2013. október 28., hétfő

Kampányplakát: a Jobbik az MSZP plakátcégét gazdagítja?



Közterületi reklámcégeknél dolgozó, névtelenséget kérő források szerint korábban is voltak arra példák, hogy politikai kötődésűnek tartott cégek az átlagosnál több állami megrendeléshez jutottak. Az kiderül a birtokunkba került adatsorokból is, hogy 2009-ben a Szerencsejáték Zrt. óriásplakátjainak egy jelentős része (az egyik táblázat szerint 1751-ből 970) a Hungaroplakát nevű cég felületein jelent meg, amelynek tulajdonosa az ESMA Zrt. Ezt a céget arra hivatkozva szokták MSZP-közeliként emlegetni, hogy 2002-től másfél éven át a baloldali Népszava tulajdonosa volt, illetve hogy a vállalatot sokáig vezető Bleuer István személyesen jó viszonyt ápol a szocialisták pártigazgatójával, Puch Lászlóval. Bleuer erről a kapcsolatról a Figyelőnek idén februárban azt mondta, hogy valóban szokott például kártyázni Puchhal, de hozzátette, hogy vannak fideszes kötődésű kártya-, illetve teniszpartnerei is. (origo.hu)

Nincsenek megjegyzések: