Háhá. Bojár Iván András, a folyamatos vicc.
Egy gátlástalan és kapzsi akarnok felfedezi magának Budapestet, oszt önmegvalósít.
 |
| volt-lesz (forrás: Heti Válasz) |
az SZDSZ-ből Tarlós István seggébe átzsilipelt túlélőművész,
az Oktogon c. építészeti és klientúraépítő bulvárlap tulaja,
a zsaroló revolver-újságírás mestere,
mások ötleteinek "felkarolója",
a lakókat élve eltemető Szy Sándor falazó haverja,
művészettörténész,
zsüritag ÉS Sanghajig seftelő nemzetközi üzletember,
fővárosi városarculati tanácsnok,
a gyurcsányista Szeretem Magyarországot egyik főnyelve,
Aki az LMP-t Feljelentgeti,
a Szeretem Budapestet mozgalom egyik vezetője,
Demszky Gábor Budapest Európa Kulturális Főváros-pályázata programigazgatója,
a Patkánypusztító etc.
szeret befolyásos és gazdag emberek között sürgölődni tettrekész nyelvvel, szal most a borászok környékén sertepertél, trendi a bor, minden magyar potentát befektet a divatos témába, Csányi elvtárssal az élen. Úgyhogy beültetette szőlővel a vár "kihasználatlan" nyugati lejtőjét, hogy megágyazzon a hatalmas ingatlanseftnek igérkező kedvenc tervének, a Tabán beépítésének, kocsmanegyedé alakításának.
Készítettünk néhány fotót a szőlőültetvényről, tartsanak velünk.
.JPG) |
| szőlőskert és visszafogott önfényezés |
.JPG) |
| muhaha, Bojár a turistáknak fényezi a bohócot "Budapest városarculati tanácsnoki irodája kezdeményezésére" |
A Budai Vár déli- délnyugati lejtői, valamint a környező budai hegyek és dombok évszázadokon át gazdag bortermő vidéket alkottak. E karakteres és egykor szépen jövedelmező agrártevékenységnek a Filoxéra vész vetett véget a XIX. század végén.
Budapest városarculati tanácsnoki irodája kezdeményezésére Budapest Főváros közgyülése úgy határozott, hogy a hajdani helybéli szőlő és borkultúra megidézése érdekében történelmi rekonstrukciós díszkertet telepít. Az ez alkalomból telepített szőlők, a díszkert funkciójából következően, elsősorban nem emberi fogyasztást szolgálnak. A meglevő fák meghagyása mellett e Főkert Nonprofit Zrt. 6200 négyzetméteren mintegy 1319 darab hagyományos fejművelésű szőlőtőkét telepít.
.jpg) |
| Fehérvári kapu, Fehérvári rondella |
.jpg) |
| kilátás a szőlőskertből |
.jpg) |
| "történelmi szőlőkert" és magyaros gaz |
a Párizs-Prága-Budapest szőlőtengely
.JPG) |
| nagyreményű oltvány: MESÉT, ÁLMOT, MÁMORT! |
.JPG) |
| Szőlőskert narancs dizájnnal |
.jpg) |
| szőlőskert felülnézetben |
.JPG) |
| szőlőoltvány |
A korábbi tervek szerint a történeti kertben kadarkát telepítettek volna, ebből készült ugyanis egykor a budai vörösnek nevezett, hungarikumnak számító budai bor. A tanácsnok szerint az eltökélt eredeti szándék ellenére a Főkert és más szakértők vizsgálatai alapján ezt a szőlőtípust sajnos nem lehet visszahozni, mert túl érzékeny, gondozása pedig jelentős többletköltségekkel járna.
A 0,7 hektáros ültetvény a magyar borászat és borkultúra kirakata kíván lenni. Bojár szerint Budapestre úgy kell tekinteni, mint egy fejlesztendő márkára, amelyhez vonzerőteremtő attrakciók tartoznak, mint például a vári szőlőskert. A kert ezzel a város történelmi hitelességét is erősítené. A tanácsnok szerint évente 2,2 millió turista keresi fel a budai Várat a Fehérvári kapun át, az annak szomszédságában kialakított szőlőskert olcsó és egyszerű marketingeszközként képviseli azt a fontos üzenetet, hogy bortermelő ország vagyunk. (nol)
.jpg) |
| Örömhír: Újra épül a Raiffeisen Bank garázsa |
.JPG) |
| Errefelé járt Fuck |
Pontosan. A Borpiknik-koncepció tulajdonképpen üzleti modell, amellyel fenntarthatóvá válik a Tabán nevű közpark. Azért akarjuk megcsinálni, hogy lehessen a mai vacakok helyébe normális játszóteret is fenntartani, újakat építeni. Legyen gazdája a parknak. Legyen világos, hogy hol vannak a kutyák, hol vannak a gyerekek és hol lehetnek boros pavilonok. Münchenben az Angolkertben senki nem akad azon fenn, hogy minden második fánál van egy sörpavilon: tudják, hogy ez azért van, hogy legyen pénz, amiből a park fenntartható, működtethető."
"A bírálók szerint most is jókedvű emberek vannak a Tabánban.
Most nincsenek emberek a Tabánban. Van kevés (és hangos) kutyás ember, de gyerekesek például már kevesebben vannak, mert a kutyák telerondították a környéket." (borbarhorda.blogspot.com)
".A politikusok üthetik a teniszlabdát egy, a Tabán testébe anorganikusan behasított pályán, van aki félig ott él."...összemosni a teniszezőket a hajléktalanokkal. honnét ilyen jól értesült arról vajon, hogy kik járnak oda teniszezni? én pl. nem tudom. (Virág, facebook)
ritka demagóg és csúsztató érvelés: meglovagolja az emberek politikusutálatát, miközben Bojár maga is egy a rohadt politikusi csürhéből. Most éppen civilt alakít, egy seggel próbál két lovat megülni, mint oly sok puszinyuszi kollégája. És nem mellesleg szorgosan töröltette egy darabig Saly Noémi hozzászólásait a SZEBU oldaláról, nyilvánvalóan a széleskörű társadalmi vita kedvéért.
frissítés 2011. október 28:
A Demszky Gábor ex-főpolgármesternek gazdasági, politikai hátországot teremtő főtanácsadó, Mesterházy Ernő aktájában ez áll: letartóztatása után egy férfi jelent meg szigligeti luxusingatlanánál, "és onnan egy fehér színű kis furgonnal iratokat szállított el". (Az ügyészség információi szerint a nyomtakarítót Bojár Iván Andrásnak hívják, aki egyebek mellett arról híres, hogy bár az előző periódusban SZDSZ-es budapesti képviselő volt, Tarlós István főpolgármester máig városarculati tanácsnokként alkalmazza.) http://hetivalasz.hu/itthon/a-fejetol-buzlik-42598
Kapcsolódó: Bojár Iván András szőlőültetvénye a Várban, befejező rész :) + Bojár Iván András pedofíl? A saját, ötéves lányával fajtalankodott?
35 megjegyzés:
Végre má' valahogy kinéztek, he.
Bojár Iván András válaszlevele
„Mi, fiam, liberális polgárok vagyunk” – mondta nyomatékkal apám a hetvenes években
2010. december 17. 00:00
Olvasóinktól
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Tisztelt Magyar Nemzet, Kedves János!
Szomorúan olvastam, János, cikkedet a Nemzet 14-i számában (Csontos János: Szexi nemzeti hiphop), mert abban engem mint a huszonnegyedik órában lévő magyar nemzeti kultúra ügyét valamiképp hátráltató jelenséget mutatsz be. Nem személyt, hanem jelenséget, mert amiket ott velem kapcsolatban leírtál, egyrészt valótlanok, másrészt felületesek. Jóakaratúan úgy értelmezem, hogy tevékenységemnek valamiféle többszörösen megtört visszfénye az, ami a szövegeden át megjelenik – nélkülözve a tényeket, a tettek mögött meghúzódó, megismerhető szándékokat. De, mondjuk, legyen ez mindegy. Természetesen szabadon alkothatsz véleményt bárkiről és bármiről. Ha félreértéseken vagy félremagyarázásokon alapuló véleményt, akkor olyat. De a tények, kedves János és tisztelt Magyar Nemzet, azok nem tisztelete, nyegle kezelése fölösleges és ártalmas sebeket ejt. Borzalmas volt azt olvasnom 15 éve halott apámról, János, hogy ő valami rettegett kommunista lett volna, amiért is nevem ideológiailag terhelt. Hogy főszerkesztő volt az átkosban etc. Szegény apám soha nem lehetett főszerkesztő, s ezt ő is tudta, mert bár presszionálták, a pártba soha nem lépett be. Neki egészen más pályája volt. Méltatlanul elszenvedett s alig megúszott munkaszolgálata ellenére kisgazdapárti aktivitása miatt a bölcsészkaron fasisztaként bélyegezve szalámizták a fordulat évében. Utána 1955-ig munkát sem kapott: csengőfrász, pénztelenség, félretettség volt az osztályrésze fiatal férfi korának legaktívabb éveiben. Aztán másfél évtizedébe telt, hogy az értelmiségi lét pereméről tv-szerkesztő, napi kortárs művészeti (!) szakíró váljék belőle. Az sem ismeretlen adat, hogy megfigyelték. Pár éve az egyik ismert közszereplő nyilvánosságra került anyagai közt a róla szóló jelentés is szerepelt. Azt a pályát tehát, amelynek ígéretével fiatal művészettörténészként indult, már soha nem járhatta be. És ez őt össze is törte, mint oly sokakat a hasonló sors. – Mi, fiam, liberális polgárok vagyunk – mondta nyomatékkal a hetvenes években, eszmélésem idején, amikor e két fogalom csak igen szűk társadalmi körben volt ismeretes. Ám épp ez az attitűd vezette őt arra, hogy a rendszerváltozás pillanatában, 64 évesen az ország legidősebb fideszes önkormányzati képviselője legyen ott, ahol az életét leélte, a budai Várban. Nos, mindezek miatt nagyon fáj, hogy az eleve hebehurgyán dobált adatok, kvázi tények között őt is egy mai napi adok-kapok tárgyává tetted. Nyilvánvalóan bánom azt is, hogy az általad citált dolgozatom címéből s nem a tartalmából vonsz le következtetéseket. De belátom, nem tehettél mást, hiszen különben hogyan is jelenhetnék meg a nemzeti kultúra végórájának szereplőjeként, ha azt kellene leírnod, hogy abban a szövegben a fürdőkultúra további fejlesztését, a borkultúra hagyományának budai újraalapozását, a budai Várnak mint a budapesti városfejlesztés tradíciókon alapuló fejlesztésének elgondolását, a Tabán újraélesztését kezdeményezem. János, hogy ebben mi a hígmagyar, mi a nemzetrontó, magam meg nem mondhatom, de alapos, elemző értékelésre kíváncsian meghallgatnám az érveket is.
Üdvözlettel: Bojár Iván András
Kedves Iván!
A felhívást a keringőre elfogadom: hamarosan meg fogom írni véleményemet Budapest-fejlesztési elképzeléseidről. Az édesapáddal kapcsolatos kitérőt sajnálom, nem tartozott a tárgyhoz, s bár a múlt ennél azért kicsit árnyaltabb, mint amit felvázoltál, ezúton megkövetlek írásom e részéért. Káderpolitikai aggályaim viszont nem oszlottak el, bár írásba adom, hogy nem te vagy a nemzeti kultúra kerékkötője. Tisztázzuk: olyanokat, hogy hígmagyar meg nemzetrontó, én nem írtam le. Amúgy pedig lássuk, miféle szőlő terem a budai Vár lejtőin – csak aztán nehogy a világörökségi címbe kerüljön…
Csontos János
Tarlós István teljesítményét a közvélemény óhatatlanul együtt kezeli Orbán Viktoréval; ezért is keltett viharokat például Atkári János vagy Bojár Iván András továbbszolgálásának híre. Míg azonban a Demszky belső ellenzékeként elhíresült, később félre is állított Atkári szakértői alkalmazása szakmailag indokolható (belülről ismeri a rothadó rendszert; tudja, mikor melyik sarkát kell felemelni a szőnyegnek, hogy a szemetet ki lehessen söpörni alóla), Bojár prolongálása a városarculati szerepkörben egyöntetű megütközést keltett a Fidesz táborában. Nem azt várták Tarlóstól, hogy Demszky óriásplakátjáról igazol főkádert. Bojár kritikusi tehetségét, folyóirat-szerkesztői kvalitásait senki nem vitatja. Ezzel az ideológiailag terhelt névvel (apja a kommunista éra rettegett építészeti folyóirat főszerkesztője volt) az Octogon építészeti és dizájnmagazint működtetni legalább akkora bravúr, mint Betlen János névvel hitelesen riporterkedni vagy Rajk László néven érvényes posztmodern építészetet művelni. Ám túl az apák és fiúk sikamlós témakörén, Bojár Iván András saját jogán is problematikus politikai személyiség. Az évtized elején az Octogonban kemény Demszky-kritikát fogalmaz meg (lényegében megírja, hogy a koncepciótlan főpolgármester alkalmatlan a főváros irányítására), majd kisvártatva elszegődik ugyanehhez a Demszkyhez építészeti főtanácsadónak, a budapesti EKF-pályázat programigazgatójának, SZDSZ-es városatyának, majd városarculati tanácsnoknak. Közben afféle elit népfrontos mozgalmat gründol Szeretem Budapestet címmel, ám a nevéhez kötött dunai gyaloghíd helyett egyelőre csupán az ellentmondásos Bálna épül meg a közraktárak helyén. Városdizájnerként megálmodott a fővárosnak egy szivárványos zászlót és lemosott néhány tucat graffitit, ám a Demszky-mitológiában a graffitis továbbra is afféle szabadsághős maradt, nem pedig százmilliós épített értékek kártevője. Bojár leigazolása arról szóló üzenet, hogy a kormánypártok tájékán voltaképpen senkinek nincs Budapest-víziója; ám ennek cáfolatára elég csak a Budapest újjászületése – vázlat a nemzet fővárosának jövőjéről című kiadványokat fellapozni. Bojár az Octogon legújabb számában közzétette a Szexi Budapestet!!! című városfejlesztési vitairatát (most nyerte el politikai értelmét a Szeretem Budapestet „politikamentes” mozgalom), amely megér egy önálló misét – de hogy a Tarlós István és Csomós Miklós nevével fémjelzett Budapesthez erősen kontraproduktív a „szexi” jelzőt társítani, arra mérget veszek. A Bëlga zenekar néhány éve csúfondárosan magyar nemzeti hiphopot követelt – a szexi Budapest a jelenlegi helyzetben körülbelül ugyanez a kategória.
Kérdés persze, hogy ha nem Demszky, Konrád és Bojár alkot kulturális stratégiát, akkor vajon kicsoda. (Csontos János)
Sanghaji mulatság
Az expó hazai előkészítését nem érintették a megszorítások
2010. április 30. 00:00
Thurzó Katalin
Holnap nyitja kapuit minden idők legimpozánsabb, fél éven át tartó világkiállítása Sanghajban, ahol hazánk is képviselteti magát, ami mintegy 3,3 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. A balliberális kormány 2006 óta nem éppen a takarékosság jegyében bonyolította a kínai expóval kapcsolatos előkészületeket, legalábbis bőkezűen honorálta a holdudvarához tartozó cégek tanácsadói tevékenységét.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Százmilliós imázsfilmek. Máig hat film készült az expóra, a pavilonban központi elemként felállított Gömböc, illetve hazánk népszerűsítésére – több mint százmillió forintért. Csak a Gömböcről szól négy olyan film, amelyből kettőért 2007-ben és 2008-ban a MeH már kifizetett több mint 23 millió forintot, noha azokat gyakorlatilag senki sem látta eddig. – A magyar pavilon működtetőjének nincs köze ezekhez a filmekhez, számunkra 2010-ben négy másik alkotást készítettek el – mondta lapunknak Galambos Iván, a Genexpo 2010 Hungary Kft. ügyvezetője. Ezekből a magyar nyilvánosságnak szintén még be nem mutatott filmekből kettő ugyancsak a Gömböcöt népszerűsíti, egy pedig a magyar feltalálókat, illetve Budapestet. A filmek teljes bekerülési költsége csaknem 78 millió forint volt, s noha elvileg egymástól független megrendelések alapján készültek, valamennyi az oktatási tárca pályázatait gyakorta megnyerő Tivoli Filmprodukció Kft. közreműködésével készült. A lapunk által megkérdezett filmkészítő szakember számításai szerint a filmeket a 78 milliós költség feléből is színvonalasan meg lehetett volna valósítani. Három évvel ezelőtt határozott úgy a magyar kormány, hogy hazánk önálló pavilonnal képviselteti magát a május elsején, azaz holnap nyíló sanghaji világkiállításon. A hetvenmillió látogatóra számító és fél évig tartó expó a várakozások szerint nem csupán a rohamléptekkel fejlődő Kína, hanem az egész világ eddigi legimpozánsabb találkozója lesz. Hazánk részvételét már 2006-tól komoly előkészületek előzték meg, legalábbis ami a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által, több balliberális holdudvarhoz tartozó céggel kötött tanácsadói szerződéseket illeti. Az expót külön miniszterelnöki megbízott felügyeli a MeH-ben. A korábban az MSZP pénzügyi ellenőrző bizottságának tagjaként is tevékenykedő Huszty Andrást a feladatra még Medgyessy Péter nevezte ki miniszterelnöksége idején.
Baráti tanácsadók között
A Kormányszóvivői Iroda által lapunk rendelkezésére bocsátott szerződések között több érdekes megállapodás is arról tanúskodik, hogy a sanghaji előkészületeket nem érintették a kormányzat megszorító intézkedései. Noha a Kínában felépítendő magyar pavilonra építészeti tervpályázatot csupán 2008-ban hirdetett a MeH, az azt megelőző évben arculati tanácsokért cserébe hét cég is több millió forintot kapott. Ezek a tanácsok ugyan a mai napig nem láthatók a hivatalos honlapokon, és a későbbi építészeti tervpályázatban sem használták fel őket, értük mégis nettó 8-8 millió forintot vágott zsebre a Visual Kft., a Gárdos Bt., valamint a Világsztárok Produkciós Kft., míg 4-4 milliót a Para Bt. és a Flavo Bt. A cégek közül például a Flavo Bt. a Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökkel szívélyes kapcsolatban álló Dessewffy Tibor érdekeltségébe tartozik. (mno)
A közpénzesőből ugyancsak részesülő Para Bt. pedig az SZDSZ egyik fővárosi képviselőjének, Bojár Ivánnak a vállalkozása.
Az expóval kapcsolatos tanácsadók között van Medgyessy Péter egyik régi bizalmasa is. 2008-ban a Sherpa Nemzetközi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. nettó ötmillió forintos szerződés révén általános tanácsokat adott a MeH-nek a magyar– kínai gazdasági viszonyokról. A Sherpa Kft. vezetője, Akóts Klára 2002 után kulcsszerepet játszott a Medgyessy-kabinet munkájában. A kormányfő bukásáig kül- és biztonságpolitikai főtanácsadóként szolgált. Akóts férje az a Tunyogi László, aki a 2000-es évek elején Gyurcsány Ferenc üzlettársa volt. Akóts és Tunyogi családi cége, az Econ-Trust Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Kft. 2002 végétől a Millenáris Kht. közbeszerzéseit intézte.
A szerződések között akadnak olyanok is, amelyek Huszty András titkárságának közvetlen munkatársai nevére szólnak. Így például már az expóról szóló 2007-es kormányhatározat előtti évben busás javadalmazásban részesült a miniszterelnöki megbízott két közvetlen munkatársa. Egyikük Szunomár Ágnes Kína-szakértő, aki az elmúlt években több konferencián is Huszty tanácsadójaként tartott előadást a sanghaji előkészületekről. Szunomár 2006-tól máig összesen bruttó 7,8 millió forintot kapott a MeH-től, míg kolléganője, Nagy Lilla több mint 9,5 milliós juttatásban részesült.
Kevés a zöldgondolat
Az igazán nagy falat, a magyar pavilon kivitelezésére és működtetésére kiírt 2,5 milliárd forintos közbeszerzési pályázatot pedig az előzetes várakozásoknak megfelelően az a cég nyerte tavaly, amelyik három pályázó közül egyedüliként jutott a második fordulóba, s amelynek vezetője, Dégen István D–24 fedőnéven a pártállam idején nemzetközi hírszerzéssel és elhárítással foglalkozott.
A magyar pavilon 1,2 milliárd forintból valósul meg, noha hazánk nem saját építménnyel jelenik meg a Távol-Keleten, csupán egy ezer négyzetméteres, bérelt kockaépület kidekorálását vállalta a pályázat győztese. Az építészeti tervek elfogadtatása nem volt zökkenőmentes sem idehaza, sem Sanghajban. Noha az expónak a kínai szervezők irányadó témaként a fenntartható fejlődést, a környezetbarát várospolitikát jelölték meg, a magyar pavilonnak egyáltalán nem témája a megújuló energiák és technológiák felvonultatása, ahogy a friss, környezetbarát ötletek, sajátos magyar technikák sem jelennek meg az évszázad üzleti világtalálkozóján. A MeH által a pavilon tervezésére meghirdetett pályázaton első helyezett nem volt, mivel egyik mű sem felelt meg az eredeti kiírásnak. Mégis, a hivatal teljes mellszélességgel kiállt a második helyre sorolt Lévai Tamás pavilonterve mellett, és 2008-ban nyolcmillió forintért megvette azt.
Vitatott pavilon
A pavilon gyakorlatilag egyetlen négyzetcentiméter kiállítási felületet sem biztosít, mert a plafonról dárdaszerűen farudak lógnak le, amelyek végét vörösre festik, így olyan hatást kelt, mintha a látogatót a fejük fölé lógatott véres lándzsák várnák. Ez az egyébként komoly együttműködési lehetőségeket rejtő expón nem vet jó fényt ránk, mintegy kompromittálja a kínaiakat – sorolta észrevételeit Jánossy Péter Sámuel budapesti építészmérnök, a Sanghaj főépítészeként híressé vált, magyar származású Hudec László unokaöccse.
Emellett más országokkal szemben a magyar épületben nem lesznek a diplomáciai találkozóknak helyet adó különálló terek, ahogy színpad és magyar étterem sem.
A tervek a kínai szervezők tetszését sem nyerték el, emiatt heteket csúsztak a tényleges munkálatok. A plafonról lelógó súlyos tárgyakra vonatkozó elképzelés ugyanis a részt vevő országok számára előzetesen megküldött biztonsági szabályzatba ütközött, emellett az épületet utólag egy belső teherhordó szerkezettel is meg kellett erősíteni. A pavilon kivitelezése így plusz 86 millió forintjába került hazánknak, amely nagyrészt felemésztette a nem tervezett kiadásokra félretett százmillió forintos pénzügyi tartalékot is. (mno)
Mint megírtuk, a kormány hárommilliárd forintot biztosít Magyarország bemutatkozására Shanghaiban ezer négyzetméteren, a 2010. május elseje és október 31. között látogatható világkiállításon. A Miniszterelnöki Hivatal tervpályázatának két legfontosabb kikötése az volt, hogy a pavilon megvalósítási költsége nem lépheti túl a félmilliárd forintot, és a koncepciónak az elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó magyar invenciója, a Gömböc névre keresztelt, különleges test köré kell építkeznie, formai egységként pedig a Kínától kapott típuspavilont kell használnia, amelyet az EXPO végeztével vissza kell szolgáltatni.
2010 Shanghai: a magyar pavilon
A pályázatra tíz munka érkezett az előírt határidőig, egyet azonban ezek közül a titkosság megsértése miatt kizártak. Az értékelés szempontjai aminél magasabb szintű műszaki és esztétikai külső és belső megjelenés, a tervpályázatnak megfelelő gondolatiság, a funkcionális megfelelés, a megvalósíthatóság és a gazdaságosság voltak. A zsűri elnöke Kalo Emese építész, tagjai Basa Péter, Rajk László, Reimholz Péter, Vincze László építészek, Bojár Iván András építészkritikus, főszerkesztő, Dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója és Dr. Kemény László voltak. (hg.hu)
Érik már bojár kipicsázása! De vele nem leszünk készen. Sokan tolják a szekerét ennek a gecihuszárnak.
hát nem látom a kipicsázás jeleit :(
mintha rákos kisgyerek kezei közt csendben haldokló kölyökkutyát mutatnának nekünk
szexi Bojárt!
hurrá, hurrá
Bojár Iván András főpolgármesteri biztos lett
MTI
2006. július 26., szerda 14:36
A főpolgármester a Budapest Európa Kulturális Fővárosa 2011. elnevezésű projekt főpolgármesteri biztosának kérte fel Bojár Iván András művészettörténészt, akit egyúttal fővárosi képviselő-jelöltnek is javasol majd a budapesti választmánynak. Ezt Demszky Gábor szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be.
A szabad demokrata városvezető elmondta: az SZDSZ budapesti választmánya augusztus 27-én dönt a kisebbik kormánypárt fővárosi listájáról. Demszky Gábor közölte: a következő hetekben egyenként nevezi meg azokat a fiatalabb generációt képviselő szakembereket, építészeket, urbanistákat, akik fővárosi képviselőként, vezető tisztségviselőként alkotnák majd csapatát a következő önkormányzati ciklusban.
Bojár Iván András, az Oktogon című építészeti folyóirat főszerkesztője, a "Szeretem Budapestet" mozgalom alapítója a civil kezdeményezések elindulását és felerősödését emelte ki a fővárossal kapcsolatban, amelynek jelentősége az, hogy a város lakói új módon kezdtek gondolkodni Budapestről, egyre többet foglalkoznak környezetükkel. Példaként említette a Critical Mass mozgalmat. Véleménye szerint egy átalakuló, dinamizálódó városnak jó, ha a civilekkel együttműködik.
Szy Sándor és Bojár Iván András együttműködése nyomán a közeljövőben a nagyközönség számára is megnyílik Pest egyik nagy múltú ipartörténeti helyszíne, a Szénásy-féle Írószer- és Körzőgyár. Az együttműködés értelmében e helyen az OCTOGON architecture&design bővíti újabb kiállítóhellyel kortárs képzőművészeti tevékenységét. Budai galériái mellett, a belvárosban nyíló egykori Körzőgyár kétszintes, nagyléptékű terei, különleges architektúrája és atmoszférája helyspecifikus installációk, csoportos bemutatók, mindenekelőtt széles hazai és nemzetközi alkotókört vonzó experimentális programok rendezésére teremt különleges alkalmakat havi rendszerességgel. A századfordulós épületet Szy Sándor vásárolta meg. Bojár Iván Andrással elhatározták, hogy közösen, az OCTOGONart Galéria szakmai partnerségével kiállítótérként működtetik, magyar és közép-kelet európai művészeti intézetek, csoportok kiállításainak adnak teret, mellette pedig társrendezvények helyszíneként, fizikai és szellemi alkotóműhelyként üzemel a Körzőgyár.
Az első kiállításra és egyben a kiállítóhely ünnepélyes felavatására 2006. október 13-án, pénteken 17 órakor kerül sor.
KÖRZŐGYÁR 1056 Budapest, Molnár u. 35. T.: 201-6959.
wattafak 2009.09.30. 02:02
Nyár volt. Egy Trabantban aludtunk négyen. Éjszaka vihar pusztított a Balaton-felvidéken, és a sátrunkban bokáig állt a víz.
De volt, hogy Varsóba mentünk. Nagy pakkokkal, 900 forintért vett repülőjeggyel utaztunk Északra föl, a világ tetejére Danzigig, és még túl azon. Föl Hell félszigetére, ahol a nyár delén hideg zavaros tajtékos hullámok verték a partfalat. Kopár dűnéken didergő sirályok néztek üres szemmel a Skandináv partok felé. És néztünk mi is, néztük a soha föl nem engedő tengert, a messzi, idegen vidéket, a legtávolabbi pontot, ahová addigi életünk elvetett. Sumi, és én. Két kölyök. Vékony nyakkal, vékony lábakon.
Tekintsük úgy most, hogy onnan indultunk el. Onnan, a Hell félszigetről, a kommunizmus alapjait döntögető lengyel mozgalom, a Solidarnosc néhány gdnaski bulájáról, a megízlelt szabadság, és a megtapasztalt terror félelemének varsói utcáiról. Sumi is, én is onnan indultunk jó negyed százada, meg a rossz hírű budai gimnáziumból, ahová jártunk hajdanán.
Ha lehunyom a szemem, úgy érzem semmi nem változott. Az élet íze, szaga ugyanaz. Kicsit fémes, pezsgő, friss. Ugyanaz a kíváncsi, izgatott állapot feszít, mint akkor. Ám, ha kinyitom, látom Sumit, látom a megváltozott körülményeket, és az a különös kaparás költözik a torkomba, amely mindig felbukkan ott, ha a múló idő mutatja meg magát.
Sumikám, szép ez a nap. Ide értünk, ide a Molnár utcába a messzi Hell félszigetéről. Ide a középosztályba, ahová talán nem is igyekeztünk soha. Mi évekig nem láttuk egymást, nem is beszéltünk, de itt a Molnár utcában pár hete ugyanaz a mondat folytatódott köztünk, ami úgy két évtizede valahogy félbeszakadt. A rendszert, amit egyébiránt nem szerettünk, nagyon, nem együtt váltottuk, és nem vesztünk össze az utóbbi másfél évtized parlamenti választásain. Nem vertük át egymást mohó üzleti ügyekben, ahogyan azt sokan tették az aranyláz korai évein. Tettük a dolgunkat, te ott, én itt, ki-ki a maga helyén. De most, most, hogy Szy Sándor, a régi csóringer kamasz, Sumi utódja megvette a hajdani körzőgyárat, lám, újra dolgunk van együtt.
Habend sua fata li belli. Minden könyvnek megvan a maga története. Minden könyvnek. A mi életünk könyvének is.
Valahol a kötet közepén járhatunk – remélem legalábbis. Dolgunk van újra, hiszen dolgunk a régi oldalak, lapok újrapergetése, visszanézni honnan jövünk, hogy jobban értsük: kik is vagyunk, s újabb terveket szőni, kijelölni arra, hogy hová megyünk, merre megy életünk ezután.
Ez itt most a Molnár utcai Körzőgyár fejezet. Amelyben Sumi és Iván megmutatják, mire is jutnak együtt két évtized kihagyás után. A kezdetetek bíztatók, a lelkesültségre panasz nem lehet. Sumi! Én nagyon köszönöm ezt neked."
Bojár Iván András beszéde a Körzőgyár megnyitóján.
Bojár Iván András: Az építészek árulása
Megosztás
2001, október 27 - 22:00
Kategória: vélemény Bojár Iván András Bojár Iván András
A XX. század rettenetes társadalmi rendjei, borzalmas türanniái az írástudók árulásának ezerszínűen változatos példáit vonultatták fel, ugyanakkor az európai kultúra szelleme új normát is szabott, új erkölcsöt, amely tisztán osztályoz. S ebben az osztályzásban kitüntetetten kényes pozíciót kap a gondolatot teremtő értelmiségi és a hatalom viszonya. Az írástudók felelőssége áthatott minden író vagy más módon alkotó felelősségére. Ezzel a szemlélettel mérlegeljük ma lelkiismeretünk, kulturáltságunk vagy világképünk alapján visszatekintve, például Leni Riefenstahl, Sergei Eisenstein, Lukács György vagy Martin Heidegger életművét. Ezért keltett hatalmas nemzetközi vitát Leon Krier nyolcvanas években írott, Albert Speer tevékenységét pozitívan méltató tanulmánya. És ugyanez a szemlélet ébreszt bennünk valami ki nem beszéltségből fakadó rosszérzést, ha saját ötvenes évekbeli építészetünk hitvány teljesítményű épületeire, a társadalmi hatását tekintve súlyosan vitatható, ellentmondásokkal terhes kádári közmegegyezés vagy kollektív megalkuvás korának panelépítészetére gondolunk vissza. Rosszérzésünket nem a Riefenstahlok és Speerek köznapi léptékünket messze felülmúló, ezért lenyűgöző, érzékeinket megcsaló hatású munkái keltik, hanem Thomas Mann és Bartók Béla példája, akik a hatalom csapdáinak elkerülésével megkérdőjelezhetetlen alkotói magatartással állnak előttünk.
A felelősség változatlan
Az eltelt évtizedek - légyegében a szellemi élet tagjainak szándékai szerint - kitágították az említett kaszt határait. Írástudónak nemcsak a szorosan vett szépírók, újságírók számítanak ma már, hanem mindazok, akik a személyiségüket körbeölelő közösség érdekében, képviseletében nyilvánulnak meg. Tehát az építészek is.
Az írástudó felelősségét ugyan nem csökkenti, de az írás hatásmechanizmusára mégis jellemző, hogy az agy, a lélek szinte mindent töröl, elrejt, élő elemként csak a leglényegesebbeket őrzi meg. Nos, ugyanez nem áll az építészetre. Az épület ott marad, ahová tették. Ott hat, jelez, befolyásol bennünket, városlakókat. Napjában sok százezer embert, akik egy-egy ház nem önkéntesen választott használói vagyunk.
A XX. századi diktatúrák kora elmúlt. A nyugati világban a liberális gazdaság, az értékpluralizmuson alapuló képviseleti demokráciák győztek. A totalitárus rendszereknél virulensebb, a kor feltételei szabta követelményekre rugalmasabb válaszkészséggel reagáló társadalmi szisztémák fejlődtek ki Európában, Amerikában, Ausztráliában és hatásukra a világ számos országában is. Az írástudók lelkiismereti felelőssége azonban nem változott, amit mindannyiunk számára is éppen most, az említett társadalmi berendezkedést fenyegető nemzetközi terrorizmus ellen protestáló írók, művészek, értelmiségiek, építészek szereplése igazol. Ha azonban mégis elvonatkoztatunk az emberi faj szebbik tulajdonságát kifejező építő, teremtő akarat jelképeinek, a World Trade Center tornyainak alávaló, gyilkos pusztításától, attól, hogy tíz kilométerrel a fejünk felett gépek szállnak bombákkal a hasukban kelet felé, majd terheiktől megkönnyebbülve vissza napnyugatnak, és a ma még épséges, meglévő saját kis világunkban akarunk rendet teremteni, nos, akkor - meggyőződésem szerint - az építészek felelősségének kérdése sem kerülhető el.
Korunk építészeti közélete nálunk nem végezte el az új berendezkedés alapjainak megteremtéséhez szükséges feltáró, tisztázó munkát. Azt az akár kölcsönös vádaktól, vitáktól terhes lelkiismereti diskurzust, melynek forrongásában egy új és szabad értékrend jöhetne létre, amely az álságos idealizmusok mellőzése mellett a világ reális megértésével nyitna kaput a fiatalabb generációk számára. Sőt. Ha olyan válságjelenségek, mint a Mammut és sajnos számos hasonló létrejöttére, az építészkamara - magam sem tudom, legális vagy ideiglenes? - vezetésének úgynevezett érdek-képviseleti munkájára, a - nevezzük tréfásan - építészeti tervpályázatok következményeire, az alákínálgatások, strómanolások mindennapos rendszerére gondolok, bizony egy mélyen megromlott szakmai közéletet látok, és nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy itten számosan, a város, az ország kitüntetett pontjain megnyilvánulva, elárulják az építészet ügyét. Ennyi árulás pedig lassan már szövedékké áll össze.
Őszinteség vagy érdek
Az írástudó belső vitája önmagával az őszinteség vagy az érvényesülés dilemmája. Tehát a hatalomhoz fűződő viszonyé. Napjaink Magyarországán, a totalitárius XX. századon túl, a jóisten tudja, milyen XXI. századon innen a hatalom ma gyakran a pénz hatalma. A környezetünk, hagyományaink, megszokásaink iránt sokszor közömbösnek mutatkozó befektetői hatalomé, a reprezentáció kisajátított formáit tétova ügyetlenséggel kereső politikai hatalomé, melyekkel szemben nem állt föl, vagy csak helyenként végvári csetepatékban morzsolódik a magyar építészet intellektuális és erkölcsi ereje. Meggyőződésem, hogy a mostanáig is tapasztalt, folyosók végeiben meghúzódó halk műhelyek munkájában átörökített szakmai tartás helyett nyilvánvaló és érthető példákra, erőteljes fellépésre van szükség. A most tanuló nemzedékek számára nem lehet elég, hogy félig-meddig jó, ugyanakkor persze félig rossz szellemű képzést kapnak, miáltal valamilyen félig-meddig építész lesz belőlük.
A küzdőtér Európa
Meglehet, nevetségesen hangzik, de több honfiúi, honleányi büszkeséggel kell védenünk a saját világunkat, lokálpatriotizmussal, ahogyan a pasaréti polgárok teszik, ám olyan vidékeken is, ahol a vizualitás kultúrája még a középszerű és megalkuvó építészetnél is alacsonyabb. Sokkal nagyobb figyelmet igényel a szűrési, válogatási rendszer. A pályázatokra, a zsűrik munkájára, az etikai bizottságok tevékenységére.
A mostani fiatalok küzdőterepe nem egy-két provinciális, kicsit megalkuvó, áleredményekkel önünneplő szájhős középgenerációs vagy idős, úgynevezett mester irodája lesz, hanem Európa. Egy mélységesen mély kultúrájú kontinens, amelynek nagyobbik tájain az itt felvetett és sürgetett kérdések válaszait idestova ötszáz esztendeje fogalmazzák. A helyi blabla ott nem sokat ér majd, aki ezt nem tanítja vagy tanulja meg, súlyos és megérdemelt árat fizet. A magyar építészet apátiában van, a tervezőirodákban szorgos egérkattogás hallik, a tárgyalótermekben pedig kezek tördelése.
Bojár Iván András
Elhangzott a VII. Pasaréti Építésztalálkozón, október 12-én.
Részletek, a teljes szöveg megjelent a Népszabadság 2001. október 27-i számának 12. oldalán, a Kultúra rovatban.
Vigalmi negyed épülne a Tabánban?
2011. május 04., szerda, 10:35 • Utolsó frissítés: 2011. május 04., szerda, 12:58
Szerző: Király Dávid
Címkék: Budapest; tiltakozás; civil; Tabán; Szeretem Budapestet Mozgalom; borkultúra;
Kinyomtatom • Elküldöm • Hozzászólások (#25) • Megosztom
Egyelőre csak elképzelés a budai Tabánba megálmodott borpiknik, de máris komoly vitát váltott ki a civilek közt. A Szeretem Budapestet Mozgalom a hajdani budai borkultúra felelevenítésével lehelne új életet a parkba, az ötlet ellenzői azonban a zöldet, a szánkózásra alkalmas lejtőt és a csendet féltik; attól tartanak, hogy vigalmi negyeddé válik a Tabán. Az ötletgazda szerint szó sincs erről, a beépítés csak a terület kis részét érintené, s az új funkció a park fejlesztését szolgálná.
ÉnCégem üzleti díjcsomagok
Hirdetés
A tabáni borpiknik csak egy eleme a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) által kidolgozott Zöld Budapest koncepciójának. A vízió része a Belgrád rakpart és a Gellért tér átépítése zöldfelületek kialakításával, a budai szőlőskert program folytatása, illetve a Vigadó teret és a Várkert Bazárt összekötő – a mozgalom által már régóta szorgalmazott – gyalogos- és kerékpáros híd. A koncepciót a SzeBu a közelmúltban hozta nyilvánosságra, a híd ("zöld bringahíd") tervei pedig a napokban jelennek meg az Octogon építészeti és designfolyóiratban.
"Az elképzelés abból indul ki, hogy Budapestnek nem azt kell fejlesztenie, amiben nem jó, hanem amiben páratlan, amiben nyilvánvaló értékei, meghatározó karakterisztikumai vannak. A vízió másik alapja, hogy a motorizációnak köszönhetően mára Budapest levegője a kontinensen a második legszennyezettebb, így nagy szükség lenne a gyalogosfelületek növelésére, az autóbuszos városnézés helyett a gyalogosturizmus elősegítésére" – mondta a hvg.hu-nak Bojár Iván András művészettörténész, a SzeBu vezetője.
Ebbe a koncepcióba illeszkedik a tabáni borpiknik elképzelése is. A Budai Vár oldalában már megvalósult, egy hektáros szőlőskert látványos ugyan, de az egykori budai borkultúrát csak megidézi, nem teremti meg újra. Márpedig Budán a XIX. század végéig virágzott a borászat, akkor azonban a filoxéra-járvány kiirtotta onnan a szőlőművelést, és Béccsel ellentétben Budapesten nem telepítették újra a kipusztult szőlőterületeket. Ugyancsak fontos szempont, hogy a hazai borkultúra ma ismét virágzik, csak nem Budán.
"Legmagasabb színvonal" vagy "parasztvakítás"?
A Szeretem Budapestet Mozgalom elképzelése szerint a Tabánban 22 – egyenként mintegy 100 négyzetméteres – borpince épülne ki a föld alatt, bennük a hazai borvidékek borait független és évente rotált sommelier-kből álló zsűri választaná ki. "Ők garantálnák azt, hogy aki megfordul ezen a helyen, kizárólag a magyar agrárium legmagasabb színvonalával találkozhatna" – mondta lapunknak Bojár Iván András.
Budán egykor virágzott a szőlőtermesztés és a borkultúra
Fotó: hvg.hu
Ez ellen tiltakoznak a Tabán és a Naphegy lakói; a környéken már megjelentek a koncepciót ellenző szórólapok. A koncepció, elképzelés, vízió szavak fontosak, figyelembe véve, hogy a Zöld Budapest koncepciója mögött jelenleg nincs politikai támogatás vagy befektetői szándék. A tiltakozók azonban már úgy emlegetik a tabáni borpikniket, mint "majdnem konkrét fővárosi terv"-et.
A félreértés oka az lehet, hogy a Szeretem Budapestet vezetője ugyanaz a Bojár Iván András, aki az előző ciklusban a Városháza városarculati tanácsnoka volt, jelenleg is önkormányzati főtanácsadó. Bojár volt az előző ciklusban a budavári szőlőskert ötletgazdája.
A környéken lakók – amint az a szórólapokból kiderül – aggódnak a "szánkózóknak oly kedves nagy lejtő"-ért, azt kívánják elérni, hogy a "Budának eme oxigént adó, zöld, csendes és mindenki számára élvezhető természeti kincsét ne pusztítsák el". A tiltakozó civilek petíciót is indítottak az interneten a Tabán "vigalmi negyeddé való átalakítása" ellen; egy hét alatt mintegy 800 aláírás gyűlt össze.
Saly Noémi várostörténész a Tabánban lakik, és határozottan elutasítja az ötletet, ahogy fogalmazott: az "parasztvakítás". Mint azt lapunknak elmondta: nem igaz, hogy az építkezéssel nem sérülne a zöldfelület, hiszen ha a felszín alatt építkeznének, óhatatlanul a fák gyökereibe ütköznének. "'A növényzet ráadásul ott a legsűrűbb, ahová a Szeretem Budapestet a 22 épületből álló pincesort álmodta. Az építkezéshez közművesítésre, utakra lenne szükség, ami tönkretenné a környezetet. A tabáni park idén 75 éves: ma már így is megbecsülést érdemel" – sorolta az ellenérveket.
A fejlesztés és fenntartás érdekében
Bojár Iván András cáfolta, hogy vigalmi negyedet terveznének a Tabánba. Mint mondta: a pincék a 174 ezer négyzetméteres parkból 2200 négyzetmétert foglalnának el, azt is a föld alatt. (Ott ma is megtalálhatóak a 30-as években lebontott tabáni házak pincéi – betemetve.) A szolgáltató épület már igényelne felszíni építkezést, jóllehet egy része ennek is a felszín alatt lenne, ám ez sem lenne nagyobb 300-400 négyzetméternél. Funkcióját tekintve pedig éppen, hogy a park fenntartását, fejlesztését biztosító szolgáltatások befogadására jönne létre: szánkó- és piknikkosárbérlés, kerékpárkölcsönző és szerelőműhely, parkőrök pihenő helyiségei, térfigyelő helyiség, nagy kapacitású mosdó-traktus, és ehhez hasonlók.
Saly Noémi nem fogadja el azt az érvet sem, hogy a Tabánban a legjobb borok jelennének meg, tehát nem kocsmanegyedről lenne szó. "Mindegy, hogy olcsó vagy drága bortól rúgnak be néhányan" – fogalmaz. A környéken sok idős ember él, de három óvoda és öt iskola is található, az Attila úti Bethlen-udvarba pedig 70 gyerek jár tájfutókörbe; "maradjon csak a Tabán az övék!".
A tiltakozók elutasítják a Tabánba tervezett színpadot is. "Nincs ma Magyarországon olyan három főnél nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvény, amit ne hangosítanának az üvöltésig. A völgy akusztikailag amfiteátrumként működik, a hang úgy pattog benne, mint a pingponglabda. A napi rendezvények több ezer tabáni és naphegyi lakó életét tennék pokollá. Azt akarjuk, hogy itt maradjon továbbra is csend" – jelentette ki a várostörténész.
Bojár volt az ötletgazdája a budavári szőlőskertnek is
Fotó: Bánkuti András
Hamisnak tartja a bécsi Grinzinggel való összehasonlítást is. Saly Noémi a hvg.hu-nak elmondta: Grinzing Bécs külvárosa, lényegesen nagyobb, mint a Buda közepén található Tabán. Kijelentette: a mai park helyén régen házak voltak, nem szőlő. "Bojár Iván András egy XIX. századi hagyományt akar visszahozni a XXI. századba. Nekünk viszont nem kocsmákra van szükségünk, hanem zöldre. Az, hogy Budán több park van, nem ok arra, hogy bármelyiket is megcsonkítsuk" – tette hozzá.
Nem jelentős, de lehetne
Bojár Iván András szerint bármennyire kellemes is a tabáni zöldfelület, parktervezési szempontból jelentéktelen. Mint mondta: nincsenek komolyabb értéket képviselő fák, ellentétben a Margitszigettel, ahol angol típusú kertet alakítottak ki a növényzet gondos megválogatásával. Hozzátette: az az érv sem állja meg a helyét, miszerint így tovább csökkenne Budapesten a zöldfelületek alacsony aránya. A főváros közigazgatási határain belül nagyjából 3,3 millió fa áll, így egy lakosra két nagy fa jut; az európai nagyvárosok közt ez kifejezetten jónak számít.
Bojár Iván András:
Zaha Hadid Varsóban tervez. Meg Vilniusban. Meg Pekingben, Hongkongban, Sanghajban, mindenhol. Tervez Budapesten is, de sajnos az épület esztétikai, kulturális minőségén kifoghat egy kevéssé kvalitatív szempont: az, hogy egy korábban tetszőlegesen megállapított magassági regulát még mindig meghalad a már több körben csökkentett méretű épület, mégpedig kerek nyolc méterrel. No, itt már megdermednek az álláspontok. A ház nem csökkenthető tovább gazdaságosan, a hivatalosságok pedig váltig nem engednek a 32-ből. Ilyenkor azért eltűnődöm, vajon normálisak vagyunk-e? Nem látjuk, hogy a világ eldübörög mellettünk? A legkevésbé sem Zaha Hadidról van szó, hanem rólunk. Meg az összes többi messzi távol tartott tervezőről, Steven Hollról, Frank O. Gehry-ről, Álvaro Sizáról, Renzo Pianóról, korunk nagy építészeti kreátorairól, akik apránként körbeépítik Magyarországot, itt-ott elhelyezik kézjegyeiket az ex-blokk országaiban, egyszersmind hozzájárulnak a régió európai, vagy globális kulturális integrálódásához. E folyamat feltartóztatásában vitézkedünk nagyon, már amennyiben magas színvonalú építészeti gondolat magyar földre való beengedéséről esik szó. Ha persze a kereskedelmi TV-k agylágyító baromságairól, harmadvonalú élelmiszerláncok, a világot behálózva teleszemetelő multik dobozáruházairól van szó, akkor a kuruc karakter elbágyad, és édes mosollyal megadja magát. Ilyenkor azonban fölborzolja tollait, politikus, hatóság, hazai építészszakma összezár, és legott kiutálja a kvalitást erről a mind szikesebb 93 ezer négyzetkilométerről. Lássuk be: pocsékok vagyunk. Provinciálisak, irigyek és féltékenyek. Ejh, maradjon csak a dagonya! Mégis csak a mi dagonyánk, melynek kissé kénes szagú, ám langyos kásájában állva csak leperegnek valahogy az újabb évek, évtizedek anélkül, hogy bármi mellett is kiállnánk. Az ilyen nyolc méterek kapcsán nagy számban fölsorakozó érvek intellektuális gazdagsága azonban addig a belátásig már nem szaporodik föl, hogy azt is megértsük: ezzel csak mi veszíthetünk. Nem Zaha Hadid, nem a fránya "pénzsóvár" fejlesztő, nem Steven Holl, nem Gehry. Csak mi, icipici, soha sehonnan ki nem látszó magyarok.
Persze, látom én: mindenki szereti, mindenki akarja, hogy fölépüljön Zaha Hadid és Patrik Schumacher háza, szaporán felharsannak a Barabás-kiáltások, aztán végül mégiscsak Jézus lesz ebből is. Néztem a minap a frankfurti repülőtéren a Financial Times plakátját, egyetlen képzeletbeli szigetre összehordva korunk land mark épületeit, ezzel illusztrálva a lapra vonatkozó szlogent: a világ üzleti élete egy helyen. Nem értem? Most ők hülyék, vagy mi? Budapest értelmisége testével óvná a várost, nehogy olyan ház emelkedhessen itt, amely a XIX. század végi karakterrel szemben hangsúlyosan megjelenítené a XXI. század modernitását. Azt a minőséget, gondolkodásmódot, attitűdöt, ami a világot működteti ugyan, ám úgy tűnik a magyarok szinte egyként elvetnek. Az egyik legnagyobb hazai ingatlanberuházás is mit tesz? Egy égbekiáltó ökörséggel reklámozza magát, mondván: "a modernitás korszaka véget ért". Sodródik tehát. Ha a magyaroknak ez kell, hát kapják meg: építünk nekik jövőre régit! Business as usual. Szép régi házakat kapunk. Nem ám olyat, amilyet a Financial Times által képviselt társadalmi, esztétikai, és ami a lényeg, gazdasági és kereskedelmi modernitás tükröz - merthogy érdemes megjegyezni: ezek egymástól elválaszthatatlanok -, hanem valami lucaszéke-szerűen farigcsált félmegoldásokat, pici, senki számára észre nem vehető opportunizmusokkal maszatolt jövőképet. Mindenki tudja, hogy az ingatlanmarketing ugyanis éppen, hogy jövőképet értékesít, olyan minőséget, amelyhez vonzó csatlakozni, érdemes komoly, sokszor egy család vagy egy emberi élet legnagyobb összegű befektetésével részt kapni a vállalkozásban. Így persze, soha egyetlen hazai terepen emelkedő ház képe nem kap helyet a világ üzleti életéről tudósító lap hirdetésén (ahogyan még egyetlen mérvadó külföldi szakmai orgánumban sem), azaz ez a lángoktól ölelt kis ország sikerrel hárítja el, hogy valaha is akceptált, számításba veendő üzleti, gazdasági, kulturális helyszínné váljék. Brávó! Óvjuk csak a nyolc méterünket! Még ugyan nem látom mit, de valamit biztosan nyerünk vele. A magunk mögött hagyott szomorkás, versenyképtelen és köldöknéző provincia dolgáról pedig számoljon el majd más az utódainknak. Megjelent az Octogon 2008/02-es számában.
Bojár Iván Andrásnak igaza van. De ezen túl, hogy úgy mondjam, semmiben sincs igaza. De addig is érdemes még egyszer, lassan elolvasni ezt a szöveget!
BEJEGYEZTE: WÉRGIDA DÁTUM: 14:36
CÍMKÉK: VITA
Bojár Iván András csak a szépre emlékezik
2010. október 01. 13:39 Nyomtatás
Bojár Iván András Városarculati Tanácsnok köszöni szépen a Fővárosnak az elmúlt három és fél évet, most elmegy.
Kapcsolódó cikkek
A tanácsnok elégedett a budapesti városarculattal
Éjfél után csak málnaszörpi lesz?
Budapesti séta a virtuális térben
A Bojár Iván András vezette Városarculati Tanácsnoki Iroda 2007 májusában kezdte meg tevékenységét. Munkájuknak köszönhetően Budapesten mostanáig mintegy 101.000 m2 városi falfelület, 2.500 ház, köztér tisztult meg a falfirkáktól. Ugyancsak az innen kezdeményezett munka eredményeként szűnt meg a város villanyoszlopait, elektromos dobozait, hídlábait, tartósan lehúzott üzletredőnyeit korábban több centiméter vastagságban ellepő, üzemszerűen gyártott és kihelyezett vadplakátolás jelensége - állítja a fővárosi önkormányzat szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye. Ehhez fűződően az "iroda talán egyik legjelentősebb eredményének tekinti, hogy sikerült fölszámolnia a politikai vadplakátolás gyakorlatát, melynek eredményei a mostani önkormányzati választás lebonyolításában is érzékelhetőek" - áll a közleményben.
A Színes Város és a szőlőskert
További eredmények között megemlítésre kerül az Budapest integrált arculati kézikönyve, hogy Budapest városa az elsők között sorakoztatta fel a város kiemelkedő épületeinek 3D-ben megtervezetett modelljeit a GoogleEarth-ön. A Színes Város program keretében a népszerűtlen falfirkák helyett szerethető street art munkák jelenhettek meg a Moszkva téren, a Flórián téren, valamint a Városháza parkban.
Buda szőlővesszein
Szintén az iroda nyújtotta be azt tervezetet, amely – megvalósulása esetén – Budapest taxis szolgáltatásainak egységes arculatot, és ehhez igazítva egységes, áttekinthető szolgáltatási rendszert képes biztosítani. Borivó népként nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Budai Vár délnyugati hegyoldalában már zajlanak a történelmi szőlőskert telepítésének munkálatai.
"Az eddig eltelt idő munkái annak reményében és azzal a céllal zajlottak, hogy megalapozzák egy, az európai városokban (Amszterdam, Madrid, Bécs, Milánó, Barcelona) már kialakult, érzékelhető sikerrel működő és a városfejlesztési irányok meghatározásában is stratégiai jelentőséget kapó city branding szemléletű városfejlesztési és kommunikációs szervezet létrejöttét" - tájékoztat a fővárosi önkormányzat.
A Városarculati Tanácsnoki Iroda évente hatmillió Ft-os költségvetéssel működött. "Egy fejlett, korszerű, jelentős gazdasági hasznot teremtő városmarketing és városkommunikációs szervezet működése az említett városokban ennek az összegnek olykor az ezerszerese" - korhol a közlemény.
a rakparti utak kiszélesítésének az ötlete Bojár Iván agyszüleménye?
Éledjen újra a Tabán, de legalább legyen belőle az, ami lehetett volna – ha 80 évvel ezelőtt nem bontják le, és szervesen fejlődik együtt az európai metropolisszá váló Budapesttel. És, hogy az milyen lett volna? Sokak szerint olyan, mint a párizsi Montmartre, vagy a bécsi Grinzing. A legújabb ötlet gazdája, Bojár Iván András művészettörténész leginkább ez utóbbit emlegette, amikor az általa fémjelzett Szeretem Budapest Mozgalom komplex Zöld Budapest elnevezésű projektjével bele…khm…lehelt a nullás lisztbe.
A borbárhorda interjúja Bojár Iván Andrással.
Az ötlet ellen tiltakoztak a kutyások, a szánkósok és a Tabán legelkötelezettebb hívei, köztük az a Saly Noémi is, aki Budapest aranykorának egyik legavatottabb szakértője. Meglepték a reakciók?
Meg. És pont azért, mert olyan elképesztő körültekintéssel igyekeztük pozícionálni a papírt, hogy politikai párt például még csak az érintésével se illethesse. Mégis sok a félreértés és téves információ a koncepció kapcsán. Például a Google Maps-es látványterveken látszik, hogy az elképzelés a növényzetet aggályosan elkerüli, a kritikák mégis ezt ismételgetik. Hogy kivágnánk a fákat. Ugyanez igaz a szánkópályára is. Eszünk ágában sincs bántani, sőt, pont az az ötlet lényege, hogy a falusias hangulatú Tabánt az értékei megőrzésével tegyük vonzóvá: jöjjenek Pestről is és Budáról is, használják – például a szánkópályát is. Csak legyen ott végre valami, amiért ezt megtehetik: hogy mást ne mondjunk, például szánkóbérlési lehetőség.
Amúgy soha, semmilyen egyeztetésre-prezentációra nem kaptam meghívót senkitől. Életveszélyes fenyegetéseket viszont igen. Ráadásul ez egy vitaanyag, amivel kapcsolatban épp Noémit kértem fel elsőként, hogy írjon róla valamit. Nem írt, viszont ellentámadásba lendült.
Ön hogyan definiálná azt, hogy vigalmi negyed? Mert mintha e a szó körül alakult volna ki feszültség a nyilvánosságban.
Látom, hogy mást értünk alatta. Lehet, hogy valakinek a vigalmi negyed azt jelenti: minden sarokban hánynak, prostituáltak rohangálnak a sötétben és zaj van és borzalom. Nekem a vigalmat jelenti, vígságot, a hétköznapi boldogságot. Azt értem, hogy a terv ellenzői ezt találták meg támadási felületként, de súlyos félreértésről van szó. Én jókedvű embereket látok magam előtt, nem okádókat.
A bírálók szerint most is jókedvű emberek vannak a Tabánban.
Most nincsenek emberek a Tabánban. Van kevés (és hangos) kutyás ember, de gyerekesek például már kevesebben vannak, mert a kutyák telerondították a környéket. Közöttük is van egy törésvonal. De nem akarok ebbe belemélyedni, inkább tisztáznék egy-két alapvetést. Ilyen például az, hogy ugyan a tabániak azt mondják, hogy a Tabán a tabániaké, ezzel szemben én azt gondolom, hogy ahogyan a Városliget sem csak a Hermina útiaké, úgy a Tabán sem csak a szomszédos néhány utca lakóink a született kiváltsága. Ezek városi közparkok, ahova lehet és kell is közfunkciót telepíteni. Az kevés, hogy évi x millió forintért lenyírjuk a füvet, ami a rendezettség érzését adja. Ennél több funkciót érdemes oda telepíteni, ami eltartja a parkokat.
Borászokkal egyeztetett?
A vári bor ügyében igen, ott sok borásszal, illetve a Kertészeti Egyetemmel, Buda-környéki borászatokkal és a Főkerttel is beszéltünk. A Tabán kapcsán nem, hiszen, ahogy mondtam, ott komolyan nem jöhet szóba szőlőtermesztés, legfeljebb illusztrációszerűen. Amúgy ez is egy makacs félreértés: hogy mi permetezni akarunk a város szívében.
Az volt az érzésünk a terv kapcsán, hogy maga, a Tabán behelyettesíthető volna más helyszínnel, ha egyébként teljesül az, hogy Budapestnek legyen egy új turisztikai attrakciója, ami ráadásul a magyar bor marketingjének is a része. A hely mintha másodlagos volna ehhez képest.
A Tabán fizikai és gondolati keretet is ad. Az a kérdés, hogyan tudunk olyan áramlási pontokat teremteni Pest és Buda között, amivel a buszos turizmust fel tudjuk számolni, amivel rá tudjuk venni a turistákat, hogy sétáljanak el innentől odáig. A Tabán ebből a szempontból stratégiai helyen van. Pest és Buda kettősségét akarjuk kihasználni, továbbfejleszteni, hogy ez a zöld koncepció új életformát tudjon kialakítani. Gyalogos- és kerékpáros életet az autós helyett, ráadásul nagyon nagy területen. Fontos, hogy a pestiek is jobban megtalálják a kapcsot Budával, de fordítva is, a budaiak is könnyebben kapcsolódhassanak Pesthez. Ezért van a Belgrád-rakpart és a Fürdőváros koncepció, a Zöld Bringahíd és a Tabán-koncepció is. És ezért lesz majd a Budai Vár-koncepció is, amit még nem dolgoztunk ki.
A bor tehát – ha fontos is – egyik eleme csupán a tágan értelmezett Tabán-koncepciónak.
Budapest lemaradt, Budapestet fejleszteni kell. Jelenleg évente átlagosan 2,2-2,6 millió turista jön ide, turisztikai értelemben évről-évre gyengébb minőségben: 5-20 euro között költenek naponta, hostelekben laknak. Ahhoz, hogy ezt a várost újra lehessen pozícionálni, fejlesztésekre van szükség. A Tabán is egy ilyen fejlesztési pont. Figyelemreméltó, de természetesen nem kizárólagos és nem csak ezzel a tematikával képzelhető el. Én csak azt látom, hogy van 3 hektár zöldterület egy buszmegállónyira a Ferenciek terétől, ahol néhány ember bóklászik egy nap. Szerintem vétek ezt így hagyni. Ebben a koncepcióban a bor valóban csak egy elem. Ugyanilyen fontos a szolgáltatásrendszer többi része, amivel az egész város új élményt kaphat. Képzeljük el, hogy egy VII. kerületi család kimegy a Tabánba, kap egy plédet, egy piknik-kosarat, elemózsiát meg bort, és le tud heveredni. Ez azt jelenti, hogy x összegért meg tudja azt élni, hogy a természetben piknikezik, de csak 15 percet sétált a lakásától. Ugyanígy a szánkóbérlés, a biciklibérlés és még számtalan szolgáltatás megjelenne, tehát egy komplex parküzemeltetési koncepció működne és állna fel, ami teljesen független a bortól.
Feloldható még az a konfliktus, ami a helyben lakókkal kialakult?
Az első pillanattól kezdve nagyon nyitott vagyok arra, hogy a nyilvánosságban beszéljünk erről a tervről. De el lett vétve a dolog, hiszen már petíciót indítottak a terv ellen, ellenem pedig támadást intéztek a kerületi újságban.
És mi a következő lépés?
Itt a vége. Semmiből nem lesz semmi. Kukába kerül minden.
De hát itt egy kidolgozott projekt, és itt van Ön, aki a mostani főpolgármesternek is főtanácsadója: az olvasó joggal gondolhatja azt, hogy Önnek megvan az a lobbiereje, hogy néhány Budapestet szerető értelmiségi álmából akár valóság is lehessen.
Nem. „Minden másképpen van”, ahogyan Karinthy mondta. Egyébként meg köztisztviselő vagyok, az elvárható kötelező lojalitással felkenve…
A XIX. század óta vannak mindenféle tervek a Tabánnal kapcsolatban: japán kert, fürdőváros, villanegyed, borpiknik. Miért van az, hogy az 1933-36-os nagy bontáson túl semmilyen nagyobb projektet nem sikerült itt véghezvinni, hogy a Tabánt se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk?
Ha a hatalom felül jön egy kezdeményezés, azt az emberek lenyelik, tudomásul veszik. A politikusok üthetik a teniszlabdát egy, a Tabán testébe anorganikusan behasított pályán, van aki félig ott él. Ez ellen senki nem lázad. A miénk egy civil kezdeményezés volt, azonnal neki is mentek.
De az időben lehet bízni. 2003-ban felvetettem, hogy legyen egy gyalogoshíd a Várkert Bazár és a Vígadó tér között. Az akkor olyan nonszensznek tűnt, az emberek fejébe annyira beégett Budapestnek, a dunai hidaknak a ma ismert látképe, hogy kiakadtak. Ma már szó nincs erről: abszolút plauzibilis lett a gondolat, szakmai fórumokon köszön vissza és rengeteg terv készült. Pedig akkor óriási volt a felháborodás, Schneller írt levelet Demszkynek, hogy írmagostul kell kiirtani az ilyen elképzeléseket.
Majd itt is jön egy politikus, aki rá fog jönni, hogy feleslegesen költ közpénz parkokra, amikor tele van a világ közpark-üzemeltetési programokkal.
* * *
"Ezek szerint a koncepciónak ez volna a legfontosabb része: modell a budapesti közparkok finanszírozására-fejlesztésére?
Pontosan. A Borpiknik-koncepció tulajdonképpen üzleti modell, amellyel fenntarthatóvá válik a Tabán nevű közpark. Azért akarjuk megcsinálni, hogy lehessen a mai vacakok helyébe normális játszóteret is fenntartani, újakat építeni. Legyen gazdája a parknak. Legyen világos, hogy hol vannak a kutyák, hol vannak a gyerekek és hol lehetnek boros pavilonok. Münchenben az Angolkertben senki nem akad azon fenn, hogy minden második fánál van egy sörpavilon: tudják, hogy ez azért van, hogy legyen pénz, amiből a park fenntartható, működtethető."
"A bírálók szerint most is jókedvű emberek vannak a Tabánban.
Most nincsenek emberek a Tabánban. Van kevés (és hangos) kutyás ember, de gyerekesek például már kevesebben vannak, mert a kutyák telerondították a környéket."
Kerítéssel veszik körbe nemsokára a Vár oldalában a 6200 négyzetméteres dísz-szőlőkertet. A Főkert Zrt. szerint erre azért van szükség, mert nagyon sok a rongálás. A mai helyzetből kiindulva körülbelül 4-5 év szükséges ahhoz, hogy a látványtervekhez hasonló kép fogadhasson minket. Ha van köztetek olyan aki jártas szőlőművelésben, ossza meg velünk itt véleményét, tapasztalatát!
beultetjuk bojart, oszt varjuk, hatha kino belole valami. Mellesleg rabolintott egy neminterjuallvany interjura, ezert tisztelet.
Bojár Iván Andrással 2011. december 31-ével szerződést bontott a főpolgármester.
Bojár Iván András városarculati tanácsadótól megvált Tarlós István. Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató szűk szavú közleményében az okokra nem tért ki.
hirdetés
Bojár szerződésének felmondása előtt egy nappal jelent meg a Heti Válaszban egy cikk, amiben bőségesen idéznek a BKV-s nyomozások papírjaiból. Ezekben előkerül Bojár neve is. A hetilap szerint "a Demszky Gábor ex-főpolgármesternek gazdasági, politikai hátországot teremtő főtanácsadó, Mesterházy Ernő aktájában ez áll: letartóztatása után egy férfi jelent meg szigligeti luxusingatlanánál, "és onnan egy fehér színű kis furgonnal iratokat szállított el". A Heti Válasz ügyészség információkra hivatjozva azt írta, hogy "a nyomtakarítót Bojár Iván Andrásnak hívják, aki egyebek mellett arról híres, hogy bár az előző periódusban SZDSZ-es budapesti képviselő volt, Tarlós István főpolgármester máig városarculati tanácsnokként alkalmazza." Bojár a Facebookon reagált a cikkre, elviccelte tagadva azt.
Bojár Iván András az előző ciklusban az SZDSZ fővárosi képviselője volt, ezért is Tarlós liberális emberei között tartották nyilván a jobboldalon. Azt rótták fel neki például, hogy az ő nevéhez fűződik a fővárosi önkormányzat szivárványszínekre emlékeztető emblémája is. Bojár javított azóta, hiszen benne volt Budapest román színekre emlékeztető zászlajának újratervezésében. Igaz, csúszott ebbe is egy kis hiba, és újra kellett fazonírozni a lobogót.
Bojár állt a tabáni szőlődomb terve mögött is, ez sem volt teljes siker, mert kipusztultak az oltványok.
Mostanában a Tiszta Kezek Mozgalomban ténykedik, visszafelé a történelem klozetjének lefolyójából http://mandiner.blog.hu/2012/01/06/bojar_ivan_andras_az_ellenallas_tiszta_kezu_hose
Nagy Ferenc
nu ja, asszem elkerülhetetlen, hogy az új, utcai ellenállási fészkekbe ne zúduljanak be újra a régi korok vitéz kiszolgálóemberei. újra a nép között, az underground romantikáját kiélvezni - amolyan ráncfelvarrás, megszépítő távolságba kerülés.
és sajnos - kedves Klubrádióért amúgy jogosan aggódó ismerőseim -, bizony ezen arcok pozitív mumifikálásáért sokat köszönhetünk a féloldalúan kritikus Bolgár uraknak, Avar Jánosoknak, Orosz Józsefeknek... - félreértés ne essék, nem külön személy szerint neki, hanem annak az oldalszektoros demokratikus bóvliszemléletű sajtónézőpontnak, amelyet ők is képviseltek, és normává tettek.
nagyon, nagyon szomorú, hogy aki hirtelen ki van rúgva, akiket kipöcköl a jól fűtött irrodákból a felsőbbség, azok konform rendszerszolgákból, huss, egyből ellenzékivé válnak, egyből megjön a hangjuk. hogy ezen múlik az egész - tetszik érteni? ez minden orbánnál szörnyűbb, mert ez a mentalitás eteti az összes olyat, mint az orbán http://www.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fmandiner.blog.hu%2F2012%2F01%2F06%2Fbojar_ivan_andras_az_ellenallas_tiszta_kezu_hose&h=1AQHH2joN
überelhewtetlen fasz ez a Bojár
egy megkeseredett, mellőzőtt, irigy ember megdöbbentő vagdalkózása
Megjegyzés küldése