a táltosok építette Fény kapun át jutunk.
A Siketek Mária kegyhelye előtti kikövezett forduló neve Szt.István terasza. Előtte meg a reménytelenek és szerencsétlenek kifosztója, Kovács-Magyar András "Táltos Iskolája" (bruhahahahaha, nincs akkora ótvar baromság, amire nem lehetne találni idiótákat és pénzüket) által építtetett kapu. A fineszes imposztor a kapujával rátelepedett, mintegy kisajátítva a szerencsétlen siketek kegyhelyét. Ügyes, nagyon ügyes.
A Kovács-Magyar András által letöröltetett posztunkat (a honlapjáról loptuk a pöffeszkedő képeit) nemsokára pótoljuk, de a google cache-ben még olvasható. Ezért még számolunk, kuruzsló :)
A kilátó alatti sziklafal aljában, jól járható úton közelíthető meg a Siketnémák Mária Kegyhelye. E helyet a Siketnémák Turista Egyesületének lelkes tagjai építették 1926-ban. A Turistaház közelében (1898-tól) működik az Országos Meteorológiai Intézet által létesített hegyvidéki meteorológiai megfigyelő állomás, amely az ország első hegyvidéki megfigyelőhelye. (utisugo.hu)
"A politikusok szervezett bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szélhámosok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szélhámosok. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. május 28., szerda
Siketek Mária Kegyhelye és Szent. István terasza Dobogókőn: giccsparádé, áltudomány, a remény kufárai
Postázta:
BB
at
szerda, május 28, 2014
Labels:
csodák,
Dobogókő,
ezotéria,
hiszékenység,
Kovács-Magyar András,
kuruzslás,
Siketek Mária kegyhelye,
szélhámosok,
szélhámosság,
Szent István terasza,
táltos,
Táltos Iskola Kapu,
Táltos kapu
2013. május 17., péntek
Csaló munkaközvetítők? DIFORMEX Kft. és Izidor József
Nagyon jó, hogy leleplezitek a külföldre munkaközvetítő cégeket! Bejelentenek minimálbérre, kimész dolgozni az építőiparba Németbe, aztán szopsz! Ez a geci Izidor József meg a köcsög haverja nem fizet egy fillért sem, csak előleget, ellopják a pénzünket. Pedig a Német rendesen kifizeti őket, de ezek tolvajok. Ezt írjátok meg.
Egy átbaszott köcsög vidéki magyar proli, aki szopja a faszt
Diformex Kft
cím: 2800 Tatabánya, Réti út 174. földszint 2.
e-mail: diformexkft@gmail.comRészünkről körbeszaglásztuk a céget és erősen zörög a haraszt. Természetesen minden helyreigazítást szívesen leközlünk.
frissítés 1: Igazság új megjegyzést írt a(z) "Csaló munkaközvetítők? DIFORMEX Kft. és Izidor Józ..." című bejegyzésedhez:
Tisztelt Senkiházi, ok nélkül rágalmazó és hazudozó!
Név és valós ok nélkül másokat rágalmazni, a nevével és fotójával visszaélni, nem biztos hogy jó ötlet! De ha valóban úgy érzi hogy nézeteltérés adódott kettőjük között, akkor miért nem keresi fel a vádolt felet! Vagy talán azért nem, mert nem fedi az állítása az igazságot??? Nem mindíg a munkáltató felelős, a munkavállalók szó szerinti baromságaiktól!
UI: A blog üzemeltetőjének jó tanácsként azt mondanám, vegye le a fotót és a nevet, mert visszaélésnek minősül!
frissítés 2:
Tisztelt Uram / Tisztelt Blog Üzemeltető!A mai nap jutott tudomásunkra, hogy az Ön által létrehozott / üzemeltetett oldalon, alaptalan,
és minden személyiségi jogot sértő bejegyzés / rágalmazás került megfogalmazásra...
Teljesen értetlenül állunk az Ön által közzétett bejegyzés előtt, mert a cégünknél soha
nem fordult elő olyan, hogy akár csak egy dolgozó ne lett volna kifizetve!
Továbbá itt szeretném megemlíteni, hogy mi nem vagyunk munkaerő - közvetítő cég!!
A cég megalakulása óta, szinte ugyan azokkal a kollégákkal dolgozunk, - ennek már lassan két éve - és minden dolgozónkkal jó a személyes kapcsolatunk.
Természetesen nagyon szívesen tényekkel, alátámasztjuk bármikor állításunkat!
Sajnos elképzelni sem tudjuk, ki lehet az, aki névtelenül, sem nevét sem kilétét nem vállalva rágalmaz meg minket?
És ha esetleg bárkinek ilyen jellegű problémája lenne - azt hiszem, - ennek is meg van a maga jogi, és hivatalos formája.
Nem értjük, miért nem lép fel hivatalosan valaki, aki úgy érzi, hogy nem korrektül lett elszámolva , ahelyett hogy névtelenül, és alaptalanul vádaskodik...
Kérem Önt, a fent leírtak figyelembe vételével távolítsa el az oldaláról ezeket a rágalmakat,..
Biztosak vagyunk abban, hogy Ön sem örülne, és megtenné a szükséges jogi lépéseket ha valaki alaptalanul megrágalmazná Önt! Természetesen ha bármilyen kérdése lenne hozzánk szívesen válaszolunk Önnek..
Segítő közreműködését előre is köszönjük
Tisztelettel
Üdvözlettel:
DIFORMEX KFT.
E-mail: diformexkft@gmail.co
frissítés 3: alázatosan jelentem, börjakós-motoros fotó lecserélve
Postázta:
BB
at
péntek, május 17, 2013
Labels:
csalás,
csaló munkaközvetítők,
Diformex Kft,
Izidor József,
külföldi munka,
lopás,
munkaközvetítés,
Németország,
szélhámosok,
Tatabánya
2010. október 9., szombat
Szélhámosok gyűjtenek a Vöröskereszt nevében
Szélhámosok? A balsors hiénái? Aljas gazemberek? Statáriális bíroságot nekik?
Neki?
Ernest Gavrilette
31-06 38th Street #22
Astoria, New York 11103
United States
Registrant:
Ernest Gavrilette
31-06 38th Street #22
Astoria, New York 11103
United States
Registered through: GoDaddy.com, Inc. (http://www.godaddy.com)
Domain Name: HUNGARYONLINE.NET
Created on: 27-Jun-02
Expires on: 27-Jun-10
Last Updated on: 09-Apr-09
Administrative Contact:
Gavrilette, Ernest Gavrilette(kukac)Gmail.Com
31-06 38th Street #22
Astoria, New York 11103
United States
+1.7187773934 Fax --
Technical Contact:
Gavrilette, Ernest Gavrilette(kukac)Gmail.Com
31-06 38th Street #22
Astoria, New York 11103
United States
+1.7187773934 Fax --
Írtunk az úrnak interjút kérve, válasz esetén beszámolunk a titokzatos gyűjtőről.
"T. Gavrilette Úr, szívesen készítenénk Önnel egy interjút az adománygyűjtő akciójával kapcsolatban, hallgatasék meg a másik fél is.
Eddigi tevékenységükről, az Önök által gyűjtött pénz útjának átláthatóságáról, a Nemzetközi Magyar Vöröskereszt tagságáról/menedzsmentjéről és nem utolsó sorban Önről kérdeznénk. "
Közlemény:
Magyar Vöröskereszt Sajtóiroda
Sajtóközlemény
Azonnali közzétételre
Illetéktelenek gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt nevében!
Budapest, 2010. október 8. – Csalók gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt nevében. Négy honlapon: http://www.Voroskereszt.Com, http://www.HungarianRedcross.Com, http://www.MagyarVoroskereszt.Com, http://hungarianradio.com a szervezet nevével visszaélve gyűjtenek a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. A Magyar Vöröskereszt ezúton szeretné felhívni mindenki figyelmét, hogy csak a saját honlapján a www.voroskereszt.hu oldalon szereplő információk a valósak. A szervezet az ügyben megtette a megfelelő jogi lépéseket.
A Magyar Vöröskereszt ezúton szeretné felhívni mindenki figyelmét, hogy csak a saját oldalán a www.voroskereszt.hu-n szereplő információk valósak! A Magyar Vöröskereszt országos gyűjtést csak a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámán, illetve a minden hálózatból elérhető 1749-es segélyvonalon indított a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. Az interneten keringő levélben és az illegális honlapon szereplő, a Magyar Vöröskeresztre hivatkozó gyűjtés keretében utalt adományok nem a szervezethez és a károsultakhoz jutnak el! A levélben a Magyar Vöröskereszt neve és emblémája mellett a Magyar Televízió és a Magyar Rádió nevével is visszaélnek az illegális site készítői. A két médiumot szervezetünk már értesítette. A Magyar Vöröskereszt az ügyben megtette a megfelelő jogi lépéseket!
Az interneten keringő üzenetben a következő szerepel:
„A HN (HungarianNetwork.Com) nemzetkozi magyar-halo tagjai, valamint egyeb tamogatok es joszandeku csatlakozok szervezeseben gyujtest szervezunk a Magyarorszagi "voros-iszap" katasztrofa aldozatainak megsegitsegere. Megkernenk minden joszandeku adakozot es szponzort, koztuk elsodlegesen a kulfoldi-magyar szarmazasu es/vagy kulfoldon elo magyar hazafiakat, hogy onzetlen hozzajarulasaikat mielobb juttassak el a Nemzetkozi Magyar Voroskereszt cimere a kovetkezo web oldalak barmelyiken:
http://www.Voroskereszt.Com
http://www.HungarianRedcross.Com
http://www.MagyarVoroskereszt.Com
A honlapra erve a harom cimeres jel talalhato (Piros-Feher-Zold tonussal), melyeken kattintva EUROBAN, US DOLLARBAN es FORINTBAN nyujthatok be adomanyok bank vagy hitelkartya segitsegevel. A honlapon az "ABOUT" es "PROGRAMS" menupontokon szinten benyujthatok az adomanyok egy biztonsagos online befizetesi modon a legnagyobb es legismertebb online fizetesi es tamogatasi rendszeren keresztul, a PAYPAL segitsegevel.
Fontos informacio, hogy a szervezokhoz nem jut el es a rendszereinken nem is megy keresztul semmilyen fontos hitel/bank kartya informacio, melyek teljes egeszeben az eBAY tulajdonaban allo PAYPAL biztonsagos online szolgaltatasan at vannak futtatva.
Mindenkinek elore is koszonjuk az onzetlen hozzajarulasat!
Udvozlettel:
Magyar Halo - http://www.HungarianNetwork.com
Nemzetkozi Magyar Televizio - http://www.HungarianTv.Com
Nemzetkozi Magyar Radio - http://www.HungarianRadio.Com
Gavrilette.Com - Online Broadcast & Digital Services
... es meg sokan masok.
A fo szponzorok mellett a jelentos adomanyokkal hozzajarulo maganszemelyeket kulon is megemlitjuk tamogatasi leveleinkben es egyeb, a temaval kapcsolatos tovabbi hirekben es musorokban!
Nemzetkozi Magyar Voroskereszt
SEGITS HOGY SEGITHESSUNK!
http://www.Voroskereszt.Com
http://www.HungarianRedcross.Com”
Magyar Vöröskereszt Sajtóiroda
Kapcsolódó: Honlapot indított a kormány a vörösiszap-katasztrófáról vorosiszap.bm.hu/
Előzmények, képek az elhanyagolt, repedező gátról:

| Kép forrása |
| kép forrása |
Kapcsolódó: Honlapot indított a kormány a vörösiszap-katasztrófáról vorosiszap.bm.hu/
Előzmények, képek az elhanyagolt, repedező gátról:
Postázta:
BB
at
szombat, október 09, 2010
Labels:
közlemény,
szélhámosok,
tolvajok,
vörös kereszt,
vöröskereszt
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.gif)