2014. január 28., kedd

Apróbetűs reklám: "Mosolyra váltottunk" :) A Fidesz gyerekekkel reklámozza magát

Egy kis számtani tuninggal: negyedmillió ember és "több, mint százezer gyerek" üdüléséhez járult hozzá a pénzünkből apánk helyett apánk, a gondoskodó Kádár Pártunk és Kormányunk.

Olcsó reklámeszköz: A Fidesz szereti a gyerekeket
(valamint Hitler és Sztálin is ezzel fényesítette a bohócot) 
Kell-e a mint elé vessző?

Helyesírásunk egyik legnehezebb kérdéséről van szó: nem csoda, hogy a szabályzat alkotói külön pontokat szenteltek ennek a problémának.

És az apróbetűs része az önreklámnak: 2012-ben és 2013-ban

csillagos rész

Városképjavító óriásplakát a zöldövezetben (Euro AWK Kft)

Mosolyra váltottunk Zuglóban is

Lassan megvakuló festmények a Nemzeti Galériában: Mednyánszky, Munkácsi,




 A század vége felé az élet legszélső végein élők felé fordult. Nyaranta Nagyőrön dolgozott, de a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, ha arra felé vitt útja, szívesen elidőzött a szolnoki művésztelepen és a Nagyalföld más tájain is alkotott, ezért az alföldi festőkhöz is kapcsolják művészetét.
Képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. A naplóját franciául és magyarul író báró, mély műveltségű művész, egész életét megkeserítő ízületi fájdalmai dacára, szüntelen gyalogos vándorutakon járt. Járványos betegeket ápolt, a 1879-es szegedi nagy árvíznél segített, a csavargóknak próbált megélhetést szerezni.

Vágó Pállal, Olgyay Ferenccel együtt jócskán besegített 1893-94-ben Feszty Árpádnak a „Magyarok bejövetele” c., azóta Feszty-körképként híressé vált történelmi képének megfestéséhez. Mind Vágó, mind Mednyánszky kitűnő alakábrázoló, Olgyay pedig jó tájfestő volt.

Képein rendkívüli lelki mélységben ábrázolja a magányt, a kiszolgáltatottságot. Kritikusait is megdöbbentette a borzongató realitás, ahogy a születéstől már végleg nyomorra ítélt embereket bemutatja. Csavargóképei egyre tömörebbek. Az első világháború csak drámaibb színtere volt a szenvedésnek és halálnak, harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt, mint a háborúról tudósító művészcsoport (Kunstgruppe) tagja. A társtalan, magányos, homoszexuális művész a kor alapkérdéseire adott műveivel drámai választ. A harctéren megsebesült, nagy betegen, magányosan hunyt el bécsi műtermében. (wiki)


Munkácsi
kapcsolódó: Chagall kiállítás népszavazással

2014. január 27., hétfő

Kovács Ákos gerillareklámja a Lánchídon: Andante wine bar and restaurant

Aki a ker. polgmester csókosa, valamint Viki házidalnoka, nos, az kiteheti kocsmája reklámtábláját a Lánchídra. Egyenlőek és még egyenlőbbek a fideszista demokráciában.

Andante Borpatika
Cím: 1011 Budapest, Bem rakpart 2.
Tel: +36 1 457 0807
Fax: +36 1 457 0807
E-mail: mail@andante-borpatika.hu
Web: www.andante-borpatika.hu
Nyitva:
K-Szo: 16:00-24:00
Alapítás éve: 2005
tulajdonosok: Kovács Ákos, Tiffán Zsolt és Urbán Dezső





Kell ez nekünk, apu?

On szerint
  
pollcode.com free polls 



Kapcsolódó:
Andante borpatika: a villamosmegálló privatizálása 
Kovács Ákos buksijának simizése (drflash internyú IV)
"Ebben a házban élt a kilencvenes évek közepéig Kovács (Bonanza Banzáj) Ákos! (Nácista építészet a Belvárosban)

Ákos dedikál az Andante Borpatikában


Végezetül egy bulizós Ákos-örökzöld: a Bosszú Népe