2010. június 23., szerda

Baross utca 40: az összedőlésre vár a műemlék gazdája?

Budapest,  blog, Baross utca, VIII. kerület, romok, műemlék
Budapest,  blog, Baross utca, VIII. kerület, romok, műemlékTavaly márciusi képünk óta is szemmel láthatóan romlott az épület állapota, sőt még a Kétfarkú Kutya Párt légkalapácsos hódja is nekiállt a dekonstrukciónak)))

Talán megvárják a tulajdonosok, amíg teljesen tönkremegy, hogy aztán lekerüljön róla a műemléki védettség. Láttunk már ilyesmit.

Kényszertatarozás? Büntetés? Análfűrész?

Budapest,  blog, Baross utca, VIII. kerület, romok, műemlék, Kétfarkú Kutya Párt, hód
A Baross utca 40. tulajdonosát, aki 4 csillagos, 73 szobás szállodát akar építeni a ház helyére/mellé nem ismerhette meg a Központi Tervtanács február 5-én. A láthatatlan tulaj helyett egyedül kellett helytállnia Páhy Árpád tervezőnek a gyanakvó grémium előtt.
áhy a régi házat a terven egy hétszintes új szárnnyal egészítette ki, ami elfoglalja a tágas udvar nagy részét. A cél az elvárt szobaszám biztosítása mellett a teret határoló tűzfalak takarása volt. Az L-alakú beépítés a szomszéd ház udvarra néző homlokzata előtt megfelelő méretű teret és benapozottságot biztosít. A szállodához szükséges mélygarázst csak az U-alakú ház hátranyúló szárnyainak elbontásával lehet biztosítani, ezeket a terv szerint eredeti formájukban visszaépítenék. A kapualj elveszti eredeti funkcióját, garázslehajtóvá alakul gépkocsilifttel, és a főbejárat átkerül az egyik keskeny ablaknyílás helyére. A régi részben Páhy éttermet, konferenciatermet, az emeleten szobákat alakítana ki, a boltozatos pince alkalmas borozónak, a tetőteret beépíti.
tervet szinte egyöntetű fanyalgás fogadta. A tervtanács tagjai egyetértettek abban, hogy a beépítés túlzott, még jobban besűríti a jelenleg is zsúfolt városrészt. A festett kapualj kezelése különösen méltatlan a műemlékhez, a háznak nyilvánvalóan ez a főbejárata, minden más megoldás erőszakolt és szerencsétlen. Számos más konkrét kifogás is elhangzott, elsősorban az új szárny jellegtelen, semleges, bátortalan megformálásával és a hamisan romantizáló tetőablakokkal kapcsolatban. Fegyverneky Sándor, a tervtanács elnöke összefoglalójában hibásnak nevezte az egész tervezői hozzáállást: a terv az utolsó szögig nagyon precízen ki van dolgozva, csak a torka véres, mondta, mivel ez a telek nem szállodának való. A műemléknek ebben az esetben csak az álca szerep jut, hogy eltakarja az utca felé a telek belsejében végrehajtott óriási beépítést. Egyesek felvetették: a régi ház össze fog dőlni a brutális beavatkozás során, hiszen az egész építkezés a műemléken keresztül bonyolódna le. A tervtanács ezúttal tehát vétózott, de a Baross utca 40-et ez csak a kulisszává silányítástól menti meg, a rohadást semmilyen állásfoglalás nem fogja megállítani
. (építészfórum)

tavalyi képeink:

2010. június 22., kedd

Szomory Dezső vs. Egon


Szomory Dezső Liszt Ferenc tanítványa, Jászai Mari tini szeretője, körözött katonaszökevény, ünnepelt, majd éhenhalt író volt. És akkor megjelenik egy erőszakos kis senki, az EGON nevű nyomorúságos, vandál életforma, aki a senkit sem érdeklő, szaros egoját a falra és az emléktáblára keni.

2011: javítva
"Így aztán érdeklődve várjuk, mikor hoz a kormányzat olyan döntést, mellyel valóban börtönbe lehet csukni azokat, akik szisztematikusan rongálják Budapest értékeit. Mi bízunk benne, hogy kitart a Tisztelt Ház vehemenciája, és még idén nyáron megszületik az a törvény, mely szabadságvesztéssel sújtja azokat, akik Magyarország épített örökségét szánt szándékkal rombolják. Csak a mihez tartás végett." (a Nagyvárosi Rezonőr a megrongált emléktábla kapcsán.

Erősen reményeljük, hogy Gergényi elvtárs sikósító nélkül fogja abuzálgatni a kis férget a sitten.

"...E zengő tumultus Párizsban ébredt, s a nagy olasz kertekben íródott, ahol kaméliák virulnak a szélben, és az arcomon egészen sápadt volt. Mert ez idő tájt sokat csavarogtam a nagyvilágban, hazátlanul, elhagyatva és magamban ültem Párizs tetejében a háztetők, kürtők és kémények fölött egy kis sárga lámpa fényében. És odalenn a babiloni éjszakának vörhenyes selyemfátyla lengett. Ó, gyönyörű, kietlen, reménytelen éjszakák! És a nagy olasz kertekben magamban ültem, s távoli kis angol folyók partján, amit nem szabad, hogy elfelejtsek, mert a víz üde, s illatos volt, mint egy fiatal női kéz, és gyötrő homlokomon enyhítőn perdült tova csillogó gyémántcsöppjeivel. Mindez oly szép volt, mert minden oly fájdalmas volt, s oly kedvesek és enyhék, akik velem éltek akkor: királyok, akik megemelik a kripták márványfedelét kísérteties kézmozdulattal..." részlet A nagyasszonyból.

egy kis zene:

2010. június 21., hétfő

Elkészült Szy Sándor Bohém Art Hotele

Szy Sándor, Bojár Iván András"És ha egyszer arra sikerül engedélyt kapnia, hogy megbassza a kedves anyádat?"

Hm, mit szólna hozzá a kedves olvasó, ha befalaznák a saját lakásába? No, nem olyan durván, mint Báthory Erzsébetet, aki az ajtó alatti résen keresztül kapta a pizzáját, hanem emelnének egy falat az Ön ablaka elé. Olyan közeli távolságban, h a szellőztetés is problémás lenne ezek után. Mint egy gödör mélyén, mint béka a kútban, levegőről és napfényről ábrándozva, egy töredékére csökkent értékű, eladhatatlan kriptában lakásban. Helyszínelés, szomszédolás a Sy Sándor által hazabaszott házban, tessék elolvasni.

Ami azonban mosolyt csalt rusnya ábrázatomra, hogy Szy Sándor (a műemlékvédelmi előírásokat szem előtt tartva) felvésette monogramját a Bohém Art Hotel zengzetes névre hallgató szállodájára. Gátlástalan parvenük, előre, tiétek ez az elbaszott évezred is.

Esetleg legközelebb már csak a fegyverek között válasszon.

V. kerület, Belváros, Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Ez meg Szy Sándor (SZS) monogramja,
aki leszarja a vak műemlékvédelmistákat és az ötkeri politikusokat Rogánostúl
Ez még Szénási Béla (SZB), aki még polgár volt


V. kerület, Belváros, Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
korrupció Rogánföldjén?
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
ha a csók és a pénz megfelelő helyre kerül
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Szy Sándor, a Belváros és Bojár András kedvence
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Szy Sándort Rogán Toncsinak!
Budapest,  blog, Szy Sándor,  Molnár utca 35, Bohém Art Hotel, szálló, szálloda
Cselovszki, szeretünk!
régebbi fotóink:


Kapcsolódó bejegyzések: Vastagbőr, Index, K-monitor

Bohem Art Hotel
cím: 1056 Budapest, Hungary
Molnár utca 35
+36 20 399 1214
bohem@bohemarthotel.hu
honlap: www.bohemarthotel.hu

Zene!