2011. január 16., vasárnap

Noise Night Life vs West Balkán

Egy az Isten, de lehet kettő az igazság? Kíváncsian várjuk a vitát eldöntő szerződés bemutatását. Ettől persze még izgalmasan illegálnak számított a buli, 300 főre és csak 10 óráig volt engedélyük.


1. közlemény
Noise Night Life


Szeretnénk őszinte részvétünket kinyílvánítani az elhunytak hozzátartozói, barátai, ismerősei felé, mély megrendüléssel és döbbenettel állunk a szombat éjszaka történt szörnyű tragédia előtt.

Szerettük volna ezt sokkal hamarabb megtenni, azonban a rendőrséggel való szoros együttműködés, a munkájuk segítése, és a kihallgatások nem tették lehetőve, hogy jelen formában és fórumon nyilatkozzunk a történtekről.

Engedjétek meg, hogy tisztázzuk a helyzetet és a minket ért vádakat.

A West Balkán épületét Skála Metro hozzányitott termeivel együtt erre a rendezvényre bérbe vettük a hely üzemeltetőitől, amely megállapodás IX. pontja az üzemeltető cég külön kérésére azt tartalmazza, hogy az eseményen a portaszolgálatot kizárólag a saját portaszolgálatuk láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért, és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület előtt egyaránt. Ezeket a szolgáltatásokat a helynek fizetett bérleti díj is tartalmazta, a ruhatár biztosításával és kivitelezésével, illetve a szokásos költségekkel, mint áram, fűtés stb. együtt.

A Noise Night Life csapata az operatív feladatok közül a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. Arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, mi is a híradásokból értesültünk, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptunk.

A rendezvényre 2881 db karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában reálisan nézve, megközelítőleg 2500 fő tartózkodhatott az épületben, a helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. Abban a pillanatban volt olyan terem, amely még szinte üres volt, 50-100 fő tartózkodott benn. A West Balkánban, és a Skála Metro hozzányitott termeiben a tavalyi évben is tartottak ennél jóval nagyobb, 4500 fős, sikeres rendezvényt, többek között ezért is esett a választásunk erre a helyszínre.

A szárnyra kapott pletykákkal ellentétben az OMSZ és a Rendőrség egybehangzóan állítja, hogy az áldozatokon nem találtak késszúrásra utaló nyomokat. Értesüléseink szerint erre a rendőrségen tett tanúvallomások sem cáfoltak rá. Több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy "késelés", és valószínűleg ez okozhatta a pánikot és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak le a lépcsőn, a kijárat felé, amely végül tragédiához vezetett. Ennek tisztázása azonban jelenleg is zajlik, és a nyomozóhatóság munkájának részét képezi, éppen ezért kérünk mindenkit, aki információval rendelkezik az ügyről, vagy jelen volt a tragédiánál, hogy szíveskedjen a rendőrségre befáradni, és tanúskodni.


A Noise Night Life csapata

WB: bocsánatkérés apró pofátlansággal
találja meg a képen

2. közlemény
WEST- BALKÁN



A West Balkán Kft. vezetősége mély megrendüléssel értesült a szombat éjjeli Noise Night Life által szervezett rendezvényen történt tragédiáról.
Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket az elhunytak családtagjai, barátai, ismerősei felé.

Mindannyiunk érdeke,hogy tisztázzuk a történteket.

A szombat éjszakai alkalmi rendezvény nem a West Balkán által szervezett rendezvény volt.

A rendezvény szerződés szerinti lebonyolítását a Noise Night Life szervezői saját személyzettel, saját eszközökkel végezték.

A West Balkán bérbe adta a helyszínt a Noise Night Life független szervezőnek, fix áron így a legkevésbé sem volt érdekelt a jegyeladásban.


A rendezvényre kötött szerződés értelmében a jegyértékesítést és a létszámkontrollt is a Nois Night Life végezte.

A West Balkán vezetősége és munkatársai készséggel segítik a tragikus esemény felderítését végzők munkáját.

2011. január 16. 20:16

frissítés: tkp. megvan a válasz, Pintér sajtótájékoztatott. A heringhez méltatlan körülmények közé préselt t. vendégsereg gyengébb tagjai tkp. pánik nélkül is megfulladtak volna.
A rendőrség öt embert vett őrizetbe foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.
Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat főszervezője. A rendőrség közleménye szerint az őrizetbe vett személyek monogramjai: Sz. Gy., A. G., K. T., F. B. G. és P. L..

Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát – mondta Pintér, majd hozzátette: több száz ember élete volt veszélyben a West Balkánban szombat éjjel. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt a rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és 307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek be, de ennél is többre számítottak, hiszen négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.

Az előzetes megállapítás szerint a szórakozóhelyen nem volt megfelelően megtervezve sem az az útvonal, ahol a vendégek érkeztek, sem az, hogy a vendégeket különböző szinteken lévő termek közötti hogyan mozgassák. Csak négytized négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény idején, ráadásul csak tíz rendező volt, ennyien sem a beengedést, sem az épületen belülmozgatást nem tudták koordinálni, sorolta a miniszter. (...)

A szervezők, illetve a helyet bérbeadók felelősségével kapcsolatos kérdésről a főkapitány azt mondta: van egy polgárjogi szerződés a két fél között, ami ezt világosan szabályozza, de a szükséges engedélyek ettől függetlenül nem álltak rendelkezésre. Kérdésünkre elmondta - miután erről eltérő tájékoztatást adott korábban a West Balkán és az NNL -, hogy a tízfős biztonsági szolgálatot a bérbeadó cég biztosította.
(tovább az indexre)

kapcsolódó WB hírek és a helyszín: a West Balkán a Skálában + a West-Balkán a Corvin mögött, 2005-ben

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

király! ne legyen felelős, Magyarországon ez a leglényegesebb pont. Miért nem írták bele a szerződésbe, hogy ha valami történik, senki sem felel érte? Az tiszta lett volna.

dzsilla írta...

szerintem mindet le kéne csukni a gecibe.

Névtelen írta...

Persze!!!lassan ott kötünk ki,hogy csak a portások lesznek a hibások!!!Emberek!!Térjetek már észhez!!! 3 lány halála miattatok és a pénz éheséggetek miatt történt!!nektek meg az a legnagyobb problémátok h kire kenjétek a bünöséget!!! Úristen kik vagytok ti ?? mindnek börtönbe a helye!!!!!

BB írta...

ratatata

Kocka írta...

http://www.youtube.com/watch?v=BYYy862KFyE

Ilyen szar zenével ennyi embert össze lehetett terelni? De gagyi...

BB írta...

electropop :) de a Fields of Nephilim a februári főkoncert lenne. Kezdés: 22.30, csókolom az önkormányzati parazitákat

Névtelen írta...

Szerintem az össze büdös geci 3000 fiatalnak meg kellet volna halnia. A három lány megérdemelte a halálát. Minek mentek ilyen csöves helyre ? A szüleik remélem tanúlnak belőle. Biztos érdemes volt elengedni őket szórakozni az éjszakába. Egy tisztességes ember vasárnap templomba megy és nem bulizni szombat este, aztán meg vasárnap délig alszik... MEGÉRDEMELTÉK!!!
Ez az én véleményem.

BB írta...

ez a kommented akkora seggfejség, h szerintem vicceskedsz :)

Névtelen írta...

Te névtlen ökör!! Majd mikor a te gyerkmed fog ilyen helyre menni és velle történik ilyen tragédia akkor irkálj ilyeneket addig huzd meg magad és ne pofáz!Milyen ember vagy te ? Hogy tudsz ilyet irni ? Templomba menésről beszélsz, de kőzben más hallált kivánod? Há ki vagy te ? Ásd el magad kurva mélyre és ne buj elő mert te nem vagy publikus forma..

Névtelen írta...

Lehet, hogy seggfejség, lehet, hogy névtelen ökör vagyok, de nem húzom meg magam. Mint írtam: ez az ÉN VÉLEMÉNYEM. Tehát ha nem tetszik akkor így jártatok. Nem kívánom más ember halálát, senkiét sem. Viszont megérdemelték! Minek mennek discoba szórakozni ? Szaros fiatalok.

Névtelen írta...

Neked van gyereked? Te miyen világba élsz ? Elégé el zártban az tuti! Szórakozni mentek.. te nem mentél soha?Alap hogy nagy győkér lehec, mivel ki mered mondani azt megérdemelheték- ?Ez neked a normális? Ez a élet neked? .. Merem fogadni hogy nics gyereked és azt is HOGY HA volna utálna téged!

Névtelen írta...

És ha templomba mész vagy megy a gyereked vasárnap és összedől, akkor mi van? Te meg megdöglesz mert elmész valahova! Előveszik jézust mert ő az üzemeltető?! Vagy a papot mert ő a szervező....?

Névtelen írta...

Hát Kurva barom és segfej vagy én itt veled be is fejeztem, mert te nem vagy ember hanem egy kibaszotul elbaszott buta segfej vagy még egy ilyen barmot nem látam mint te !!

Névtelen írta...

A tömeg veszélyes, ezt illik tudni. Nyilván a szervezők is hibásak voltak, de nem lehet mindent rájuk fogni, az ember a saját felelősségére megy a tömegbe. Óvatosnak kell lenni, oda kell figyelni.

BB írta...

én például nem megyek kormányellenes tüntetésekre, annyira óvatosan odafigyelek