Egykulcsos vagy kétkulcsos adó

"Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár reagált a jobbikos felszólalásra, kihangsúlyozva: a kabinet nem a gazdagok kormánya, hanem az emberek, az ország kormánya. Az államtitkár azzal magyarázta az egykulcsos adó fontosságát, hogy az operatenorok jobban keresnek, mint a vízvezetékszerelők. Azaz, aki képzettebb, az többet is keres."
Like ·  · Unfollow Post · 37 minutes ago near Budapest

Teodor Ritter:

Magyarország mindig is erősen kasztosított volt, s alapvetően két rétegre tagolódott: egy elitre, amely a torz komolyságába merevedve, mindenkit lenézett, aki nem tartozott hozzá, valamint az útszéli népcsoportokra, amelyeknek nem volt méltósága, s ezért igyekezett elvenni a másokét. Ebben az országban az elit pszichotikus (szorongások és kényszerességek által meghatározott) pózolása, illetve a pórnép vastagbőrű, meggyötört, neurotikus stílusa ugyanannak a beteg pszichológiai képletnek a két összetevője, amely pszichológiai képlet természetesnek mutatja az ilyen kijelentéseket. A valóságban például Svédországban egy mérnök nem keres többett, mint egy vízvezetékszerelő, viszont a vízvezetékszerelő, akinek ott méltósága van, maga sem az a szemtelen suttyó, amilyen itt egy fizikai munkás, alapot sem adva ezzel megvetéséhez. A magyarok annyira megszokták az egyes társadalmi osztályok antiszociális egymásnak feszülését, hogy ezt hiszik az egészséges, sőt az egyetlen lehetséges állapotnak, miközben igazából az egymásnak feszülésüket egy ördögi kör tartja fenn. Ha a munkások visszaszerezhetnék elveszített önértékelésüket, akkor tartanák magukat egy az ön- és környezetpusztítástól mentes szerephez, s akkor nem is lenne miért megvetni őket. Hasonlóképpen, ha az elitnek nem egy vele ellenséges néptömegből kellene kiválnia, nem nézné le azt, ebben az esetben viszont a néptömeg sem lenne vele szemben ellenséges.

Az idézett kijelentés abból a szempontból is megkérdőjelezhető, hogy valóban a képzettebb emberek-e azok, akik többett keresnek? Először is az állításban összemosódik a végzettség és a képzettség fogalma, vagyis azokat, akiket itt képzetteknek neveznek, pontosabb lenne magasabb végzettséggel rendelkezőknek nevezni. Egy felmérés szerint a bukott diákok intelligenciaszintje a nagyon alacsony és a nagyon magas kategóriába tartozik, s nem tudhatjuk, hány érzékeny és intellektuális, a maga területén esetleg kifejezetten zseniális ember ment tönkre a homokot lapátolva vagy a hajléktalanszállón, csak azért, mert nem felelt meg a sablonos-mechanisztikus módon működő oktatási rendszer önkényes elvárásainak. Másodszor még az sem igaz, hogy a magasabb végzettségűek szükségképpen többett keresnének, ami alól nem elhanyagolható számú kivétel van. Ezek a kivételek azonban nem a svéd modell érvényesülését mutatják, hanem inkább egyfajta proletár bosszú, vagy pedig egyszerűen a gátlástalan önérvényesítés kifejeződésre jutását. Ilyen helyzettel találkozhatunk akkor, amikor a felkapaszkodott pizzasütő minimálbérért alkalmazza mosogatónak a más munkát nem találó, diplomás pályakezdőt, vagy akkor, amikor egyes közgazdász diplomával rendelkezők milliós nagyságrendű fizetést szereznek maguknak, miközben a bölcsész munkanélküli segélyen tengeti életét.

Összefoglalva megállapítható, hogy a kijelentés zavaros és a rosszindulattól sem mentes volt, ami lényegében ahhoz a szemlélethez adott egy ideológiát, hogy aki akármilyen módon is, de többet keres, az többet is ér, s ennél fogva méltó arra, hogy többet keressen. Egy olyanfajta elitista szemlélettel találkozunk itt, ahol az elithez tartozás alapja a vagyon, amelyet az egészséges jellemmel és a fejlett intelligenciával összemosott végzettséggel mosnak össze. Azt nem tudom, hogy aki ilyen kijelentéseket tesz, az alapvetően a vagyont tekinti az emberi minőség mérőjének, s ehhez kapcsol többé-kevésbé tudatos képmutatással egy ilyen világnézetet, avagy a végzettséget tekinti-e az emberi minőség mérőjének, s csak az adott területen mutatkozó tudatlansága folytán fogalmaz zavarosan, a végeredmény azonban mindkét esetben ugyanaz: a gazdagok uralmának igazolása a pénztelenek felett. Ám még ha a második eset állna is elő, s tudatosan is fogalmazott volna, akkor sem mondott volna mást, minthogy a magasabb végzettségűek értékesebbek az alacsonyabb végzettségűeknél, akármilyen valós minőségekkel rendelkezzenek is egyébként. Ez a kiejelentés akkor a legelfogadhatóbb, ha az idézett politikus alapvetően a konstrukciós és explorációs ösztönök intellektuális tevékenységben megjelenő működését, s az azáltal elérhető áramlat- és végtelenélményt tekintette az emberi érték biztosítójának, és csak a többszörös torzítás volt az oka annak, hogy ennyire félreértette magát. Persze ebben a „félrebeszélésben” sem feltétlenül a puszta tudatlanság, hanem az iskolai végzettség és a pénz pszichotikus tisztelete is szerepet játszhatott, arról már nem is szólva, hogy még a konstrukciós és explorációs ösztönök intellektuális tevékenységben megjelenő működése, s az azáltal elérhető áramlat- és végtelenélmény sem jelenti az egyetlen magasabb emberi minőséget.