"A politikusok szervezett bűnözők, akik a pártoknak nevezett gengszterbandákba tömörülve egy egész ország kirablását tűzték maguk elé célként."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életveszély. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 20., csütörtök
Életveszélyes terület, omlásveszély (Rottenbiller utca)
Közérdek ütközik a magánérdekkel.
Ha nem is kisajátítással, de talán kötelezni kellene a tulajdonost, hogy minimális együttélési szabályokat betartsa. Például ne veszélyeztesse mások életét.
Csipak a Bécsi utcában
Király utca és az Autóker
Baross utca 40
Postázta:
BB
at
csütörtök, június 20, 2013
Labels:
Budapest,
életveszély,
romok,
Rottenbiller utca,
üres épületek,
VII. kerület
2013. június 3., hétfő
Napi életveszély: Az Akvárium (Gödör) lépcsői
Tényleg felejtős hely lett az ex-Gödör aka Akvárium, mindent szétrohaszt a Fineszék profitmaximalizáló konzumidiótasága. Már csak a kültelki repperek hiszik trendi/cool helynek a környéket, ülnek a porban és úgy csinálnak, mintha jól éreznék magukat a közértben vásárolt meleg sörök társaságában. Meg persze turisták, nekik aztán mindegy, csak jól be lehessen baszni az agy ajtaját.
Szóval leszarnám az Akváriumot, ha néhány napja egy Németországból hazalátogató cimborám (naná, hogy részeg volt, mi mást keressen Magyarországon) ki nem próbálta volna a klubba levezető, életveszélyesen lepusztult lépcsőket. A lefelé vezető út nagyobb részét a talpát leszámítva mindenféle egyébb testrészén tette meg, beleértve az arcát. Elég rendesen összevarrták amúgy. Erősen bíztattam egy perre a Gödör furai ellen, de egyelőre a sebeit nyalogatja (nyalogatná, ha a homlokáig felérne a nyelve.
Szeretne sok pénzt keresni Magyarországon (feltéve, ha talál egy független bírót)?! Guruljon le az alanti lépcsőkön:
Tarlós beszól: és tulajdonképpen ennek mi köze a csoporthoz?
11 minutes ago · Like
Belváros blog: fővárosi kezelésű terület
11 minutes ago · Like
Tarlós beszól: biztos. Attól, hogy szar a lépcső szerintem jó hely jó programokkal
9 minutes ago · Like
Belváros blog: aha. ahol már fű sem nő és világvárosi bódéváros épül
8 minutes ago · Like
Belváros blog: vissza a Balkánra
8 minutes ago · Like
Belváros blog: http://belvaros.blogspot.hu/2013/06/vegso-lelakas-bodevarost-epitunk-godor.html
Belváros, Budapest: Végső lelakás, bódévárost építünk: Gödör-Akvárium Klub és környékének rothadása
8 minutes ago · Like · Remove Preview
Belváros blog: Albán design
8 minutes ago · Like
Tarlós beszól: feladom. amíg gödör volt addig is ott csöveztek a fűben.
7 minutes ago · Like
Belváros blog: sokat javult a helyzet. Most már fű sincs.
7 minutes ago · Like
Tarlós beszól: na szerintem nem vagyunk kiváncsiak a felesleges politikai cirksz keltésedre.
6 minutes ago · Like
Belváros blog: királyi többes?
6 minutes ago · Like
Tarlós beszól: igen ez 1 csoport, ha nem tűnne fel, és nem erről szól. hagyj döntsem el, ha admin vagyok légyszi
5 minutes ago · Like
Belváros blog: ohbocs. Azt hittem, hogy van valami köze Tarlóshoz.
4 minutes ago · Like · 1
Tarlós beszól de ez nem a lejárató csoport, mert akkor eltévesztetted partner.
3 minutes ago · Like
Belváros: ohbocs, de éppen semmi dícsérő nem jutott az eszembe Tarlósról, csak a valóság, amit bárki megtekinthet a nap 24 órájában, ingyen.
2 minutes ago · Like
Belváros blog: Természetesen csak akkor, ha nem Tarlóstól vagy a Fidesztől kapja a fizetését, hogy becsukja a szemecskéit. Akkor viszont kitöri a nyakát ezeken a lépcsőkön.
a few seconds ago · Like
Tarlós beszól: na el lehet tolni a biciklit...
5 minutes ago · Like
Belváros blog: Orbán Viktor a legszebb és legokosabb a Földön, tegnap is megsimogatott.
Unable to post comment. Try Again
Oszt kibasztak innét is, pedig csak 34 tagból áll ez a tarlósista gigacsoport
Budapest
V. kerület
Erzsébet tér
Magyarország
Kapcsolódó: Végső lelakás, bódévárost építünk: A Gödör-Akvárium Klub és környékének rothadása + Gödör Záróbuli, 2012 + Valton Security + Korrupció a Gödörben (Kétfarkú és társai) + a nagy lepukkanás, végnapok + Lilliputi cigányok a Gödörben + Városi eszkimó a Gödörben + III. Athe Sam + Gasner János emlékest a Gödörben +Csak azért is MDF + a Gödör romjai + Beszélő est gárdistákkal és szkinekkel + a Gödör fényei + Korai Öröm a Gödörben + Sziámi a Gödörben
Nagyobb térképre váltás

hétfő, június 03, 2013
Labels:
achtung,
Akvárium,
belváros,
Budapest,
Deák tér,
életveszély,
Erzsébet tér,
Fidesz,
Gödör,
kapzsiság,
lépcsők,
Muraközy Péter,
stairs,
V. kerület,
warning
2011. december 8., csütörtök
A vihar által kidöntve: életveszélyesek a belvárosi kandeláberek?
Narancssárga riasztás, 90 km/h széllökések, kidőlt fák, sőt kandeláber. Kedves olvasónk, Downtown Fck fotóin jól látszik, hogy a Vigadó utcában levő kandeláber rögzítő csavarjait suttyomban porrá rozsdásodtak, oszt annyi. Sérülés nem történt, de lehet aggódni a Vörösmarty téri karácsonyi vásár hatalmas lámpaoszlopainak az épségéért.
Mellesleg ma lepték meg Pearl Harbort az olajembargótól megszomorodott japánok.
b

![]() |
| Vigadó utca |
![]() |
| Elrohadt rögzítőcsavarok |
![]() |
| Ketyegő kandeláberek? |
Postázta:
BB
at
csütörtök, december 08, 2011
Labels:
belváros,
Budapest,
életveszély,
kandeláber,
Karácsonyi Vásár,
szélvihar,
V. kerület,
Vigadó utca,
Vörösmarty tér
2009. november 26., csütörtök
Pericol de moarte
Életveszély. Szó szerint fordítva: halálveszély.
(a stencil lelőhelye: Kolozsvár, többnyire lámpaoszlopokon)
Postázta:
BB
at
csütörtök, november 26, 2009
Labels:
Cluj,
életveszély,
Kolozsvár,
stencil,
street art
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)