Biztos, hogy Ön egy speciális, ősmagyar, fajtatiszta magyar petesejt és egy másik fajtatiszta magyar hímivarsejt fajtatiszta egyede? Ön nem szimplán kutya, hanem egyenesen puli? Szegedi Csanád is milyen szép, cuncurimuncuri, őssumér pulinak tűnt, oszt kiderült róla, hogy egy büdös sivatagi korcs:
Kánaán kutya
Izraeli kutyafajta.
Bizalmatlan és elég agresszív fajta. Gondos nevelés mellett odaadó, készséges, figyelmes társ és munkakutya lehet belőle. Agresszivitása miatt harci kutyaként is alkalmazható. Vakvezetőkutyának is kiképezhető.
Mintegy 4000 évvel ezelőttről, a fáraók idejéből származó egyiptomi rajzokon is felismerhető. Talán a közel-keleti és észak-Afrikai harcos átalakulásnak köszönhető, hogy ez a fajta az idők folyamán így elvadult.(wiki)
Budaörs, gazdag és szép, mínusz a kitelepített-deportált svábok. Először a gazdag, sikeres zsidóktól, aztán a gazdag, sikeres sváboktól szabadultunk meg a nemzeti irigység jegyében, már csak a nyomorult cigányok maradtak belső ellenségnek, mielőtt megkezdődik a jakobinus önfelszámolás "ki az igazi magyar" üvöltéssel.
bb
Benes dekretumok?
1945. december 22-én - bő másfél évvel a magyarországi zsidóság deportálása után - a magyar minisztertanács rendeletet alkotott arról, hogy a 300-400 ezer fős magyarországi németségnek el kell hagynia Magyarországot, vagyonuk pedig a magyar államra száll. Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről.
Magyarország és a németség története közel ezer éve egybefonódik. Közös történelmünk során a békés együttélés és a háborúskodások váltották egymást: a háborúk jellemzően kívülről érkeztek, míg az országban megtelepedett németek alapvetően konfliktusmentesen élték mindennapjaikat a többi nemzettel.
Magyarországra már a középkorban megérkeztek az első németek: Erdélyben és a mai Szlovákia északi részén telepedtek meg a szászok, akik jellemzően városlakók voltak, jelentős részben hozzájuk kötődik a magyarországi városok és kereskedelem születése. A második nagy betelepítési hullám a 18. században következett be: a török háborúk okozta lakosságcsökkenést a bécsi udvar szervezett betelepítésekkel próbálta pótolni. Az ekkor Magyarországra költözött német csoportokat nevezzük sváboknak: ők főként a török háborúk által leginkább sújtott területeken, vagyis a Pest-Buda környékén, Fejér, Veszprém, Somogy és Tolna megyében, Duna-Tisza közén és néhány egyéb helyen telepedtek meg.
A 19-20. század fordulójára a magyarországi németség jelentős szerepet töltött be az ország életében. Számarányát tekintve a mai Magyarország területén élők kb. 7%-át tették ki 1910-ben, míg az egész történelmi Magyarország lakosságának kb. 10%-át alkották a szász és sváb kisebbség tagjai. Társadalmi megoszlásuk is jellegzetes: a magyarországi németek egyrészt városlakók voltak, másrészt pedig a főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén élő svábok virágzó földműves gazdaságokat vezettek.
Mikor lettünk mindannyian magyarok?
Meglepetések szempontjából különösen veszélyeztetettek a magukat tőzsgyökeres budapesti magyarnak érzők. A 150 évvel ezelőtti (nagyjából ekkor született a nagymamánk nagymamája) Buda, Pest és Óbuda nem nevezhetők kifejezetten magyar városoknak.
Hanák Péter történész egyik fő szakterülete a dualizmus korának kutatása volt. „Urbanizáció és asszimiláció Budapesten a dualizmus korában” című írásában statisztikai adatokat közöl a város lakosságáról.
Ezek szerint 1856-ban, néhány évvel a szabadságharc után a mai Budapest területének lakóinak 36,6%-a volt magyar, 56,4%-a német, 5%-a szlovák és 1,7%-a szerb anyanyelvű.
Három és fél évtized alatt jelentősen változtak az arányok: 1890-re a magyarok száma meghaladja a kétharmadot (67,1%), a németeké egynegyed alá csökken (23,7%), a szlovákoké azonban valamelyest nő (5,6%).
Hogy csináltuk?
Miért nőtt ilyen nagyban a magyarok aránya? Hanák Péter írásában több lehetséges magyarázatot is megemlít: nagyobb gyerekszám, mint a többi népnél, nagyobb arány az újonnan betelepülők között, és természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elmagyarosodást sem.
Míg 1880-ban a lakosok 57%-a, harminc évvel később, 1920-ban már 86% vallotta anyanyelvének a magyart. A más nemzetiségekhez tartozóknál is jelentősen növekedett a magyarul is beszélők száma: 35-ről 70%-ra (amiből arra is lehet következtetni, hogy 1880-ban még nagyszerűen le lehetett élni egy életet itt anélkül, hogy valaki megtanult volna magyarul).
Buda és Pest német nyelvű lakosai már a 17. század végétől, a törökök kiűzése óta éltek itt, magukat német nyelvű magyaroknak tekintették. 1848/49 után sokan magyarosították a nevüket, és egyre inkább beolvadtak a többségi társadalomba.
Fónagy Zoltán történész szintén a 19. század magyarországi eseményeinek kutatója. Egyik, a budapesti németségről szóló írásában utal arra, hogy a kiegyezés utáni népszámlálásoknál még nem a nemzetiségre, hanem az anyanyelvre kérdeztek rá. Így a zsidóságot a megadott anyanyelv szerint a magyarokhoz vagy a németekhez számították (a jiddis nyelvet a német nyelvhez tartozónak tekintették).
A nagy kérdés: ki a magyar?
S hogy mi a tanulság mindebből? Ha már az öreganyád öreganyja is Budán vagy Pesten született, valószínű, hogy rosszul töltötted ki a népszámlálási kérdőívet, amikor magyarnak jelölted magad! Hacsaknem – magyar az, aki magyarnak érzi magát?
kapcsolódó: Sz.Béla, Gyurma és a budaörsi fodrász
természetesen csakis egy hangulatos, dallamos teutonic thrash metal dalocska zárja posztunkat
KREATOR - Phantom Antichrist (OFFICIAL VIDEO)
5 megjegyzés:
Ajánlott olvasmány: Das Deutschtum in Ungarn, 1938. Szentendre is csak azután lett rác falu, hogy kirakták onnan a lakosság kb. 60%-át kitevő németeket. Különben nagyon bírom, amikor megjelennek a kitelepítettek, Mercedesszel, pár ezer ajrós műfogsorral és együtt zokognak a lerobbant közmunkás itteniek gyűrűjében, hogy milyen szar nekik (bár tényleg szar lehetett, a poszt-náci Németországban kb. a cigányokkal voltak egy szinten).
Talált dokumentum – magyar értelmiségiek tiltakozása a svábok kitelepítése ellen "Az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet." 68 évvel ezelőtt magyar írók és értelmiségeik tiltakozó állásfoglalást jelentettek meg a Magyar Nemzetben, miután előző nap megkezdődött a magyarországi németek tömeges kitelepítése. A magyar kormány 185 ezer német nemzetiségű magyart fosztott meg állampolgárságától és minden vagyonától, s telepített ki Németországba. A propaganda a svábok kollektív bűnösségéről szólt, bár a kitelepítettek nagy része soha nem volt a Volksbund vagy más náci-szimpatizáns szervezet tagja. A rendeletet Nagy Imre kommunista belügyminiszter írta alá, de egyik legnagyobb támogatója Kovács Imre író, népi szociográfiák szerzője, a Parasztpárt főtitkára volt: „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. A svábok önmaguk szorították ki magukat az ország testéből, minden tettükkel azt bizonyították, hogy együtt éreznek a hitleri Németországgal.” Amikor 1946. január 18-án Budaörsről elindult az első szerelvény Németország szovjet megszállási övezete felé, a kitelepítettek csakugyan egy-egy batyuval a hátukon vártak a sorsukra. Ezt követően jelent meg az írók és más értelmiségek tiltakozása, amely hatást ugyan nem ért el, de legalább volt. Az aláírók között csak egy politikust találunk: a szociáldemokrata Kéthly Annát. A tiltakozók egy része néhány hónappal korábban zsidó származása miatt ugyancsak üldöztetésnek volt kitéve. „ĺrók és művészek állásfoglalása a sváb kitelepítés ellen Az Atlanti Chartának, Jalta és a San Francisco-i határozatoknak és minden döntésnek, mellyel a szövetséges hatalmak a náci uralom által romba döntött világ újjáépítését vállalták, előfeltétele azoknak az ideáloknak a törvénybe iktatása, amelyekkel a keresztény civilizáció, a keresztény erkölcs és a humanitás az emberiséget megajándékozta. De éppen mert ismerjük becsületes szándékait és tudjuk, hogy erejük is van e szándékok megvalósítására, kötelességük azzal a szerénységgel, mely egy, a múltak dolgaiban elmarasztalt ország polgáraihoz illik, de az emberiesség törvényeihez való kiirthatatlan ragaszkodással, mellyel éppen a múltak tévedéseit akarnók jóvátenni, egy olyan intézkedésre rámutatni, mely sérti azokat az ideálokat, melyek védelmében a szövetségesek hadra keltek, és gyengíti azokat a reményeket, melyeket az emberiségben éppen a szövetségesek győzelme keltett.
A potsdami határozatok szerint azok az országok, melyek német kisebbséggel bírnak, kötelesek ezeket a határaikon áttenni, hogy azok végleg Németországban helyezkedjenek el. Nálunk ez közel félmillió sváb származású magyar polgárnak otthonától, életlehetőségeitől való megfosztását, a legmostohább körülmények közé való kitaszítását jelenti. A közel félmilliónyi svábság kitelepítését most a szövetségesek utasítására a magyar kormány intézi, ami azt jelenti, hogy itt - amennyire csak lehetséges - az emberiesség szempontjai fognak érvényesülni. De legyünk tudatában annak, hogy emberségesen ez a kitelepítés a szövetségesek és a magyar kormány legjobb szándéka mellett sem oldható meg: az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet. És ez ellen akarunk mi felszólalni, és ezért kell az egész magyar társadalomnak tiltakoznia. Aki gyilkosnak segített, vagy mint volksbundista közösséget vállalt ezekkel a gazságokkal, vagy önként vállalkozott az SS pribék szolgálatára, az bűnhődjék, ha sváb volt, ha magyar volt. Aki azonban nem követett el gaztetteket, csak éppen részese volt egy tömegtébolynak, melynek hajh, annyi magyar is részese volt, vagy aki azzal a közömbösséggel nézte a náci uralom fejleményeit, melyet a múlt esztendőkben a magyar társadalom nagy része is tanúsított, azt ne engedjük veszni, azt próbáljuk megmenteni az igazi demokratikus Magyarországnak, melynek erkölcse, humanizmusa és pedagógiája kell hogy nemesítőleg hasson mindazokra, akik ennek az országnak igazi fiai akarnak maradni. Anyagi megfontolások is javallják, hogy ne telepítsük ki svábságunkat. Rettenetes a vérveszteség, amit ez az ország a háború kitörése óta szenvedett. A keleti harctéren, de az ország területén belül is sok százezer - tán félmilliónál is több - magyar veszett el: a náci és nyilas gazság közel 600.000 zsidót pusztított el, az éhezés, fázás, betegség által legyengült ország szaporodási lehetősége a legkisebbre csökkent, s most még félmilliónyi dolgos svábság kiűzése - hogyan pótolhatja hazánk ezt a vérveszteségét?!” Bálint Imre, Baranyai Lipót, Csathó Kálmán, Csécsy Imre, Dessewffy Gyula, Faragó László, Fenyő Miksa, Fischer József, Fodor József, Füst Milán, Gellért Oszkár, Heltai Jenő, Horváth Zoltán, Jendrassik György, Kassák Lajos, Kéthly Anna, Varannai Aurél, Nagy Lajos, Parragi György, Pátzay Pál, Radnóti József, Sík Sándor, Supka Géza, Szőnyi István, Wesselényi Miklós, Zsolt Béla. (Magyar Nemzet, 1946. január 18.)
Vidéken a svábok terrorizálják a magyarokat!
A cikk nem mai keltezésű, véletlenül tévedtem ide más magyarországra betelepített nációkkkal való keresgélésem közben. Nemcsak itt máshol is büszkén kijelentik, hogy ilyen meg olyan nációjú a település, ahol őseiket letelepítették. Arról jótékonyan megfeledkeznek nyilatkozni, hogy kiírtott magyar lakosságú településre telepítették őket, mivelhogy a Török elleni háború évszazadaiban a négymilliós lélekszám egymilliónyira pusztult ki Török illetve a Német elleni harcok során mely legyünk objektívek kétfrontos háborút jelent. Nem kétlem dolgos emberek voltak, de mégis a magyarságtól kapták a jobb élethez, boldoguláshoz való feltételeket. Nagyon visszatetsző számomra mégis az, ahogy a magyarságről nyilatkozik a blog, hisz gondoljanak bele már akkor is kik váltottak hazát? Hát nem azok akik jómódban éltek őshazájukban, hanem a nincstelenek, akik itt megkaptak mindent a megélhetésükhöz s még ötévi adómentességet is...
Kérem észrevételem szives elfogadását.
Tisztelettel
Farkas Gyula
Megjegyzés küldése