Stiller Kriszta: Ez most más
Teremtsük meg egymást. Vicces, furcsa játék.
Tépjünk be a fénytől, túl sötét a föld.
Minek közös pokol? Lesz nekünk saját ég,
villámmal szúrsz karba, mennydörgés üvölt.
Csak két őrült szörny, ki önmagán állt bosszút:
késő bánat ez egy tüzes délelőtt.
Aki keres, halál, nem is olyan rossz út,
mert minden ráncom a ráncaidba nőtt,
egymásban élünk, így együtt hamvadunk el,
füstfelhővé válunk, ahogy porladunk,
nagyok leszünk, szürkék, mint egy náci bunker,
ki érti majd meg, hogy voltunk, még vagyunk.
Egy fordított világban, hol kurvák stricit vernek,
retteg minden, de a szélcsend égig ér.
Ártatlan mosollyal ránk mutat egy gyermek:
Anya, nézd, egy felhő! Esküszöm, hogy él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése