A következő címkéjű bejegyzések mutatása: U-bahn. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: U-bahn. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 4., szerda

Metróállomás, Astoria

2 metró, piros vonal, Astoria, belváros, metró, piros, Budapest, V. kerület, subway, U-bahn, underground, VII. kerület, VIII. kerületKettes, piros metróvonal, az állomás az V., VII, és VIII. kerület találkozási pontjánál. Elegáns, régi állapotában megőrzött aluljáró, csiricsáré módon felújított metróállomás (mondom: tömegközlekedés). Ahogy nagyanyó mondaná: mintha régebben igényesebbek lettek volna az emberek. Meglepő, de ezen az állomáson elfelejtettek boltot nyitni Aba Botond spanjai (Princess Fejedelmi Pékség). Vakvezető csíkok, piros-fehér terek. Naná, hogy beköltözött ide is a Multireklám/Peron Reklám, kell a pénz a Pártzsebekbe.

"A köznyelv a kereszteződést az itt található Astoria Szállóról nevezi így. A kelet–nyugati metró állomását már a kereszteződésről nevezték el." (wiki)

"1963-ban a főváros legelső aluljárója is megépült az Astoriánál. Ide eredetileg nem terveztek még metróállomást sem. 1949-50-ben ráadásul minden megállóhoz önálló felszíni építményt terveztek, aluljáróba kivezetés nélkül." (budapestjovoje.freeblog.hu)

2 metró, piros vonal, Astoria, belváros, metró, piros, Budapest, V. kerület, subway, U-bahn, underground, VII. kerület, VIII. kerület"Az 1918-as őszirózsás forradalmat követően az Astoria Szálló lett a gróf Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács székhelye. Károlyi feleségével a negyedik emeleten lakott, az irodák az első emeleten kaptak helyet. A 105-109-es szobákban tanácskozott a Nemzeti Tanács, az 508-as szobában pedig foglyokat helyeztek el.
1919 tavaszán a kommunista direktórium vezetői költöztek az Astoriába. 1944 márciusában, a német megszállást követően a szálló a Gestapo főhadiszállása lett. A visszavonuláskor a németek teljesen kifosztották. Az ostrom idején az épület két bombatalálatot is kapott és több belövést, de 1945 tavaszán, alighogy véget értek a harcok, a szálloda már újra üzemelt.
Korábbi bárja helyén megnyitották a Pengő klubot, itt lépett fel először a világhírű dobos, Kovács Gyula. 1948-ban az épületet teljesen újjáépítették. Az 1956-os forradalom során jelentős sérüléseket szenvedett, de a hatvanas években az Astoriát már Budapest legjobb szállodájának tartották." (wiki)





View Larger Map

további metróállomások

2009. január 31., szombat

Fradista metróállomás: Népliget (M3)

BKV, Budapest, Ferencváros, fradi, haltestelle, kék metró, megálló, metró, metróállomás, Népliget, Peron Reklám, station, subway, U-bahn, állomásZöld színű falakkal.

Buszpályaudvarral, Népligettel, Fradi stadionnal. Talán az utóbbinak tudható be, hogy a Peron Reklám itt nem próbálkozik a vizuális szemeteléssel: egy óriásplakát sincsen az állomáson. A Fradi prók és kontrák seperc alatt teleirkálnák egymás föl- és lemenőinek gyalázásával.

Népliget is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. Népliget is an important bus terminal for long distance and international busses traveling to Budapest.

kapcsolódó anyag: metróblogunk


Station information
Opened 1980
Type cut-and-cover underground
Platforms 2 side platforms
Depth 7.61 m

Nagyvárad tér, metróállomás

BKV, Budapest, Hungary, kék metró, Magyarország, metró, metróállomás, Nagyvárad tér, subway, U-bahnBKV, Budapest, Hungary, kék metró, Magyarország, metró, metróállomás, Nagyvárad tér, subway, U-bahnAz irredenta nevű állomáson a zöld, a narancs és a fém harmóniája.

Kétszintes, akárcsak a Lehel téri metróállomás. Zöld falak, az oszlopok fémborítása hiányos, valakinek nagyon kellhetett. A metrószinten óriásplakátok örvendeztetik az utazóközönséget, a fölötte levő aluljáró részleg még magán viseli a régi, magasabb styl nyomait: óriásplakátok helyett, de hasonló méretben Budapest régi ff képeken. Metro Box a peronon fészkel, cigit és pornóvideót vegyenek. RELAY újságos is előfordul, tűzeset teljességgel kizárva (annó a tűzveszélyre hivatkozva rúgták ki a régi újságosokat, hümhüm). Halkan megjegyezzük, hogy az aranyat érő árusítási engedélyért cserében talán lemoshatnák a firkákat az üzletük faláról.

Látnivalók: Semmelweis Orvosi Egyetem, kórházak
Még Több Metró: a budapesti metróblog




Nagyvárad tér (Nagyvárad Square) is a station on the M3 (blue) line of the Budapest Metro. The area around the station is home to several hospitals and the Semmelweis University medical school. The square named after the former Hungarian city of Nagyvárad.

Budapest Metro station
Nagyvárad tér
Station information
Opened 1977
Type cut-and-cover underground
Platforms 1 island platform
Depth 7.06 m

Ferenciek metróállomás a Felszabon

Budapest, Ferenciek tere, kék metró, Haltestesse, Hungary, kék metró, Magyarország, megálló, metróállomás, station, U-bahn, underground, Ungarn, Peron ReklámFerenciek tere (néhai Felszab tér)
metróállomás (M3-kék vonal)
A Ferenciek tere (korábban Kígyó tér, Apponyi tér, majd Felszabadulás tér) egy központi tér és közlekedési csomópont Budapest belvárosában, az V. kerületben.
A metrómegállót 1976. december 31-én adták át, 27,7 méterrel van a felszín alatt.

Kővel burkolt falak, fémes oszlopok, piros alagút, sárga székek, aluminium nyílászárok: elízélt összkép. Óriásplakátok: naná.Néhány fotót mellékeltünk az összelyuggatott falakról: a reklámtáblák cserélődnek, de a lyukak maradnak. Princess pékség a kijáratnál: van. A Metro Box nevű vegyeskereskedés is a metrókijáratnál szolgálja a dolgozó népet.




kapcsolodó: Metróblog,
közeli kocsma: Pánik az Irányi utcában, California

látnivalók: Belvárosi (Pesti) Ferences Templom
Nereidák kútja (najádok kútja)
Párizsi udvar (v. IBUSZ palota)
Klotild palota
Királyi Bérpalota
Egyetemi Könyvtár


Ferenciek tere is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro located under the eponymous square in District V. It is an important junction, as several bus lines from Buda pass though or terminate here. It is also the station closest to the geographical city centre of Budapest. The station's name was Felszabadulás tér ("Liberation" Square) before 1990.

Station information
Opened 1976
Type bored underground
Platforms 1 island platform
Depth 27.7 meters (91 ft)

2009. január 20., kedd

Lehel tér, metróállomás

fotók, haltestelle, képek, Lehel tér, metró, metrómegálló, metróállomás, photos, pictures, station, subway, U-bahn, XIII. kerület, ÚjlipótvárosKorábban Élmunkás tér, de az állomáson semmi szocreál. Romjaiban is nagyvonalú és elegáns.

A peron középen van, kétoldalt futnak a sínek. A Kálvin térnél használt széktípus, csak itt piros színben. Fémmel borított oszlopok és falak, ezüst (lásd. Kálvin tér) és aranyszínben.

A már megszokott rusnya óriásplakátok minden szabad felületen, a vetítőgép itt sem működött. Tágas, szellős tér, az aluljáró résszel egybenyitva, tkp. két szintes. A falfirkász/tagelők is megtalálták az állomást, hozzájárulva az általános lepusztultsághoz. Egy meglepően primitív "BKV viszonteladói partner", felül nyitott OSB ketrecszerűség is helyett kapott a peronon, ezek szerint a BKV már olyan alapfeladatait sem tudja ellátni, mint a jegyárusítás. Marad a kiszervezés :D Szerencsére mindig van egy-két segítőkész vállalkozó a környéken, aki hajlandó besegíteni :DDD

fotók, haltestelle, képek, Lehel tér, metró, metrómegálló, metróállomás, photos, pictures, station, subway, U-bahn, XIII. kerület, Újlipótváros
fotók, haltestelle, képek, Lehel tér, metró, metrómegálló, metróállomás, photos, pictures, station, subway, U-bahn, XIII. kerület, ÚjlipótvárosA titokzatos hátterű METRO BOX cég vegyeskereskedést üzemeltet, bodéjük itt egyenesen a peronon kapott helyett, pedig határozottan emlékszünk, hogy annak idején a BKV a tűzveszélyre hivatkozva pakolta ki az előző bérlőket. Az utazóközönség komfortérzetének növelése céljából elengedhetetlen, hogy utazás előtt/után/közben mindenki hozzájuthasson kedvenc csokijához, dohányárújához és pornófilmjeihez. Ass láz! Blue balls! Neck or nothing! Shemale invázió! Mindezek pótom 1490 forintért.

Ezúton közöljük az örömhírt, hogy az idősebb korosztály még Gojkó Mitic videóhoz is hozzájuthat!!! Osceola, a legjugóbb indián!

Az peron fölött futó aluljáró szinten a nyolcvanas évek butikjai után ordénáré igénytelenséggel újabb boltok nyitottak (lásd. Vietnámi Áruház), lehet sírni és a komcsi idők után nosztalgiázni.




fotók, haltestelle, képek, Lehel tér, metró, metrómegálló, metróállomás, photos, pictures, station, subway, U-bahn, XIII. kerület, ÚjlipótvárosAz aluljáró kőburkolata életveszélyes, a lapok fele már lehullott 
(önkéntesek eltávolították a balesetmentesítés jegyében?).

Budapest új jelmondata: közlekedjen bukósisakban.


a környéken már megnéztük:



fotók, haltestelle, képek, Lehel tér, metró, metrómegálló, metróállomás, photos, pictures, station, subway, U-bahn, XIII. kerület, ÚjlipótvárosLehel tér (Lehel Square) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. It is located in District XIII under Váci Street between its intersections with Victor Hugo Street and Ipoly Street, adjacent to Lehel Square. The station's name was Élmunkás tér (lit. "Top Worker" Square) before 1990.
Connections

Bus: 15, 133
Trolleybus: 76
Tram: 14

Opened 1981
Type Cut-and-cover underground
Platforms 1 island platform
Depth 9.3 m

2009. január 19., hétfő

Határ út, metróállomás

haltestelle, Határ út, kék metró, Metropol, metró metróállomás, metrómegálló, station, subway, U-bahn, újságM3 metró, Határ úti metróállomás

Az eredeti tervekben ez lett volna a végállomás:

"A beruházási célban kitűzött nyomvonalként Újpest István tér és Kispest Vörös Csillag Traktorgyár közötti összeköttetés szerepelt. A program jóváhagyása során - elsősorban anyagi okok miatt - olyan döntés született, hogy a vonal Újpest István tér és Kispest Határ út között épüljön meg. A kitűzött határidő a megépítésre 1985 év vége, a tervezett vonal hossz 14,8 km, az állomások száma 19 volt. A beruházási programot 1968-ban hagyták jóvá, az építés 1970-ben kezdődött el és megszakítás nélkül folytatódott 1990 év végéig." (wikipédia)

haltestelle, Határ út, kék metró, Metropol, metró metróállomás, metrómegálló, station, subway, U-bahn, újságA Multireklám és az ESMA itt azonos reklámdobozokkal szerepel (harmadikként az EURO plakát group), testvériesen megosztozva: egy nekem, egy neked, egy neki.

Kék falak, az Ecseri úti megállóhoz hasonlatos piros székek, de kevésbé elegáns rögzítéssel. Három pár sín, valószínűleg azért, mert eredetileg végállomásnak szánták a Határ útit. Demszky üzemi lapja a bejáratnál: a Metropol (néhai Metró) ingyenes újság, a prolik szellemi tápláléka pártpropagandával finoman ízesítve. A Metropol amolyan kápó-stílusban érintkezik a hülyének tekintett prolikkal kedves  olvasóival: 

"Friss hírekkel feltöltve."
"Egyet vegyen!"
"Egyenesen húzza ki!"

A Princess "fejedelmi péksütemények" péksége itt is üzemel, természetesen itt is a metró területén, természetesen a bejáratnál. Nem tűzveszélyes, tudjuk, Aba Botond megmondta. A nagy konkurrens, a Fornetti kiszorult az aluljáró kevésbé szem előtt levő pontjára. A felszínen az EUROPARK és rengeteg bódé, valamint a Quadlight reklámjárgányai fogadják a hazafelé, a tévéjéhez menekülő népet.


További állomások: metróblog

Határ út (lit. City limit street) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. Near the station, there are several tram and bus terminus, and a shopping centre.

Station information
Opened 1980
Type cut-and-cover underground
Platforms 2 side platforms
Depth 4.86 m

2009. január 17., szombat

Klinikák metróállomás a Szigony utcánál

haltestelle, Klinikák, kék metró, M3, megálló, metróvonal, metróállomás, Roncsfilm, station, subway, Szigony utca, U-bahn, underground
Metróállomás a legendás Szigony utcánál. (Roncsfilm, leesett?)


haltestelle, Klinikák, kék metró, M3, megálló, metróvonal, metróállomás, Roncsfilm, station, subway, Szigony utca, U-bahn, underground, VIII. kerületFekete székek, piros műanyaggal borított oszlopok, réztagolású sárga falak. Egy igen oldszkúl időmérő szerkezet, valamint egy meghökkentően kicsiny (diszkrét?) videókamera a máshol használatos böhömökhöz képest. Az állomás megkimélt állapotban van, a Peron Reklám alig néhány óriásplakáttal seggelt be ide. Ami késik, nem múlik: mihez kezdenénk mi, egyszerű utasok, az arcunkba tolt reklámok nélkül. Céltalan és unalmas lenne az utazásunk. A mozgólépcső oldalfalai is nélkülözik az utasok lelki táplálását szolgálni hivatott reklámokat, teljesen üresek. Ezért a hanyagságért még nagyon seggbe fognak rúgni valakit az MSZP-ben.

haltestelle, Klinikák, kék metró, M3, megálló, metróvonal, metróállomás, Roncsfilm, station, subway, Szigony utca, U-bahn, underground, VIII. kerületTermészetesen itt is találhatunk a metró területén elemózsiát. A kijáratnál a Princess jóvoltából péksütiket, sőt cigit és újságot (RELAY) vételezhetünk, sőtsőtmitőbb: egy Metrobox nevű cég (ez meg kinek a mije?) jóvoltából fotókidolgozással is állnak szolgálatunkra. Tűzveszély természetesen itt sincs, erről papírjuk van.

Hm, még egy észrevétel: ezidáig csak Maszopos (Bánsághi tenni akar Ferencvárosért) és emdéefes (Haláladó eltörlése + Dézsi Mihály a Ferencvárosért) politikai reklámplakátokat láttunk a metró területén. Tán csak nem a hirdetőcégek politikai kötödése miatt vagyunk kénytelenek nélkülözni a Fineszt?

A kék toronyházban meg olyan állatkísérletek folynak, amelyekről szerintünk nem szeretnétek olvasni.
Szórakozás: Tűzraktár/Tűzraktér

további, már megnézegetett metróállomások: budapest-metro


Klinikák (Clinics) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. The area is scattered with various clinics of the Semmelweis University.

Opened 1977
Type bored underground
Platforms 1 island platform
Depth 20.07 m

Ecseri úti metróállomás

Ecseri út, kék metró, M3, metró, metrómegálló, subway, metróállomás, U-bahn, Automatic Monitoring  Station for Extraterestrials, haltestelle, graffiti, városvédő, városvédelemM3 metróvonal, a József Attila lakótelep mellett

Meglehetősen jó állapotban, mínusz a Peron Reklám (Gellért Kis Gábor és társai) óriásplakátos vandalizmusa. Falba szerelt, elpusztíthatalan piros ülőkék, kőburkolatú falak, aranyszínű fémajtók. Szép. De most a reklámhiéna Peron Reklám már javában dolgozik a tönkrebaszásán. Talán mert ez egy viszonylag kisebb forgalmú metróállomás, ide nem tette be az izéjét a "nemtűzveszélyes, Aba Botond megmondta" Princess fejedelmi pékség. Cserébe az állomás területén egy lapkeres RELAY újságos működik, valószínűleg ez sem tűzveszélyes bolt.

"Pert nyert a BKV ellen egy adatvédelmi szakértő, aki a közlekedési cég és annak reklámhelyeit kizárólagosan értékesítő Peron Reklám Kft. szerződésére volt kíváncsi. A kétszer öt évre szóló, 5 milliárd forintos szerződés egyik módosítását Gellért Kis Gábor, az MSZP egyik médiapolitikusa írta alá a Peron ügyvezető igazgatójaként. A cég vezetéséhez tartozik egy fővárosi szocialista képviselő is."

Ecseri út, kék metró, M3, metró, metrómegálló, subway, metróállomás, U-bahn, Automatic Monitoring  Station for Extraterestrials, haltestelle, graffiti, városvédő, városvédelem"A fővárosi közműcégekkel jó üzletet kötni

A Peron Reklám Kft. két szakmai tulajdonosának régi a kötődése a fővárosi közműcégekhez. Az ESMA a budapesti lámpaoszlopokon, kandelábereken helyezett el hirdetéseket az Elektromos Művekkel kötött szerződés alapján. A Multireklám pedig a fővárossal szerződött a BKV buszmegállók oldalán látható citylight hirdetések elhelyezésére. A reklámhelyekért a cég nem fizet a se a BKV-nak, se a fővárosnak, csak a buszmegálló beállóját építi meg és tartja karban."

régebbi állomások: metróblog

Ecseri út (Ecseri street) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. Next to the station there are the northern blocks of Attila József microraion.

Station information
Opened 1980
Type cut-and-cover underground
Platforms 2 side platforms
Depth 4.4 m

2009. január 15., csütörtök

A Ferenc körúti metróállomás és környéke

Budapest, Ferenc körút, HÉV megálló, IX. kerület, metró, metróállomás, subway, U-bahnM3 (kék vonal)
Üllői út és Ferenc körút,
VII. és IX. kerület találkozásánál,
az Iparművészeti múzeum mellett

Kék és sárga alapszínű állomás, nem annyira lepusztult állapotban, mint a Kálvin-tér. Az eredetileg sárga székek meglehetősen tiritarkák mostanság, a sérülteket láthatóan más állomások piros részeiből pótolták. A vetítő itt sem müködik. Az alagút falán elhelyezett óriásreklámok (Multireklám) miatt igen elegáns módon áthelyezték az eredeti állomásneveket. Természetesen az ESMA (Népszava, VIP-lista, Peron) is beköltözött, hogy mindannyiunknak jobb legyen.

"A szerződés előnytelenségét mutatja, hogy a BKV tavaly év elején, Antal Attila vezérigazgatói működésének kezdetekor megpróbált módosítani a szerződés feltételein, ám a Peron Reklám a bebetonozott pozícióknak köszönhetően nem hajlott rá. Egy akkori becslés szerint a BKV megkaphatná a bérleti díj 5-10-szeresét is a reklámhelyekért."
(index.hu)

A Mahir Cityposter Kft-nek a Fideszes vezetésű városokkal kell beérnie, a liberális városban nem kapnak labdát.



Ferenc körút, metróállomás, metró, subway, HÉV megálló, Budapest, IX. kerület, U-bahn, piac, aluljáró, illegális árusok
Az aluljáróban zöldségtől nyakkendőig mindenféle hasznos dolgot beszerezhetünk az alkalmilag naphosszat itt ténykedő illegális árusoktól.

Ferenc körút, metróállomás, metró, subway, HÉV megálló, Budapest, IX. kerület, U-bahn, Princess pékség, mozgólépcső
Princess "fejedelmi péksütemények" (ISAR 2000 Kft.)
Aba Botond tűzbiztos pék haverjai itt is a spájzban metró területén
vannak.
Egyenlőek és még egyenlőbbek.


Már meglátogatott metróállomások: Köbánya-Kispest (Köki), Kálvin tér

vagy a tematikus blogunkon összegyűjtve: budapest-metro

Ferenc körút (Ferenc Boulevard) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. There is an exchange opportunity there for the 4-6 tram line.

Opened 1977
Type bored underground
Platforms 1 island platform
Depth 26.97 m

2009. január 9., péntek

A Kálvin téri metróállomás és aluljáró

aluljáró, belváros, Budapest, Hungary, Kálvin tér, kép, Magyarország, metró, metróállomás, photo, pictures, református negyed, subway, U-bahnKálvin tér, metróállomás, aluljáró
az V., VII. és IX. kerület találkozásánál
Református negyed

Sorozatot indítunk a totalitás jegyében: lefotózzuk a budapesti metrómegállókat, a kapcsolódó aluljárókat is beleértve. Talán kalapálunk egy önálló blogot a témakörben.

aluljáró, belváros, Budapest, Hungary, Kálvin tér, kép, Magyarország, metró, metróállomás, photo, pictures, református negyed, subway, U-bahnA mostani, leromlott állapotában is látszik, hogy egy valaha igen elegáns, modern megjelenésű üzemről van szó, a szoci Magyarország presztízsberuházásáról. (lásd. Mocskos BKV)

Jelenleg hajléktalanok, szenny, graffiti, reklámtámadás mindenfelől (Europlakat Group, ESMA, Fix Pont, Multireklám). A formatervezett ülőalkalmatosságokból tucatnyi eltűnt, az oszlopok fémborítása is hiányos (fémtolvajok?). Két "mennyezettőlapadlóig" reklámtábla között egy aprócska tájékoztató a metró köveiről, miszerint a padlót az ausztriai Mauthausenből származó gránit, a falakat meg hazai, édesvízi mészkő borítja.

Az aluljáró:

aluljáró, belváros, Budapest, Hungary, Kálvin tér, kép, Magyarország, metró, metróállomás, photo, pictures, református negyed, subway, U-bahnPrincess "fejedelmi péksütemények" (ISAR 2000 Kft.): bizonyára nem tűzveszélyes egy pékséget üzemeltetni a metrókijáratnál, közvetlenül a mozgólépcső mellett, ha Aba Botond is támogatta a boltnyitást. Hiányos a telefonok sora, húgyszag és ragacsos szenny mindenfelé, a fagyhalál környékén vegetáló hajléktalanokkal. Ahogyan az Obituary mondaná: Slowly We Rot. Egy igen figyelemreméltó alkotás a Korona szálló oldalán (Károlyi utca) levő lépcsőknél, megérné állvánnyal és egy jobb fényképezőgéppel visszatérnünk. A Titokzatos Rés Macskával és Vörösben


Kálvin tér, subway, U-bahn, metró, metróállomás, aluljáró, belváros, Budapest, Magyarország, Hungary, photo, kép, pictures, statue, Illés Gyula 1983aluljáró, belváros, Budapest, Hungary, Kálvin tér, kép, Magyarország, metró, metróállomás, photo, pictures, református negyed, subway, U-bahnA KECSKEMÉTI KAPU EMLÉKE
Jelleg: dombormű
Anyag: tardosi vörös mészkő

"Komolyan is lehet szemlélni ezt a lukat. A piros metró építésekor az Astoria megállóhelynél 1963-ban bukkantak a Hatvani kapura, és a mellette elterülő 6 méter vastag falú rondella maradványaira. 1974-ben ehhez hasonlóan találtak rá a kék metró Kálvin téri megállójának építése során a Kecskeméti kapura. Itt húzódott hát a városfal. A metró elkészült, ami a 15. században épített védrendszerből és a két kapuból még a metróépítés után is megmaradt, azt befalazták. A Kecskeméti kapura emlékeztet Illés Gyula 1983-as domborműve." (városkép blog: A Kálvin tér lyuka)

Az alkotó MCK-1983 szignóval jelölte a művét.



Következik: Kőbánya-Kispest, a félig lerombolt KÖKI


Kálvin tér (Kálvin Square) is a station on the M3 (North-South) line of the Budapest Metro. It is located on the borders of District V, District VIII, and District IX, under Kálvin Square.
The station has provisions dating from its design to accommodate direct transfer to the future Southwest-Northeast M4 line.
The station is one of the busiest on the line, and is also the deepest.
These days, because of the M4 metro line constructions, the area is partially closed, approximately until late 2010.

Station information
Opened 1976
Type bored underground
Platforms 1 island platform
Depth 28.24 m