magyarokoldala.com:
http://magyarokoldala.com/dohanyarut-csak-21-evesen-es-alkoholtilalom-2014-ev-kozepetol/
A nemzeti dohányboltok után, újabb törvény módosítás és szigorítás éri a dohányosokat, rendkívül megnőtt a fiatalok körében a dohányzás, ezt vissza kell szorítani, a szórakozóhelyeken létrejött alkohol tilalom pozitív visszhangot keltett az emberekben, sokan bírálják ugyan, de nagy részben az emberek támogatják az ötletet.
A kivitelezés a szórakozóhelyeken lévő alkoholtilalomról a következő:
Ahol nem lehet majd alkoholt fogyasztani:
- diszkókban
- bárokban
- közterületen
Ahol lehet alkoholt fogyasztani:
- kifejezetten az alkoholt bemutató túrák során
- étteremben
- különböző előadások során
- otthoni lakó környezetben, mások zavarása nélkül
A dohányzásra vonatkozó módosításoknak a célja, alapvetően a magas halálozási arány megelőzése, Magyarországon, statisztikai adatok alapján, a legtöbb elhalálozást a dohányzás okozta betegségek, szövődményes, rákos megbetegedései okozzák.
Az ország alacsony népessége, a gazdaság felbomlását okozhatja, Jundor Árpád népvédelmi tanács követe felvázolta röviden a hírszabadságnak a terveket, és az okokat.
“A nemzeti italboltok után, valamint a szórakozóhelyen való alkoholfogyasztás tilalmát követően gondolnunk kell arra is, hogy a gazdaságot fenntartó tényezők maga a dolgozó emberek, a magas halálozási arány azonban nem csak mi ránk, emberekre, hanem a gazdaságra is rossz hatással.
A dohányáruk kiszolgálását 21 év életkor felé akarjuk módosítani, pont úgy mint Amerikában, ezáltal kevesebb fiatal jutna hozzá a dohányárúhoz, és a rend védelmi szervek akár a szülőket elő is vehetik ha ennél fiatalabb embernél látnak cigarettát.”
2014 év közepétől érvénybe lép az alkoholtilalom, és súlyos birsággal, sőt akár börtönbüntetéssel is szankcionálják azt, aki megszegi a hatályba lépett új törvényt.
100.000 Ft-tól egészen 300.000 ft-ig terjedő bírságot szabhatnak ki a rendvédelmi szervek.
"A politikusok szervezett bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkoholtilalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkoholtilalom. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. április 11., péntek
2011. november 20., vasárnap
Éjszakai Alkohollelőhelyek Budapesten
Hasznos Útmutató következik.
A Kérdés: hol vegyünk/vehetünk drogot éjszaka, jelesül alkoholt? Térkép mellékelve.
1919. március 21. és augusztus 1. között, a Tanácsköztársaság alatt Magyarországon is szesztilalom volt. Thnx. Rogán, most már a Belvárosban sem könnyű.
Nézd meg azt a lányt aki bevett egy Mentost és ivott rá Colát.
Igyál kocsmában, Nép.
Mint látszik rajta, a teljes belváros piablokád alatt van éjszaka, a legfrekventáltabb városi BKV járat, a 4-es 6-os villamos vonalán például egyedül az első és a második kerületet kerüli el az alkoholstop. Vagyis este 11 után megkívánsz egy sört a Dunaparton, akkor érdemes átvillamosozni Budára, aztán két megállót jönni vissza a Jászaiig. Persze mindannyian tudjuk mennyire impotens ez a rendszer. (nulladikkerulet.blog.hu)
Frissítés: a Bécsi utcai éjjel-nappali kisbolt 2 asztal és egy szék beállításával talállta meg a kiskaput a csődből: a vegyeskereskedésben lehet fogyasztani :)
frissítés2, 2011.12: már nem

| szesztilalom |

Postázta:
BB
at
vasárnap, november 20, 2011
Labels:
alkoholtilalom,
belváros,
Budapest,
Hungary,
Magyarország,
prohibition,
Rogán Antal,
szesztilalom,
V. kerület
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)