A következő címkéjű bejegyzések mutatása: restaurálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: restaurálás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 23., hétfő

Urban Exploration: Honvéd Főparancsnokság, Dísz tér (I. rész)

Battlefield Budapest, a (katasztrófa)turisták örömére a belövésnyomok maradnak a kváderborításban. Mínusz 2. szint, kétszintes pincelabirintus.
Átadás: október 30, 2013

 Itt épült meg Kallina Mór tervei alapján 1895–1897 között a Honvéd Főparancsnokság tömbje, összeépítve a minisztérium épületével. (Kárpótlásul új evangélikus templomot emeltek a Bécsi kapu téren.)
A Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz stílusú, négyemeletes, nagyméretű kupolával koronázott épülettömbje a második világháború idején súlyos károkat szenvedett. A háború után a sérült kupolát és felső emeleteket lebontották, mert az akkori szakmai álláspont szerint a vár együtteséhez nem illő magas, sérült épületeket kétemeletesre vissza kellett bontani. Azóta a helyreállításra, hasznosításra sokféle elképzelés született, pályázatokat írtak ki, de a félig romos épületcsonk több mint 50 éve változatlan állapotban áll. Ez a rom zárja le délről a Dísz tér épületegyüttesét. (wiki)


Főbejárat, a hatalom igézete
A kovácsmesterre emléke



Minimal felújítás, ameddig valaki dönteni mer az épület sorsáról:
a kerengő falai homokfúvással letisztítva
Nemes és Társai, részleges felújítás, október 30

a mennyezeten
udvar, nagylátószög


boltív

Honvéd Főparancsnokság, Dísz tér, urbex, Budapest, Vár, restaurálás, felújítás, I. kerület, várnegyed, 2013







forrás: fortepan.hu

azonosító 11468
törzsszám 16090
védettség Műemléki védelem
jelleg Építmény
név jellemző Régi
eredeti kategória Középület
eredeti főtípus közigazgatási épület
megye Budapest
helység Budapest 1
cím
helyrajzi szám 6462
földhivatal Fővárosi Kerületek Földhivatala
állapot Romos
rövid leírás A Dísz tér és a Szent György tér közötti területen 1879-82 között épült fel a Honvédelmi Minisztérium új épülete Kallina Mór tevei szerint. Ő tervezte 1889-ben a minisztérium új, U-alakú épületszárnyát is, majd 1895-ben megbízták a Honvéd Főparancsnokság tervezésével. Az 1897-re befejeződött építkezés eredménye a minisztériumi palotához illeszkedő, azzal harmonizáló épülettömb. A főparancsnokság székhelye a Dísz tér felé kilenctengelyes, négyszintes homlokzattal fordult. A minisztérium öv- és zárópárkányának magasságát megtartotta, melyet fent baluszteres attikafal koronázott. Háromaxisos középrizalitját a második szint felett hatalmas korinthoszi féloszlopok fogták át, melyet figurális díszítésű timpanon zárt le. Az épület leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula, a Háború és Béke allegorikus szobra. A ma is látható, kváderezett alsó két szintet egyenes záródású ablaknyílások törték át, felettük baluszteres mellvéddel és timpanonnal keretezett, míg a felső szinten ismét egyenes szemöldökpárkányú, kapcsolt ablakokat helyeztek. Az oldalhomlokzatok kiképzése hasonló képet nyújtott a főhomlokzatéval, mindössze a főemelet ablakai kaptak váltakozó ritmusú lezárást, íveset, vagy timpanonosat. 
A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, s csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságágig.
külső leírás A ma látható épület a hajdani pompás historizáló jellegű épület lepusztult állapotban látható csonkja. Nyugat felé a terület enyhén emelkedik, így az épület lábazati zónájának a magassága igazodik a terepviszonyokhoz. A homlokzatokat kváderborítás uralja, ahol megmaradt.
Az épület a Dísz tér felé kilenctengelyes, melynek középső három tengelyében a homlokzat síkja erőteljesen kiugrik rizalitot képezve. Itt egyszintes kiképzést kapott a fal, melynek két szélső axisában egy-egy félköríves ablak, középtengelyben széles kapu nyílik. A középrizalittól keletre és nyugatra fekvő három - három axis kétszintes, egyenes záródású ablakokkal áttört. Az ablakok alatt a lábazati szinten az egykori pinceablakok befalazott nyílásai látszanak. 
A főhomlokzathoz az oldalhomlokzatok visszaugratott ívvel csatlakoznak.
állapot leírása Az épületen állagmegóvást végeztek, védőtetőt helyeztek el rajta, valamint befalazták, illetve lezárták az ablakait. Az állagmegóvás az 1949-es állapotot konzerválta, az épület külső és belső terei még a II. világháború pusztításai miatt romosak. A vakolat sok helyen lehullott, az építészeti tagozatok hiányosak. (muemlekem.hu)

kapcs: Horogkereszt, sátánizmus, hermafrodita, Dávid-csillag: a Honvéd Főparancsnokság kétszintes pincéje (Urbex a Várban 2)

2013. május 11., szombat

Egyenesítsük ki a Szent Korona keresztjét


El van romolva, ideje megjavítani.
Ne egy műszaki hiba legyen a nemzeti jelképünk.

Viselve jobbra dől, de szemből meg balra húz.

itt csatlakozhat a reparáló brigádhoz

Egyenesitsuk ki a Szent Korona ferde keresztjet?
  
pollcode.com free polls 

"A korona működésének gonosz átprogramozása ellenségeink legfőbb szándéka." 
 "A magyar Szent Korona üdvtörténeti jelentőségű beavató eszköz, ami égi energiákat közvetít viselője felé." 
"A koronán lévő kereszt antennaként működik, a csüngők vezetik le az energiahullámokat, a zománcképek pedig állatövi jegyeknek és egy asztrológiai naptár elemeinek feleltethetők meg. Ezek közvetlenül hatnak a képek alatti agyi kéregterületek működésére is, fizikailag átadva a szentek által megjelenített asztrológiai programot."  
"A nemzet ellenségei hiába próbálták meg feketemágiával hatástalanítani a korona működését, az még ma is lesugározza a magyarok Égi Királynőjétől, vagyis Szűz Máriától származó védőenergiákat."  
"István antennája"





Miért ferde a Szent Korona keresztje?

Fény derült egy történelmi rejtélyre

A magyar Szent Korona egyedülálló szimbolikus tárgy hazánk, de talán egész Európa históriájában. Történetét sok homály fedi, s mindig jelentős esemény, ha ennek egy-egy tisztázatlan részletére fény derül. Ilyen a koronával kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon miért és mióta ferde a tetején lévő kereszt.


A Szent Korona ábrázolása
Révay Péter (1568-1622) koronaőr
De Monarchia et Sacra Corona Regni Hungariae Centuriae
című művében (Frankfurt, 1659)
Régészek, ötvösök, történészek és művészettörténészek eddig is egybehangzó véleménye szerint a kereszt eredetileg egyenes volt, s a koronát - igencsak kalandos évszázadai során - valamikor erős ütés vagy nyomás érhette felülről vagy oldalról, minek következtében nemcsak a kereszt ferdült el, hanem a korona három keresztpántja is megrepedt, illetve eltört. Mindezzel szemben különböző - sokszor hajmeresztő - elméletek is napvilágot láttak a témával kapcsolatban. Voltak fizikusok és mérnökök, akik kizárólag a korona méretarányait tartották szem előtt, és az aranymetszés szabályaiból kiindulva bizonygatták, hogy a kereszt már eredetileg is a Föld tengelye és az egyenlítő közötti eltérésnek megfelelő szögben került a Szent Koronára, mivel - mondják ők - készítői ezzel akarták érzékeltetni a korabeli emberek világképét. Ennek a teóriának a tarthatatlanságát már az a tény is mutatja, hogy sem az európai királyi koronákon, sem a középkorban épült templomok tornyán nem látható ferde kereszt, vagyis légből kapott gondolat ezzel kapcsolatban az akkori emberek világnézetére hivatkozni. Tehát a Szent Korona keresztje eredetileg egyenes volt - ezt igazolják mindenekelőtt a legkorábbi, egymástól független ábrázolásai is.

Az 1620-as évek közepéről való a legkésőbbi ismert "egyenes" ábrázolás, s 1784-ből származik egy átvételi elismervény, melyen az szerepel, hogy a korona "keresztje egyik oldalára elnyomódott". Ugyanis ebben az évben, május 25-én került Bécsbe a korona, az akkori uralkodó, II. József rendeletére, aki ugyanakkor - mint jól tudjuk - nem koronáztatta meg magát. Eszerint viszont valószínűleg 1740-ben is így kellett lennie, hiszen 1784 előtt utoljára Mária Terézia koronázására vették elő a királyi jelvényeket, s ennek kapcsán nem maradt fenn jelzés, hogy a korona megsérült volna.

Arról, hogy az 1620-as és 1740-es évek közötti bő évszázadban mi történhetett a koronával és keresztjével, mindeddig nem volt ismert forrásunk. A közelmúltban azonban egy fiatal történész, Pálffy Géza a királykoronázási lakomák történetének kutatása során rábukkant két országgyűlési követ naplójára. Ezekben - az egyikben magyar, a másikban latin nyelven - található egy hosszabb és egy rövidebb leírás a Szent Korona "balesetével" kapcsolatban, amely 1638. február 14-én történt, Mária Anna királyné, III. Ferdinánd király első hitvesének koronázása előtt.

A királynéknak e szertartás alkalmával ugyan egy úgynevezett házikoronát helyeztek a fejére, viszont - mint az uralkodó támaszának - középkori hagyomány szerint a Szent Koronával megérintették a jobb vállát. Ezért volt szükség a nagy becsben tartott jelvényre ekkor is. Ilyen alkalmakkor a Szent Mártonról elnevezett pozsonyi dóm sekrestyéjében nyitották fel a koronázási ládát. Ugyanis a koronát nem lehetett akármikor elővenni, csak a koronázások idején. 1608-tól dokumentálható, hogy nagyon gondosan jártak el ezekben az esetekben. Jelen voltak a magyar rendek, illetve a bécsi udvar képviselői, hiszen mindig a császárvárosból hozta el a kulcsot a főudvarmester (ma úgy mondanánk: miniszterelnök), de a ládát a koronaőrök nyitották ki, hiszen ő - idegenként - nem érhetett hozzá.

1638 nevezetes napján is úgy tűnt, hogy minden az előírások szerint történik, csakhogy az udvarmester rossz kulcsot hozott magával, ahogy erről a most előkerült napló írója, egy felső-magyarországi követ is beszámol: "felül az skatulyán (dobozon - a szerk.) az volt írva, hogy az magyarországi korona ládáinak kulcsai (de nem az volt). Próbálgatták az ládát, de semmiképpen meg nem nyithatták. Lakatosokat hívának. Az ládát két kötélre egy fenyőgerendához felkötöttük. Lippay Gáspár, Zákány András és én is emeltük fel. Nagy sok veszekedéssel (értsd: vesződséggel - a szerk.) az lakatosok az ládát felszaggatták felül." Elképzelhető az izgatott sietség: még fél óra, s megérkezik a királyné, a koronázási jelvények ládáját pedig nem lehet kinyitni. A másik, latin nyelvű napló, Szemere Pál, Abaúj vármegyei követ írása szerint a lakatosok "erőszakkal és igen nagy erővel" törték fel a ládát, melyen a magyar nyelvű dokumentum szavaival: "Pléh (azaz pánt - a szerk.) 14 vagyon." (Megjegyzendő, hogy ez nem az a láda volt, amely most is látható a Nemzeti Múzeumban. Ez utóbbi az 1860-as években készült, amikor Ipolyi Arnold püspök vezetésével vizsgálatokat végeztek a koronázási jelvényeken.)

A ládát tehát felfeszítették, de a gondok ezzel nem értek véget. Ugyanis a nagyon törékeny koronát ráadásul egy rézből készült tékában, azaz tokban tartották. Emellett a jogar, az országalma és a legfölül lévő palást is gondosan el volt csomagolva a ládában.

Az országgyűlési követ naplója így írja le a folytatást: "az koronának az fölső réz tokját palatinus urunk (azaz Esterházy Miklós nádor - a szerk.) felvevé, az alsó részébűl soha semmiképpen palatinus urunk az koronát ki nem veheté, hanem egy kést kére. Zákány András (a borsodi követ - a szerk.) adá az kését oda. Avval hasítá le az széliben egy darabot, úgy vevé ki osztán az alsó réz tokbúl az koronát palatinus urunk." Tehát a láda felfeszítésekor olyan erővel nyomódott bele a réztokba a korona, hogy csak késsel lehetett kifeszegetni onnan.

A korona kidolgozásának finomsága miatt ezeket a sérüléseket nem lehetett maradéktalanul rendbe hozni. Jóllehet a korabeli rendtartás szerint a koronázási jelvényeket a szertartás után vissza kellett tenni a ládába, a baleset miatt most mégsem ez történt, hanem példa nélküli módon tizenkét napig nem kerültek vissza a helyükre. Elképzelhető - bár erről nincsenek adataink -, hogy a ládát is kicserélték ekkor, és a koronát is megpróbálták megjavítani. Erre bizonyosan voltak próbálkozások - ha nem is éppen ekkor -, hiszen a korona egyes részein lévő utólagos szegecselések nagyon durva munka nyomai, láthatóan kapkodva foglalkoztak vele, s minden bizonnyal olyanok, akik nem rendelkeztek a XI. századi ötvösmesterek szakmai tudásával.

Annyi bizonyos, hogy a keresztet nem is lehet visszaegyenesíteni, hiszen a sérüléskor kitágult az a lyuk, amelybe rögzítették, és egyenes állapotban ebbe belecsúszna a kereszt, forrasztás esetén pedig megsérülne a keresztet tartó zománclemez. A keresztet aztán az 1860-as években, Ferenc József koronázása kapcsán rögzítették ferde állapotban.

Egy rejtély tehát megoldódott a magyar történelem egyik legbecsesebb kincsével kapcsolatban, amely - mint láttuk - meglehetősen prózai okok miatt sérült meg. Bizonyára vannak, akiknek ez "nem tetszik", s e tényeket nem tudják összeegyeztetni magukban a Szent Koronát méltán övező magasztossággal. Nekik is érdemes azonban megfontolni: története mutatja, hogy a korona szimbóluma az ember egyéni és közösségi életének is, aki elpusztíthatatlan lelkét-szellemét törékeny testben hordozza.

Szigeti László (http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.08.22/1301.html)