A következő címkéjű bejegyzések mutatása: városkép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: városkép. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 19., szombat

Pajzsreklam.hu, újabb vizuális környezetszennyező Budapesten (Vidákovics László lendületben)

Kimondottan hiánypótlási céllal.

Cégünk 100% – ban Magyar és magántulajdonú vállalkozás!

Új munkahelyek teremtésének lehetőségét biztosítja.

MEGÚJULÓ ENERGIÁVAL MŰKÖDTETETT „HAGYOMÁNYŐRZŐ Formatervezett PAJZS ALAKÚ REKLÁM”

"egy közkedvelt közterületi bútor legyen!"

Hagyományőrző közterületi média berendezés.

Nevezett berendezés közterületekre történő kihelyezése semmilyen hatályos jogszabályba nem "ütközik."

Építési engedély kötelezettség nem terheli! (kizárólag közterület foglalási engedély köteles)
A Pajzsreklámok Budapest kiemelt területein már az 1920 –s évektől megjelentek.

A berendezés Magyar munkaerővel előállított védett Iparművészeti alkotás.

És a mindent vivő érv:

Ahogyan a Budapesti Városszépítő Egyesület első elnöke vélekedik a kihelyezett pajzsreklámokról.

Ezen a forró szombat délelőttön látogatást tett a Budapesti Városszépítő Egyesület első elnöke a kihelyezett pajzsreklámoknál. Gyönyörű iparművészeti alkotásoknak nevezte őket. És úgy véli, hogy csodálatos díszei lesznek a belvárosnak is.


Már csak egy a kérdés: csak nem a hírhedten nemkorrupt Ráday Mihály bácsi is benne van a városszépítő, hagyományőrző bizniszben? (A Budapesti Városszépítési Egyesület a rendszerváltás után a harcosabb hangzású Budapesti Városvédő Egyesület néven szépítette tovább Budapestet)




Hagyományőrző közterületi média berendezéssel feldobott Jókai szobor

fő a hagyományőrzés
Politikailag erősen független cég: ott a bizonyíték (Munkáspárt)

Ezt most betűhűen az igyekvő Magyar és magántulajdonú cég honlapjáról. Az szőrösmellkasú karatetata éppen helyesírást tanít a kislányoknak.
 
Magyar vállalkozási környezet, 2014, shallala.

Vidákovics László,
felsővezető at PAJZS Reklám Kft.
and ügyvezető at ZGR.Kft

(forrás: facebook)
Pajzsreklám bemutatása


A Pajzs Reklám Kft. 2012.09.18. –n alakult, kimondottan hiánypótlási céllal. A közvilágítási oszlopokról az érvényben lévő jogszabályok miatt lekerült információs, útbaigazító, presztízs reklámeszközök kiváltására.

Cégünk 100% – ban Magyar és magántulajdonú vállalkozás!
A hagyományőrző pajzsreklámok kihelyezése a mintaoltalom jogosultjával szerződve jogtisztán a Pajzs Reklám Kft. saját mobil ellensúlyos kandelábereikre történik.A nevezett berendezés az Önkormányzatok számára az eddigiekben nem tervezett bevételi forrást jelenthet, Cégünk számára pedig új munkahelyek teremtésének lehetőségét biztosítja.

A Hagyományőrző közterületi média berendezés Magyar, a Szellemi Tulajdonok Nemzeti Hivatala (SzTNH) –l Vidákovics László szerző és jogosult nevére formatervezési mintaoltalommal védett, valamint közösségi védjegy és műnyilvántartással nemzetközi oltalom alatt álló iparművészeti alkotás./

A szerző célja az volt, hogy olyan reklámberendezést alkosson, mely szervesen illeszkedik az Ó városrészek és a rehabilitált városrészek városképébe. Hagyományőrző, elegáns, hiánypótló, korszerű napenergiával működő, minden világító darab jeladóval, valamint opcióként kétirányú segélyhívóval is ellátható, egy közkedvelt közterületi bútor legyen!

Rövid műszaki tartalom:

A Pajzs reklámeszköz egy saját kalodába (virágláda) állított saját oszlopra szerelt ellensúlyozott közterületi média berendezés.

A LED –s világító változat energiaellátása saját napeleméről és a beépített akkumulátorával megoldott. A berendezéseink vezérlő egységgel, jeladóval ellátva működnek, bizonyos darabszám felett opcióként megoldjuk a kétirányú segélyhívó működtetését is.

Befoglaló méretei:

Magassága 4,5 m
Alapterülete 0,81 m²
Össztömege: 1,6 t.

az első 10 ÉRV A MEGÚJULÓ ENERGIÁVAL MŰKÖDTETETT „HAGYOMÁNYŐRZŐ Formatervezett PAJZS ALAKÚ REKLÁM” KÖZTERÜLETEKRE KIHELYEZÉSE MELLETT.
/ a berendezés megjelenésében nagymértékben megegyezik a város közterületein mindenütt fellelhető fa és virágtartó ládákkal/
Nevezett berendezés közterületekre történő kihelyezése semmilyen hatályos jogszabályba nem ütközik.
Jelentős, hosszú távú többletbevételi forrást biztosíthat a Főváros és a kerületi, valamint az egész Ország Önkormányzatainak részére!
Számos adófizető munkahely teremtési lehetősége!
Megújuló energiával működtetett világító berendezés. „saját virágládában saját oszlopra szerelt hagyományőrző PAJZS formájú reklámtest.”
Építési engedély kötelezettség nem terheli! (kizárólag közterület foglalási engedély köteles)
A Pajzsreklámok Budapest kiemelt területein már az 1920 –s évektől megjelentek.
A rehabilitált városrészek területein a legmegfelelőbb hiánypótló vállalkozásokat segítő reklámeszköz!
A nevezett Hagyományőrző közterületi média berendezés Magyar, a Szellemi Tulajdonok Nemzeti Hivatala (SZTNH –l 89 988 lajstromszámon) Vidákovics László szerző nevére formatervezési mintaoltalommal védett, valamint közösségi védjegy és műnyilvántartással nemzetközi oltalom alatt álló iparművészeti alkotás. A szerzővel hosszú távú (10 évre, és tovább hosszabbítható) jogtiszta hasznosítási szerződés a rendelkezésünkre áll.
A berendezés Magyar munkaerővel előállított védett Iparművészeti alkotás.
A Pajzs Reklám Kft. 100% k-ban Magyar tulajdonú Vállalkozás.

Ahogyan a Budapesti Városszépítő Egyesület első elnöke vélekedik a kihelyezett pajzsreklámokról.

Ezen a forró szombat délelőttön látogatást tett a Budapesti Városszépítő Egyesület első elnöke a kihelyezett pajzsreklámoknál. Gyönyörű iparművészeti alkotásoknak nevezte őket. És úgy véli, hogy csodálatos díszei lesznek a belvárosnak is.

"Nem volt hiábavaló munka" (by Vidákovics)
Zsigó Róbert
(forrás: facebook)

Mobil Eszköz


Kihelyezhető a “Önálló Mobil Ellensúlyos Díszvilágító Hagyományőrző Domborított Pajzsalakú Reklámtest” pajzsreklám. Melyek a város díszítő elemi. Ezek az eszközök kb. 1 tonnás ellensúllyal a alján nem igényelnek az úttesten, járdán fúrást, vagy bontást. Rövid idő alatt a kívánt helyszínre telepíthetőek. Természetesen a szükséges engedélyekkel együtt.

Megtekinthetőek a látványtervek mappában és hamarosan az utcákon.

Környezetvédelem

A pajzsreklámok tervezésénél kiemelt felelősséget éreztünk a természet iránt. Tudtuk, hogy több tízezer szerkezet létesítése után, nem mindegy mit hagyunk magunk mögött. Óvni kell a világunkat!

Vázszerkezet
A pajzsreklámok 100%-ban magnézium-alumínium ötvözetből készülnek, mely nem korrodálódik el, így több évtized használat után is tökéletesen felújítható és használható eredeti funkciójára. De mivel nem tudhatjuk, hogy mit hoznak a következő korok, így az anyag választásánál fontos szempont volt, hogy ennek az ötvözetnek az ipari újrahasznosítási tulajdonságai nagyon kedvezőek.

Műanyag búra
A műanyag előlapok a csréjük után újrahasznosításra kerülnek. Pl.: fálfa, tálca, kapcsolók és egyéb tárgy készül belőle.

Energiafogyasztás
A pajzsreklámok fényforrását a legmodernebb High Power Led biztosítja, ez azt jelenti, hogy a tökéletesen homogén világítófelület 7 wattot fogyaszt óránként. Egy átlagos energiafogyasztású ember az otthonában annyi áram használ el egy nap alatt, amennyi áram egy pajzs több mint egy évi energiaigényét biztosítja.

Áramforrás
A pajzsreklámok az oszlopok energiaellátásról táplálkoznak, előkészítettük, hogy napelemre, mágneses generátorra, akkumulátorra csatlakoztassuk a berendezéseket.

Elindult a Weboldal!
A mai naptól elérhető a Pajzs Reklám Kft. weboldala.

A oldal szerkesztése még folyamatban van, mostantól számítva 10 napon belül lesz késznek tekinthető. Utána a folyamatos fejlesztések következnek.

A oldal mobilkészülékekre is optimalizáltuk, így a kedves látogatók kényelmesen olvashatják az oldalt minden körülmények között.

Az oldal célja, hogy az érdeklődök átláthatóan és gyorsan teljes képet kapjanak a pajzsreklámok által nyújtott előnyökről és cégről.

tisztelettel:
vezetőség

2014. április 2., szerda

Városkép: utasbeálló Zuglóban (a korrupció, mely hazavágta Budapestet)

 Valaki már mutathatna egy tisztát.

Jelenlegi tulajdonos:




JCDecaux Hungary Zrt.
1027 Budapest, Ganz utca 16
(1) 208 7300


JCDecaux Hungary Zrt.
Zugló


JCDecaux Hungary Zrt.

Szerződés: 25 év, kizárólagosság
Fizetendő közterület használati díj: 0 Ft/év
Darabszám: 713 utasváró, 2 tábla, 2 oldala
100 City Light
25 db Mini Light
még 1500 megállóban lévő utasvárók, további szerződések alapján…

Vállalások:

takarítás, tisztítás, graffiti és rongálás kijavítás 3+1 napon belül – nézzük meg a várost
Pótlás max. 30 napon belül
Megjegyzés: a szerződésből kilépni nem lehet, a nem teljesítést szankcionálni nem lehet.

2014. február 10., hétfő

Utasváró a Stefánián: minek takarítani, ha lejattolunk rendesen a politikusoknak? (JCDecaux)

Intermédia Kft szerződése:
Szerződés: 25 év, kizárólagosság
Fizetendő közterület használati díj: 0 Ft/év
Darabszám: 713 utasváró, 2 tábla, 2 oldala
100 City Light
25 db Mini Light
még 1500 megállóban lévő utasvárók, további szerződések alapján…

Vállalások:
2 év alatt új utasvárók telepítése – nem teljesült
takarítás, tisztítás, graffiti és rongálás kijavítás 3+1 napon belül – nézzük meg a várost
Pótlás max. 30 napon belül
Megjegyzés: a szerződésből kilépni nem lehet, a nem teljesítést szankcionálni nem lehet


lelőhely: Stefánia út, XIV. kerület, Budapest, Magyarország
üzemeltető: JCDecaux / Epamedia Hungary Zrt



Megvált az Epamediától a Raiffeisen csoport. A vevő a szlovák JOJ Media nevű cég lett, amelytől a magyarországi tulajdonrészt időközben megvásárolta a JCDecaux. A francia JCDecaux közterületi cég megvásárolta az Epamedia magyarországi érdekeltségének 100 százalékát ? jelentette be a társaság. A JCDecaux nem első alkalommal lép be a magyar piacra, a társaság utoljára 2009-ben volt jelen Magyarországon, akkor azonban megszüntették az Affichage Holdinggal közös kelet-közép európai vállalkozásukat. 

Korábban  2006-ban pedig ott voltak a fővárosi utcabútortender nyertesei között több másik nemzetközi közterületi céggel (a svájci APG-vel és a német Wall-lal) konzorciumban. A tranzakció során előbb a Raiffeisen csoport eladta a kelet-közép európai Epamedia csoportot a szlovák JOJ Media House nevű cégnek még tavaly december 11-én. A JCDecaux a JOJ Mediától az Epamedia magyarországi tulajdonrészét vásárolta meg ugyanezen hónap 21-én. Az ügyletekről nem árultak el pénzügyi információkat az érintettek. Az Epamedia piaci környezete, a magyarországi közterületi piac különösen érdekessé vált az elmúlt két évben az állami szerepvállalás erősödése révén. Az állam 2012-ben például több mint 11 milliárdnyi médiavásárlási közbeszerzésben hirdetett eredményt, a piac pedig látványosan koncentrálódott.

 Az állam hirdetési pénzei idén is többnyire Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségeinél landoltak, ami különösen erős hatást fejtett ki a közterületi médiapiacon. 2012 első félévében például a Kantar Media listaáras adatai alapján az állami szektor 2,12 milliárd forintot költött közterületen, melyből listaáron 1,46 milliárd forint ment a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonába tartozó Publimontba, 240,5 millió pedig a Fonyó Károly érdekeltségébe tartozó, német-társtulajdonú Euro AWK-ba. 

A Publimont részesedése így 69 százalékos, az Euro AWK-é pedig 11 százalék, ezzel közös részesedésük 80 százalék volt 2012 első felében. Az Epamediának összesen 73,25 millió jutott listaáron, amely mindössze 4 százalékos részesedést jelent az állami hirdetési piacból. 

http://www.epamedia.hu/ 

/kozteruletimedia.hu/

2014. január 30., csütörtök

Sátorvárost építünk: Lacipecsenye a Bazilikánál

oh, városkép
mint rákos daganatok

Bazilika
Lacipecsenye
lacipecsenye.eu/
Magyar hagyományokra építő kifinomult kortárs bisztrókonyha. Kiváló ebéd, és még jobb vacsora helyszín. Sas u. 11., Tel.:+36 70/370-7474. Kell ez nekünk, apu?

On szerint
  
pollcode.com free polls 

2014. január 28., kedd

Sátorváros építünk: Belváros, a Bazilika környéke (Tom George, Di Vino, Nádor étterem)

Városkép, szépülő városközpont.


Tom George étterem


Tom George Étterem, Budapest, október 6. utca 

Di Vino

A Bazilika előtt
Örök
Nádor
Kapcsolódó: Cafe Montmarte
Casablanca a Váciban

Kell ez nekünk, apu?

On szerint
  
pollcode.com free polls 

2011. június 7., kedd

2010. szeptember 30., csütörtök

Programajánló: Tüntetés Csipak és Tóni rombolása és plázája ellen. MA!

A Váralja Szövetség és a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) közösen tiltakozó demonstrációt tart a budapesti Bécsi utcai épületek lebontása ellen 2010. szeptember 30-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az V. kerületi Polgármesteri Hivatal épülete előtt (Erzsébet tér 4.). Itt az ideje, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel próbáljunk meg fellépni az értékpusztítás ellen.

Amennyiben egyetért az értékmentést célzó szemléletünkkel, akkor kérem, csatlakozzon hozzánk és jöjjön el, hiszen az erő a közösségben rejlik!

FME


Programajánló. Tüntetés a Bécsi utcai rombolás, valamint a tervezett 16 emeletes toronyépület ellen. Már csak néhány nap a választásokig, még nyitva vannak Rogán Tóni hallójáratai.

kép forrása: Váralja Szövetség


 Ugyanitt nagy értékű mosolyokat osztogatunk annak, aki Csipak Péter vagyonának hátterét a szőrös fülembe csiripeli. Köszönöm.


Ajánló: LMP tüntetés augusztusban
Bónusz: Szy Sándor műemléki monogramja és a befalazott lakók esete a Belvárosban

2009. december 21., hétfő

Óriásplakátok: betiltani!!!

Ha hatalomra kerülünk, azonnal betiltjuk az összes óriásplakátot. Nemcsak undorítóak, hanem közlekedésbiztonságilag is aggályos a közterületi jelenlétük, akárcsak a félpucér lányoké: elvonja a sofőr figyelmét a vezetésről. Ráadásul a korrupció melegágya az óriásplakátbiznisz, közismert a politikai pártok érintettsége (pl. Gellért Kis Gábor és bűnöző haverkái a BKV-nál). Be-til-ta-ni. Tisztítsuk meg városainkat a szeméttől. Köszönjük a figyelmet.

Északi Összekötő Vasúti híd, street art, IV. kerület, Budapest, reklám, plakát,  Újpest
Északi Összekötő Vasúti híd, street art, IV. kerület, Budapest, reklám, plakát,  Újpest
Északi Összekötő Vasúti híd, street art, IV. kerület, Budapest, reklám, plakát,  Újpest
Hátha valaki nem ismeri:

Betiltották az óriásplakátokat Párizsban
A párizsi önkormányzat közgyűlése a reklámozást érintő új szabályozásában jelentősen csökkentette a reklámfelületeket a francia fővárosban – adta hírül szerdán a France Info hírrádió.

Négy évi társadalmi vita után kedd esti közgyűlésén a párizsi önkormányzat úgy döntött, hogy a városszerte, de elsősorban a bevezető autóutak mentén látható több, mint ezer, 12 négyzetméternyi felületû 4x3 méteres óriásplakátnak el kell tűnnie Párizsból.

A francia fôvárosban jelenleg 2500 nyolc és tizenkét négyzetméteres óriásplakát található, de január 1-tôl a maximális méret nyolc négyzetméter lesz. A hirdetôk két évet kaptak a 4x3 méteres felületek felszámolására, addig a meglévő óriásplakátok még kint maradhatnak, de újak már nem kerülhetnek az utcákra. Emellett az éjszaka felületüket váltó hirdetőtáblák, a hatezer üzlet bejáratára vagy kirakatába kitett kisebb reklámhordozók, a tömegközlekedési járművekre és taxikra felragasztott hirdetések is megszűnnek a francia fővárosban.

A Montmartre turista negyedében és az iskolák körüli 50 méteres körzetben egyáltalán nem lehet ezentúl hirdetést kitenni.

A rendeletet a fővárosban többségben lévô baloldal és a Zöldek, valamint a centristák szavazták meg, míg a kormánypárti jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMO) az intézkedés ellen voksolt.

A Zöldek üdvözölték, hogy a fővárosban csökken elsőként a "rekláminvázió" Franciaországban és javul esztétikailag a városkép.

A hirdetőket képviselő Utcai Reklámozás Uniójának elnöke, Stéphane Dottelonde viszont túl szigorúnak tartja a szabályozást. Szerinte a közeljövôben 50-60 százalékkal csökken a hirdetések aránya, amely a gazdasági, kereskedelmi és kulturális dinamizmust is fékezni fogja a fővárosban.

Párizsban ugyanakkor a kiadott reklámfelületek finanszírozták eddig a VÉLIB nevû bérbicikli- hálózatot. A VÉLIB az első olyan tömegközlekedési eszköz, amely pénzt termel a párizsi önkormányzatnak. A hálózatot működtető egyik legnagyobb európai kommunikációs cég, JCDecaux ugyanis a pályázaton elnyert mûködtetési jogért fizet és cserébe 1600 reklámfelületeket kap az önkormányzattól, amelyeket tizenötszörös áron értékesít. (Népújság, Románia)

Kapcsolódó: illegális reklámtáblák az Üllői úton (a pénzünkből élő újpesti Illetékeseket hiába zavartuk, h távolítsák el, válaszra sem méltattak), köztéri pornóplakátok, kamu rendőr az út szélén, mint reklámember, megtámadott hirdetőoszlop?, csináld magad a Pöttyös utcánál, Quad Light Squad reklám: pofátlan útakadály, A Célcsoport Média, az SZDSZ és Kóka János,

2009. december 10., csütörtök

Illegális reklámtáblák az Üllői úton

A tegelő hülyegyerekeknél csak az óriásplakát-maffiát utáljuk jobban, az illegálisoknak meg baltával-festékszóróval-dózerrel mennénk neki. Itt látható a vizuális környezetszennyezésből néhány igényes pipacsvirág, mely az Üllői út mentén eltakarja a kispesti lakótelep szépségeit. Mindenesetre írunk boldog-boldogtalannak, önkormányzatnak, sajtóreferensnek, helyi újságnak és tévének az ügyben. Visszatérünk az ügyre, meg hát.

Budapest, lakótelep, XIX. kerület, reklám, reklámozás, illegális parkolók, városkép, Budapest, Magyarország, KispestKifőzde, kanapé outlet, Margó öltönyök háza, Tapétastúdió

Budapest, lakótelep, XIX. kerület, reklám, reklámozás, illegális parkolók, városkép, Budapest, Magyarország, Kispestwww.outletdepo.hu: lcd, házimozi, hi-fi, DVD, Üllői út 206, a bolti ár alatt 20-40 százalékkal hitelre is
Power Gym (www.pwg.hu), Üllői út 206
Kanapé Outlet, Bőr Ülőgarnitúrák Gyári Áron, Üllői út 206, olasz design, modern színek

Budapest, lakótelep, XIX. kerület, reklám, reklámozás, illegális parkolók, városkép, Budapest, Magyarország, Kispestwww.in-management.hu: iroda, raktár, üzlethelység, bemutatóterem kiadó
Rádio 17, 1000000 hallgató, hirdetési cím, Varga Gergelyné

2009. január 16., péntek

2009. január 14., szerda

Lehel Csarnok: építészeti handabanda

Lehel Csarnok, Lehel Piac, Market Hall, Mercado Publico, Markethalle, sznobság, Budapest, Magyarország, Lehel tér, XIII. kerület, Újlipótváros
Lehel Csarnok, Lehel Piac, Market Hall, Mercado Publico, Markethalle, sznobság, Budapest, Magyarország, Lehel tér, XIII. kerület, ÚjlipótvárosLEHEL CSARNOK ÉLELMISZER KERESKEDELMI KÖZPONT, Cím: 1134 Budapest, XIII, Váci út 9-15, Újlipótváros, NYITVA TARTÁS 2009. január 1-től, Hétfőtől – péntekig: 6 - 18 óráig, Szombat: 6 - 14 óráig, Vasárnap: 6 - 13 óráig www.lehel-csarnok.hu

Nézzük a Lehel téri Vásárcsarnokot és sírva röhögünk. Ezt is elqúrtuk.

Itt a Nemzeti Színház, a giccsbe hajló fideszes hótunalom eszdéeszes párja: a Lehel téri Csarnok, a hisztérikus handabandázás építészeti megfelelője. A XIII. kerület beruházásában megvalósult csarnok építészi melóját Rajk László, az európai hírű SZDSZ-es politikus kapta meg, természetesen szigorúan szakmai alapon. A mucsaizás és szakmaizás hazai bajnokai, a rendszerváltó néhai harcos antikommunisták itt megmutathatták, h mi lapul az ejrópablabla mögött. Tessék.

Állunk az épület előtt és fogjuk a fejünket.

Úgy véljük, a nyelv ennek az épületnek a leírására nem igazán alkalmas. Leginkább hangutánzó szavakkal lehetne az épületetben testet öltött agyrém lényegét visszaadni: juhéééé, zdurr, zhiuzhiu, oááááh, rutyttyutyu, srutty, purc, platty.

Lehel Csarnok, Lehel Piac, Market Hall, Mercado Publico, Markethalle, sznobság, Budapest, Magyarország, Lehel tér, XIII. kerület, ÚjlipótvárosIlyen nincs és mégis van: Rajk leadta elemzésra a pszichológusának a ceruzafirkáját, de a galád lélekkurkász grafolízis helyett kibaszásképpen továbbpasszolta egy építőbrigádnak, akik a hagyományos pálinkafogyasztást LSD-vel keverték. Megnézték, vállat vontak és megvalósították 3D-ben a firkálmányt.
Lendületes egyenesek törnek meg hirtelen, nagy nekiiramodások és hullámzó felületek. Minden dől és hajlik, bizonytalanságérzetet keltve a boldogtalan szemlélőben. Girbegurba és krixkrax. Barokkos cicomák, mindez piros-sárga-kékben, rikító/eleven/vidám színekben pompázva. A román trikolór, egyben Budapest színei:D A semmiben lebegő lépcsőházakat és a lendületességet egy súlyos abroncs, amolyan koronaszerűség tolja lefelé, egy kis extra nyomasztással, egy kis klausztrófóbiával ajándékozva meg az erretévedőket.

Én be? Oda?

Megkaptuk a Pompidou Központ idétlen, szánalmas, provinciális mását, a mucsai politikus ejrópai elkötelezettségét bizonyítani hívatott építményt. Széles látókör helyett maga a Mucsa ölt itt testet, akarnokság, majmolás, utánérzés, pózolás, sznobizmus, faszkorbács.

Lehel Csarnok, Lehel Piac, Market Hall, Mercado Publico, Markethalle, sznobság, Budapest, Magyarország, Lehel tér, XIII. kerület, ÚjlipótvárosKözelebb menve meglepve tapasztaljuk, hogy az "ellenzéki" évek sűrű évtizedei alatt Rajk elmúlasztotta az építőipar fejlődését követni. Technikai szintjét tekintve ez az épület lazán felépülhetett volna már a 70-es években, a felhasznált anyagok és technikai megoldások leginkább Ceausescu falansztereiben köszönnek vissza: olcsó, hegesztett csőkorlát, szögvas, ócska rácsozat, csupasz beton és fémoszlopok lemeszelve. És a kirakat meg a nyílászárók! Ezeket a fajtájú, vastag fémkeretes nyílászárokat a rossz hőszigetelési tulajdonságai miatt már a romániai épületeken is rég lecserélték, még a múlt században: itt meg a XXI. század elején épült meg a silányság és az energiapazarlás mementójaképpen. Áááá, hagyjuk, ez van, el lehet menni.

Radikális eklektika? Ehhez az avíttas, nyomorúságos izzadtságszaghoz képest a Skála a Nyugatinál egy progresszív épület.

Tekintse meg képeinket.

frissítés, nyáron meleg, télen hideg, ráadásul beázik:

Lehel Csarnok 2010 XI. hó!


Még jó hogy minden rendben van..
Nem is lenne baj próbléma ha nem újkeletű lenne ez a gond hogy BEÁZIK a CSARNOK!!!!!!!!!!
A meg/nyitás 2002 óta folyamatosan hol itt hol ott ESIK BE az ESŐ a CSARNOKBA!!
2010. november 29. 9:47
ESŐ írta...


http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_080020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_064829_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_064842_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_080020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_080044_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Kapcsolódó bejegyzésünk: Tündér Lala a Lehel téri Csarnokban
Kattintásra érdemes: építészfórum, rengeteg kép


További építészeti mocsárkúszás: Kogart Ház, Vezér úti shállálálá, Fehér Ház, Hattyúház