2013. október 21., hétfő

Kiderült Széles Gábor titka !!!

"A levegőből csatolja majd ki az energiát egy szerkezet", avagy "hamarosan leleplezi Széles Gábor a korábban bejelentett és komoly sajtóvisszhangot kiváltó, Magyarország felívelését biztosító energiacelláját". Mi nem szarozunk, egyből lerántjuk a leplet Széles Gábor találmányáról. Az alapötlet régóta ismert, de a piszkos kommunisták a Magyar Rendőr című újság XXI/1. számának belső oldalain rejtették el ezt a korszakalkotó információt (1967. január 4.). Szerencsére, a múlt héten megjelent felcsúti üstökös pont ennek az újságnak a címlapjára vetette drága fényét, így rohantunk is, hogy megkeressük, amit jelezni akart nekünk !

A kovácsolóüzemben a pártkongresszus határozata anyagi erővé válik

Elosztó állomás, ahonnan az energia szétráramlik (MTI fotó)

Miről is van szó ? A megoldás rendkívül egyszerű: a pártkongresszus spirituális energiáit kell valahogy a konnektorokba vezetni. A mellékelt képeken jól látszik, hogy először kovácsolással változtatják a pártkongresszus határozatait anyagi erővé, majd utána (nyilván egy-két munkafázis közbeiktatása után) már a transzformátorállomásből kijövő távvezetéken sistereg a Szeretett Vezérből kiáradó kraft. Belegondolni is hátborzongató, elképzeljük, ahogy a pártgyűlésen a térdeplő választmány fölött fönt a pulpituson egyszer csak villámok csapnak ki Palpatine szenátorból Országunk Megmentőjéből, a Rezsidémonölő Csodacsatárból !

Gerendai Ferenc: A pártkongresszus szellemi energiái, Magyar Rendőr 1967/1 (XXI/1)

Magyarország szenzációs sikerei mindig több generáció és rezsim áldozatos munkájának összefonódásából keletkeztek, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Magyar Rendőrben felvázolt ötlet csak most valósul meg. Ahogy a magyar labdarúgás is a klebelsbergi kultúrpolitika korában szárba szökkenve Rákosi Mátyás munkától kérges kezeibe érlelte 6-3-as gyümölcseit, úgy a technikai fejlődés csak most tette lehetővé a Párt szellemi energiáinak átalakítását a dolgozó nép üdvére. 

Mit tehetnénk még hozzá ehhez ? ÉLJEN A PÁRT ! ÉLJEN A REZSICSÖKKENTÉS !


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnos, csak a címet tudtam elolvasni a felgyorsult világunkban... Széles Gábor tényleg Orbán Viktor igazi anyja?

schal omár írta...

És egyben a nagyanyja is !!!