A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pincekocsma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pincekocsma. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 15., kedd

Sensation, az afrikai kocsma és étterem

Kedves olvasónk, Rasszista Prájd írta:

Büdös van, nem kicsit, hanem nagyon. Ez most rasszista megjegyzésnek tűnik, de nem az. Olyan büdös van hogy kihullt a szőr az orromból, pedig én a Wichmannban nőttem fel. Én jól viselem a bűzt, még a Telehordót is kibírom, úgy általában a pincekocsmák piaci szegmensét képviselem, de ezt nem. De ez túlzás, akár a duplafiszting Semjén Zsolt társaságában. Nane. Egy sört ittam, aztán elhúztam a nagy fehér seggemet.  Talán szellőztethetnének, talán mosakodhatnának, részemről ennyi volt a multikulti, az újmagyarokkal való keveredésből.

Ottjártamkor egyetlen fehér ember képviselte a magyarságot. Innét üzenem: Baby, mi magyarok is nagy faszok vagyunk nekünk magyaroknak is nagy faszunk van.





Cím: Budapest, Wesselényi utca 49., pince
Nyitva: ki tudja, ugye
A városban blog is arcraesett errefelé, hiába nyitott gondolkodású libsik..
Az origó meg a külföldi drogdílerek zaklatásáról ír. Pedig a fekának is meg kell élnie valamiből, nem feltétlenül munkából, mert az már a bennszülötteknek is alig van.



2014. március 16., vasárnap

Büdi, de jó: Telehordó Borozó (Mogyoródi út)

Zugló nem egy kalandpark, de kocsmák itt is előfordulnak.

Cím: 1141 Budapest, Mogyoródi út 79.


Pincekocsma, mit szépítsük, pincekocsmába való alakokkal, többek között velem. Nyuggerok, csövik, melósok, eáadásnak néhány átmenő fiatal alkesz, akik még reménykednek. Mindenki ismer mindenkit, belépő rutinszerűen lekezel az összes jelenlevővel. Családias, mint Lendvai Ildikó. Barátságos, mint Pintér Sándor. Otthonos, mint egy krematórium. Mégis szeretjük.

Kezdjük a hátránnyal, essünk túl a nehezén.

Hátránya: büdős. Brutálbüdi. Rémes, mint Schmuck Andor alsója. A slóziból kiáradó szag még a Wichmannt is lenyomná. Kihullik az ember orrszőrzete. Megpróbálkozhatsz a segglikodon levegőt venni, mint a legendás fingművész Joseph Pujol, a wikipédia újabb galádsága.  Reménytelen. Ráadásul egyszer ráültem egyik párnázott székre, amelyet előzőleg egy levet eresztő vendég használt... Felejtsük.

Előnye: 60 ft decije a bornak, nincs rádió, valamint a tulaj bátran szembehúgyozik az általános gyűlölködésssel, ami Magyarországot, Európa egyik legnyomasztóbb országát jellemzi. Történt vala, hogy beültem egy fröcsre, aztán a második liter bor után már ömlött belőlem is a tudomány, ontottuk az észt, régi cimbik lettünk a törzsvendégekkel, inkluding tulaj. Oszt besétált két erős testalkatú úr, ugyancsak törzsek, lekezeltek, hevesen fogyasztottak, majd berúgtak. És ekkor az egyik erős mondott valamit a cigányokról. A kétméteres, de pálcavékony tulaj ekkor felpattant és közölte, hogy az ő kocsmájában cigányozás bizony nem lesz. Helyzet volt: a vendégek lefogták a vitatkozó feleket, a cigányozó delikvens magyarázkodott (a "cigány munka", ami a legszarabb melót jelenti a proli szlengben, cigányozásnak minősül-e?), úgyhogy a hangulatot fokozandó én is felálltam és közöltem, hogy én meg zsidó vagyok. Hang fennakad, lehelet megszegik, dulakodók eleresztik egymást, mindenki engem bámult. Dehát zsidókról nem is volt szó - szólalt meg tanácstalanul az egyik vendég, azzal vége is volt a konfliktusnak, mindenki engem bámult, mintha ufó érkezett volna Zuglóba.

 képek




View Larger Map

2011. december 1., csütörtök

Gombi serpince (Budán is isznak)

Név: Gombi Serpince

Alapsör 400 forint környékén, az egyik legolcsóbb hely a környéken (az olcsó ipari bor és az irodalomkedvelők számára Tersánszky Józsi Jenő egyik kocsmáját ajánljuk a Márvány utcában, kalandvágyóknak meg a Goldwint a Déli pályaudvarban)

Cím: 1123 Budapest, Nagyenyed utca 13. (a Turultól egy könnygázpatron lövésnyire)
Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 13.00 - 24.00 óráig
Szombat: 17.00 - 24.00 óráig
Vasárnap: 17.00 - 24.00 óráig
Telefon: +36 1 212-3919
E-mail: serpince@gmail.com
http://www.serpince.hu/

Design: hogy a funérkoporsót szokjad.
Vendégek: félszuterén kocsma törzsarcokkal.
Előny: boxszok és darts a társas időmulatás elősegítésére.
Hálaistenneknagyonköszönjük: nincsenek pénznyelőautómaták
Nyáron a szabadtéren is szívhatod a Nagyenyed szmogját.
Ide még feltétlenül. Nincs választék ezen a környéken.

Gombi serpince
Gombi (csapoltsor.hu)
az élet egy békanyálas lavór lábmosóvíz benne kell úszni és hogy beleszarsz-e az legalább rajtad múlik naja, ne szarjá a saját lavorodba, mikor ott a szomszédé

ízlik a pina for President,
botos jeti megvan? na várjál töltök magamnak egy italot és beszélhetünk
tegnap töltöttem borokat, oszt otthon találtam Pálinkát, ez hiba volt, ma beteg voltam erősen
készítek internyút Szabó Alberttel amint elmúlik az alkoholbevitel mellékhatása
mé, mész Izráelbe?
naja, rokonylátogattás,
mindig másnap van itten kérem, vettem bort, 2 fizet 3at kap és cabernet sauvignon, és otthon látom, miután beleittam, a cimkén, hogy Made in Italy, asztali bor és palackozva Szlovákiában a Pannon Foods által... hát akkor az én apám faszát? vagy mi?
hát erről beszélek...apám meg felhív, hogy a kenőmájas Made in Czech Rep Brno, amit a Pápai Hús Zrt árul a Lehel Piacon, megint akkor mijafasz van,
de ennél sokkal fontosabb: ha itt Brnóban lemész buliba 1000 koronával, ami ebben az órában kb. 12000 forint, és hazajössz részegen, másnap keresed az öngyújtódat a nadrágod zsebében, hogy lehet, hogy egy magyar ötszázast találsz benne????????????????
s akkor mi helyzet? mikor teccik meglátogatni? január akkor lesz pínzem és jól bebazunk és visszafoglaljuk Brnót, ősi magyar föld, és megbasszuk az összes szláv szüzet, de csak seggbe, hogy ne élvezzék, utána meg Sanchez-bajusz, sőt szemöldök meg szemüveg, elintézi a sok gondolatot söröt a hangok... ű í é á naja és belehányhatnánk egymás cipőjébe, ó,  az oly tréfás,  közös hányás erősíti a barátságot,  hányásbarátság, erősebb a betonnál, egyszer belehánytam egy cimbi kapucnijába, majd vicceskedve a fejére húztam, azóta sem láttam,  lol,  nem értette a Tréfát a bunkója

2011. október 31., hétfő

Alászállás: Kópia kocsma nem csak fotósoknak

‎"ők már boldogok" és hogy "ennek biztosan így kellett történnie". közhelyek halottak napjára. ha menni kell, akkor menni kell. nem vagy férfi, ha még nem próbáltad leszopni magad. nekem mindig megfájdul a nyakam. nem vagy haver, ha nem szopsz le!

Kópia Kocsma
Kópia Kávézó és Galéria

cím: 1067 Budapest, VI. kerület, Terézváros
Zichy Jenő utca 4
(a Bazilika és a Nagymező forgataga között, egy szűkös mellékutcában)

Erős pinceszag, állandóan fotókiállítás, pangás és belterjes vendégkör csócsóasztallal.
(összes kép)

Jenni vagyok 7 éves és halott. Ha>nem küldöd el 15 ismerrősödnek 10 >>>napon belül ezt az>üzenetet, akkor éjfélkor ott fogok állni az ágyad >>>mellett>és meg akarlak ölni. Ha elküldöd, akkor 7 órakor valami jó fog>>>>történni. Valaki felív és azt mondja szeret­

Alapjában véve, p'ch'zarni'chiwkov volt. Ez a gégegyötro szó ritkán használatos a Korongon, kivéve igen jól fizetett, nyaktörő teljesítményre specializálódott nyelvészek, és termé­szetesen a kicsiny lélekszámú K'turni törzs által, akik erede­tileg kitalálták. Nincs közvetlen szinonimája, noha a kamhuli "szkwemt" szó ("az érzés, ami elfog midőn rádöbbensz, hogy az árnyékszék előző igénybevevője elhasználta az összes pa­pírt") az érzés mélységét tekintve határozottan megközelíti. 


A leghívebb fordítás imigyen hangzik: "a hüvelybol kihúzott kard ocsmány kis nesze pont az ember háta mögött pont akkor, amikor az ember már azt gondolta, hogy minden ellenségétől megszabadult".

Kópia

2010. november 12., péntek

42 a Karma Pointban

Zichy Jenő utca,  pincekocsma, VI. kerület, kocsma, Terézváros,  Karma point, 42, pub, ivó

Vmi buddhista a pincekocsma tulaja, innét a szókoptató elnevezés.

Karma Point
cím: 1066 Bp., Zichy Jenő u. 41. (az Oktogon mellett)

Csocsó van, nyelőgép nincs :) Hűvös dohszag, sör 400 körül.

Zichy Jenő utca,  pincekocsma, VI. kerület, kocsma, Terézváros,  Karma point, 42, pub, ivó

A karma (szanszkrit:कर्म, páli: kamma, cselekedet, tett) ok-okozat, pontosabban az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Mint fogalom, szerepel az ősi hindu, taoista, buddhista tanításokban, és szerepel a modern világszemléletek ismeretanyagában is.

A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.
A karmát nem szabad összekeverni a sorssal, de az eleve elrendeléssel, és az újraszületés tanával sem. Ezek mindegyike önmagában más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma.
(wiki)

2010. augusztus 30., hétfő

Red Cat in the cellar

Bemtatkozás

Ez egy kultrált sörözö (kocsma), szolíd árakkal, rendes,családias,barátságos környezet és személyzet. Születésnapi bulikat, osztálytalálkozókat, csocsóversenyeket, évfordulókat, búcsúztatókat,
Meglepetésbulikat zártkörü Rendezvényeket rendezhetsz bérleti díj nélkül. Asztalfoglalás:0620 9358 256 (
www.redcat.info)

Ide jár Orbán Viktor Gyurcsány Ferenccel randizni. A gyertyát az parafenomenális képességekkel ellátott kerületi polgármester, Verók István tartja.

Magyarul: kocsma és Vörös Macska.

Izmos dohszag, egy földalatti létesítménynél előfordul. Erős pangás, valszeg a környező sulik gimnazistáira várva: két csocsóasztal is várja a kokakola 100% gyümölcstartalmú lé mellett kikapcsolódni vágyó fiatalokat. 330 a csapolt Borsodi és zene sem szólt, lehetett beszélgetni: sok-sok pluszpont. Berúgásra kiváló, a rogyadozó épületet körülölelő állvány alatt keressétek. Peace, love és semmi anál, gyerekek.

Red Cat Pub VI.aradi u 55, Budapest VI
miért déli a zászló?

Red Cat Pub
cím: Budapest, VI. kerület, Aradi u. 55
söröző, csocsózó
asztalfoglalás tel: 06209 713 909




Ajánlatos: a sörjárőr a földalatti létesítményről

2010. június 4., péntek

Baky 2 a Fészek borozó romjain

Ma új életet kezdek: dohányozni fogok! (minden jog fenntartva: Disznó)

A sánta pultos repül az orgonához. Nem olcsó, de legalább drága))) Az egyik legnyomasztobb kocsma a városban, ide még visszatérünk, természetesen. A muzeális monitort megnézni működés közben.

Pub, 6. kerület, blog, borozó, Budapest, Söröző, Kmety György utca, kocsma, pince, pincekocsma, Terézváros, VI. kerület, ivó
Pub, 6. kerület, blog, borozó, Budapest, Söröző, Kmety György utca, kocsma, pince, pincekocsma, Terézváros, VI. kerület, ivó
Pub, 6. kerület, blog, borozó, Budapest, Söröző, Kmety György utca, kocsma, pince, pincekocsma, Terézváros, VI. kerület, ivó
Pub, 6. kerület, blog, borozó, Budapest, Söröző, Kmety György utca, kocsma, pince, pincekocsma, Terézváros, VI. kerület, ivó
Azoknak, akik szeretnek a föld alá bújni vedelés céljából. Fészek korában még a Fordítóiroda poliglott munkatársait, mára csak félanalfabéta gimnazistákat láttunk. Német nyelvleckét tart a rászorulóknak egy csajszi, visszhangos és nyirkos a hátsó terem. A teát egy söröspohárban kaptam, hozzá szívószálat, hogy azzal kevergessem. Nagyon szockó hangulat, lotyaszájú Gyurcsány Ferencet álmodjuk ide üzletvezetőnek.


Baky 2, a néhai Fészek borozó
cím: 1063 Budapest VI. Terézváros
Kmetty György utca 22.
Közlekedés: Sárga Metró

Kmety György (Felsőpokorágy, 1813. május 24. – London, 1865. április 25.) honvédtábornok, a török hadseregben Iszmail pasa néven dandártábornok.


2010. május 22., szombat

Napoleon a Zichy utcában

A kocsmával, falfirkával és járdán parkoló autóval bőven ellátott Terézvárosban tébláboltunk, pontosabban a Zichy utcában. Verók István mondjon le vagy vonuljon a sittre, esetleg aranylövést a vén pernahajdernek.

Oszt jól lenéztünk berúgás céljából a Napoleon borozóba és láttuk, hogy jó a kis káplárban inni.

1. Számomra érdektelen, de nem drága borok. Sőőőőrivó vaaagyok, itt lehet röhögni.
2. Kifogástalan kiszolgálás, választékosan beszéd: a pincér valami Michelin-csillagos étteremből bukhatott le ide, esetleg feltörekvő bölcsész. Már a pincérért megéri lenézni, az ilyeneket klónozni kellene.
3. Korrekt, maradásra késztető belső, a légcserélő csövei ötletesen elrejtve.
4. I. Napoleon mindenütt, könyveken, képeken s tulaj korházi zárkájában.
5. Csajozásra, beszélgetésre, berúgásra erősen ajánlott.
6. Van konyha is.
7. Játékgép nincs, ez nem olyan. Ez egy polgári borpince)

Végezetül: óvatosan a kótyeszről kilépve, mert egy rejtélyes vályú van a vendégtér előtt, vigyázzanak a kedves arcukra. Izmosat csattantam én is.

Napoleon Café és Borház, VI. kerület,  6. kerület,  Budapest,   Verók István, Zichy utca, borozó, pincekocsma, kávézó, vendéglátás
Napoleon Café és Borház
Alapítva : 2003 április
Cím : 1066 Zichy Jenő utca 6.
Terézváros.
Telefon : 20/411-8734
e-mail : napoleoncafe@freemail.hu
Nyitvatartás : V-Cs:16-24 P:14-02 Szo:16-02
Férőhely: 100 fő.


Bónusz: ezért a dalocskáért perel az a drága gaz jóember, Verók István, hogy finganá le a fejét a zördög



További kocsmák a Zichy utcában: Serpa, B-City Pub, majdméglesz
Ajánlott a környéken a pénz hasznos szabadidős eltöltésére: Bakegér, Toldi mozi

2010. május 18., kedd

A Veszett Kutya borozó Csikágóban

Esiiiiik essssssssssőőőőőőő, itt a viláááágvééége. Mindenki dugjon mindenkiveeeeeeeel, amíííííg mééég van időőőőőőőőő. Ez a geci Székely Gábor már sohasem fog fizetni nekem, 40 éve ugyanazokkal a számokkal játszom, tatti, 40 éve, még a papámtól kaptam őket. Ezt a geci Székely Gábort spirituszba kéne rakni és úgy mutogatni, annyira csúf! Elveszi a pénzét a szegény embernek és nem ad semmit vissza! Akkor már inkább a nyerőgép, testvééér. Megmondom, testvééér, megmondom a tutit, mi az igazán kínos! Befosni a tömött hetes buszon, az! A dugóban!

7. kerület, blog, borozó, Budapest, Chicago, Csikágó, Erzsébetváros, olcsó, pincekocsma, VII. kerület
7. kerület, blog, borozó, Budapest, Chicago, Csikágó, Erzsébetváros, olcsó, pincekocsma, VII. kerület

Veszett Kutya Söröző,
cím: Budapest, Erzsébetváros, VII. kerület,
Garay u. 26.
(a Kis Chicago, Keleti pályaudvar környéke)
220 a sör



Hasonló élménypince: Haller Saller

Frissítés, ezt az MSZP VII kerületi oldaláról loptuk (eredeti megjelenés: 168 óra), mert meglepően jó írás Budapest ezen szegény körzetéről. Értékmentő kopipészt, mert ki tudja, h meddig vegetálnak még az említett forrásaink:

Mostanában alig ismerek városomra. A semmiből lett, erdőfaló lakóparkok, a terjeszkedő plázavilág, az ipar romjain gyökeret verő új városrészek átírják Budapest térképét. Sőt éledeznek a belső kerületek is, emberi arcot öltött az Erzsébet-, a József-, a Ferencváros egy-egy szelete - és épp e viszonylagos pezsgés teszi a korábbiaknál is lehangolóbbá a pusztuló negyedeket.

Ahol örömünnep volna már az is, ha legalább állna az idő. Ám nem áll, gyorsul, és vele gyorsul a romlás. Például gyerekkorom színterén, az évtizedek óta csak az Erzsébetváros legsötétebb részeként emlegetett Csikágóban. Aki itt született, edzett, érdes lelkű harcossá lett hamar.
Pedig a többé-kevésbé szabályos négyzet, a VII. kerület Thököly út, Dózsa György út, Damjanich utca, Rottenbiller utca által határolt része oly sok budapesti csodához hasonlóan a fényes millennium emléke. Akkoriban épült, alig két év alatt, és még el sem ült a káposztaföldek és konyhakertek helyére nyílegyenes utcákat húzó rohammunka zaja, máris rögzült a név: Csikágó. Egyesek szerint azért, mert a századfordulón az amerikai hatékonyságot Chicago testesítette meg - az épült olyan kíméletlen sebességgel, mint a Keleti pályaudvar melletti negyed. Mások szerint az utcahálózat racionalitása idézte a modernitás netovábbjának tekintett amerikai metropolist. A többség persze elakadt a legkézenfekvőbb magyarázatnál: Chicago a bűnözés fővárosa.

Akármi volt is az ok, annyi ma már biztonsággal elmondható: a kezdeti lendület kifulladt, a Csikágó egy hangyányit lemaradt a Chicagóval folytatott versenyben. Noha a bűnözés tekintetében néha megpróbálta befogni névadóját. A VII. kerület s ezen belül a szegényebb, zsúfoltabb, bajosabb félkerületnyi négyszög egyébként európai csoda.

A nyolcvanas évek statisztikái manikűrözhetetlennek bizonyultak: akkoriban ez volt a kontinens legnagyobb népsűrűségű, legmagasabb átlagéletkorú, egy lakosra számítva legkevesebb zöldterületű része. Az ember arra legyen büszke, amire tud. Egy kontinensdiadal azért mégiscsak valami, nem?

A mai statisztikákat nem ismerem, de ránézésre a helyzet egy kicsit rosszabb. A zsúfoltság is alig enyhült. Lehet, hogy a fővárosból mostanában elköltözött vagy háromszázezer ember, ki a túlvilágra, ki meg a környező falvakba, de a Csikágóból keveseknek futja a jómódú, drága agglomerációra. A másik út természetesen nyitva áll.

Apám gyerekkorában (mert ott született ő is, tősgyökeresek vagyunk, a mi tősgyökerünk bazalt macskakövek közt keresi a hajszálnyi rést) még volt a vidéknek némi bukolikus bája. A harmincas évek közepén a Rottenbiller utcai Állatorvosi Főiskola az intézmény hátsó frontján, a Bethlen térre nyíló tanistállókban állatorvosi tanteheneket tenyésztett. Hajnalonta kimérték a környék szegényeinek a tantehenek tantejét. Így hát apám fél öt körül beállt a sorba a pléhkannával, s tanúja volt, amint a közeli Garai piac kofái tiltakozó felvonulást tartanak az intézménynél, mivel a jótékony célú tantej nem éppen jótékonyan hatott áraikra. (Nincsen új a nap alatt - a kofademonstráció szembeszökően hasonlít a gazdák reggeliital-ellenes megmozdulására.)

Néhány évtizeddel később, az én gyerekkoromban a bájnak már nyoma sem volt. A Csikágó fő vonzerejének az számított, hogy viszonylag könnyen ott lehetett hagyni. Közel a Városliget, a jégpálya, az állatkert, a Felvonulási tér. Egyes őslakók szerint - akik persze elfogultan rajongtak szűkebb pátriájukért - a környék hanyatlása azzal kezdődött, hogy a téren felállított Sztálin-szobor szúrós szemét egyenesen a Csikágóra szegezte. De a szobor ledöntését csupán pillanatnyi megkönnyebbülés követte, virágzás nem.

Ugyanezek a lokálpatrióták minduntalan megemlítették: a háború előtt a Bethlen téri mozi helyén színház működött, melyben Csortos Gyula is színre lépett. Vagyis polgári kultúra virágzott minálunk. Mindebből nekem már csak annyi jutott, hogy a Bethlen mozi alternatíváját jelentő filmszínházban, melyben éppen tizenkilencszer tekintettem meg a Blood kapitány fia című kalózfilmet, s melyet valaha Rexnek hívtak, elcsíptem a mozigépész és a jegyszedő beszélgetését. Arról vitatkoztak, igaz-e a fáma, hogy a Rex mozi azért lett Marx, mert a homlokzat átalakításakor legalább az x-et meg lehetett spórolni. Meg arról, vajon a Marx fivérekről, Gauchóról meg a többiekről nevezték-e el, vagy Marx Károlyról. Amikor észrevették, hogy fülelek, a gépész felemelte ujját, és azt mondta: "Tudd meg öcsi: nem minden Marx Károly!" Ma ez a mondat talán polgári engedetlenségnek minősül.

Valamikor a kilencvenes évek közepén hökkenetet váltott ki egy felmérés, amely látványos számokkal, hasonlatokkal mutatott be budapesti különbségeket. Ebből kiderült, hogy a XII. kerület Németország nyugati részének nívóján él. A VII. kerület paraméterei pedig azonosak Szíriáéval. Csak annyit tennék hozzá: Szíriának is vannak szegényebb részei, és a Csikágó talán az utóbbiakkal állítható párhuzamba.

Mostanában gyakran járok szülőhelyemen. Ahogy a bűnös visszatér a tett, a felnőtt a felnövekedés színhelyére. És észreveszem, amit valaha nem. Hogy az egész vidéken egyetlen köztéri szobor, dísz vagy ékítmény sincsen. Hogy a huszonvalahány utca közül csupán az egyiken vegetálnak fák - a Nefelejcs féloldalán.

És persze észreveszem a mégiscsak tetten érhető, lopakodó változásokat. A vidék egyik emblematikus kocsmája, a Nefelejcs és a Garai utca sarkán álló Tip-Top ugyan semmit nem engedett a hagyományos nívóból - pléhpult, híg bor és a hely szellemének megfelelő szüntelen csikágózás -, ám szomszédságában új hely nyílt. A pincelejáratból utcára dübörög a gépzene, és a ház teljes hosszában az új kocsma hívogató neve virít a falon: Veszett Kutya.

Az egyik belső udvaron tekintélyes, vastag törzsű ecetfa. Ismerem. Csemetekorában eshetett, hogy egy szebbre, többre vágyó lakó színes csónakzománccsíkokkal ékített, agyonkopott autógumit helyezett a tövébe. Virágágyásnak szánta: a lyukon át nyújtózott az ég felé a fácska. Aztán nekilendült, nőni kezdett. Mára a radiálgumi a második emelet magasságában repedezik a derékvastagra hízott törzsön.

Ha én tervezném a Csikágó címerét, ez volna rajta: bádogszín mezőben legyőzhetetlen ecetfa, derekán gangmagasban ingó kék-vörös autógumi-gyűrű.

Ó, én fatornyos falum! Szívem, Csikágó.

- Békés Pál -

2010. április 13., kedd

Serpa cafe és club

belváros, Budapest, kocsma, pincekocsma, Serpa, VI. kerület, Zichy utca
A járdán parkoló autók és a kocsmák utcájában vagyunk.

Pincekocsma rejtélyes névvel, hegycsúcs helyett a föld alatt. Miért pont Serpa? Miért nem Bőgatya vagy Fütyülősbarack? Nem messze meg a Karma van, arra is kitérünk. Mirelitpizza, füst, zsúfoltság, töméntelen dohányzó kan, sunáznám lányok a pult mögött. Kiszolgálás a poltnál, 400 környékén a sör, pincekocsmánál ez már a lélektani határ. Félhomály, kommersz zene, akkor inkább a Karma: ott legalább a muzsika kiváló. Sportos emberek csocsózhatnak is a füstben, akár. ÉS nehogy B52 koktélt kérjetek: garantáltan leokádjátok a barátnőtök hátát, ami nem erősíti a kapcsolatot. Vagy ő a tiéteket.

Serpa, Zichy utca, Budapest, belváros,  VI. kerület, Fecske kocsma,  pincekocsma
Szuper akciós ingyenes ajánlatunk, olvasnivaló, grátisz: a kocsmablog a Serpáról.


Cím: 1066 Budapest, Zichy Jenő u. 4. Telefonszám: 06-1-302-8887 (16 órától 02 óráig)
E-mail: info@serpaklub.hu.
Honlap: van
Fészbúk: az is, naná
Közeli helyeken: B. City Pub, Bakegér, Toldi mozi

2010. március 27., szombat

Haller Saller: kocsma a föld alatt

Worst of Budapest
a nagyon súlyos kategória

Ismeretlen akcenttel, a nőjével ordibáló egzaltált egyén (hülyebuzikurva, nem basztam meg senkit, bazdmeganyád, nem csaltalak meg, hát nem érted, hát szét kell verjem a pofád, hogy megértsed?!!!) a bejáratnál, de láttam-hallottam ilyesmit a svábhegyen is, szóval nem zavartatva elkészítettem az alanti képet az izgatott úriember mellett megállva. Bevetette a mindjárt megöllek nézést, de én nagyon szomjas voltam és lekötöttem a bringám a kocsma elé. Régi vonzalom ég bennem a pincekocsmák árai iránt, bár néhány helyen már nagyon megbántam az aláerezkedést. Többnyire törzsvendégek lakják ezeket a földalatti világokat és ott annyira sem szeretik a turistákat, mint egy leszbibárban röhögő angol drukkercsapatot. De ezidáig megúsztuk néhány szóra sem érdemesel, ebcsont beforr.

Isten viszont azt akarta, hogy ne hozzak híreket ezen borlelőhely mélyéből. A torkaszakadtából beszélő csávó elvesztette érdeklődését a nője iránt, utánamjött, majd "mocskos buzi" felkiáltással félrelökött a bejárattól és ledübörgött.

Nem, nem mentem utána a bringalakattal.
Beszartam, nem kicsit, és nálam nem voltak testőrök sem, mint Demszkynél: ha már a bejáratnál majdnem megvernek, akkor mi lehet lent a mélyben. Minimum Godzilla és a hét kis Terminátor, álló acélfasszal.

Gyáván elhordtam az irhám egy békésebb kocsma irányába, ide menjen le a Sörjárőr, őt bátor söröskorsóból faragták.


kocsma, Budapest, veszélyes, borpince, pincekocsma,  olcsó, ital, sör, bor, IX. kerület, Budapest, Magyarország
Az irredenta nevű Nagyvárad tér mellett, a Haller utcában, egy setét pincében.
Haller Saller (na, hétlezáró béna vicc)

Borpince borozó
H-1096 Budapest IX. kerület
Megye: Budapest
Cím: 1090 Budapest
Haller u. 88.
térkép

Nyitva tartás:
Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00
Szombat 08:00 - 15:00
Vasárnap Zárva

2009. december 21., hétfő

Budai Öregfiúk a pincében

kocsma, Buda, olcsó, XII. kerület, pincekocsma,  G
kocsma, Buda, olcsó, XII. kerület, pincekocsma,  G
Valaki a gazdasági világválságról tart handabanda előadást: haladó alkeszoknak, valamint az ipari boruk mellett melegedő csöviknek. Az egyik legolcsóbb pince Budán, itt viszonylag csekély beruházással leépítheted magad. Rideg végállomáshangulat, de Cseh Tamás helyett valamelyik gagyirádió szól a reménytelen lelkekhez. Zavartalanul lehet a semmibe merengeni.

Budai Öregfiúk
Cím: 1121 Budapest Győri út 1
(Márvány-Győri sarok, a sínek fölött átvezető hídnál)
Speciális hátránya, h koradélután bezár


2009. június 19., péntek

A Tóth kocsma a Falk Miksa utcában

belváros, Budapest, Falk Miksa, Hungary, kocsma, Lipótváros, Magyarország, pincekocsma, Pub, rendőrkocsma, Lipótváros, V. kerület, körút, titkosszolgálat, NBH, törzskocsma
"Két különálló raktárhelyiségből 1986-ban kezdtem kialakítani az 1987-óta jelenleg is változatlanul müködő Tóth Kocsmát. Elépzelésem az volt, hogy építek egy faborítású sörözőt -ehhez 20 m3 vörösfenyőt használtunk fel- ahol a vendégeim kulturált, barátságos környezetben tölthetnek el pár órát barátaik körében, borozgatás, sörözgetés közben. Az elmúlt 21 év azt hiszem, igazolta elépzelésemet. Mielőbb látogasson el a Tóth Kocsmába! Várjuk szeretettel!"

A tulajdonost hallották.

Most mi.

1. A klóra már évek óta sürgősen ráférne egy felújítás. Törött csempe, lepukkanás, valamint konstans dzsuva. A Falk Miksa utcában, a galériások és gazdag handlék körzetében meglepő ez az igénytelenség. Persze az is elképzelhető, hogy az itt alkoholfogyasztó közönség ezt a vidékibalkánt szereti, csak ebben a környezetben érzi otthonosan magát.

belváros, Budapest, Falk Miksa, Hungary, kocsma, Lipótváros, Magyarország, pincekocsma, Pub, rendőrkocsma, Lipótváros, V. kerület, körút, titkosszolgálat, NBH, törzskocsma
2. Kiszolgálás: lassú, csúcsidőben reménytelenül túlterhelt, egy szál felszolgálóval. Ha a szomjúhozó végső nekikeseredésében a pulthoz vánszorog pitizni, akkor szimplán levegőnek nézi a törzsvendégekkel önfeledten cseverésző csapos. Ha ön mazó módon szereti, ha leszarják a fejét, itt jól fogja érezni magát.

belváros, Budapest, Falk Miksa, Hungary, kocsma, Lipótváros, Magyarország, pincekocsma, Pub, rendőrkocsma, Lipótváros, V. kerület, körút, titkosszolgálat, NBH, törzskocsma
3. A pultnál való ácsorgás nálunk átlag fél évre elveszi a kedvünket a Tóth látogatásától. Ugyanis látun ezt-azt. A lecsorgó sört és habot a legótvarabb kocsmák mintájára külön korsóba gyűjti az élelmes pultos lány, hogy aztán ezt a zaccot is felszolgálják az asztalnál rendelő szerencsétleneknek. Nekik is meg kell élni valamiből, persze, ezt csinálják Trafótól Bivalybasznádi faluvégiig mindenfelé.4. Mindezekhez képest drága ez a kocsma, mint egy puccos kurva, amelyik nem mossa a pináját: legolcsóbb sör erősen 500 felé.

belváros, Budapest, Falk Miksa, Hungary, kocsma, Lipótváros, Magyarország, pincekocsma, Pub, rendőrkocsma, Lipótváros, V. kerület, körút, titkosszolgálat, NBH, törzskocsma
Igénytelen és lehúzos hely, annyi szent, cserében erősen veri magát a nagy múltjára, ami cirka 20 évet jelent. Persze a magyar államiság is ezer éves, viszont eurójuk a szlovákoknak van.

belváros, Budapest, Falk Miksa, Hungary, kocsma, Lipótváros, Magyarország, pincekocsma, Pub, rendőrkocsma, Lipótváros, V. kerület, körút, titkosszolgálat, NBH, törzskocsma
Ha már a nagy múltnál tartunk: rossznyelvek szerint ez egyenesen egy gengszterekkel tuningolt rendőrtörzshely. Ez megmagyarázná a pincekocsma igénytelenséggel kombinált magas árait.

"Tevékenységéhez tartozott még, hogy rendszeresen egyeztetett a pártokkal, az MSZP-ből Csintalan Sándorral, s közösen döntötték el, hogy kit kell letartóztatni, s kit pedig szabadlábon hagyni, az alvilágból. Mindez 1994-től zajlik, az egyeztetés helyszíne pedig, a Bizományi Áruházzal (BÁV) szemben lévő, a Falk Miksa utcában található Tóth kocsma. Azért ez, mert a Parlament mögött lévő Fehérgyűrű nevű, hasonló célzattal működtetett műintézménybe már nem mernek menni, mert megtudják, hogy az lehallgatott. Egyébként, ez utóbbiba járnak a parlamenti képviselők is, úgyhogy minden ott elhangzott mondatról rögzített hanganyag van archiválva. Persze, ha tudták volna Kiss tábornokék, hogy a Tóth kocsma is be van mikrofonozva, lehet, hogy a Budai-hegységet választják rendszeres megbeszéléseik, egyeztetéseik színhelyéül. "

Szerencsére kis nyuszikaka vagyunk a hiénák földjén, minket sem megvesztegetni, sem ledózerolni nem akar senki. És azt tudtátok, hogy Falk Miksa a dédnagyapja Peter "Colombo" Falk amcsi színésznek?

CÍM: 1056 Budapest
Lipótváros, 5ker
Falk Miksa u. 17
a műtárgypiacos handlék környéke, néhány méterre a Szt. István körúttól
honlap: tothkocsma.hu
NYITVATARTÁS : Hétfőtől - Péntekig:15-24 -ig. Szombat Vasárnap:17-24 -ig. Asztalfoglalás - telefon : 302-6443

2008. december 20., szombat

Tokaji Borozó: oldszkúl tisztesség

belváros, Budapest, Falk Miksa út, Hungary, kocsma, Magyarország, pincekocsma, Tokaji Borozó, wine cellaTokaji (Erdőbényei) Borozó:

1055 Budapest
Belváros-Lipótváros,
5. kerület, 
Falk Miksa utca 30
A Nyugati pályaudvarhoz és a Margit hídhoz egyaránt közel

Telefonszám: 1/269-3143

Nyitvatartás:

H-P: 12-21 (figyelem, korán zár!)
Sz-V: zárva (ki sem nyit)

belváros, Budapest, Falk Miksa út, Hungary, kocsma, Magyarország, pincekocsma, Tokaji Borozó, wine cella
Pincehelység a galériák és a régiségkereskedők körzetében, olcsó és finom tokaji borokkal: egy ritka borozó, ahol a borként árusított folyadék szőlőből készül. Annyira komolyan borozó, hogy sör egyáltalán nem kapható.

Hungary - Google Books Result (by Charles Hebbert, Norm Longley, Dan Richardson - 2002 - Travel - 479 pages):

"Crowded smoky old-style wine bar serving wines from the Tokaj region as well as snacks such as lapsánka (potato pancakes) and zsíros kenyér".

Ehhez csak annyit, hogy WTF IS LAPSÁNKA?!!!!!! (frissítve: krumpliprósza (lapcsányka, tócsni, krumplipalacsinta)

belváros, Budapest, Falk Miksa út, Hungary, kocsma, Magyarország, pincekocsma, Tokaji Borozó, wine cella
Vegyes vendégsereg, az erősen korhatárostól a nyolcvanéves alkeszig, akit Bill Clintonnak neveztünk el.  Tájékoztatott, a zsúfolt kocsmában asztalához kérezkedő időszakos vendéget: azért élt ennyit a dohányzás mellett, mert nem tüdőzi le a füstőt. Az idő haladása itt is érződik: a két teremből az egyik már nemdohányzó (és itt mindig lehet helyet találni a méltán népszerű kocsmában).

sörjárőr nevű sztahanovista alkesz honlapról egy figyelemreméltó kommentár:

A xx. sz. elején nem csak a borozókban, hanem a korcsmában sem tartottak sok helyen sört, kiváltképp a borvidékeken. A sör polgári ital volt és exkluzív.
Erdőbényére pl. 1930 körül vittek először sert a korcsmába. Nem is ízlett az ott lakóknak.

(Helyi elmondás alapján.)

belváros, Budapest, Falk Miksa út, Hungary, kocsma, Magyarország, pincekocsma, Tokaji Borozó, wine cellaA pincekocsma belseje a műparaszt hagyományt követi, virtigli pesti stílusban: kocsikerékből alakított csillár elektronyos műgyertyákkal, műanyag szőlőinda, lambéria. Az egyszerű téglaboltozat és a fafaragások viszont sok mindenért kárpótolnak.

Erdőbenye hivatalos honlapja


"A régi Lipótváros, a Belvárostól északra, a Duna-parti kikötőknek köszönhetően a nagykereskedés fő színtere volt Pesten. Nevét a 18. század végén kapta, II. Lipótról (1790-1792), a király trónralépése alkalmából. Első telkeit is az előző évben bocsátották áruba. Sokáig csak az Új-váras (Újváros) néven emlegették"

2008. november 20., csütörtök

Óbester borozó és borterasz a Huszár utcában

Óbester Borozó, Borterasz
1074 Budapest, Huszár u. 5
www.blaufisch.com/webfolio/obester
Tel. 351-38-90

A német Oberst-ből eredezik.

Olcsó pincekocsma sok fiatallal és barátságos tulajjal a pultnál. Önjelölt piktorok időszakos kiállításaival, ricsajjal és cigifüsttel. A Huszár utca felújítását kihasználva teraszt nyitott a környező szállodák turistái számára. Helybélieket elriasztja a friss levegő és terasz használatától, hogy a felszínen csak 500 forintos Heinekent lehet rendelni, a feleannyiba kerülő Ászokért bizony alá kell ereszkedni a mélybe.

Hangulat: király
Belső tér: ennyi pénzért mit akarsz?
Ár/érték: 4



Férőhely: kb. 80 fő (ülőhely)
Nyitvatartás: minden nap 11:00-24:00-ig, csütörtökön és pénteken (ha sokan vannak) - no limit
Szórakozási lehetőségek:
-játékgépek
-darts
-italok, sörkorcsolyák, pizza rendelés
-sportközvetítések (kihangosítva nézhetők, TV és kivetítő)
-zene választható (hozhatsz te is zenét)
-kártya, újság, sakk, póker, kocka kérhető
-Árpi viccei :-)

ajánlott irodalom: Simonyi óbester