkolási és hitelfelvételi lehetőség. Bónuszként nemzeti italboltlánc alapítása és akár többmilliós vagyon takarékos összegyűjtése.

 
Nem árt az elővigyázatosság, mert ez azon ritka szent pillanatok egyike, amikor - vagyoni helyzettől és képzettségtől függetlenül - sok laikus két tollvonással belekonyít a profik dolgába. Ennek súlyos felelősségét lassan leveszik a válladról, de most vasárnap még a Te amatőr szavazatodon múlik tőled teljesen független politikagazdasági vállalkozások sorsa, melyek mögött leizzadt szakértőgárdák aprólékos munkája fekszik.

Tiszteld meg őket azzal, hogy alaposan felkészülsz a fontos feladatra!

1. Előtte járd be a szavazókörhöz vezető terepet, hogy másnap már gyakorlottan, fesztelenül, otthonosan mozogj. Derítsd fel az esetleges csapdákat:

- létezik-e a címen szavazásra alkalmas épület,

- nem nevezték-e át az utcát,

- kukkants be a termekbe, nem folyik-e már a idő előtti zugszavaztatás.

Vizslasd meg a környéket, hogy

- nincs-e gyanús jel hirtelenjében elkezdett alagútfúrásra, metróépítésre, szőnyegbombázásra,

- parkolnak-e tucatszám ingyenes tüdőszűrős buszok,

- települt-e frissen mobil okmányiroda, lacikonyha és fénymásolószalon,

- nem táboroznak a közelben szotyolázó és oroszul káromkodó, felségjelzés nélküli símaszkos alakulatok,

- esetleg nem lett-e a szomszédban felhúzva komplett borsodi vagy határon túli település.


2. Vegyél példát az alpinistákról és sarkkutatókról! Ellenőrizd a szavazáshoz szükséges felszerelést:

- Nem járt-e le hirtelen a személyi okmány, nem tűnt-e el nyomtalanul a lakcímkártya.
- Ajánlott a vegyvédelmi felszerelés, de ha nincs, akkor legalább zacskó a cipőtalpra, gumikesztyű, a hajat eltakaró sapka és műtősmaszk.
- Legyen nálunk egy nagyító vagy mikroszkóp, UV-lámpa, grafitpor, szike, csipesz, szögmérős vonalzó, három golyóstoll, alaposan feltöltött mobiltelefon, fémbetétes pokróc.
- Ha lehet, biztos-ami-biztos, legyen velünk egy velünk azonos szavazókörbe választójogosult ismerős szemtanúnak.

3. Ne induljunk se túl korán, se túl későn. Ha elsőnek adod le a szavazatod, akkor gyanút kelthetsz, és még az is lehet, hogy az urnával történik valami a nap folyamán, ami miatt a voksod megsemmisül vagy érvénytelenné válik. Ha későn mész, akkor a rohamtempó miatt nem fogsz tudni koncentrálni.

4. A szavazókörbe lépéskor álcázzuk magunkat. A bizottságot üdvözöljük reménybeli jobboldali választóként, pl. "hölgyeim és uraim, éljen első Ferenc József császár!", "hajrá Eurázsia, hajrá magyarok!". De ne feszítsük túl a húrt: ne emlegessük fel senki édesanyját, szexuális orientációját, valamint Izraelt, Indiát és Burkina Fassót.




5. Keressük meg a bizottságban a hozzánk politikailag legközelebb álló tagot. Szerencsére az ellenzéki delegáltat hamar felismerjük űzött pillantásából, a lába alatt műanyag palackba gyűjtött vizeletről vagy a Nagymagyarország-matricás obligát porcelánkacsáról. Kizárólag tőlük fogadjunk el szavazólapot. A Jobbikosnak látszótól is egészen nyugodtan, ugyanis valószínűleg ő is csak álcázza magát. Egyébként fő szabályként ne álljunk szóba más idegennel és ne szálljunk be gépjárműbe ismeretlenekhez.

6. A szavazólapok átvételekor jött el a mi időnk. Az első kezünk ügyébe eső lapot tegyük egyből érvénytelenné, majd ezt jelezzük a bizottságnak, akik kötelesek újat adni. Ezzel teszteljük a szavazókör éberségét, valamint a processzus során adott reakciókból végleg be tudjuk azonosítani, ki kinek az embere. Nyilvánvaló, hogy ha hamisított lapot akarnak rád sózni, akkor ezt az elsővel fogják megpróbálni. Másodszor már nem néznek madárnak, felfogják, hogy nem kezdővel van dolguk.


7. A második lapokkal menjünk be a fülkébe. Nézzük át jó alaposan merre van rejtett kamera, és ha megvan, akkor úgy feszítsük ki a pokrócot, hogy takarásban legyünk. Az esetleg velünk jött beépített emberünk addig valamivel lefoglalhatja a bizottságot: elkezd értetlenkedni azon, hogy melyik párt micsoda, melyik listavezetőről mit kell tudni, mivel a politikához annyit ért, mint tyúk az ábécéhez és életében nem hallott róluk, nem is tudja elolvasni a lapon szereplő neveket, mert otthon hagyta az olvasószemüvegét. Ha ügyes, cselesen eljuthatnak addig a pontig, hogy milyen tájékozottsági fok után beszélhetünk felelős szavazati jogról - ez olyan politikafilozófiai labirintus, amin jó darabig elciterázhatnak. De lehet ennél kevésbé szofisztikált a performansz: addig húzni őket, amíg valamelyik bizottsági tag elveszti a türelmét, mond vagy csinál valami provokatívat, aztán ki lehet hívni rájuk a rendőrséget. A jegyzőkönyv felvételének idejére nyerünk egy kis időt, ugyanis addig fel kell függeszteni minden szavazási tevékenységet. Talpraesettebbek azt is elérhetik, hogy a konfrontáció végén az egész bizottságot bilincsbe verve vezessék el.


8. A szavazófülke magányában kétszer át kell olvasni mindent, hogy van-e benne akár egy vessző- ill nyomtatási hiba. Majd ezután jön mikroszkóp és a grafitpróba, hátha találunk valami gyanús elváltozást a jelölőkarikákban. Ennek legcsekélyebb jelét azonnal jelentsük, mivel a választási bürokrácia is hasonló alapossággal járt el a névjegyzékbe felvételnél az emigránsok és külhoniak adatlapjaival.

9. Miután megvagyunk az ikszelésekkel, vegyünk mintát a szavazólapokról. Ha valaki teheti, akkor mikrocsipes nyomkövetővel is elláthatja őket.

10. A borítékba helyezéskor mormoljunk el egy óegyiptomi átkot azokra, akik a fáraók sírkamrájához hasonló rossz szándékkal bontják fel. Ha pár hónappal később pártaktivistákat tizedel a döghalál, akkor tudni fogod, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásod. Amennyiben herpeszed van, akkor finoman kenj is rá minden papírra némi köpetet. Fél év múlva érdemes megrendelni egy reprezentatív szűrővizsgálatot, hogy különböző pártpreferenciákhoz, miféle virológiai sajátosság mutatható ki sztochasztikusan.


11. Nézd meg az urnát, van-e rajta pecsét, nemzetiszín zsinór, meg egyéb szükséges csicsa, aztán mielőtt bedobnád, figyeld meg, hogy más hova dobja.

12. Várd meg a kísérődet, majd írjátok alá a névjegyzéket. Itt is a szokásos alapossággal nézd át a listát.

13. A terem elhagyása után ne menjetek egyfele. Ha lehet, akkor kis kitérővel indulj hazafelé. Amennyiben kisebb tumultust látsz a környéken, akkor menj oda, hátha te is kapsz egy tányér levest vagy ajándékcsomagot a hallgatásodért cserébe. Ilyenkor arra vigyázz, hogy ne kövessenek. Ha ez bekövetkezne, akkor semmiképpen se indulj hazafelé, hanem vedd üldöződ felé az irányt, mert szinte biztos, hogy ő fogja menekülőre: ezen a kurta napon a pártok legalább annyira tartanak tőled, ahogy te tőlük.

14. Hazaérkezéskor zárkózz be, aznap már ne nyiss ajtót senkinek, ismeretlen számnak ne vedd fel a telefont. A ruházatodat vesd le és semmisítsd meg. Az elővigyázatosabbak bejelenthetik okmányaik eltűnését, hogy újat igényelve azoktól is megszabadulhassanak.

15. Ha hétfő reggel még életben vagy, akkor vegyél egy nagy levegőt: úgy tűnik ezt megúsztad.

--------------------------

Kivétel:

Fideszesek a fenti biztonsági előírásokra nyugodtan fittyet hányhatnak. Ők otthon maradhatnak, és csak akkor menjenek el szavazni, ha nagyon unatkoznak.

(vendégposzt a fészről, az illusztrációk meg a politikapolkáról)

2014. április 4., péntek

Ha nem tudod, melyik görényre szavazz, akkor Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Naná, hogy a büdős komcsiktól eltérően be sem jegyezték az Illetékesek a viccpártot. Nácik, rablók és síkhülyék indulhattak, ők a Rendszer részei. Akik viszont kiröhögik a rendszert, vagyis a Bejegyzésre Jogosult Fontos Senki létét és egzisztenciáját kérdőjelezik meg, azoknak nincs helye a politikában. Tiszteld a rendszert, vagy kicsinálunk. Magyarország nem Izland, hanem a Nyugat morális és egzisztenciális nyomornegyede, mentálhigiénés eset.


Ha esetleg elmész szavazni, akkor a Szavazz Fasszal opció mellett itt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

2014. április 1., kedd

Kampány 2014: All we want is just freedom and right in our country!

Kampány 2014: Rogán Antal vs. Kerék-Bárczy Szabolcs

Fidesz vs. Összefogás 2014

pénz. lehetőségek. erőviszonyok. erőfölény. szopóág. hitványak eposzinak nem nevezhető csatája. a politikai elit reménytelen

Pillanatkép a Belvárosból, a Múzeum körúti bringaútról.




a 4Kugyanitt

2013. december 27., péntek

Napi kajálda: Csibefaló, Auchan

Egyél meg!
(forrás: pozitivnap.hu)



Rip, csibéim.
Mellesleg az Ön élete mellesleg értékesebb egy csirkéénél?


Az On elete ertekesebb egy csirkeenel?
  
pollcode.com free polls 

(köszönjük a gasztróbeszámolót Kannibál Babynak)




Cím:
1239 Budapest
Bevásárló u. 2.
Tel.: (+36-40) 10-90-10
Fax: 06-1-888-87-99
Az áruház nyitva tartása:
Hétfő - Szombat: 06.00 - 23.00
Vasárnap: 07.00 - 23.00


2013. október 7., hétfő

Nemzeti pálinkabolt az Erzsébet téren: ezek tudnak valamit?


On szerint a Fidesz, a sved allami alkoholmonopoliummal takarozva
  
pollcode.com free polls 

lelőhely: Erzsébet tér, az Akvárium/Gödör nevű fidesznyik pénznyomda mellett

2013. augusztus 20., kedd

Szavazzatok az átlátszó.hu-ra goldenblogon!

Szavazzatok az átlátszó.hu-ra goldenblogon! Nyomjuk le az Egyenlítő TV totális mozgósítással operáló MSZP-s apparatcsíkjait.Itt lehet: http://goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=4364#_=_

2013. augusztus 19., hétfő

Esti agymunka: a Kalózpárt a demokráciáról

„hogyan akarják kiküszöbölni azt, hogy az ostoba embereknek is annyi beleszólása legyen, mint az okos embereknek“ A Kalózpárt válaszol (2012)

Minden hájjal megkent gazemberek alkotják a politikai elitet, már csak a trafiktulajdonosok és a csőlátású szolgalelkek nem látják, hogy a Parlament sima gengsztertanyaként funkciónál.

A demokrácia kiüresedett, oligarchák marakodnak a koncon, a szavazópolgárok meg a leggátlástalanabb demagógokra szavaznak, a nagyobb szelet zsírosdeszkára, az ország jövőjének felélésére. A csőcselék és az oligarchák uralma, a szabadságból szabadosság vagy diktatúra lesz?

...de a demokráciánál jobbat egyelőre nem találtak fel vagy ki. Diktatúrában még blogolva szitkozódni sem lehetne, ez a szomorú valóság, kedves komcsi-náci (nincs olyan fenenagy különbség, bibibi) ideológiától sújtott forradalmár testvéreim. Aki talál egy jobb önszerveződési formát, az írja meg haladéktalanul.

"A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél." (Winston Churchill)

Tóta W szimplán elvenné a szavazati jogot a nagyon hülyéktől, a Jobbik meg intellektuális műveltségi minimumhoz, vagyis elemi iskolai végzettséghez kötné a választójogot. A bajnaisták a képviselőktől felsőoktatási végzettséget kérnek, ezáltal a passzív választójogot szűkítenék. A Fidesz előzetes regisztrációval kísérletezett, nehogy "a választási kampány finisében az ellenfelet démonizáló, lebutított kampányszövegekre vevő vadbarmok" elmenjenek voksolni. Kövér szimplán az állammal megvásároltatva semlegesítené a nagyon szegények és szavazatait. Csökkentsük vagy emeljük a szavazati jogosultság korhatárát? Ön szerint legyen vagyoni, műveltségi és más cenzusokra épülő választási rendszer? A Kalózpárt hisz a kollektív bölcsességben és egyfajta konszenzusorientált demokráciában. Erről jut eszembe, szavazzuk: létezik a Higgs-bozon, avagy legyen inkább Isten? Legyen 14. havi fizetés és garantált jövedelem mindenki számára? Legyen ingyen sör, legyen ingyen minden? És miért van inkább valami, mint semmi?

http://kalozpart.org/2012/06/15/a-kalozpart-valaszol/

Ostobaság csak az embereknél van, nagyon negatívan hangzik, inkább mondjuk azt, hogy kevés vagy nulla szociális intelligencia. Na de lássuk, miről is beszélünk?

Az állatvilágban bizonyos fajokon belül van egy érdekes, kollektív magatartásmód. A tudósok elkezdték ezt kutatni, és rajintelligenciának nevezték el. Ugyanis itt az történik, hogy egy csoporton belül az egyedek közti kommunikáció, és ezek specifikus cselekvései folytán egy szociális közösség, a környezetére „intelligensen“ tud reagálni. Itt nincsenek hierarchiák, nincsenek okosak és ostobák, de mégis jó döntés születik a szuperorganizmuson belül, annak minden tagja részvételével.
Hogy erre az egyszerű jelenségre még a tudósok sem tudnak egyértelmű magyarázatot adni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyesek rendszerelméleti, mások szociológiai, mások biológiai és mások filozófiai megközelítésből magyarázzák ezt.

Ha rendszerelméleti szempontból vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy minden rendszer egy raj. Ilyen az internet is. Ez nem más, mint sok egyén összegzett intelligenciája. Az internet az emberiség történetében először technikailag leegyszerűsítette azt, hogy az emberek központilag meg nem szervezett közös tudását koordinálja és közösen használja. A szociológiában ezt konszenzus alapján létrejött döntésnek nevezzük, ahol minden ember „tudására“ vagy „ostobaságára“ szükség van.
De még nézzük a biológiai magyarázatot. A hangyák évmilliárdok óta nagy kolóniákban élnek, és az egyes hangyák egymáshoz és a közösséghez való viszonyát a tudósok az önszerveződés törvényeivel magyarázzák, és közösségüket a rajintelligencia biztosítja. Ez olyan egyszerű, hogy ma már robotokkal is modellálni lehet. Az agy idegsejtjeinek is hasonló szerkezetük van, ugyan vannak itt szintek, de sehol sincs egy központi idegsejt, amely mindent irányít.
Az informatikában a mesterséges intelligenciát ma szétosztott szoftverrendszerekben használják. A világhálón összecsatolt szerverhálózatok optimális terhelésének matematikai modellje érdekes módon a rajokra hasonlít.

Ezt a rajintelligenciát különböző területeken már ma is próbálják az emberek használni. Fent már említettük az internetet, mint kollektív intelligenciát. Az itt lévő tartalmak, mint például a blogok és a wikik egyre dinamikusabbak, népszerűbbek.  Az oktatásban a frontális oktatást a tanítva tanulj elvével helyettesítik. Az adatok közös feldolgozása szintén a rajintelligenciára hasonlít.

Mi sem lenne normálisabb, mintha a politikában, ami nem más, mint a közös ügyeink közös döntése, valami hasonló elvet és módszert alkalmaznánk.
Ezt az elvet, mi kalózok, likvid demokráciának nevezzük, a módszer pedig egy olyan internetes platform, amely az egyének „tudását“ vagy „ostobaságát“ egy magasabb szinten megszervezi.



A Kalózpárt a berlini parlamentben
Gábriel: "Szlogeneket és jelszavakat mindenki tud mondani. A Kalózpártnak azonban lételeme és alapvető működési eszköze is mindaz, amiért küzd. Ha kíváncsi vagy rá, gyere, nézd meg és tapasztald meg."

Tibor: "Hogy mi a Kalózpárt? Guruknak sivatag, követőiknek oázis."

Zsolt: "Véleménye lehet mindenkinek. A programjavaslatokat a munkacsoportok készítik elő, erről a liquid demokratikus platform hoz álláspontot, ami a kongresszus elé kerül és itt hoz döntést a tagság az elfogadásról/elutasításról."

Iván: "Nekem lennének konkrét program javaslataim. Írjak róla egy blogbejegyzést a blogomba és aztán ide linkelhetem? "

Gábriel: A Kalózpárt maximálisan technikai fókuszú, és szándékában áll bevetni a legújabb technológiák teljes eszköztárát a helyzet javítása érdekében. Ennek egyik kulcseleme például a likviddemokrácia beüzemelése. Ez egy olyan netes rendszer, amellyel egyrészt bármikor, bármilyen témában lehet tartani hiteles szavazásokat gyorsan és minimális költséggel, gyakorlatilag ingyen. Minden további nélkül felskálázható országos szintre is.

Másrészt lehetőséget biztosít arra is, hogy azok, akik úgy gondolják, hogy van nekik kismillió egyéb dolguk is, mint az országos ügyekkel való foglalkozás, és különben sem akarnak tájékozódással vacakolni, választhassanak maguknak egy vagy több olyan személyt (akár minden témára vagy minden kérdésre mást), akiről úgy gondolják, hogy az kellőképpen szakavatott a témában, és kellőképpen úgy gondolkodik, ahogyan az nekik is megfelel, és – akár globálisan, akár csak az adott kérdésre vagy témára vonatkozóan – átadhassák neki a saját szavazati jogukat, megtéve így őt a képviselőjüknek. Persze ezt az átadott szavazati jogot _BÁRMIKOR_ vissza is vehetik, tehát nincs négyéves ciklus meg várakozás. A felhatalmazásról mindenki maga dönt, nem kötelező bárkit is felhatalmazni, szavazhat természetesen az ember maga is minden kérdésben. Ha pedig egy felhatalmazottjáról bármikor úgy véli, hogy az már letért az általa helyesnek tartott útról, vagy talált helyette jobbat, vagy bármi, akkor ahogy írtam is az előbb, azonnal vissza is vehető a felhatalmazás.
Képzeld csak el, hogyan is nézne ki a politikai közélet egy ilyen rendszerrel, és hogy vajon meddig maradhatnának így a helyükön a korrupt, pofátlan, a szavazóikat semmibe vevő, stb. politikusok…?




Végezetül a kollektív bölcsesség tárházából, a wikipédiából néhány szó a Kalózpártról:

Kalózpárt alatt világszerte olyan pártokat értünk, melyek programjukban a polgári jogok megerősítését, a direkt részvételt, a likvid demokráciát, a szerzői jogok megreformálását, a szabad tudásáramlást, az információszabadságot, a biztonságosabb adatvédelmet, a magánszféra megvédését, az állam és közélet nagyobb átláthatóságát, demokratikus oktatást és világszerte hasonló ügyeket képviselnek. A nyilvánosság számára a Kalózpártok úgy ismertek, mint amelyek a szerzői jog megreformálása mellett és ezen belül a magáncélú fájlcsere törvényesítése érdekében lépnek fel A világ első Kalózpártja, a svéd Piratpartiet nem véletlenül választotta ezt a nevet, hanem felvállalt egy olyan szitokszót, amivel az egész fiatal internetes generációt próbálja a zeneipar kriminalizálni... Provokatív neve miatt Oroszországban a pártot be sem jegyezték. Azért vállalták ezt a nevet, hogy jobban beemelhessék a köztudatba a fájlcserét, de nem mint bűnt, hanem a szabad információ áramlásból származó kulturális tudatátalakulást. A Kalóz név sarkított és provokatív, melyhez nem lehet semlegesen viszonyulni és a Kalózpártok pontosan ezt is szeretnék: vitákat - de nem ellentéteket - gerjeszteni, felrázni a társadalmat.

A Kalózpárt működési rendszere lehetővé teszi egy radikális rendszerkritika kidolgozását. Ezt a párt nem úgy szeretné elérni, hogy egy - egy feladaton egy zárt munkacsoport dolgozzon, hanem a likvid demokrácia elve szerint, modern internetes technológiák segítségével, lehetőséget ad minden ember számára, hogy a munkában, annak folyamatában részt vegyen és véleményét, érdekeit képviselje. Mint a számítástechnikában az operációs rendszer. Feladata: a rajta futó szoftverek igényeinek kiszolgálása. Lehetőséget szeretne biztosítani a témák mentén való politizálásra, minden hagyományos pártideológia nélkül. Távlati céljuk egy pártok nélkül működő társadalom.

Ennek a célnak az alapfeltétele a szabadság. Ez csak akkor megvalósítható, ha az egyén tájékozott és szuverén. A Kalózpárt azt gondolja, hogy a tájékozottságot egy átlátható állammal és közigazgatással és egy szabad, demokratikus oktatási rendszerrel lehet elérni. Az egyén szuveranitását elsősorban az emberi jogok betartása és betartatása garantálja. A társadalmi közösség identitását a szabad egyénre építi és nem lát ellentmondást a személy szabadsága és a közösség identitása között. A Kalózpárt megközelítése ebben is eltér a hagyományos jobboldali és konzervatív ideológiáktól. Ugyanakkor baloldalinak sem tartja magát, mert az emberi- és közösségi jogok érvényesítését nem az osztályharcban látja, hanem a jelenlegi társadalmi-politikai-gazdasági rendszerek működési elvének a megváltoztatásában.

A magyar Kalózpárt a fent megfogalmazott célokat és elveket vallja magáénak. Épp ezért nem hajlandó betagozódni a hagyományos jobb-bal, liberális-konzervatív politikai felosztásba.

2013. augusztus 18., vasárnap

Napi para: aluminium kondenzcsíkokkal irtanak minket kifele

via naturahirek.hu

Orbánon és Szaniszló Ferencen túl is van élet.
Sokan haltak meg, vagy kerületek börtönbe, akik beszéltek erről, de a hír már több ízben megerősítést nyert bennfentesektől, akik a nyilvánosság elé léptek.
Kockáztatunk.

On szerint kik permeteznek minket aluminiummal?





  
pollcode.com free polls 


Alávaló merénylet az emberiség ellen, ami galádul és rejtve már évek óta folyik.

Láttál már gyanús, órákig fennmaradó „kondenzcsíkokat” az égen? Ezek abban különböznek a hagyományos és valódi kondenzcsíkoktól, hogy sokkal tovább fennmaradnak, általában behálózva az eget, mint egy négyzetrácsos füzet egy lapja és szép lassan oszlanak szét egy tejfölszerű vékony réteget képezve alacsonyabb magasságban. Ismerős? Az utóbbi 3-4 napban mindennapos jelenség az égbolton.

Ez a jelenség a világ több pontján gyanússá vált a kutatóknak, tudósoknak, mert köztudott, hogy a kondenzcsík csupán rövid ideig fennmaradó pára és jégtörmelék. Ezek a csíkok azonban egészen másképp viselkednek, mint egy kondenzcsík és chemtrails-ként, azaz vegyi csíkokként híresültek el a felvilágosultabbak között.

Néhány felbőszült aktivista megszellőztette a témát és már rengeteg anyag, bizonyíték, fotó és beismerő vallomás található a neten a dologról. Évek óta készülnek felvételek tartályokkal felszerelt repülőkről, amik a permetezést végzik meghatározott napokon, egy-két kivétellel a világ szinte összes országa felett.

Sokan haltak meg, vagy kerületek börtönbe, akik beszéltek erről, de a hír már több ízben megerősítést nyert bennfentesektől, akik a nyilvánosság elé léptek. Érdekes módon a hivatalos és felelős tudományos körökben a chemtrails létezését hosszú éveken keresztül hevesen tagadták és titkolták a nyilvánosság elöl.

Ahol a “csíkok” megjelennek pusztulás kezdődik Kutatók méréseinek és bizonyítékainak tömkelege árulkodik azonban arról, hogy ahol a rejtélyes „csíkok” megjelennek, ott a földben és a vízben található alumínium értéke az egekbe szökik. Az alumíniumról annyit, hogy a szervezet nem tudja kiüríteni, hanem felhalmozza. Toxikus hatású, károsítja az idegrendszert. Felhalmozott alumíniumot találtak az Alzheimer-kórban (időskori szellemi hanyatlással járó betegség) szenvedő emberek szervezetében. Az Alzheimer-kórban megbetegedő idősek száma korunkban égbeszökően nagy. Az alumíniummal „fertőzött” földekről és vizekről azt kell tudni, hogy ott felborul a terület ökoszisztémája, a növények és állatok kipusztulnak tőle. A talaj elsavasodik, ennek hatására a növények kihalnak vagy kevésbé életképesek, illetve savas eső jön létre, aminek a szervezetünkre és a flórára gyakorolt romboló hatásai már ismertek. Egyes teóriák szerint ez annak a tervnek a része, mely szerint majd csak a génmanipulált magok élnek túl a fertőzött területeken. Egyből eszembe is jutott, hogy mindkét nagymamám arról panaszkodik, hogy számukra is rejtélyes okokból az utóbbi években alig teremnek a gyümölcsfáik. Elgondolkodtató.

stb


a wikipedia ezt írja a kondenzcsikokról:

A kondenzcsík mesterségesen létrehozott felhő, ami a magasan közlekedő repülőgép után látható légköri jelenség.

Keletkezése

A repülőgépek hajtóművei üzemanyagot égetnek el, az égéstermékek különböző, kis mennyiségű oxidok, kén, nitrogén, szén-dioxid, víz, koromszemcsék. A hajtóművekből kiáramló égéstermékek a légkörben lévő vízpára számára kondenzációs magvakként szolgálnak. Ha a repülési magasságban jelen van kellő mennyiségű víz, akkor a kis mikroméretű szemcsékre, amelyek a repülőgépből kiáramlanak, ez a víz kicsapódik, kifagy - ahogy normál felhőképződés során is a levegőben lebegő kis porszemcsék szolgálnak kondenzmagvakként.

A földön is megfigyelhető hasonló folyamat, amikor egy hűvös reggelen a levegő páratartalma a fűszálakra, tereptárgyakra csapódik (harmat, vagy dér formájában); ugyanez történik odafenn is, csak ott nem a fűszálakon történik a kicsapódás, hanem az égéstermékekre. Légköri körülmények[szerkesztés] Abban a magasságban, ahol a menetrend szerinti repülőgépek közlekednek (9-11 ezer méter), jóval hidegebb van (-40 - –55 ºC), mint a földfelszínen, a légnyomás pedig alacsony (a földi légnyomás kb. 10%-a), így a levegő képes könnyen vízpárával túltelítetté válni. A levegő többnyire mindig tartalmaz több-kevesebb gáz halmazállapotú nedvességet, vízgőzt. A harmatpont felett a vízgőz „feloldódik” a levegőben. Amikor a levegő hőmérséklete csökken, egyre kevesebb vízpárát képes feloldani, majd ha lehűl a harmatpont alá, akkor telítetté válik, és a vízpára kicsapódhat egy szilárd tárgyon. Hasonló jelenség figyelhető meg légkondicionálónál is.

Ha tehát lehetősége van a párának kicsapódni valamin, azonnal meg is teszi. A repülőgépek szolgáltatta kondenzmagvak elősegítik, hogy a levegőben lévő párából felhő képződjön. A kondenzcsík nem más, mint felhő, pusztán az emberi tevékenység segíti elő a létrejöttét.

Örvények szerepe
Van még egy mesterséges hatása a repülőgépnek odafenn: a szárnyak csúcsainál kis örvények szakadnak le, ami aerodinamikai okokra vezethető vissza. Ezek az örvények továbbterjednek a gép mögötti területen. Ettől sokszor kis csomócskák, gömbölyded vonalakat mutató csavarodások láthatóak a kondenzcsíkban. Ha felnézünk az égre és azt látjuk, hogy a kondenzcsík apró pamacskákra bomlik, akkor annak is a keletkező örvények lehetnek az okai. Az örvények önmagukban is okozhatnak látható kondenzcsíkokat. A nyomás-, és hőmérsékletcsökkenés is okozhatja a víz kondenzálását. Míg az égéstermékek okozta kondenzcsíkok nagy magasságban keletkezhetnek, a tisztán az örvények okozta kondenzcsík alacsony magasságban jöhet létre, többnyire fel-, illetve leszállásnál.

Környezeti hatások
A kondenzcsíkok úgy viselkednek, mint a normál felhők. Magassági elhelyezkedésük alapján a fátyolfelhők közé lehet sorolni őket, leginkább azokhoz is hasonlítanak, mivel miniatűr jégkristályokból állnak. Az, hogy mennyire láthatóak a kondenzcsíkok, milyen sokáig maradnak fenn és mennyire terjednek szét, csak attól függ, hogy az adott légréteg páratartalma, hőmérsékleti- és szélviszonyai mit tesznek lehetővé. Sok esetben egészen rövidke csíkot látunk - például egy hidegfront átvonulta utáni száraz levegőben. Melegfront előtti nedves légtömegekben azonban nagyon sokáig (hosszú órákig) is fennmaradnak a csíkok, kiszélesednek, a magaslati szelek meg-megcsavarják, feldarabolják őket. A kondenzcsíkok nagyobb mértékben gátolják a Föld hosszúhullámú infravörös kisugárzásait, mint ahogy azok a bejövő napsugárzást visszaverik. Ennek eredményeként kismértékű melegedést okozhatnak. Ez a hatás nem állandó, változik a napszaktól és hosszabb időtávtól is.

 Más tanulmányok szerint az éjszakai repüléseknek nagyobb hatása van a felmelegedési folyamatra.

A Német Légi- és Űrközlekedési Központ kutatói egy éghajlati modell segítségével kiszámították a kondenzcsíkok hatását. A mérések szerint lehetségesnek tartják, hogy napjainkban egy év alatt nagyobb mértékben járulnak hozzá a felmelegedéshez a csíkok, mint a légiközlekedés kezdete óta a repülőgépek által kibocsátott összes széndioxid.

A kondenzcsíkokból úgynevezett pehelyfelhők keletkeznek, amelyek felülete kilencszerese a repülőgépek nyomán keletkező vonalszerű csíknak. Eddig a szakemberek a vonal alakú kondenzcsíkok hatását tudták csak felbecsülni, és bár gyanították, hogy a pehelyfelhők hatása azt jócskán meghaladja, bizonyítani nem tudták. Mivel a kondenzcsíkok párát vonnak el a levegőből, csökkentik a természetes felhőtakaró kiterjedését – mutatták ki a modell segítségével. A természetes és a mesterséges úton keletkező pehelyfelhők egyaránt csökkentik a Föld infravörös kisugárzását, ezáltal melegítve az éghajlatot. Szerencsére a kondenzcsíkok sokkal rövidebb ideig fejtik ki a hatásukat, mint az üvegházhatású gázok. A kondenzcsíkok és a belőlük kialakuló pehelyfelhők Európa felett nagyobb területet fednek le, mint Észak-Amerika felett, ahol intenzívebb a légiközlekedés. Ezért az európai kontinens feletti hidegebb levegő felelős, mivel az szükséges a kondenzcsíkok kialakulásához. Másrészről az Atlanti-óceán északi része felett képződő kondenzcsíkok zöme átsodródik Európa fölé.

Az ellenkező hatás
Amikor egy repülőgép áthalad egy felhőn, egy felhőmentes sáv keletkezhet, ha a felhő elég vékony.

 Disszipációs sávnak is hívják, mivel ez a jelenség azért jöhet létre, mert a lehűtött felhőrétegen átrepülő gép egy keskeny sávot ideiglenesen felmelegít az eltávozó égéstermékeivel. Ekkor itt a relatív páratartalom 100% alá csökken és a látható, kicsapódott vízrészecskék

2013. május 26., vasárnap

Anarchisták Közössége: "Egyik sem" opció a szavazás bojkottja helyett


A 4K után egy újabb protestbrigádot sikerült a facebook sötét mélységeiben lelni, ők is realistán látják, hogy a politika a gengszterek nagyfiúk homokozója, parlamentesdivel lófaszt sem lesz itt bármilyen változás a vályú környékén. És az megvan, hogy "a konkrét elképzelésünk az, hogy az összes rendőrség és bíróság helyére ingyenes, nyilvános WC épüljön." Puszilgatnivalóan aranyos brigád.

Követeljünk "Egyik sem!" opciót a szavazólapra!

Az Anarchisták Közössége egy olyan akciósorozatot indít, melynek célja, hogy felkerüljön az "egyik sem" opció a szavazólapokra. Elegünk van a pártokból, a négy évente megválasztott diktátorokból, és abból, hogy mások irányítják az életünket! A politikai döntések RÓLUNK szólnak, a MI életünket befolyásolják, legalább annyi jogunk van dönteni, mint a vezetőnek kinevezett személyeknek.

A politikusok milliószor bizonyították, hogy nem méltóak a bizalmunkra, visszaélnek a hatalmukkal. Követeljük, hogy a szavazólapon olyan lehetőség is legyen, melyen nem jelölünk meg pártot, sem személyt, csak magunkat, a társadalom összes tagját. Abban az esetben, ha ez az opció kapná a legtöbb szavazatot, a politikusok mind eltakarodnának pártjaikkal együtt, és egy olyan rendszer váltaná fel a jelenlegi diktatúrát, melyben minden ember szavazhat az őt érintő dolgokról.

Társaimmal, az Anarchisták Közössége csoport szervezőivel több városban szavazócédulákat osztunk, melyen rajta lesz ez az opció, valamint a nagy pártok nevei. Nyár végéig gyűjtjük a szavazatokat, nyár végén pedig a Parlament előtt összeszámoljuk őket. Az itt kialakult eredményt mi sem tekintjük hivatalosnak, ez inkább egy egyszerű utalás arra, hogy a demokrácia, azaz a népuralom így lenne teljes.

Az időpontnál feltüntetett dátum módosulhat, egyelőre nem végleges!

Követeljünk "Egyik sem!" opciót a szavazólapra! event a fészbúkkon


Az Anarchisták Közössége néhány tagja a hónap végén több városba is elmegy, hogy szavazatot gyűjtsünk az "Egyik sem" opcióra. Célunk minél több helyre eljuttatni az általunk szervezett "Egyik sem opciót a szavazólapra" esemény üzenetét, hogy máshol is támogatókat szerezzünk az akciónak.

05.25 - Pécs
05.26 - Szekszárd
05.27 - Dunaújváros
05.30 - Kecskemét
05.31 - Szolnok
06.01 - Miskolc

A pontos helyszínt mindig, aznap kirakjuk az esemény alá kommentben.

........................................................................


Az Anarchisták Közössége alternatívája 

Érthető, ha sokakban felmerül a kérdés, mit akar az Anarchisták Közössége, milyen alternatívát mutatna a pártok és a parlamentáris demokrácia helyett. Az akció nem kizárólag a pártok ellen szól, sokkal inkább egy olyan társadalmi rendszer felépítéséért, melyben minden ember dönthet az őt érintő dolgokról.
Nagyon bízunk abban, hogy akikhez eljut az esemény, akik hallanak az akcióról, azok képesek és hajlandók elgondolkodni azon, hogyan tudnánk pártok nélkül élni és szerveződni. Mi azt valljuk, hogy a társadalom hierarchia nélkül is képes megoldani saját problémáit, sőt, minden esetben célravezetőbb a társadalmi összefogás, a kölcsönös segítségnyújtás, mint a fentről irányított diktatúra.

Egy megfelelően szocializálódott társadalom képes közvetlen demokrácia alapján meghozni döntéseit, meghatározni saját szabályrendszerét, és felépíteni egy olyan rendet, melyben a közbiztonságot és a másokkal való törődést nem törvények és jogok szabályozzák, hanem maga az emberi összetartás. Épp ezért szakítanunk kell a kapitalista nézetekkel, amely pénz és vagyon alapú értékrendet épít fel az emberekben, ezzel ellehetetlenítve az emberi összefogás esélyét.
Hosszútávú célunk nem kizárólag a parlamentáris demokrácia lecserélése, hanem minden hierarchia eltörlése, legyen szó a politikáról, munkahelyekről, vagy bármi egyébről. Olyan világot akarunk, ahol az emberek nem egymás felett, hanem egymás mellett állnak. Olyan világot, ahol az emberek megfelelő nevelést kapnak, megfelelően szocializálódnak és nem a vagyoni értékeket becsülik a legtöbbre. Olyan világot, melyben az emberek nem ártanak egymásnak, nem pusztítják egymást, mert tudatosak, a szűk családi nevelés helyett mindenki segítene a fiatalság nevelésében, így létrehozva egy összetartó társadalmat. Olyan világot, melyben az emberi értékrendet és az erkölcsöt nem fertőzi meg a politika és a pénz.

Ez az a világ, melyet egyik párt sem tud nekünk elhozni. Ezt kizárólag mi valósíthatjuk meg, a társadalom tagjai. Nem hagyatkozhatunk vezetőkre, nekünk kell döntenünk az életünkről, nekünk kell létrehozni olyan életkörülményeket, amelyben szívesen élünk.


https://www.facebook.com/groups/anarchistakkozossege

The Falling Soldier

2013. május 25., szombat

Design Center: Xantus Kávézó, bibircsók a Néprajzi Múzeumon?

Harmonikusan illeszkedve az épület homlokzatához
Már csak egy a kérdés: kinek a kije az üzemeltető?
A Nemzet Főterén jártunk

Xantus Kavezo a Neprajzi oldalaban
  
pollcode.com free polls 


www.neprajz.hu

A Néprajzi Múzeum látogatóinak kényelmét szolgálja a Xántus Kávézó, amely hétfő kivételével naponta 9-18 óráig várja a vendégeket. A múzeum épülete előtt a kávézóhoz kapcsolódó, fűtött Szentkirályi terasz szintén hétfő kivételével naponta 9-18 óráig működik.

A Néprajzi Múzeum kávézója a sütemények, kávékülönlegességek, a rumos tea és a forró csokoládé mellett igazi néprajzi csemegéket is kínál. Mivel a kávézó Xántus János híres utazó és gyűjtő, a Néprajzi Múzeum alapítója nevét viseli, a falakon az ő kelet-ázsiai expedícióján, Japánban gyűjtött archív fotók láthatók. A zenélő japán gésa, az utcai kereskedés és az öltözőjében látható japán leány mellett Xántus János portréja is szerepel, amelyet amerikai tengerésztiszti egyenruhájában ábrázolva Barabás Miklós festett meg 1861-ben.

cím: 1055 Budapest,
Kossuth Lajos tér 12







2010. október 3., vasárnap

Egy kis anarchia (önkormányzati választások 2010)

indul az agymosás
önkormányzati választások?
MSZP. Fidesz, Jobbik, LMP
megint közpénzen hazudjuk le a csillagokat az égről
nemet mondunk a propagandára
életed végéig járkálhatsz szavazni 
voksod eredménye egy pár teli zseb lesz

konformista szerelem
tőke és fasizmus jegyesek
demokrácia = egyezményes oligarchia

anarchosite.ning.com
dacolj.blog.hu
anarchizmus.lap.hu

zenét! DrFlastő az öröksöld sláger, a Képviselő Funky

2010. augusztus 28., szombat

Utolsó figyelmeztetés: adja céduláját a Kétfarkú Pártnak

Veszélyben a haza, vigye el a céduláját a Boulevard és Brezsnyev galériába, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt főhadiszállására.

Szóval, valóban bajban van a mi hazánk, de még nincs minden veszve. Akinek fontos, hogy legyen értelme választani, az kerekedjen föl, és vigye el céduláját a kutyákoknak.




A Lehet Más a Politika sajátos antipártként jutott az Országgyűlésbe. Azt ígérte, fricskát mutat a megfáradt és begyöpösödött elitnek, friss lesz, üde, provokatív és meg nem alkuvó. Ebből eddig semmi nem látszik. Nincs hozzá erő, ötlet, tehetség, bátorság; csupa olyasmi, amellyel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bőven el van látva. A kezdetektől az a különbség az MKKP és az LMP között, hogy a Kétfarkú Kutya Párt vicces, az LMP meg nem az. Aki tehát oda akar baszni kormánynak és ellenzéknek, az jól teszi, ha a Kutyapártra szavaz.

És odabaszni nemcsak dicsőség, de kötelesség is. Magyarország veszélyes helyzetben van. Lehet itt rinyálni, hogy ennél rosszabb el se képzelhető, és hogy nincs mit vesztenünk. Mit nekünk IMF, mit nekünk nagyvilág, s ez a demokráciásdi különben sem jött be, próbálkozzanak valami mással. Rossz hírünk van: még mindig van mit veszteni. A magyarok többsége nem tapasztalta meg, hogy milyen igazi szegénységben élni, milyen, amikor teljesen elértéktelenednek a nyugdíjak, amikor az egész gazdaság visszasüllyed a naturális cseregazdálkodás szintjére. A magyarok azt is elfelejtették, hogy milyen félelemben élni, hogy milyen, amikor nem hódolhatnak kedvenc hobbijuknak, a kollektív hőzöngésnek. (mandiner via hírszerző)

2010. április 11., vasárnap

Sorban álló szavazók a Belvárosi Önkormi előtt

Választás 2010, dádádádám.

Trurl aktiválta magát, halleluja, vidám vasárnap, összekötjük a hasznosat a piálással szórakozással, tudósítjuk maj' mindenfelől a kedves jónépet. Sztáj pé szürmő, popor!

Választás 2010, Budapest,  Belváros, 2010,  Lipótváros, blog, Rogán Antal,  szavazásFriss és ropogós: Sor Belváros-Lipótváros önkormányzati épülete előtt, valószínűleg az igazolásos szavazók miatt.

És akkor egy kis szórakozás: Vágási Feri a Szomszédokban önérzetesen visszautasítja nagyságosék fröccsét)))


2010. február 18., csütörtök

Ön melyik MDF bulát répázná?

Marketinges közhely, h csinos nőcivel (fiúval), kisgyerekkel, kiskutyával-macsekkal növelni lehet egy termék eladásának az esélyét. Szóval ezek a témák kissé már elcsépeltek, kiszáradt agyvelejű reklámszakemberek szoktak vele élni, de az MDF-nek láthatólag nem támadt jobb ötlete. Három cunci mórikálja magát a plakáton, erősen domborítva/pucsítva (hm, az egyik a válla fölött visszapillantva hívogat, szeretjük a metakommunikációs testbeszédet).

Az üzenet megfejtésével nem foglalkozunk, nekünk a baloldali fekete gyütt be, a másik két idétlenke az önöké lehet, ha ma'am Kalapos kisorsolja az MDF szavazók között őket.

MDF, Magyar Demokrata Fórum, kampány, plakátok, lányok,  lány, három lány, szavazás, szexi, szex, csajok, bulák, puncik, választás, válasszon, óriásplakát, billboard, párt, pártok, reklám, street-art, public art, blog, Budapest, Dávid Ibolya, Kalapos, választási kampány, óriásplakátok, 3 lány, lányokkal hirdet

Önnek melyik kellene?




Kapcsolódó: United Colors of MDF (addict), Bede Márton hangsúlyosabb kebleket szeretne, Rosenfeld Koppány viszont előrukkol a megfejtéssel (Kettős Mérce):

"A lényeg a következő. Magyarok vagyunk, demokraták és függetlenek. Miért függetlenek? Mert nincsen pasink, nincsen csajunk. De szeretnénk. Az MDF két plakátja ugyanis egymásra válaszol. A képen látható fiúk és a képen látható csajszik egymást stírölik. Ha az utcán egymással szemben lenne ez a két plakát, akkor talán rögtön le is esne. Amúgy nem nagyon."

Frissítés: ha erős idegei vannak, itt megtekintheti az MDF-SZDSZ kissé fogyatékos benyomást tevő valódi fiataljainak bemutatkozó videóiból kompilált anyagot. Puzsér és bandája fergeteges, odabasz!