Horthy Miklós találkozása Francis Baconnal (by ifj. Hegedűs Lóránt, Hazatérés temploma)

Haha, méghogy a klerikofasiszták műveletlen tahók! Hazugság, a liberálbibsik által terjesztett aljas, magyarellenes hazugság! Ifjabb Hegedűs Lóránt frappánsan megmutatja, sőt közszemlére teszi a saját háza táján, hogy ismeri, sőt érti Francis Bacon művészetét, bár buzi drogos (mármint Bacon). Hegedűs Lóránt nagyszerű köztéri installációval tiszteleg a nagyszerű államférfi, vitéz nagybányai Horthy Miklós, valamint az ugyancsak nagyszerű (bár buzi, alkoholista és drogos) festőművész, Francis Bacon előtt. Hegedűs Lóránt a Francis Bacon felé tett gesztussal igazi keresztényi szellemben demonstrálja, hogy a jézusi egyetemes szeretet felülírja az Ószövetség könyörtelen szigorát, egyúttal ironikusan új kontextusba emelve Horthy Miklóst és életművét. Ahogyan a nagy keresztény költő, T. S. Eliot Sweeney Agonisztész című versében mondja:

„Várod mi kopog, milyen kulcs csikorog, mert várod a hóhért, érted, aki jött. / És élő vagy talán, / És halott vagy talán.”

Köszönjük, Lóri.

vitéz nagybányai Horthy Miklós mellszobra fj. Hegedűs Loránt által baconosítva

X. Ince pápa híres Velasquez portréja Francis Bacon által újraértelmezve

A tér mint eleven testünk koporsója

Bresson (és néha Fassbinder) tereiben tudnak így szenvedni az emberek, mert húsuk puha, könnyen sebezhető, a tér pedig metsző élekkel és hegyes szögellésekkel van tele. Ajtók, zárak, falak és tükrök törik meg minduntalan a teret az említett rendezők filmjeiben csakúgy, mint Bacon képein. Ez a szétszabdaltság első látszatra térbeli zűrzavart teremt, a nézőpontok megjegyezhetetlen örvényét, valójában éppen ebben mutatkozik meg Bacon zsenialitása: szabadon bánik a művészettörténet különböző térfelfogásaival, perspektíváival, s akárcsak a film, úgy váltogatja a nézőpontokat, objektíveket – igen, egy festő is állíthatja szemét különböző gyújtótávolságra –, meggörbíti a szobafalat, körbejárja az ágyat, kicsavarja a széket, „vágóképnek” valódin mocskos cigarettacsikket fest (hiszen a részleteket már nem lehet tovább bontani), képzeletbeli kameráját elmozdítja vertikálisan és horizontálisan, ezáltal kiteríti a reneszánsz perspektíva összeszűkülő terét, csak azért, hogy vékony egyenesekkel végül mégisbelerajzolja a centrális perspektíva üvegkalickáját. Mert jóllehet, az elmozduló nézőpontot alkalmazták már a régi indiai képeken is, Bacon mindent egységbe rántó eklektikája egyszerre merít a hagyomány bő zsákjából. Aligha találni még egy festőt, kinek munkáiban egyszerre volna jelen a realista tér (az európai festészet évszázadai), a kubisztikus széttört tér (Picasso), a kozmikus tér (Rothko), valamint a fotó és a film mechanikusan és kinetikusan felfogott tere.

Ezért léphet túl az izmusok dogmáin is, ezért lehetséges, hogy a konstruktivista El Liszickij szép megfogalmazása – „A teret mint eleven testünk festett koporsóját elutasítjuk magunktól” – Baconnél visszájára fordul: a mozgásában megfestett embert szigorú egyenesekkel perspektívaketrecbe zárja. Számára még a táj, a rét zöldje is a perspektíva koordinátái közé szorított szánalmas szabadság-illúzió csupán. 

„Minden inspirál” – mondta egy videointerjúban Bacon, és bizonyságul a kamera végigtapogatott a műteremben szanaszét heverő tépett fedelű könyveken, karcos, szakadt fotók tömegén, beszáradt ecseteken, megnyomorított festékes tubusokon, míg végül megállapodott egy elpiszkolt Velazquez-albumon. Bacon talán leghíresebb képe Velazquez X. Ince pápáról 1650-ben festett remekműve portréjának parafrázisa. A pápa szúrós tekintete, vibráló alakja az eredeti festményen sem túl bizalomgerjesztő, Bacon pedig mintha csak filmben gondolkodna, e baljós tekintetet követve továbbszövi, továbbmozdítja a képet. Nála X. Ince fémszerű sárga korlátok között ül, vagy inkább emelkedni készül, mintha iszonyatos erő rázná meg, akárha villamosszékben ülne, hatalmasra tátott szájjal üvölt, orrán szemüveg, arca mint aPatyomkin páncélos kifolyt szemű dajkájáé, kinek alakját Bacon másutt is megfestette. Velazquez + Eizenstein = Bacon? Való igaz, hogy Eizenstein üvöltő szuperplán-fejei (például a dajka törött pápaszemes arca, a Patyomkin lépcső-jelenetéből) mániákusan ismétlődnek Bacon Velazquezt is idéző gazdag festőiségében. És sorjáznak a nagy spanyol festő nyomán a pápák, ordítva, hadonászva, mint egy film kockáin, a különbség gyakran csak árnyalatnyi: elállított élesség, ütésre lendülő kéz, a képkivágat elmozdulása. Bacon festményei egy évtizedekig készülő film kockái, ám önmagukban is zárt egészek. (Nem véletlen, hogy a festő műtermében, de még a konyhájában is a falakon sorakoznak fölrajzszögezve saját műveinek reprodukciói, akár egy kiterített képregény, hogy egymásból építkezve, inspirálódva újjászülessenek.) (filmvilag.hu) http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5200

Lelőhely:

BUDAPEST – SZABADSÁG TÉRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
A HAZATÉRÉS TEMPLOMA
1054 Budapest, Szabadság tér 2.
Tel.: 31-21-871; 31-18-695; 30 71 94 701; 20 945 1107