2010. március 1., hétfő

Szabó Ervin-Ötpacsirta: vigyázzon a bokájára, megütheti


Erősen fáradtan nézzük nyolckeri bloggerkollégával a Szabó Ervin Könyvtár előtti terecske, valamint az Ötpacsirta utca sokszázmilliós díszburkolatának pusztulását. Tavaly-tavalyelőtt sokszor posztoltunk az ügyben, Csécsei Béla (néhai) polgármesterrel is levelezgettünk, de némi tessék-lássék javítgatás ellenére a helyzet továbbra is bokaveszélyeztetően rossz. Sajnáljuk, hogy a kerületnek nincen pénze karbantartásra, lassan már nem marad mit javítani. Öröm az ürömben, hogy a kipróbált liberális harcotárs, Csécsei Béla Úr nem kényszerül mostanság sem a nyúgdíjasok keerű és kevés kenyerét ennie, havi 750 ezer forintért látja el roppant értékes tanácsaival a nyolckeri önkormányzatot.

Alternatív közlekedési eszköz boka- és tengelytörés ellen: Gőzpók.

Nincsenek megjegyzések: