2011. július 16., szombat

Andrássy út 1: töketlenség, testületi agyalágyulás vagy korrupció?

Töketlenség, testületi agyalágyulás vagy korrupció?

A beruházó és kötelezett Eurowien Investment Kft a közgyűlésen bejelentette, hogy 2011. július 4-én megkezdi a társasház tetőszerkezetének lebontását és az ideiglenes tető építését az önkormányzati kötelezésnek megfelelően. (Ezt Önök felé is jelezte írásban az Eurowien Investment Kft. 2011.június 27-i valamint a műszaki feladatokkal megbízott képviselő Strábel József úr, DSS FM Kft 2011.július.28-i levelében.)
Az Eurowien Investment Kft tájékoztatta a lakókat, hogy a tetőszerkezet elbontására és ideiglenes tető építésére szóbeli megbízást adott egy kivitelezőnek, illetve Dr. Lámer Géza statikus szakértőnek a műszaki ellenőrzésre. A bontás megkezdésének ígért időpontjára írásos megállapodásuk sem a kivitelezővel, sem a statikus szakértővel nem volt,vagyis sem határidőbeli, sem garanciális, sem más igényt nem lehetne egy esetleges probléma során érvényesíteni. A tegnapi napra - ami tájékoztatásuk szerint - a bontás első napja, sem bontási tervvel, sem az ideiglenes tető és a kéményrendszer építési tervével nem rendelkeznek. Arra vonatkozóan, hogy mikorra lesz írásos megállapodás közöttük nem tudtak megnyugtató választ adni, valamint elzárkóztak kérésünk elől, miszerint szeretnénk majd betekintést nyerni a - még meg sem született - kivitelezői szerződésbe, ami a társasház közös tulajdonában álló szerkezeti elemek bontásának határidejét, felelősségeit és biztosítékait részletezné.


Andrássy út 1
Az Eurowien Investment Kft. a közgyűlésen azt is elismerte, hogy jelen pillanatban nem áll rendelkezésére a bontás és építés költségének fedezete, a fedezet érkezésének idejére nem tudott választ adni.
Az Eurowien Investment Kft képviselői szintén kijelentették, hogy nem szándékoznak építési biztosítást kötni a tetőszerkezet bontási és ideiglenes tető építési munkálataira.
Kérdésünkre, miszerint milyen biztosítékot tud felmutatni a ház számára arra vonatkozóan, hogy a kivitelezés valóban, határidőre és megfelelő minőségben fog elkészülni, azt válaszolták, hogy semmilyen biztosítékot nem kívánnak adni.
A fentiek értelmében kiemelt kockázatúnak értékeljük a beruházó mindennemű ténykedését, és tisztelettel kérjük a Hatóságot, hogy a fenti alapvető, kivitelezéshez szükséges elemeket azonnal kérje számon a beruházón: szerződések, kivitelezési tervek, fedezetigazolás, biztosítás. A társasháznak semmilyen jogi lehetősége nincs ezek behajtására, így nyomatékosan kérjük a Hatóságot, hogy a fentieket heti rendszerességgel kísérje figyelemmel, és amennyiben 15 napon belül ezekben a beruházó nem lép, úgy kérjük, írjon ki rendkívüli ülést a június 30-i ülésén elhalasztott ügyünkben, és a hatósági végrehajtást haladéktalanul kezdje meg.
Bízunk a Hatóság jogszabályokban rögzített feladatainak pontos betartásában és betartatásában, megelőzve ezzel a további bonyodalmakat.
Budapest, 2011. július 5.




Andrássy út 1, 2011.07.15
Andrássy út 1
Az önkormányzat most megmutatta, hogy minden helyzetből van még út lefele!!! Köszönjük!!! Eddig még élt valahol bennünk a gyermeki hit, hogy az önkormányzat elmúlt 15 évnyi teljesítménye, bürokratikus aktatologatása, felelősség elhárítása, semmittevése csak simán az átlagos magyar homo burocraticus szintjének tudható be, de most legalább írásba adták, hogy ugyanabban a házban, ugyanabban az ügyben mennyire is képesek két tökéletesen eltérő mércével dolgozni! A tetőtéri beruházót 15 éve valahogy mindig képtelenek egyetlen fillérre is megbírságolni, inkább hagyták, hogy tönkremenjen a tető, hagyták hogy életveszélyessé tegyék a kéményeket, hagyták, hogy lakók és járókelők élejenek életveszélyben, de a társasházat az első ürüggyel félmilliós inkasszóval meg tudták találni. Annó köteleztek minket, hogy kerítsük el a járdát, megtettük, ellopták, megint megtettük, folyamatosan foltozzuk, de amikor nem volt megfelelő, akkor azonnal le tudtak csapni és bírságolni. Köszönjük!!! Szívből örülünk, hogy sikerült megtalálniuk a tökéletes megoldást a helyzet rendezésére!!! Innentől nehéz bárkinek is abban hinnie, hogy pusztán impotenciája miatt ilyen baráti a hatóság a tetőtéri beruházóhoz... (Andrássy út 1 megmentése, facebook oldal)


Andrássy út 1, 20011. július 15.-i állapot 
Azért valahol el kell ismerni Lang zsenialitását! 15 éve vezet mindenkit az orránál fogva. A mostani kivitelezővel pontosan ugyanazt játszotta el, mint a 10 évvel ezelőttivel, szerződés nélkül belekezd, jut ameddig jut, aztán se szerződés se pénz. Mondtuk előre, mégis belekezdtek (persze, kis cég, örült, hogy munka, inkább belekezdett, nehogy más vigye el a munkát), most ők is évtizedekig pereskedhetnek, ha a vihar alákap a maradéknak, akkor mindezt előzetesből. Továbbá ismét köszönjük az önkormányzatnak, egy hónappal ezelőtt szó szerint erre figyelmeztettük az alpolgármestereket, mégis törölték a napirendről a hatósági végrehajtást. A Paulay elejét szerintem most jobb ha tényleg mindenki elkerüli. (Andrássy út 1 megmentése, facebook oldal) http://www.facebook.com/a1megment

Andrássy út 1, 2011. július 15
Neveket akartok hallani? Tessék:

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP)
Így a képviselő-testületben
olyan többséggel rendelkezünk,
amelynek nyomán
megvalósíthatjuk a programunkat.
Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) (polgármester)

Mindannyian egy szebb, tisztább, élhetőbb, biztonságosabb Terézvárosról álmodunk. Egy olyan kerületről, amely nem a botrányokról, a rendőrségi ügyekről, a büntetőeljárásokról lesz 'híres', hanem a tisztességesen, becsületesen dolgozó vezetőiről, képviselőiről, továbbá az eredményeiről, a sikereiről és arról, hogy nagyon jó itt élni.
Dr. Bundula Csaba (Fidesz-KDNP)
különböző napi- és hetilapoknál dolgoztam
dr. Bundula Csaba (alpolgármester) (Fidesz-KDNP)

Kiemelten fontosnak tartom, hogy Terézváros gazdasági működésében, pénzügyi helyzetében alapvető változások történjenek. Az előző, MSZP-SZDSZ-es vezetés elsősorban a vagyonfelélésben látta a jövőt, az értékes ingatlanok elherdálásával akarta megteremteni a költségvetés egyensúlyát.

Óvári Gyula (Fidesz-KDNP)
kemény, határozott nézéssel a közjóért 
Óvári Gyula (Fidesz-KDNP) (alpolgármester)

Cél, hogy a gyerekek, az idősek, a szociálisan rossz körülmények között élők a lehető legkevésbé érezzék a bőrükön az előző, szocialista vezetés helytelen gazdálkodásának a hozadékát.


Simonffy Márta (Fidesz-KDNP)
Önálló művész


Simonffy Márta (Fidesz-KDNP) (alpolgármester)
Meghatározó jelentőségű számomra Terézváros egyedülálló városképi, építészeti értéke. Ennek okán és éppen ezért megfelelően átgondolt, körültekintő és a lakói számára értéknövelő beavatkozásokat szabad csak végezni és ezen irányok alapján fejleszteni. A lakótömbi, lakóházi kertprogram segítése, ösztönzése is elengedhetetlen.

Egyéni képviselők:

Dr. Deák Imre (Fidesz-KDNP)
egy fiatalos, őszinte mosoly
Dr. Deák Imre (Fidesz-KDNP)

Deák Imre vagyok, 27 éves, jogi egyetemet végeztem. A következő négy évben azon fogok dolgozni, hogy Terézváros egy épülő, fejlődő városrész legyen, amely amellett is élhető, hogy a főváros egyik frekventált része. Az előttem álló feladatok megvalósítása közben elsősorban a lakosság igényeit fogom szem előtt tartani. Itt az idő, hogy Terézváros ne a botrányokról, hanem a sikereiről, az eredményeiről legyen híres.

Fogadóóra előzetes egyeztetés alapján a 0620/77-15-794-es telefonszámon.

Hegyi András (Fidesz-KDNP)
2002 óta részt vesz és vállalkozó
Hegyi András (Fidesz-KDNP)
2002 óta veszek részt a VI. kerületi önkormányzat humán bizottságának a munkájában a Fi-desz-KDNP képviseletében.


Jelenleg a saját vállalkozásom ügyvezetőjeként egy kutatóintézet ingatlankezelését szervezem. Negyven éve lakom a kerületben, 28 éve a Szondi utcai Szent Család-plébánia képviselő-testületének a tagja és lelkipásztori kisegítője vagyok. Egyházjogászi diplomám mellett teológiai, hitoktatói, műszaki-pedagógiai, kertészeti, vegyészeti, ISO belső auditori, valamint munka- és tűzvédelmi végzettségem is van.


Fogadóórák: előzetes egyeztetés alapján a +36 20/315-41-00-s telefonszámon
E-mail: hegyia@uze.net

Czuppon Zoltán Zsolt (Fidesz-KDNP)
jómaga is tanári
Czuppon Zoltán Zsolt (Fidesz-KDNP)

Pedagóguscsaládból származom, jómagam is tanári, művelődésszervezői, valamint kulturális menedzseri szakokon végeztem.

Terveim közé tartozik többek között az Anker köz útburkolatának felújítása, a Király utcai díszburkolat balesetmentesítése, a zöld felületek megőrzése, valamint azok gyarapítása, az ügyfélbarát hivatal megteremtése, a Hunyadi téri piac rekonstrukciója, valamint az előző cik-lus hanyag gazdálkodásáért felelős személyek elszámoltatása.

Telefon: +3620/405-3894
E-mail: czuppon.zsolt@terezvaros.hu
www.czupponzsolt.com

Dr. Szili Kovács Tibor (Fidesz-KDNP)
doktorok a közjóért, önért
Dr. Szili Kovács Tibor (Fidesz-KDNP)
Két ciklusban voltam önkormányzati képviselő. Második alkalommal a környezetvédelmi bizottság elnöke voltam, elindítottuk a szelektív hulladékgyűjtést, a társasházak növényesítési pályázatát, felújítottuk a közparkokat, sétálóutcává alakítottuk a Hajós utcát, elindítottuk a környezeti nevelési programokat.


Fogadóóra: előzetes egyeztetés Kocsis Csabáné frakciótitkárnál a +3620/960-33-61-es tele-fonszámon

Lindmayer Viktor (Fidesz-KDNP)
nem csak üres
Lindmayer Viktor (Fidesz-KDNP)
Meggyőződésem, hogy a városrész új vezetése, Önökkel együttgondolkodva, a jövőben egy élhetőbb kerületet tud majd működtetni. Egy olyan kerületet, ahol a közbiztonság, a közrend és a köztisztaság nemcsak üres kifejezések, hanem tartalommal bíró fogalmakká válnak.


Telefonszám: +3620/994-84-02
E-mail: lindmayerviktor@fidesz.hu

Császárné Csóka Ilona (Fidesz-KDNP)
a szakértelem erejével
Császárné Csóka Ilona (Fidesz-KDNP)
Bízom abban, hogy együtt gondolkodva, a bizalom és a szakértelem erejével haladni tud majd városrészünk.


Telefon: +3620/206-72-63
E-mail: csoka.ilona@fidesz.hu

Kordásné Matokanovic Lídia (Fidesz-KDNP)
együtt megoldjuk, naja
Kordásné Matokanovic Lídia (Fidesz-KDNP)
Fontosnak tartom a lakosság szélesebb körű tájékoztatását saját környezetük megóvásának a lehetőségeiről. Kérem, forduljanak hozzám bizalommal, oldjuk meg együtt a problémáikat!


Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján.
Telefonszám: +3620/578-46-23
E-mail: lidinett@gmail.com.

Listás képviselők

Tóth György (MSZP)
vén szociáldemokrata nem szociopata 
Tóth György (MSZP)
Elkötelezett baloldali szociáldemokrataként a céljaim változatlanok. Ennek megfelelően a kerületben elsősorban a társasházak és a közterületek megfelelő működtetéséért, a lakóépületek közrendjének megerősítéséért, illetve állagának minőségi javításáért, valamint az itt élők egészségének megőrzéséért, az ehhez illő korszerű egészségügyi ellátórendszer kialakításáért, továbbá a közbiztonság szigorításáért, lakókörnyezetünk védelméért, tisztaságáért dolgoztam, illetve dolgozom.


Elérhető vagyok a 06/20 355-1145-ös telefonszámon vagy a tothgyorgy@citromail.hu e-mail címen.

Dohány Gábor (Jobbik)
hős vagyonvédelmista, nem ácsorgóember 
Dohány Gábor (Jobbik)
Épületgépészként 15 évig dolgoztam az építőiparban, az utóbbi 6 évben azonban a vagyonvédelem területén tevékenykedtem különböző beosztásokban.


Fogadóóra: minden hónap második csütörtökjén 15-től 17 óráig.
A fogadóóra helye: terézvárosi Jobbik-iroda (1063 Budapest, Kmety Gy. u. 2.)

Hatvani Csaba (MSZP)
hétpróbás értékmegőrző 
Hatvani Csaba (MSZP)
Ma, ellenzéki képviselőként, legfontosabb feladatom az elmúlt nyolc év értékeinek a megőrzése. Küzdeni fogok a kerület adósságba taszítása, összevonása vagy megszüntetése ellen, valamint a szociális háló, a kultúra, a közbiztonság és a társasházak megújulásának területein elért eredményeink megtartásáért.


Fogadóórák: minden hónap első hétfőjén 17-től 19 óráig az Idősek Klubjában (Budapest, VI. kerület, Benczúr u. 35/c)

Cake Baly Olivio (LMP)
új erő Afrikából, segíteni akar
Cake Baly Olivio (LMP)
Az LMP-nek sok különböző ember a tagja, az azonban közös bennünk, hogy valódi demokráciát, igazságos, szolidáris társadalmat és egészséges környezetet akarunk, és hajlandók vagyunk tenni is érte.


A megoldásokat nem a bűnbakkeresésben és a világtól való elzárkózásban, hanem a józan gondolkodásban és egymással való együttműködéssel lehet megtalálni. Fontos, hogy ne forduljon el a közélettől, mert csak akkor lesz változás, ha Ön is tesz érte.
Fogadóóra: Terézvárosi Polgármesteri Hivatal (1067 Budapest, Eötvös u. 3.), előzetes időpontegyeztetés a 


06 20 952 38 57-es telefonszámon vagy a cake.baly.olivio@lehetmas.hu e-mail címen.


Forduljon hozzám bizalommal!

kapcsolódó bejegyzések: Andrássy út 1: Eurowien kft és a balkáni magyar pofátlanság + Jelentés egy hihetetlen országból. Kerületi korrupció és nemtörödömség. Igen, némi készpénz ellenében akár az ön kedves anyukájára is megkapják az engedélyt. +

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

majomparádé

Névtelen írta...

borotválkozzál, Gyula, nem olyan súlyos a válság a családodban

Névtelen írta...

ratatata

2 írta...

melyiktől vennél használtautót :)

9 írta...

édesek, mindegyiket megcsinálnám

2 írta...

tetszettek volna forradalmat csinálni. Nem fülkeforradalmat. Most ezeket a gyönyörűségeseket kaptátok a nyakatokba.

Névtelen írta...

mindig a legnagyobb darabok úsznak a tetején