DEDEDEDEDE! Nagyon is! A néhai Pol-Pot megye fővárosa él és virul.
Egy lapos ékszerdoboz: Szeged. Király módon kisuvickolva, szemét és hámló vakolat nélkül. Út szélén parkoló autók helyett biciklisávok, használható bringatárolók mindenfelé. Botkát gond nélkül megválasztanám Budapest főpolgármesterének, súlyos komcsifóbiám ellenére. Botka für Budapest!
BOTKA.
A polgármester neve a házfalra felfirkálva. A népszerűség időnként meglepő módon jut kifejezésre)
Széchenyi tér, a Szegedi Borfesztivál helyszíne. Ingyenes wi-fi az egész téren!
Bennszülött: "én is erősen jobbos vagyok, haver, de amit Botka tett a városért, az előtt le a kalappal."
Ok, Botkát királynak)))
Bennszülött: "én is erősen jobbos vagyok, haver, de amit Botka tett a városért, az előtt le a kalappal."
Ok, Botkát királynak)))
A szögedi Sóhajok hídja.
A „Sóhajok hídja” a velencei híd mintájára épült 1883-ban abból az alkalomból, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király Szegedre látogatott megtekinteni az árvíz után újjáépített várost, és megnyitni az új színházat. Az uralkodó a Bérpalotában szállt meg, s így közvetlenül eljuthatott a városházára.
A Sóhajok hídja és a Zsótér-ház közt található a sárgára festett, neobarokk városháza. Első formájában 1728-ban készült el, majd 1804-ben Vedres István tervei alapján újjáépítették. Az 1879-es nagy árvíz utáni, jelenlegi állapotát Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján 1883-ban érte el. 2004 vége óta a Városháza óratornyában Wi-Fi-antenna kapott helyet, ami ingyenes internethozzáférést tesz lehetővé a téren, és a városháza környékén egy 1,5 megabit sávszélességű vonalon keresztül.
A „Sóhajok hídja” a velencei híd mintájára épült 1883-ban abból az alkalomból, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király Szegedre látogatott megtekinteni az árvíz után újjáépített várost, és megnyitni az új színházat. Az uralkodó a Bérpalotában szállt meg, s így közvetlenül eljuthatott a városházára.
A Sóhajok hídja és a Zsótér-ház közt található a sárgára festett, neobarokk városháza. Első formájában 1728-ban készült el, majd 1804-ben Vedres István tervei alapján újjáépítették. Az 1879-es nagy árvíz utáni, jelenlegi állapotát Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján 1883-ban érte el. 2004 vége óta a Városháza óratornyában Wi-Fi-antenna kapott helyet, ami ingyenes internethozzáférést tesz lehetővé a téren, és a városháza környékén egy 1,5 megabit sávszélességű vonalon keresztül.
Ezt az SKF nevű faroklóbáló kispáviánt összezárnám egy hétre egy Viagrával kövérre hízlalt Gergényivel.
A Virág Cukrászdának otthont adó koraekletikus Új Zsótér-ház 1873-ban a „Nagyvíz” előtt épült. 1874 nyarán köztudomású volt, hogy az Új Zsótér-ház Klauzál tér felőli földszintjén „Allemann és társa” cukrászdája lesz, ami még azévben megnyílt.
DRC, THA. Majdnem annyira idegesítőek ezek a kisköcsögök, mint az óriásplakátos maffia.
Rongáljátok meg az óriásplakátokat!!!!!
Rongáljátok meg az óriásplakátokat!!!!!
Szegedi papucs
Rátkai Sándor 1914-ben született és immár 75 éve készíti a lapos sarkú, hímzett virágmintákkal díszített szegedi papucsot. Valaha 40-50 műhelyben gyártottak városszerte ilyen lábbelit, mára azonban csak Sanyi bácsi ismeri e régi mesterség fogásait. A népművészet mestere ennyi év után sem hagyta abba a munkát. A Munkácsy utcai lakásában ott sorakoznak az asztalon a papucskészítéshez nélkülözhetetlen szerszámok.
- Régen volt olyan hét, amikor 40 papucs is kikerült a műhelyből - idézi fel emlékeit Sanyi bácsi -, ám mostanság már öregesen, ráérősen dolgozom. Könnyebben is fáradok, na meg az az igazság, túl nagy kereslet nincs is erre a termékre. Pedig nagy hírneve volt egykoron a szegedi papucsnak. A török korból maradt ránk ez a mesterség. Elődeim oly nagy ügyességgel formálták a díszes, bőrből és bársonyból összevarrt, virágmintákkal ékesített lábbelit, hogy már a XVII. és XVIII. században ismertté vált országhatáron túl is. A XIX. században, amikor a nagy árvíz után kikövezték Szeged utcáit, az asszonyok elköszöntek a csizmától, és szinte minden helybeli menyecske ilyen papucsot húzott a lábára, ha templomba, piacra vagy akár bálba ment. Meg is élt ebből a szakmából 40-50 mester.
Mitől szegedi a szegedi papucs?
- Elsősorban a hímzéstől. Ezt régebben a feleségem csinálta, de miután meghalt, egy hímző asszony készíti. Mezei virágok, pipacs, nefelejcs, kalász ékesíti. Inaskoromban nem ilyen papucsok voltak, csak egyszerű bársonyból készült, hímzés nélkül. A hímzett papucs 1935-ben jött divatba, akkor kezdték ezt a bojtos, szalagos jobb- és ballábast készíteni. Azelőtt forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb láb a baltól. Ezért mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja.
A papucsok sem mind egyformák.
- Ez a sötét színű lábbeli korosabb asszonyok lábára készült - világosít fel a mester -, míg a vidám színűeket fiatalok hordták. Napjainkban már legfeljebb a néptáncosok lábán fedezni fel a szegedi papucsot. Akkor lennék csak igazán bajban, ha hirtelen meglódulna a kereslet - mosolyodik el Sanyi bácsi.
- Rajtam kívül már senki nem tud ilyen lábbelit készíteni, s bár megfordult nálam néhány tanonc, mind úgy döntött, jobban fizető szakma után néz. Mondta is a volt polgármester, Szalay István: Sanyi bácsi, magát mi nem engedjük meghalni addig, amíg nem gondoskodik utódjáról. Nos, most az alapítvány által három fiatal is lehetőséget kapott arra, hogy kitanulja a mesterséget.
Hogyan kezdte ezt a mesterséget?
- Tulajdonképpen kosárfonónak indultam, 11 évesen. A kosárfonó mester sógora volt a papucsos mester. A papucsos inasokkal laktam egy műhelyben, ott aludtam velük. Aztán a kosárfonó tönkre ment, elköltözött Pécsre. Anyám nem engedett el utána, azt tanácsolta legyek inkább valami más. Mivel jó barátságban voltam a papucsosokkal, átmentem hozzájuk. Soha sem bántam meg, nagyon szeretem a munkám. Így történt, hogy 12 éves koromban bekerültem a három segéd közé. A mester nem igazán tanított, úgy kellett ellesni a szakmát, de gyönyörű papucsokat készített.
Hűtlen volt akár csak egyszer is a szakmájához?
- Világ életemben ebből éltem. Mikor hazajöttem a frontról '44. szeptemberében, önálló lettem, négy segédem volt. Akkor fapapuccsal mentem a piacra, mert nem lehetett kapni anyagot. 25 évig a Kölcsey utcában béreltem egy műhelyt. Mikor a Royal szállót kezdték ott építeni, átköltöztem a Dóm térre, ami azért volt jó, mert ott sokan megfordultak, idegenek is jöttek csodálni a teret. Öt évig voltam itt, mikor a Levéltár bővítése miatt költöznöm kellett. Kértem több helyet is, amiről tudtam, hogy üres, de azt felelték, hogy már elkelt. Kijelöltek nekem egy műhelyt, ahova nem akartam menni. A végén már a rendőrség is kijött egy teherautó kíséretében, hogy most pedig felpakolják a cuccomat és a számomra kijelölt helyre visznek. Láttam, hogy ennek fele sem tréfa és megegyeztem velük, hogy pakolják fel a cuccom, de haza, a lakásomra vigyék. Annyira mérges voltam, hogy azonnal nyugdíjaztattam magam, persze már elmúltam akkor hatvan éves.
Mi lett az árukészlettel?
- Sok papucsom volt készen, kértem kiárusítási engedélyt. Aztán váltottam működési engedélyt is, és az otthonomban folytattam a mesterségemet.
Hol mutatta meg a munkáit, Szegeden kívül?
- Huszonöt évig jártam fel Pestre, nemzetközi vásárokra. A legutolsó 1950-ben volt. Egy-egy kiállítás tíz napig is tartott, de volt három hetes is. Ilyenkor eladtam 200-300 papucsot is. Abból tudtam ezt a lakást is megvenni. Akkor 97 forint volt egy papucs!
A családjában folytatta valaki a mesterséget?
- Nem. Én mindig bent voltam vagy a boltban, vagy a műhelyben. A három fiam tanult, nagyon ritkán szaladtak be hozzám. Ha itthon dolgoztam volna, akkor akaratlanul is megtanítottam volna őket, de így nem sikerült.
Óhatatlanul felmerül a kérdés, miért nem Sanyi bácsi fia örökíti tovább a hagyományt. A mester csak legyint. Az okokat az elmúlt politikai rendszerrel magyarázza, de azonnal hozzáteszi: utólag már örül, hogy gyermekei inkább továbbtanultak. 2004-ben Rátkai Sándor mellé három tanuló került, hogy kitanulják a szegedi papucs készítésének mesterségét, de közülük csak egy ragadt meg, a kiskunfélegyházi Ormándi Sándor. Igaz Rátkai Sándor előszobájában el se férnének többen, hiszen még új műhely kialakítására még nem kapott segítségek az önkormányzattól.
Rátkai Sándor meggyőződése, hogyha nagyobb reklámot csinálna a papucsnak a város, a minden különlegességre vevő nyugatiak biztos megkeresnék a boltok pultjain. Dísznek vinnék, vitrinbe raknák, mint ahogy a mostani vevők is. De mit számít ez, ha Szeged jó hírét öregbítenék a díszes papucsok. (www.szegedportal.hu)
Rátkai Sándor 1914-ben született és immár 75 éve készíti a lapos sarkú, hímzett virágmintákkal díszített szegedi papucsot. Valaha 40-50 műhelyben gyártottak városszerte ilyen lábbelit, mára azonban csak Sanyi bácsi ismeri e régi mesterség fogásait. A népművészet mestere ennyi év után sem hagyta abba a munkát. A Munkácsy utcai lakásában ott sorakoznak az asztalon a papucskészítéshez nélkülözhetetlen szerszámok.
- Régen volt olyan hét, amikor 40 papucs is kikerült a műhelyből - idézi fel emlékeit Sanyi bácsi -, ám mostanság már öregesen, ráérősen dolgozom. Könnyebben is fáradok, na meg az az igazság, túl nagy kereslet nincs is erre a termékre. Pedig nagy hírneve volt egykoron a szegedi papucsnak. A török korból maradt ránk ez a mesterség. Elődeim oly nagy ügyességgel formálták a díszes, bőrből és bársonyból összevarrt, virágmintákkal ékesített lábbelit, hogy már a XVII. és XVIII. században ismertté vált országhatáron túl is. A XIX. században, amikor a nagy árvíz után kikövezték Szeged utcáit, az asszonyok elköszöntek a csizmától, és szinte minden helybeli menyecske ilyen papucsot húzott a lábára, ha templomba, piacra vagy akár bálba ment. Meg is élt ebből a szakmából 40-50 mester.
Mitől szegedi a szegedi papucs?
- Elsősorban a hímzéstől. Ezt régebben a feleségem csinálta, de miután meghalt, egy hímző asszony készíti. Mezei virágok, pipacs, nefelejcs, kalász ékesíti. Inaskoromban nem ilyen papucsok voltak, csak egyszerű bársonyból készült, hímzés nélkül. A hímzett papucs 1935-ben jött divatba, akkor kezdték ezt a bojtos, szalagos jobb- és ballábast készíteni. Azelőtt forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb láb a baltól. Ezért mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja.
A papucsok sem mind egyformák.
- Ez a sötét színű lábbeli korosabb asszonyok lábára készült - világosít fel a mester -, míg a vidám színűeket fiatalok hordták. Napjainkban már legfeljebb a néptáncosok lábán fedezni fel a szegedi papucsot. Akkor lennék csak igazán bajban, ha hirtelen meglódulna a kereslet - mosolyodik el Sanyi bácsi.
- Rajtam kívül már senki nem tud ilyen lábbelit készíteni, s bár megfordult nálam néhány tanonc, mind úgy döntött, jobban fizető szakma után néz. Mondta is a volt polgármester, Szalay István: Sanyi bácsi, magát mi nem engedjük meghalni addig, amíg nem gondoskodik utódjáról. Nos, most az alapítvány által három fiatal is lehetőséget kapott arra, hogy kitanulja a mesterséget.
Hogyan kezdte ezt a mesterséget?
- Tulajdonképpen kosárfonónak indultam, 11 évesen. A kosárfonó mester sógora volt a papucsos mester. A papucsos inasokkal laktam egy műhelyben, ott aludtam velük. Aztán a kosárfonó tönkre ment, elköltözött Pécsre. Anyám nem engedett el utána, azt tanácsolta legyek inkább valami más. Mivel jó barátságban voltam a papucsosokkal, átmentem hozzájuk. Soha sem bántam meg, nagyon szeretem a munkám. Így történt, hogy 12 éves koromban bekerültem a három segéd közé. A mester nem igazán tanított, úgy kellett ellesni a szakmát, de gyönyörű papucsokat készített.
Hűtlen volt akár csak egyszer is a szakmájához?
- Világ életemben ebből éltem. Mikor hazajöttem a frontról '44. szeptemberében, önálló lettem, négy segédem volt. Akkor fapapuccsal mentem a piacra, mert nem lehetett kapni anyagot. 25 évig a Kölcsey utcában béreltem egy műhelyt. Mikor a Royal szállót kezdték ott építeni, átköltöztem a Dóm térre, ami azért volt jó, mert ott sokan megfordultak, idegenek is jöttek csodálni a teret. Öt évig voltam itt, mikor a Levéltár bővítése miatt költöznöm kellett. Kértem több helyet is, amiről tudtam, hogy üres, de azt felelték, hogy már elkelt. Kijelöltek nekem egy műhelyt, ahova nem akartam menni. A végén már a rendőrség is kijött egy teherautó kíséretében, hogy most pedig felpakolják a cuccomat és a számomra kijelölt helyre visznek. Láttam, hogy ennek fele sem tréfa és megegyeztem velük, hogy pakolják fel a cuccom, de haza, a lakásomra vigyék. Annyira mérges voltam, hogy azonnal nyugdíjaztattam magam, persze már elmúltam akkor hatvan éves.
Mi lett az árukészlettel?
- Sok papucsom volt készen, kértem kiárusítási engedélyt. Aztán váltottam működési engedélyt is, és az otthonomban folytattam a mesterségemet.
Hol mutatta meg a munkáit, Szegeden kívül?
- Huszonöt évig jártam fel Pestre, nemzetközi vásárokra. A legutolsó 1950-ben volt. Egy-egy kiállítás tíz napig is tartott, de volt három hetes is. Ilyenkor eladtam 200-300 papucsot is. Abból tudtam ezt a lakást is megvenni. Akkor 97 forint volt egy papucs!
A családjában folytatta valaki a mesterséget?
- Nem. Én mindig bent voltam vagy a boltban, vagy a műhelyben. A három fiam tanult, nagyon ritkán szaladtak be hozzám. Ha itthon dolgoztam volna, akkor akaratlanul is megtanítottam volna őket, de így nem sikerült.
Óhatatlanul felmerül a kérdés, miért nem Sanyi bácsi fia örökíti tovább a hagyományt. A mester csak legyint. Az okokat az elmúlt politikai rendszerrel magyarázza, de azonnal hozzáteszi: utólag már örül, hogy gyermekei inkább továbbtanultak. 2004-ben Rátkai Sándor mellé három tanuló került, hogy kitanulják a szegedi papucs készítésének mesterségét, de közülük csak egy ragadt meg, a kiskunfélegyházi Ormándi Sándor. Igaz Rátkai Sándor előszobájában el se férnének többen, hiszen még új műhely kialakítására még nem kapott segítségek az önkormányzattól.
Rátkai Sándor meggyőződése, hogyha nagyobb reklámot csinálna a papucsnak a város, a minden különlegességre vevő nyugatiak biztos megkeresnék a boltok pultjain. Dísznek vinnék, vitrinbe raknák, mint ahogy a mostani vevők is. De mit számít ez, ha Szeged jó hírét öregbítenék a díszes papucsok. (www.szegedportal.hu)
Borpatika, konkurrenciaharc: a borfesztivál ideje alatt 190 forint a korsó sör)))
(a borok decije 300 környékén kezdődött a fesztiválon)
Cím: 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 61..Honlap: www.borpatikaszeged.hu
Telefonszám: +36 (62) 451 645
+36 (20) 965 3992
Kategória: Kocsma, Söröző
Beszélgetésre kiváló, minden korosztály látogatja. A szenespincés freskó is megér egy látogatást.
HOUR, MESEK: jaj, hogy esne a fejükre egy óriásplakát.
Tessék, Szegeden is gátlástalanul dühöng az óriásplakátos maffia. És ameddig minden politikus óriásplakáton szeretné látni magát, addig meg is maradnak. KI AZ ÓRIÁSPLAKÁTOKKAL MAGYARORSZÁGRÓL.
Víztorony, Szeged hegye, varjak kedvenc fészkelőhelye.
Ide felmászunk, fel bizony.
Orbibácsi is szeret óriásplakáton mutatkozni. Sejtésünk szerint nem ez az ember fogja kiseprűzni ezeket a városrondító szemetelőcégeket Magyarországról.
Óriásplakáttal borított prolifészkek, a Tesco parkolójából nézve. Ne feledjétek: óriásplakátot megrongálni nem csak élvezet, hanem kötelesség. Szemétmentes Magyarországot!
Reök-palota és a nevezetes lovasszobor, melynek faráról nevezték el a háta mögötti felsőoktatási intézményt. "A Reök-palota előtt található kis hangulatos teret a 3. honvéd huszárezred lovas szobra díszíti. Gách István és Turáni Kovács Imre alkotása 1943-ban készült el. A teret végigjárva a látogató könnyen ki tudja találni miért is kapta a szegediektől e tér a Lófara nevet."
Reök-palota: Szecesszió Szegeden.
A Ló Fara közelről.
Lósegg tér.
Olvasnivaló: testükkel óvják a városvédők a lovasszobrot
Háttérben a jogi kar: Lófara Egyetem.
Szecesszió.
Színes csodavilág.
A pesten megszokott, tolakodóan csiricsáré, rikítő üzletek, portálok helyett polgári visszafogottság. És a kommer időkben "modernizált", átépített kirakatok is visszakapták eredeti, atz épülettel harmonizáló eredeti állapotukat.
A zsánerszobrok örök népszerűsége.
Használható, praktikus bringatárolók szerte a városbban.
Ez visSzont nem Müxik, salynos.
Cseh napok, háttérben a Dóm.
Kisvakond nagyban.
Kisvakond (csehül Krtek vagy Krteček) egy kitalált szereplő, egy rajzfilmfigura, a Kisvakond csehszlovák rajzfilm sorozat főhőse. Megalkotója Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő.
Háttérben egy nagyon visszafogott Telekom reklám. Úgye, Ön sem látja?
Dö sziti.
További praktikus kerékpártároló.
(be fogjuk mutatni az elbaszott, hasznavehetetlen pestieket, lehet majd szomorúan rötyögni a hozzánemértésen)
UFÓ Szegeden.
Nem ingyé.
Krtek az átépítés alatt levő JATE klub előtt.
Városképileg nem hátrányos az öreg villamos)
Krtek a borfesztiválon.
Szegedi Skoda trolibusz, a német ipar remeke.
Trolibusz. Nem szakadt, mint az ősöreg pesti, szovjet nyikorgók.
Szegedi villamos.
Szegedi Mercedes busz az irredenta-szagú Erdélyi tér felé halad)
A tegelő minifütyik a telefonfülke hazavágásától kapnak szerotinin-fröccsöt. Én meg agyfaszt a méregtől.
Klebesberg Kúnó szobra, érdemeivel teleírott lapokkal. Egy külön posztot érdemelne a szobor maga.
Nem olcsó Toi-Toi, mint Pesten a rendezvényeken: ez itt kérem Szeged, mi adunk a higiéniára.
Katlan Tóni látványos etetője a Szegedi Borfesztiválon.
Na de hol parkolnak a tüdőgyógyító autók?
Már megint a Borpatika nevű söröző, visszatértünk.
A kampány maradványai.
Turistatájékoztató. És működik.
Nyenyere Egylet táncház. Egy sztájliszt nem ártana a király zene mellé)
A borfesztivál mélypontja: 3000 éves slágerek a Stand Up nevű formáció előadásában, mérsékelt érdeklődés közepette. Zokogva menekültünk a vidéki 
Jé, Kétfarkú.
Az Infó Eu Pont mára kissé lerobbant.
Roosevelt. Antifaszista tér a Lánchíd Belvárosi hídfőnél.
Ez kir.
Matricázunk, matricázunk.
Vadplakát, városrongálás: CSAK A FIDESZ.
Dóm téri lámpa.
EOS, BPTS. Miért nem óriásplakátokat rongáltok, ti nyavalyás seggszőrcsócsáló nokkedlik? Azoknak van tulaja, egy-kettőre elkapnának benneteket, gyáva kis péniszpumpák, tik.
Ártwörk vagy mi.
SKF, szarjál be.
SZDSZ matrica: kísért a múlt.
Kapcsolódó: IV. Béla lovasszobra + Archeológiai expedíció Szegeden a Kétfarkú nyomait kutatva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése