Provinciában provinciális az ízlés.


Aggasztóan növekszik a sznobizmus szintje blogunkban,
operába,
operabálba,
színházba ténfergünk, rákaptunk a rendszeres lábmosásra is. Most meg ez is, a
Hombár MÜPA, a
magyar korrupció gigantikus emlékműve, Demján bácsi gyümölcsöző seftje az állammal, így könnyű meggazdagodni, a
Művészetek Palotája. Esténként villodzik, úgyhogy Demján karácsonyfája néven is közismert (
Demjans Lampenladen, muhaha). Építészeti dögunalom, 40 évvel ezelőtt sem fotózták volna le a turisták.
Hát jó nagy, annyi szent. Presztízsberuházásoknál előfordul.
És nem a külcsíny miatt szeretjük.
Kockafejű vonalzóművészet, elkésett modernizmus, barokkosan gigantikus bejárat oszloperdővel, vizuális unalmával a Nemzeti Színház stíluskavalkádjának ellensúlya.
Mindez 100 milliárdért.Bár a budapesti Művészetek Palotája megépítésével színvonalas kulturális intézmény jött létre, a beruházás 66,6 milliárd forinttal kerül többe az eredetileg tervezettnél - állapítja meg jelentésében az ÁSZ. (nol.hu)

A Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat (Prix d’Excellence, amit az építészek Oscar-díjaként is szokták némelyek emlegetni) nyertese, amit
Rajk László építészeti handabandája és
Fazakas György Kalitkája (Vörösmarty 1) is elnyert. Utóbbi esetében nyilván a közterület zseniálisan ellopását jutalmazták az ingatlanfejlesztők.
K
evesen mondhatják magukról, hogy jelentős termeket terveztek az utóbbi években. Itt volt a Carnegie Hall igazgatója, vagy Gérard Mortier, a Párizsi Opera igazgatója, aki Salzburgból ment át, és nagyon el voltak ragadtatva a MűPa láttán. Ha ők viszik a hírt, akkor többen megtalálják az embert. Kerestek Dél-Koreából, és egy szibériai opera, hangverseny- és bálterem együttes is szóba került. Egy olyan helyen, ami 52 óra vonatút Moszkvától. (Zoboki Gábor az stilusletmod.hu-ban)
+ egy kis színes:
Tíz év szünet után újból tollat ragadott Fassang László, hogy – immár világhírű előadóművészként – újabb darabbal gyarapítsa az orgonairodalmat.
A Honvágydal című, Demján Sándornak ajánlott kompozíció Hidas Frigyes Orgonaversenye és Karosi Bálint zenekarra és orgonára írt esszéje, a Consonances után ez volt a harmadik olyan zenemű, amely a Művészetek Palotája 2006 májusában átadott, világhírű orgonáján szólalt meg először. A Prima Primissima-díj alapítójának ajánlott négy tételes alkotás 12 hangos alapmotívuma Demján Sándor nevének betűiből keletkezett és ritmikai átalakítások során különböző karaktereket ölt. A zeneirodalomból jól ismert lassú–gyors–lassú–gyors forma minden tételének csúcspontján egy jól ismert magyar táncdallam hangjai körvonalazódnak. Tételközökben, mintegy mottóként a címadó Honvágydal refrénje is megszólal, kifejezve a haza iránti vágyakozást.
Az épület – Magyarországon és a közép-európai régióban korábban ismeretlen módon – az úgynevezett PPP (Public-Private Partnership) konstrukcióban, az üzleti szféra és az állam együttműködésében készült. Az Orbán-kormány és a Demján Sándor nevéhez köthető TriGránit-csoport között 2001 decembere és 2002 márciusa között létrejött szerződés szerint az épület bekerülési költségét 31,2 milliárd forint lett volna, amelyet a magáncég megelőlegezett volna, és azt a magyar állam – egyfajta lízingként – a kamatokkal együtt 10 év alatt törlesztett volna. 2002-ben az állam 52 milliárd forint felső határig kezességet vállalt a beruházásért. Ezt Hiller István minisztersége alatt 97,9 milliárd forintos kezességre és 30 éves futamidőre változtatták a 2005-ös költségvetésben, hogy mérsékeljék az egy évre jutó állami kiadásokat. „A végösszeg nem éri el a teljes kezesség összegét, csak 73,54 milliárd forintra jön majd ki” – nyilatkozta a kormányszóvivő 2005-ben.
Az Állami Számvevőszék 2007-ben megállapította, hogy már a kezdeti kormányzati előterjesztések, határozatok sem voltak megalapozottak. Nem készült például piacfelmérés, hatástanulmány, gazdaságossági és költség-összehasonlító számítás. (wiki)
A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit – a fejlesztő Trigránit Zrt., a generálkivitelező Arcadom Építőipari Zrt. és a tervező Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda – az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban, az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban álljon Európa egyik új kulturális központja. Olyan létesítmény, amelynek megjelenése, funkciói, a kivitelezés kiváló minősége és a 21. századi technikai háttér lehetővé teszi bármilyen magas minőségű és nagyméretű produkció befogadását, és képes arra, hogy a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultassa fel.cím: 1095 Budapest
Komor Marcell utca 1
Kapcsolódó elkúrások:
Fenyő János és Puncisegg villája a természetvédelmi terület közepén (Normafa); Erdőirtás és neoprocc bunkóbarokk:
Fehér Ház Remake Budán;
Vezér úti cigánycsandala;
A KOGART Ház mint építészeti elkúrás;
Lehel Piac: Rajk László építészeti handabandája;
meleg láger Zuglóban;
Hattyúház;
Kapu oroszlánnal;
Helikopter lakópark kopipészt kastéllyal,
Aphrodite / Akropolisz night klub;
Opel Schiller stb.
Tovább, a világszínvonal felé
Pompidou Központ (épült 1971–1977 között):
Sydney, Operaház (1954-1973):

ha mán szögletes és beton:
Teresa Carreño Kulturális Központ, Caracas, Venezuela (1970 - 1976 - 1983):

A
Guggenheim Múzeum Bilbaoban, Spanyolország, Baszkföld, ETA (1997):
Salamon Guggenheim Múzeum, New York (1959):
Parc du Futuroscope, Franciaország (1987):

London Metropolitan
tervező: Liebskind

ajánló:
Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda weboldalaMűvészetek Palotája (MÜPA) honlapja