"A politikusok szervezett bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: expo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: expo. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. november 25., hétfő
Programajánló: Magyar Ellenállás
Postázta:
BB
at
hétfő, november 25, 2013
Labels:
Budapest,
Culsh,
deface,
expo,
falfirka,
Kőbánya,
Oyluk,
street art,
tag,
teg,
tegelés,
vizuális környezetszennyezés,
Zoner
2010. február 20., szombat
A hét vicce: Lechner Ödön "fasor"
Fasor, muhaha. Demján bácsi ezt is elintézte.
(Az Ember, Akinek Papírja Van: arról, hogy a Milleniumi Városközpont magasházai javítják a Soroksári út levegőminőségét)
1095 Budapest
Lechner Ödön fasor (aka Soroksári út)
Tíz év szünet után újból tollat ragadott Fassang László, hogy – immár világhírű előadóművészként – újabb darabbal gyarapítsa az orgonairodalmat.
A Honvágydal című, Demján Sándornak ajánlott kompozíció Hidas Frigyes Orgonaversenye és Karosi Bálint zenekarra és orgonára írt esszéje, a Consonances után ez volt a harmadik olyan zenemű, amely a Művészetek Palotája 2006 májusában átadott, világhírű orgonáján szólalt meg először. A Prima Primissima-díj alapítójának ajánlott négy tételes alkotás 12 hangos alapmotívuma Demján Sándor nevének betűiből keletkezett és ritmikai átalakítások során különböző karaktereket ölt. A zeneirodalomból jól ismert lassú–gyors–lassú–gyors forma minden tételének csúcspontján egy jól ismert magyar táncdallam hangjai körvonalazódnak. Tételközökben, mintegy mottóként a címadó Honvágydal refrénje is megszólal, kifejezve a haza iránti vágyakozást.
„Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom.
Ott, ahol él anyám, ott van az én hazám,
Ott lennék boldog csupán”
/*levegőminőség, Demján Sándor*/
Ui: készülünk a Demján-birodalom építészeti baleseteinek bemutatására. A bunkóbarok Dunaház, a Pest Duna Rezidencia gigantikus barakjai és a betépett kőműves Gaudi-utánérzése (CastrumGáz Ház). Földes András beszámolóját erősen a szíves figyelmetekbe!
+ Levegő Munkacsoport a Milleniumi Városközpontról és a környezetszennyezésről
(köszi, GP, köszi, városjáró)
1095 Budapest
Lechner Ödön fasor (aka Soroksári út)
Tíz év szünet után újból tollat ragadott Fassang László, hogy – immár világhírű előadóművészként – újabb darabbal gyarapítsa az orgonairodalmat.
A Honvágydal című, Demján Sándornak ajánlott kompozíció Hidas Frigyes Orgonaversenye és Karosi Bálint zenekarra és orgonára írt esszéje, a Consonances után ez volt a harmadik olyan zenemű, amely a Művészetek Palotája 2006 májusában átadott, világhírű orgonáján szólalt meg először. A Prima Primissima-díj alapítójának ajánlott négy tételes alkotás 12 hangos alapmotívuma Demján Sándor nevének betűiből keletkezett és ritmikai átalakítások során különböző karaktereket ölt. A zeneirodalomból jól ismert lassú–gyors–lassú–gyors forma minden tételének csúcspontján egy jól ismert magyar táncdallam hangjai körvonalazódnak. Tételközökben, mintegy mottóként a címadó Honvágydal refrénje is megszólal, kifejezve a haza iránti vágyakozást.
„Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom.
Ott, ahol él anyám, ott van az én hazám,
Ott lennék boldog csupán”
/*levegőminőség, Demján Sándor*/
Ui: készülünk a Demján-birodalom építészeti baleseteinek bemutatására. A bunkóbarok Dunaház, a Pest Duna Rezidencia gigantikus barakjai és a betépett kőműves Gaudi-utánérzése (Castrum
+ Levegő Munkacsoport a Milleniumi Városközpontról és a környezetszennyezésről
(köszi, GP, köszi, városjáró)
Postázta:
BB
at
szombat, február 20, 2010
Labels:
blog,
Budapest,
Demján Sándor,
expo,
Ferencváros,
IX. kerület,
Lechner Ödön fasor,
milleniumi,
térkép
2008. december 26., péntek
Insomnia Kolozsvárott
Insomnia
kocsma, art cafe, kulturális ihajcsuhaj
400091 Kolozsvár/Cluj
Egyetem/Universitatii utca 2
Tel: 0264-408479
"Vezetékes drog: A tv pszichológiai gyakorlatban alkalmazott elnevezése abban az esetben, amikor valamely személy naponta 3 óránál hosszabb ideig nézi a műsorokat, tulajdonképpen a tv rabjává válik. Figyelmeztető adat, hogy Magyarországon átlagosan 4 órát van bekapcsolva egy-egy háztartásban a tv. "
.JPG)
Kolozsvár válasza
Budapest romkocsmáira (ha Kolozsváron még bárkit különösebben érdekelne Budapest, mint olyan...)
A Főtértől néhány lépésre, a Babes-Bolyai Egyetem mellett. A Szentegyház (Iuliu Maniu 4, 2. emelet, 14-es ajtó) utcából költözött a cég az Egyetem (Universitatii 2, 1. emelet) utcába, szembe a Művész mozival. Nem romkocsma a szó pesti értelmében, ahol élelmes vállalkozók egy üres, esetenként bontásra ítélt házban rendeznek be minimális befektetéssel kocsmát. Az Insomniát egy tágas, első emeleti nagypolgári lakásban alakították ki, erősen a városközpontban. Polonyi és Szöllösy Cukorka és Csokoládéáru Gyár.
Beengedő nincs, tehát balhé sincs.
Un. "magyar kocsma", sok magyar látogatja. Nyugodt, toleráns, egyetemisták és értelmiségiek által lakott hely. Kiszolgálás az asztalnál, pincérek beszélnek magyarul.
kolozsvár blog
kocsma, art cafe, kulturális ihajcsuhaj
400091 Kolozsvár/Cluj
Egyetem/Universitatii utca 2
Tel: 0264-408479
A Főtértől néhány lépésre, a Babes-Bolyai Egyetem mellett. A Szentegyház (Iuliu Maniu 4, 2. emelet, 14-es ajtó) utcából költözött a cég az Egyetem (Universitatii 2, 1. emelet) utcába, szembe a Művész mozival. Nem romkocsma a szó pesti értelmében, ahol élelmes vállalkozók egy üres, esetenként bontásra ítélt házban rendeznek be minimális befektetéssel kocsmát. Az Insomniát egy tágas, első emeleti nagypolgári lakásban alakították ki, erősen a városközpontban. Polonyi és Szöllösy Cukorka és Csokoládéáru Gyár.
Beengedő nincs, tehát balhé sincs. Punkó a pocsolyarészegség lelkesítő állapotában vizelni távozik. A kló nyugalmában, távol a világ zajától rádöbben, hogy jelenleg három fontos kérdésre kell mihamarább választ találnia: hol van, kivel és miért. Percekig tartó erős összpontosítás következik, egy segítőkész wécéajtó támogatásával, félig feltekeredve az utóbbira. A sokat látott nézőközönség és a személyzet szenvtelenül drukkol. Majd heuréka!, megvan a világegyenlet: leszólít egy pincért és megkéri, h vezesse vissza az asztalunkhoz.
Gigi szívhezszólóan zongorázik.
A klón valaki kiöntötte a lelkét és felkarcolta a falra:
"Ungarn sind nazis", no meg "War Ensemble".
Béla láthatóan szomorú, születésnapjára megverte a felesége. Bélának megnyílik a szíve és elsírja, hogy a felesége a lányokat szereti.
Egy zavarbaejtő brutalitással preparált magyar zászló, rajta 1526. év. Ez a megfejtés még sikerült: mohácsi vész, „nemzeti nagylétünk nagy temetője”.
de mi a fáradt harcibéka a fekvő 30, mellette meg a 4 C 5?
Gigi szívhezszólóan zongorázik.
A klón valaki kiöntötte a lelkét és felkarcolta a falra:
"Ungarn sind nazis", no meg "War Ensemble".
Béla láthatóan szomorú, születésnapjára megverte a felesége. Bélának megnyílik a szíve és elsírja, hogy a felesége a lányokat szereti.
de mi a fáradt harcibéka a fekvő 30, mellette meg a 4 C 5?
(frissítés no1: nagy valószínűséggel a 2004 december 5-i kettős népszavazásra utalt az Alkotó, kissé becsomagolva a szájbarágóan direkt utalást. Mi legalábbis ezt projektáltjuk a képbe, lévén a mai magyar állami szimbólumok akkoriban nem léteztek, tehát mindenképpen valami kortárs jelentést is sejtünk)
(frissítés no2: Uta érkezett a következő megfejtéssel: a felső sor MOHÁCS-ként is olvasható. Tehát: MOHÁCS 1526)
Wifi van, füst ugyancsak, utóbbiból néhányszor több a kelleténél. Udvarias személyzet, kissé drágább az átlag kocsmáknál. Időnként agytágító rendezvények. Nevéhez méltatlanul viszonylag korán zár, de a közelben ott várakozik a Janis Joplin.
Mindezek ellenére:
Insomnia probably the best place in town to get drunk. Nem mellesleg: cseverészésre, társasági életre, esti stresszoldásra is kiváló, nem tolakodó háttérzenével. A "dj Eldobomahajammekkoraművész"-féle álzenészek "fellépése" és egyéb pszeudó-események helyett itt valódi kulturális élet van.
ajánlott irodalom: bloodymary
meg a pesti Csendes (L)étteremWifi van, füst ugyancsak, utóbbiból néhányszor több a kelleténél. Udvarias személyzet, kissé drágább az átlag kocsmáknál. Időnként agytágító rendezvények. Nevéhez méltatlanul viszonylag korán zár, de a közelben ott várakozik a Janis Joplin.
Mindezek ellenére:
Insomnia probably the best place in town to get drunk. Nem mellesleg: cseverészésre, társasági életre, esti stresszoldásra is kiváló, nem tolakodó háttérzenével. A "dj Eldobomahajammekkoraművész"-féle álzenészek "fellépése" és egyéb pszeudó-események helyett itt valódi kulturális élet van.
ajánlott irodalom: bloodymary
kolozsvár blog
Postázta:
BB
at
péntek, december 26, 2008
Labels:
art cafe,
Clausenburg,
Cluj,
drink,
Egyetem utca,
egyetemi,
Erdély,
expo,
fotók,
fotos,
Főtér,
Insomnia,
Klausenburg,
kocsma,
Kolozsvár,
Polonyi és Szöllösy,
Pub,
strada Universitatii
2008. október 7., kedd
Cultiva: kender szakvásár, Bécs, 2008

A bécsi kiállítást Budapesten reklámozó plakát a Bajcsy-Zsilinszky és a Nagymező utca sarkán. Wilkommen.
Kedvcsinálónak egy nepáli akciófilm:
Postázta:
BB
at
kedd, október 07, 2008
Labels:
10-12,
ausstellung,
Bécs,
cultiva,
expo,
Hanfmesse Wien,
kender,
október,
szakvásár,
wien
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
.jpg)
.jpg)