 |
| sexy nazi statue in Budapest? |
(fotó báj Dö Rudiking Istenháj Seggrepacsi)
matula.hu:
 |
| szexi Budapest |
A test vasmarokkal kiadott parancsa
Homoki-Szabó Attila - Egy sorsdöntõ délután története, amely fellebbenti a fátylat a belügyminiszter-asszony Gyurcsány-kormányban való maradásának rejtett körülményeirõl. Szex és politika!
Mónika maradt az, aki volt. Önmaga tudott maradni. Majdnem elveszett, majdnem elveszejtették. Mégis, volt benne valami titok a mélyében, valami ösztönös varázs, ami nem engedte eltûnni a történelem süllyesztõjében. Mennyi bátor fecskendõs tûzoltó, gumibotját sóváran forgató rendõr és pecsétjével puhákat nyomkodó önkormányzati tisztviselõ könnyebbült meg aznap, amikor Mónika úgy ment el vagy tucatszor, hogy velük maradhatott.
"Baja, Baja, havibaja van a Mónikának" - jutott eszébe a nõnek, hogy mivel csúfolták a szomszéd srácok Bácsbokodon, amikor hazament a bajai gimnáziumi kollégiumból. Csak mert ostoba szobatársnõje egyszer elmondta, hogy a Móninak éjszaka jött meg, és hajnalban lopódzott volna ki lepedõt mosni, de meglátták. Lenézte, de izgatta is akkor ez a vad szilajság, ez az agresszív férfi-attitûd, mely a serdülõ herék tesztoszteronjából eredt. A vörös szín azóta is furcsa izgalmat ígér. A szégyen és a vad nõi ösztönök dúló rohamát.
A minisztérium, az más. Ott Mónika legalább annyira volt férfi, mint nõ. Bement, elvégezte a munkáját. Értekezlet, aktíva, hivatalos látogatás, avatás, ünnepség, zászló fel - zászló le, vigyázz és taps. Ásványvíz a terített fehér abroszon, mikrofonok. Sok-sok mikrofon. Hosszú állványon álló, vagy csak úgy a kézben tartható, hol érzékeny (hogy csak arra fordítja fejét az ember, és már üvöltenek), hol pedig makacs (hogy egészen közel kell tenni az ajkakhoz, hogy végre hang fakadjon). Egyszer esõben, egy határõrvédelmi bemutatón meg is csípte az egyik ilyen egy kicsinyt. Rossz volt a földelés.
 |
| sexy Budapest |
Mónika tudta, hogy fúrják. Az újság már az utódja nevét is kiszerkesztette. Tudta, hogy elvesztheti aznap a belügyi tárcát, a "rendõrbukszát", ahogy sógora ízetlenkedett nem egy családi ebéden, néhány pohár finom vörös után. Mónika tudta, hogy õ nõ is. A veszély, az egzisztenciális veszély, az felkavarta. Õsi, rejtett ösztönök súgtak már lelkének.
Alsó ajkára óvatosan ráharapott, ahogy belépett az irodaházba. A neonok rideg csövei hosszan izzottak felette. Gondolt egyet, és lekapta kényelmetlen cipõjét. Nejlonharisnyája hamar feltöltõdött a linóleum koszos mûanyagán. Szikrázott minden lépése. Ahogy a megbeszélés szobája felé igyekezett, egyre gyorsabban kalapált a szíve. Azt akarta, hogy minél hamarabb bent legyen.
Szervusz Mónika, fogadta Hiller Pista, aki nem tudta megállni, hogy szemei le ne szaladjanak a nõ testén. Vidáman konstatálta ruházata ordítva árulkodó hiányosságát. Nem volt rajta cipõ. Vörös körömlakkja lábujja hegyén sötét tónusban áttündökölt a mûszálakon. Tudta, hogy most nem csak elvtársként és vetélytársként néznek rá. Õ nõ volt, aki valami bizsergést lopott a szobába. Az õ szeme is lefutott, de csak óvatosan. Így sem tudta nem észrevenni - vagy csak képzelte? Nem mert még egyszer visszapillantani - hogy Pista nadrágja mintha messzebb állna a sliccgombtól, mint az várható volt. Mintha kis háromszögletû sátrat hordott volna ott, olyat, mint amiben Zakopánéban laktak, a csere-építõtáborban, a bajaiakkal.
Ahogy a szem leszaladt, elefántcsontbõre áttetszett az anyagon. Pista nem tudta megállni, és csak nézett lefele. A kormányjelölõ-bizottság mindjárt érkezik, gondolta, de már nem bírt csak az ülésre gondolni. Amíg Pista nézte, hol állapodik meg Mónika lábfejénél a frissen kifeslett szakadás, a nõ is lenézett. Csak nézte a sátorozó dudort, ami mintha megmozdult volna néhány töredékmásodpercre, mintha valami hatalmas oroszlán feszülne a rabságát jelentõ cirkuszi sátor erõs ponyvájának, a kitörést keresve kétségbeesett vad dühében.
Pista közelebb lépett. Mónika zavartam beletúrt a retiküljébe. Egyre mélyebben tûnt el kézfeje a fekete bõrbõl készült falak között. Végre megtalálta azt, amit keresett. Kivette a kezét a minden nõi apróságot elnyelõ nyílásból, és ujjai között ott csillogott a kis tégely körömlakk.
"Meg kell... állítani valahogy ezt..." - mondta zavartan, miközben remegett a gondolattól, hogy most e férfi elõtt kell intim, nõi mozdulatokat tennie. Egy férfi elõtt, aki azért jött el ilyen korán a bizottsági ülésre, hogy végigélvezhesse, ahogy elküldik és megalázzák.
"Azt hiszem most már megállt" - mondta Mónika. "Igen, határozottan úgy tûnik, hogy áll..." - válaszolta Pista, kicsit magára is gondolva ezzel a kétértelmû mondattal. "Szerinted azért levegyem?" - fordult Pista felé. "A harisnyát?" "Olyan édesen mondod az s betût." "Nagyon akarom." "Mondd még olyan édesen, hogy harisnya."
"Harisnya. Harisnya... Harisnya! Harisnya! Harisnya! Harisnya!" - kiabált már-már az édes önkívület bódító fejvesztettségében Pista, amikor elõtûnt Mónika selyem bugyija. Hófehéren csúszott el rajta a neon izzó fénye. Mintha a két láb összeforradásánál egy apró, kicsit sötétebb foltot látott volna Pista, de nem mert volna rá miniszteri esküt tenni.
"Isten engem most segéljen." - mondta magában, és kiszabadította az oroszlánt nehéz ponyvája mögül. Hiller Pista elvesztette az önuralmát, hirtelen fényévekre volt a Római Magyar Akadémiától, a Hollandiai Magyar Napoktól, a helytörténeti múzeumoktól, a Balassi-vándorkiállítástól. Egyetlen dolog járt az eszében, miközben hirtelen gondolattól vezérelve húzogatni kezdte elõbõrét a Köztársaság téri székház ötödik emeleti, 529-es tárgyalójában! Úgy érezte, hogy még sohasem volt ekkora benne a vágy, még soha nem öltött testet ilyen acélosan a test vasmarokkal kiadott parancsa!
Hirtelen megállapodott Mónika tekintete egy könyv gerincén, Horn Gyula: Cölöpök címû munkáján. Rögtön Bolgár György jutott eszébe, aki úgy baszik, mint egy cölöpverõ. Mindenrõl már csak "az" jutott eszébe. A folt a selyemalsónemû közepén terjedni kezdett, mint azon a mámorító éjszakán a vörös szín az ország térképén, amikor a megyéken megállíthatatlanul söpört végig a vágy a szocialista képviselõtestületek iránt. Akarta érezni Pista férfiasságát, azt akarta, hogy az erektõl büszke makk betöltse levegõért kapkodó szájüregét. És megkapta, amit akart. Az imént még morzsáért kapó ujjai ismét kényszert éreztek, hogy cselekedjenek. Lassan végighúzta õket a bugyin, és dörzsölõdésbe kezdtek.
"Jön, jön, jön, a ... Baja..." - lihegte Pista döbbent arccal, meglátva a leváltásra ítélt államtitkár beesett arcvonásait. Mónikának azonban errõl eszébe jutott a középiskolai kollégium, a csúfolódások, és innen a megalázás, hogy ma itt õt leválthatják. A kétségbeesés azonban feltüzelte a vágyát, hirtelen egészen mélyen magába vette a kultusztárgyat, a szerszámot, amely mintha csak csúfolódna fájdalmas helyzetén, teleköpte a torkát. Mónika riadtan fordult vissza, sós ízû nyúlós nyálat cseppentve hosszú szálon, ziháló mellkasára.
Baja Ferenc nem tétovázott. Csiklandós bajszát Mónika vágytól iszamos vulvájához tapasztotta, és mint a kiscica a tejet egy elkóborolt fárasztó éjszaka után, úgy lefetyelte a nõi altestet. Mónika, mint mindent megbocsátó gazdasszony, babusgató határozottsággal ragadta meg a szorgosan dolgozó fejecskét, és szorította magához. Három hullámban öntötte el a kéj, megfeszült és zihált, majd hirtelen ellökte magától a ragacsossá vált bajszot.
Ekkor lépett be az, aki miatt ma oly zavartan ébredt. Az új gazda, aki kiakolbólítani készül õt. A másik Feri.
"Nos, akkor ne tétovázzunk!" - mondta a frissen érkezett, határozott férfi. Hirtelen megragadta Mónikát, a tárgyalóasztalra döntötte, és mire a nõ felmérhette volna végtelenül kiszolgáltatott helyzetét, a fenekében érezte azt, akit korábban a háta közepébe sem kívánt. A borzongás végigfutott rajta, de tehetetlen volt. Hiába nyitotta volna száját panaszra, mert artikulált hang helyett csak dünnyögõ foszlányok remegtették meg a vibráló levegõt: Botka Laci ki tudja honnan elõkerülve térdelt az asztalon, és férfiasságát a szájába nyomta. Laci és Feri egyszerre sültek el, két irányból fröcskölve a miniszter asszony mohó testébe. Tudta, hogy innen már nincs visszaút. Tovább kormányozhat.
