2012. április 19., csütörtök

Bezzeg Bécs: a Szcientológia Egyház temploma a MariaHilferstrasse mellett

scientology, Xenu
Ha már Bécsben ittunk jártunk, hát belebotlottunk a helyi szcientológiai lerakatba, ami valami ufó-hívő társaság, de azért a Szűz Mária-sztori is odabasz azzal a balfasz Szent Józseffel, a felszarvazottak védőszentjével. Különben is hidegen hagy szcientológusok elleni agyarországi uszítás. Nemzetbiztonsági kockázat, mi? Bizniszegyház? Miért pont a szcientológusok? Miért nem a Nemzetközi Pedofil Maffia, a Multinacionális Katolikus Egyház? Labanc, nemzetellenes cég a KDNP nevű közpénzlehúzó parazitapárttal súlyosbítva. Vagy egyből a másik világuralmista bagázs, a zsidók, ők mindig beváltak, ha a saját faszságainkkal való szembenézés helyett bűnbak kellett. Összetartanak, ráadásul gazdagok is, azt mondják. Vegyük el tőlük a verítékünkből összeharácsolt vagyont, Jézusért és Tiszaeszlárért ez a minimum. Hit Gyülekezete, megvan? Izraelből vezérelt keresztény segédcsapat importált arabellenességgel. Református nácikók Hegedűs Lóránttal? Nembaszó, vegetáriánus Hare Krishna abból a cigány Indiából?

Szóval szerintem virágozzék ezer lehúzós lélekkufár. Amíg egymást utálják, addig a független agyak békében röhécselgetnek rajtuk, közöttük.

Ha meg pénzlehúzással és agymosással vádolják a szcientológusokat, akkor cinikusan vihogni fogok. Igen, igaz. És a ti bandátok bezzeg?

 „Wir respektieren den Menschen und glauben, dass er Hilfe verdient. Wir respektieren Sie und glauben, dass auch Sie helfen können.“ – L. Ron Hubbard

Kíváncsi szemek nézték a függöny résein keresztül a fotózgató turistákat

szcientológia, scientology, egyház, Bécs, Wien, Vienna, L. Ron Hubbard, vallás, központ, templom

"Eine Zivilisation ohne Wahnsinn, ohne Verbrecher und ohne Krieg, in welcher der Fähige erfolgreich sein kann und ehrliche Wesen Rechte haben können, und in welcher der Mensch die Freiheit hat, zu größeren Höhen aufzusteigen – das sind die Ziele der Scientology." L. Ron Hubbard


"A civilization without insanity, without criminals and without war, where the able can prosper and honest beings can have rights, and where man is free to rise to greater heights, are the aims of Scientology." L. Ron Hubbard


„Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra - ezek a Szcientológia céljai.” L. Ron Hubbard


szcientológia, scientology, egyház, Bécs, Wien, Vienna, L. Ron Hubbard, vallás, központ, templom



és egy kis szórakozás: L. Ron Hubbard sci-fi író és vallásalapító élete az Anonymous prezentálásában





Capistrangasse 4
A-1070 Wien
Austria
Tel: (01) 522-36-18
Web Site: www.scientology-vienna.org

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

drágám, teljesen félreérted a helyzetet...

ccc írta...

nem kell a vallás, nem kell a mankó

Névtelen írta...

Az osztrák, a holland, a taiwani és a német kormány elismeri a Szcientológia Egyház küldetését a vallás területén.

AUSZTRIA
érvényesíti az osztrák egyházak vallási státusát
A Szcientológia vallási küldetésének legújabb európai elismerése.

Ausztriában az első hivatalos Szcientológia egyházat 1971-ben alapították, a vallás azóta is töretlenül terjed.

Mivel az elmúlt évtizedek alatt az egyházat Ausztriában a közönség erőteljes támogatása övezte, a bécsi egyház folyamatosan növekedett. E növekedés közben az osztrák bíróságok és a kormány rendre kioltották a szomszédos Németországból érkező intoleráns befolyásokat. Az elmúlt években az adóhivatal részéről a Szcientológia Egyház ellen irányuló önkényes adókivetések és az osztrák Szcientológia egyházakat háborgató lépések sorozata mára már szintén a múlté ­ hivatalosan is.

Az osztrák szcientológusok ­ bírósági úton szembeszállva a jogaikat és szabadságukat érintő támadásokkal ­ 1996-ban Bécsben megnyerték a Független Közigazgatási Szenátus által lefolytatott bírósági pert, ami fordulópontot jelentett, hiszen az eredménye az lett, hogy a Szcientológiát teljes körűen elismerték vallásként, továbbá az osztrák Szcientológia egyházakat és lelkészeiket felmentették azok alól a rendelkezések alól, amelyek a nem-vallási tevékenységet végzőkre vonatkoznak.

Ugyanebben az évben egy gyámügyi eljárás során az Osztrák Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a gyámság megtagadásának nem lehet oka, hogy a kijelölt gyám egy kisebbségi valláshoz tartozik. A Legfelsőbb Bíróság nézete szerint ez szemben áll az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikkelyével, amely a diszkrimináció ellen foglal állást (a 8-as cikkellyel egyetértésben). A Szcientológia vallást illetően a Legfelsőbb Bíróságnak ez volt az első olyan döntése, amely figyelembe vette az Emberi Jogok Európai Egyezményének fenti rendelkezéseit. Mindez nemcsak azonnali megoldást jelentett a gyámügyi eljárásokban, de egyben kinyilvánította a Szcientológia vitathatatlan vallási küldetését is.

A 2003. elején történt elismerés mellett megszületett az egyezmény az osztrák adóhivatallal is az osztrák egyházak adózását, illetve a megcélzott non-profit státust illetően.

„Ezek a döntések a Szcientológia egyházak és lelkészeik elismerését jelentik; az egyházak és lelkészeik az elmúlt közel öt évtized alatt teljes mértékben teljesítették szolgálatukat saját közösségeik felé” ­ nyilatkozta Angelika Thornauer, az Osztrák Szcientológia Egyház szóvivője. ­ De a legfontosabb, hogy mindez azt jelenti, hogy a lelkészeink annak a küldetésnek szentelhetik magukat, amely a társadalom jobbá tételét célozza meg, nevezetesen az egyházainkban nyújtott vallási szolgáltatások és a közösségeket elérő számos jótékonysági programunk által.”

Névtelen írta...

A szabadság nem fog leereszkedni az emberekhez, az embernek kell felemelkedni hozzá."

Névtelen írta...

http://xhamster.com/movies/651741/masturbate_with_book.html

Névtelen írta...

ET követői :))))))))))))))

Névtelen írta...

- Bejön egy vállalkozó az egyház központjába, sporttáskában átad húszmillió forintot, és azt mondja, kamu számla alapján visszaigényelt áfabefizetésből származó feketepénz. Átvesszük, az adóhatóságnak meg azt mondjuk, perselypénz, és onnantól nem kell elszámolni vele. Holott nem jóhiszeműen vettük át az összeget, hiszen tudtuk, hogy törvénytelenségből származik. A szabálytalan munkaszerződésekről, az alkotmányos jogokról lemondató formanyomtatványokról, a kiskorúak foglalkoztatásáról vagy a kriminális állapotban lévő könyvelésről ne is beszéljünk; ezek nagy részét azonban az egyházi státusz miatt jobbára ki tudtuk magyarázni.
http://hetivalasz.hu/itthon/bemutatjuk-bonyai-petert-42818