A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szlovákia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szlovákia. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 6., csütörtök

Überelhetetlen: annyira magyar, hogy már rovás (kettős kereszt a Kálvária téren)

        

Anyu, karácsonykor a Jobbik miért figyelmezteti keresztállítással  a frissen megszületett kisjézustegyből a halálára ?



Amúgy a Kálvária téri kettős kereszt állítása nem suttyomban történt – mint ahogy többen megjegyezték –, hanem a Fidesz aktív közreműködésével. Az állító karácsony kapcsán kért rá pár napra közterülethasználati engedélyt, amelyet azzal a dumával szavazott meg a Fidesz, hogy "a szent ünnep iránti tisztelet" és ehhez hasonlók. Az, hogy tiltakoztunk, mint szoktunk, közterületi pártemlékművek állítása ellen, hogy a kettőskeresztnek csekély köze van a karácsonyhoz, és a látszólag néhány napra épített kettőskeresztet beton talapzatba helyezték, már nem érdekelte őket. Pár nappal később az engedély lejárt, az kereszt pedig maradt. És 2011 decembere óta ott áll… 

Komássy Ákos - Józsefváros, Corvin-negyed
(A Jobbik keresztje)


Kálvária tér, rovásírás, VIII. kerület, Jobbik, kettős kereszt, Baross utca, székely, Józsefváros


A rovásírás jelenleg még nem része az Unicode-nak, noha 1998 óta létezik egy előterjesztés, amely szerint helyet kap benne. Számítógépes alkalmazása mégsem teljesen megoldatlan: a megfelelő betűtípusok beszerzésével lehetséges a rovásírás használata különböző dokumentumokban. A régebbiek a latin ábécé karaktereinek helyén jelenítik meg jeleit (legelterjedtebben a 8 bites kódolású Rovás Szabvány betűtípus), de a Rovás-K az arab betűk helyén, így azok a betűk automatikusan jobbról balra haladnak, és annak megfelelően tördelődnek, kiküszöbölve a korábbi készletek ilyen hibáit, illetve a teljes Rovás-K rendszerhez tartozik latinról rovásra átíró program, amely a Microsoft Word szövegszerkesztőben használható, és a dokumentumon belül hozza létre a teljeskörűen szerkeszthető szöveget. Ezzel még fájloknak is lehet rovásírással nevet adni (ezek kódolás szerint arab betűk), e-mailt küldeni, stb. (wiki)
Ha esetleg tényleg érdekli Önt:

A rovásírásra konvertáló oldal helyes használatához a számítógépen telepítve kell hogy legyen a megfelelõ rovás fontkészlet. Ez innen érhetõ el. (Dr. Hosszú Gábor, Libisch Gyõzõ, 1995-2008.)
A konvertáló programot készítette: Vadász Szilárd


rovásírás-konvertáló program 

              

2013. május 26., vasárnap

Programajánló: Historický deň detí s obrancami Novohradu - Történelmi gyermeknap Nógrád védelmezőivel


June 1, 2013
9:00 am until 1:00pm

Fiľakovo, hradný areál - Fülek, várudvar


9:00 Otvorenie hradnej brány a príhovor vedúceho skupiny Defensores

9:30 – 12:00 Program pre deti
* zábavné hry pre najmenších, súťaže pre väčšie deti
* ukážky streľby z historických zbraní, výstrel z dela, ukážky chladných zbraní
* ochutnávky z dobovej kuchyne
* humorné scénky zo života vojakov hradnej posádky
* lukostreľba
* jazdenie na koňoch

12:10 Vyhodnotenie súťaží - pasovanie úspešných absolventov súťaží za rytierov fiľakovského hradu hradným kapitánom Tomášom Bosnyákom, slávnostná salva z dobových zbraní na počesť fiľakovských rytierov

12:20 – 13:00 Vystúpenie historických skupín DEFENSORES (Fiľakovo), RICASSO - skupina historického šermu (Zvolen) a lukostrelecká skupina NOMÁD (Fiľakovo)

Organizátor: NS DEFENSORES
Spoluorganizátor: HRADNÉ MÚZEUM VO FIĽAKOVE

Vstupné: do 15 rokov vstup zdarma (vstup iba v sprievode rodiča), od 16 rokov 1,- €
s Kartou priateľov fiľakovského hradu je vstup voľný
Vstupné na hradné ruiny a do Bebekovej veže: podľa aktuálneho cenníka Hradného múzea

9:00 A várkapu nyitása és a Defensores történelmi csoport vezetőjének megnyitója

9:30 – 12:00 Gyermekműsor
* szórakoztató játékok a legkisebbeknek, versenyek nagyobb gyerekeknek
* történelmi lőfegyverek és vágófegyverek bemutatója, ágyúlövés
* korabeli ételek kóstolója
* tréfás jelenetek a várőrség katonáinak életéből
* íjászkodás
* lovagoltatás

12:10 A versenyek kiértékelése – a versenyfeladatok sikeres megoldóinak Bosnyák Tamás füleki várkapitány általi lovaggá avatása, korabeli fegyverekből leadott díszsortűz a füleki hősök tiszteletére

12:20 – 13:00 Történelmi csoportok közös műsora: DEFENSORES történelmi csoport (Fülek), RICASSO - történelmi bajvívó csoport (Zólyom), NOMÁD íjászcsoport (Fülek)


Főszervező: DEFENSORES PT
Társszervező: FÜLEKI VÁRMÚZEUM

Belépő: 15 éves korig ingyenes (belépés csak szülői kísérettel), 16 éves kor fölött 1,- €
a rendezvényre a Várbarátok kártya ingyenes belépést biztosít
Belépő a várromokra és a Bebek-toronyba: a Vármúzeum aktuális árlistája szerint

 

2011. március 20., vasárnap

WTF? Szlovákiai települések nevei szlovákul, Budapesten

Titokzatos, rozsdamarta tábla Budapesten. Köszi, Peter.

"Van még felirat rajta, de azt nem sikerült kibogarásznom, továbbá változatlanul kiderítetlen a számok jelentése. Lehet nyomozni!"

Sevlus=Nagyszöllős, Chust=Huszt, Jasina=Kőrösmező





Frissítés, Peter: en ezt kiszamoltam (googlemaps): ez egy utcai tabla, ami kb. Beregszasz környeken allhatott, onnan Körösmezö kb olyan messze mint a tablan kimutatva (201 km), arrafele van Nagyszöllös is (37km) es Huszt (62km) is, amikor Beregszasz visszakerült 38-ban, lebontottak es masra hasznalhattak, esetleg atfestettek, csak a festek nem marad meg------------

http://www.magyarorszag-szep.hu
Helyszín: Budapest XIII. ker, Csanády utca
A fénykép itt is megtalálható: www.nyirizsoltbudapestje.com

2009. december 29., kedd

Ipolyszalka, tájház, pálesz

Ipolyszalka, Szalka, Felvidék, Szlovákia, étel, ital,  Ipoly, tájház olcsó, pálinka, sör Volt egyszer egy nyár, oszt berúgtunk.

Nagyon barátságos hely az ipolyszalkai tájház, órákra beragadtunk, miközben evezős karavánunk türelmét vesztve otthagyott minket a helyiekkel vegyülni.
A szubjektív, de pozitív megítéléshez valszeg az itt elfogyasztott töméntelen pálesz+ser kombó is hozzájárult, az igaz utat meglelvén. Végül csak a pálinkáskészlet elfogyása tudta indulásra késztetni társaságunkat Az alkoholizálás mellékhatásaként aznap háromszor borultunk a szerencsésen csak térdigérő Ipolyba, dícsértessék a szárazság, de mitől határfolyó ez a patak? A harmadik borulásnál feltünően vidám horgászok fél lityő páleszt adományoztak nekünk, amolyan szépségdíjként. Bearanyoztuk a napjukat, azt mondták.

Összefoglaló: finom lepény, barátságos helyiek, pöti árak, vízitúrázók számára kötelező megálló. Maximális pontszám, hibátlan.

Cím:
94361 Salka 337, a Budupestra rea meneh hodu utu rea
Slovakia-EU

drótposta: tajhaz.szalka@zoznam.sk
távbeszélő: 00421 907 404 576

2008. november 22., szombat

Tüntetés a szlovák nagykövetség előtt (2008.11.01)

Jobb későn, mint sólet csülökkel:

Demonstráció 2008. november 1-én a szlovák nagykövetség előtt, a dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan szombati dunaszerdahelyi mérkőzése alatti rendőrségi erőszak ellen.

Hundreds of people protested outside the Slovak embassy in Budapest against the Slovak police action against Hungarian fans in Dunaszerdahely (Dunajska Streda).

Veľvyslanectvo Slovenskej republiky v Budapešti
Stefánia út. 22-24, 1143 Budapest XIV, Maďarsko



Tomcat is felbukkan, hogy aztán szembetalálja magát egy felpaprikázott ellenlábossal, aki felelősségre vonta a bombagyáron megjelentekért, valamint követelte a megjelentek eltávolításáét. A full-contact balhé a sajtó legnagyobb bánatára elmaradt néhány arc békítő közbelépésének köszönhetően.