"A politikusok szervezett bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vágó istván. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vágó istván. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 12., csütörtök
Vágó István szerint van Isten és Gyurcsány az Ő Prófétája
Vágó István, az öregecskedő kvízmester, díjazott antirasszista és a Magyar Szkeptikus Társaság tagja, valamint az Amway, Credithill és még sok-sok érdekes pénzügyi vállalkozás reklámarca az ATV-n jelentette be, hogy tudomása szerint van Isten és Gyurcsány Ferenc az Ő prófétája.
- Ezt maga Isten közölte velem interurbán - tette hozzá a Fix TV méltán népszerű műsorvezetője, egyben Magyarország legokosabb embere. - Ideje a klerikális reakció által megtévesztett, genetikailag hülye magyar keresztények tömegeit felvilágosítani arról, hogy Orbán Viktorék félrevezetik őket. Nagybetűkkel mondom, hogy a leghülyébb katolikus, rasszista és irredenta bunkó is megértse:
SZAVAZZ ISTEN PRÓFÉTÁJÁRA, GYURCSÁNY FERENCRE, VAGY ISTEN RÁTOK KÜLDI AZ APOKALIPSZIST.
Na, akkor fogjátok ti visszasírni Trianont, hülyemagyarok!
Postázta:
BB
at
csütörtök, december 12, 2013
Labels:
ATV,
Gyurcsány Ferenc,
Hit Gyülekezete,
Vágó istván
2012. május 2., szerda
Programajánló péntekre: Sickratman szexuális felvilágosító estje a Sirályban
Sirály Presszó
cím: Király u. 50., Budapest, Hungary, 1061
(van élet a halál után)
Ez az az ember, akinek nem hittük el, hogy a Fidesz nevű bűntársulás mohó sertései tényleg mohó sertések, akiket a saját érdekükön kívül a büdös nagy semmit képviselikmegbasszák az anyjukat az oltáron. Na jó: talán a szalonkavadászat.
Késő bánat,teccettünk volna szavazás helyett rágyújtani a politikusokra a Parlamentet, úgy cuzámmen. Csak a sült politikus a jó politikus.
és egy hirtelenjében aktualitást kapott örökzöld (a dal szépségét rontja, hogy megirásakor, 2004-ben nem a Fidesz volt a vályúnál)
Sickratman : Mi a szar ezen a magyar ugaron?
Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
Mi a szar ezen a magyar ugaron,
mi a szar ezen a magyar ugaron?
Hogy mindenki hülye a jobboldalon.
Az Orbán Viktor itt a pápa,
az apjának meg elég a bánya,
a Pokorni Zozi aki folyton hazudik,
az édesapja meg csendben besúgik.
A rusnya bajszú, a Kövér a köteles,
a szocikat segítette győzelemre, röhejes.
Vagy ott van a Lovas, a nemzet gyöngye,
miért nincs a szívén még a sírhant göröngye?
Vagy a Csurka István, a zsírsámán,
a szívében miért nem pihen a jégcsákány?
Vagy a Bencsik András, a kommunista múltú,
az ítéletem kés általi búcsú.
Vagy az a féleszű Grespik László,
zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló.
A k*rva apjukat vagy k*rva anyjukat,
II: a k*rva anyjukat a k*rva anyjukat. :II
Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.
Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
az ítéletem rájuk ezek lesznek.
Orbán Viktort élve megnyúzni,
Lovas István kiherélni, kibelezni,
Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,
Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.
Mit tettek a parasztok, hogy így beszélek?
Na, találomra, gyorsan egy példát nézek.
Legyen a Lovas, az a magyar parazita,
ez a skizó zsidó, antiszemita,
aki a kutyáját a lányára úszította,
és a dög a kislány arcát szétcincálta.
De előtte még tinédzserként nőt is erőszakolt,
a haverokkal, faszával véres pinát kamatyolt.
Aztán a többiek szépen mentek a dutyiba,
ő meg árulás árán, szabadon a tutiba.
Feleségét többször pofán verte,
aztán gyorsan letelepedett Izraelbe'.
Aztán hazajött a tahó, a szart kavarni,
a zsidókat folyton basztatni.
Ez egy zsidó fajú megélhetési magyar,
egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar.
Hát, ilyenekből áll a jobboldal,
menjen a picsába de mind, azonnal!
Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad!
Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek,
tisztítsd meg tőlük az emberiséget,
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
Sickratman - Evvel a Dalban
Ajánlott péniszkardozások: Sickratman interjú + Pozsonyi "Bucó " Ádám + Honekker + Büdösök+ Pécsi Búvár + Barcs "drFlash" Miklós interjúsorozat + Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi frakcióvezetője és polgármester-jelöltje + interjú Szilágyi Péterrel, az LMP V. kerületi polgármester-jelöltjével + Viszontinterjú Koós Miklós építésszel + jelentés a rotterdami falfirkász szcénából
Vágó István, feljelentés, anyázás, cenzúra + Vágó István, a Szkeptikus Társaság és a Cenzúra
cím: Király u. 50., Budapest, Hungary, 1061
(van élet a halál után)
Ez az az ember, akinek nem hittük el, hogy a Fidesz nevű bűntársulás mohó sertései tényleg mohó sertések, akiket a saját érdekükön kívül a büdös nagy semmit képviselik
Késő bánat,
Legyen Ön is Lepedőakrobata! Sickratman és a The Lovelaces közös felvilágosító estje a Sirályban /pince/(via Facebook, event)
1. Sikratman - koncert (duó, trió?)
2. Legyen Ön is Lepedőakrobata - Vágó István szerepében Paizs Miklós: aláfestő zene: John Noble
Interaktív játék, súlyos nyereményekkel - aki mer az nyer!
3. The Lovelaces koncert vetítéssel a szexuális felvilágosítás jegyében - a 70-es évek pornófilmzenéi 18 éven felülieknek.
Az est végére mindenki felvilágosul!
és egy hirtelenjében aktualitást kapott örökzöld (a dal szépségét rontja, hogy megirásakor, 2004-ben nem a Fidesz volt a vályúnál)
Sickratman : Mi a szar ezen a magyar ugaron?
Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
Mi a szar ezen a magyar ugaron,
mi a szar ezen a magyar ugaron?
Hogy mindenki hülye a jobboldalon.
Az Orbán Viktor itt a pápa,
az apjának meg elég a bánya,
a Pokorni Zozi aki folyton hazudik,
az édesapja meg csendben besúgik.
A rusnya bajszú, a Kövér a köteles,
a szocikat segítette győzelemre, röhejes.
Vagy ott van a Lovas, a nemzet gyöngye,
miért nincs a szívén még a sírhant göröngye?
Vagy a Csurka István, a zsírsámán,
a szívében miért nem pihen a jégcsákány?
Vagy a Bencsik András, a kommunista múltú,
az ítéletem kés általi búcsú.
Vagy az a féleszű Grespik László,
zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló.
A k*rva apjukat vagy k*rva anyjukat,
II: a k*rva anyjukat a k*rva anyjukat. :II
Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.
Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
az ítéletem rájuk ezek lesznek.
Orbán Viktort élve megnyúzni,
Lovas István kiherélni, kibelezni,
Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,
Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.
Mit tettek a parasztok, hogy így beszélek?
Na, találomra, gyorsan egy példát nézek.
Legyen a Lovas, az a magyar parazita,
ez a skizó zsidó, antiszemita,
aki a kutyáját a lányára úszította,
és a dög a kislány arcát szétcincálta.
De előtte még tinédzserként nőt is erőszakolt,
a haverokkal, faszával véres pinát kamatyolt.
Aztán a többiek szépen mentek a dutyiba,
ő meg árulás árán, szabadon a tutiba.
Feleségét többször pofán verte,
aztán gyorsan letelepedett Izraelbe'.
Aztán hazajött a tahó, a szart kavarni,
a zsidókat folyton basztatni.
Ez egy zsidó fajú megélhetési magyar,
egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar.
Hát, ilyenekből áll a jobboldal,
menjen a picsába de mind, azonnal!
Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad!
Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek,
tisztítsd meg tőlük az emberiséget,
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
Sickratman - Evvel a Dalban
és következzék a Szuperfegyver, a mindent vivő poptörténeti zsenialitás, a Buzi-e vagy?
Kb. ez a dal lehetne a magyar himnusz, olyannyira zseniálisan megdalolta a magyar néplélket ez a Sickratman.
Sickratman - Buzi-e vagy?
Ajánlott péniszkardozások: Sickratman interjú + Pozsonyi "Bucó " Ádám + Honekker + Büdösök+ Pécsi Búvár + Barcs "drFlash" Miklós interjúsorozat + Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi frakcióvezetője és polgármester-jelöltje + interjú Szilágyi Péterrel, az LMP V. kerületi polgármester-jelöltjével + Viszontinterjú Koós Miklós építésszel + jelentés a rotterdami falfirkász szcénából
Szuperbónusz, ingyé:
Magyarország legokosabb embere, a Nobel-díjas tudós valami műsorvezető, a Demokratikus Charta nevű gyurcsányista izé egyik főizéje, a komcsi rendszer tévés üdvöskéje, uzsorások rábeszélőembere, etc. Naszóval, jól összeanyáztunk a fészbúkkon.

szerda, május 02, 2012
Labels:
Budapest,
előadás,
Király utca,
koncert,
Paizs Miklós,
péntek,
presszó,
programajánló,
Sickratman,
Sirály,
The Lovelaces,
Vágó istván,
VII. kerület
2011. november 8., kedd
Vágó István, a Szkeptikus Társaság és a cenzúra
Szeretném bemutatni a kedves egybegyülteknek Vágó István és barátai gyülekezetét, amit valami tragikus félreértés miatt Szkeptikus Társaságnak neveznek. Éppen kidobott ezen nevezetes brigád a fészbúkkos homokozójukból:
Budapesti Belváros Szkeptikus Klub: Gyógynövények gyógyszerekben és csodaszerekben
És akkor hogy is van, hogy Vágó István egyházi tévécsatornán ontotta a szkeptikát? :)))))
Budapesti Belváros duplagondol, politika és szent önérdek?
Tamási József Ha politizálni jöttél, rossz helyen vagy.
Budapesti Belváros Mert mintha Vágó István nem ártotta volna bele magát a politikába és nem paktálna olyan jajdeszkeptikus képződményekkel, mint a Hit Gyülekezete.
Budapesti Belváros Úgy látom, hogy Vágó István egyenlő az egyenlők között. Lehet elvhű valaki elvek nélkül?
Tamási József Te... teljesen be vagy szűkülve?
Csak a politika az egyetlen témád? Magához a Klub témájához hozzá tudsz szólni, vagy kénytelen leszek
törölgetni?
Budapesti Belváros Tehát ha felhívom a kedves egybegyűltek figyelmét, hogy a kedves Főszkeptikus enyhén szólva is hiteltelen, akkor máris befenyít a cenzúra? Szóval érvek helyett kuss, ha nem értesz velünk egyet, éljen a szkeptikus szellem! Szerintem nem a politika témakörébe tartozik, ha Vágónak az elvtelenségét és cinizmusát felemlegetni merészelem. A legendás kapzsiságáról inkább nem beszélek. Meséltem, hogy az Főszkeptikus legújabban vamzerkodik is?
Tamási József Tehát továbbra sem tudsz hozzászólnia témához csak trollkodni jöttél? Még egyszer megkérdezem: képes vagy hozzászólni a témához, vagy kizárólag személyeskedni akarsz?
Ebben a bejegyzésben szó nem esett Vágó Istvánról, te hoztad fel. A fröcsögésed a hiteltelenségéről teljesen irreleváns, itt ezt nem kívánom veled megvitatni.
Nincs semmiféle cenzúra, egyszerűen a trollokat nem tűrjük. Remélem sikeresen felfogtad...
Budapesti Belváros értem én, értem: troll, aki Vágó István Főszkeptikus Úr viselt dolgaira felhívja a figyelmet. Mellesleg a drága Vágó Úr Dániel Péter cimbijével már egyszer sikeresen kirúgatott egy csoportból hasonló okok miatt. Belváros, Budapest: Vágó István, feljelentés, anyázás, cenzúra
Veres Juli Fogalmatok sincs, mikiegér gerillák, hogy mi a cenzúra. Hogy képzelitek, hogy bárki komolyan vesz egy ilyen arcot? Trollokat törölni, az olyan, mint ha az ember leteszi a kagylót, ha telefonbetyár hivogatja. Nem udvarias, viszont szórakozzon a nénikéjével.
Budapesti Belváros Szerintem a témába vág, hogy a Szkeptikus Társaság azonnal letrollozza és cenzúrázza azt, aki mélyen szeretett Gerinc és Műsorvezető viselt dolgait az orruk alá dörgöli?
Ekkor töröltek.
| Szkeptikus Társaság 1 |
| Szkeptikus Társaság 2 |
Jobbik hivatalos,
Mszp hivatalos,
Orbán Viktor hivatalos,
Fidesz hivatalos,
Tomcat (Bombagyár),
Dániel Péter,
McDonalds Magyarország,
Józsefváros hivatalos oldala,
Klubrádió Reggeli Gyors (hm, ők régebben még interjút is akartak dicsőségünktől),
Heller Ágnes Fan Klub,
Bohem Art Hotel (Szy Sándor),
Kocsis Máté nyóckeri polgármester,
Palotanegyed (Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester csicskái),
Piroslap blog,
Szkeptikus Társaság (Vágó és bandája) etc.
Postázta:
BB
at
kedd, november 08, 2011
Labels:
cenzúra,
Facebook,
Hit Gyülekezete,
Szkeptikus Társaság,
Tamási József,
troll,
Vágó istván,
Veres Juli,
vita
2011. május 21., szombat
Vágó István, feljelentés, anyázás, cenzúra
Magyarország legokosabb embere, a Nobel-díjas tudós valami műsorvezető, a Demokratikus Charta nevű gyurcsányista izé egyik főizéje, a komcsi rendszer tévés üdvöskéje, uzsorások rábeszélőembere, etc. Naszóval, jól összeanyáztunk a fészbúkkon.
Mostanában vamzerkedéssel is foglalkozik a kiöregedett haknimester, Andrassew után bevetve a jól bevált baloldali szuperfegyvert, a feljelentősdit. Amikor ezt ejnyebejnyézve szóvá tettem, hát a szólásszabadságot sajátosan értelmezve cenzúráztak: kirúgtak a nyavalyás csoportukból, ahol a körkörös seggnyalás a minimális elvárás, mondhatni a norma. Ismeritek a viccet? Ha leszoplak, bekerülök a műsorba?
Nem, akkor indulsz egyenlő eséllyel.
Tessék elolvasni az alantiakat, nagyon tanulságos hatecore hörgmetál körkörös a ún. baloldalról. Vágó István, Dániel Péter, Rózsa Misi... Ilyenkor kezdi el kínjában szeretni az ember a Fineszt, ilyenkor, mikor megismeri ezeket.
A demokratikusejrópérantifasisztákkal való emelkedett hangulatú eszmecsere kezdőlökését képező fotót utólag pixeleztem.
oszt repültem, vita vége, a csoporttagok vért akartak.
![]() |
| Vágó István és a Credithill Kft |

Ha esetleg valaki nem ismeri az őszszakállút:
"Versenyhivatali eljárás indult a Vágó István nevével fémjelzett Credithill Kft-vel szemben."
Vágó István, az MSZP házizenésze, lecsúszott tévés okostojás, a Credithill nevű uzsoráscég rábeszélős arca, a Hiteles Személy. Kedves Vágó István bácsi, te alávaló, pénzéhes köcsög a kapzsiság nem bocsánatos bűn. Az életút vége felé talán érdemes lenne nyomorultak átbaszása és kommer politikusok ülepének nyalása helyett valami olyasmivel is foglalkozni, amit majd jócselekedetként beszámítanak odaát. Sok idő ám az örökkévalóság a pokolban.
Postázta:
BB
at
szombat, május 21, 2011
Labels:
besúgó,
denunciálás,
kvíz,
kvízmester,
Magyarország,
műsorvezető,
reklám,
Vágó istván
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)